A hónap utolsó vasárnapja van, így most megint átveszem a terepet Aldariontól, hogy felidézzem kicsit a kilencvenes évek eleji vasárnapi Disney-matinékat. Természetesen nem mással, mint az egyetlen, már-már olvasottnak mondható Disney-sorozatunkkal, a Dagobert bácsi életével, ahol most – és ezzel tuti világelső vagyunk a közlés sorrendjében – a 3b. jelű fejezet következik. Amúgy azért 3b a száma, mert Rosa a sorozat megalkotása után készítette, utólagos köztes fejezetként. Lesz még ilyen, nem egy.
Habár tény, hogy a sorozat abszolút csúcspontja a nyolcadik fejezet lesz, nekem mégis a mostani a személyes kedvencem. Ez a rész abszolúte a humorra erősít úgy, hogy közben egy roppant nevezetes történelmi esemény köré építi fel az egész cselekményét. Mégis a rengeteg elrejtett, visszatérő, képi és verbális humor az, ami miatt imádtam olvasni, imádtam fordítani és most imádom megosztani a nagyközönséggel ezt a teljességgel lökött, mégis bizonyos módon roppant grandiózus fejezetet. Remélem, olvasni is legalább olyan jó lesz számotokra.
(Amúgy feltűnt valakinek, hogy a kedd reggeli és a tegnapi hírhez mennyire hasonló képek kerültek fel?)
Dagobert élete 3b. fejezet: Marhaságok Jáván
- Írta: talgaby
Hozzászólások
"Ahogy Rosa fejezet végi jegyzeteiből is kitűnik majd,..."
Tényleg, hogy mennyire hasonlít az a két kép. Igazad van.;)