Ki van itt?

Oldalainkat 196 vendég és 1 tag böngészi

  • k@rcs1

Sziasztok!

A körülmények fura összjátéka folytán a héten rengeteg, rengeteg oldalnyi olvasnivalót kaptok tőlünk, főleg a délelőtti frissítések folyamán. Ezt alátámasztandó rögtön egy közel százoldalas történettel nyitunk.
A mostani kötetünk egy érdekes darab. Egy olyan európai kötet, olyan BD, amit amerikaiak készítettek Amerikában, mégis egy francia kiadó jelentette meg. Ráadásul nem más írta, mint Geoff Johns, akit 2006-ig a DC új messiásaként ünnepelt mindenki, köszönhetően a zseniális hangulatú és történetvezetésű sorozatainak, melyekkel olyan életet lehelt a kifulladt franchise-okba, amellyel számos új rajongót szerzett a cégnek. (Sajna azóta már halvány árnyéka sincs akkori önmagának.)
A mostani könyvnek viszont semmi köze a DC-nél folytatott tevékenységéhez, amit az is bizonyít, hogy az Akció kategóriát erősíti. Egy érdekes fantasy-szerű sztoriról van most szó, amely az Olümposz címet viseli. A története természetesen Görögországban, az Égei-tengeren játszódik, főszereplői pedig egy amerikai régészprofesszornő és a tanítványai, akik sajna rossz helyen vannak rossz pillanatban, ugyanis a hajójuk egy eltévedt bűnbanda karmába kerül. Csakhogy mindez egy vihar alatt történik, és az egész társaság egy furcsa szigeten keveredik partra. Egy olyan szigeten, ahol egy hatméteres óriás köszönti őket…
A könyv amúgy egy akciósztoriba csomagolt gyorskurzus a görög mitológiából, és így járulékosan a görög mitológiai nevek helyes változataiból is. És egyben egy kis bizonyíték arra, hogy az amerikaiak talán mégsem annyira műveletlen ősbarbárok, mint sokan hisszük. Legfeljebb egy részük. (Oké, nagy részük.)

olympus-hir

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Hozzászólások  

# solymosgyu 2013-09-16 20:50
Itt jegyezzuk meg:hogy ez volt a co-mix egyik legjobb hnosított képregénye.
Atom feed | HálóZsák képregények | 2003 óta