A mostani délelőtti frissítésünk tárgya immár másodszorra talál új otthonra. Az eredetileg az Yggdrasil Baráti Kör honlapján megjelent széria egyszer már átköltözött a CO-Mixra, most pedig hozzánk. (Ez a magyarázat az utolsó oldal után odabiggyesztett felhívásra.)
A Top Ten című sorozatról van szó, Alan Moore egyik művéről, amely sok más egyéb amerikai képregényével együtt az általa felügyelt, ám szervezetileg a WildStorm (és ezzel később a DC) alá tartozó America's Best Comics imprint alatt jelent meg. Ennek ellenére a sorozatot nem a DC, hanem a Sci-fi kategória alatt találhatjátok.
A sztori maga a rendőrsorozatok, a szuperhősös zsáner és a sci-fi egy sajátságos elegye. Egy olyan városban járunk, ahol mindenkinek, a legutolsó sarki fűszeresnek is van valami emberfeletti képessége. nem feltétlen a sebezhetetlenség és a lézertekintet, de mindenki bír valami szupererővel. Köztük azok a zsaruk is, akiknek rendet kellene tartaniuk egy ilyen helyen. Mint sejthető, ez a munka korántsem olyan, mint egy hétköznapi rendfenntartóé, legalábbis nekik nem kell rutinszerűen más dimenziókban kutakodni nyomok után.
Az YBK ennek a sorozatnak az első hat részes sztoriját (meg egy előzmény könyvét) készítette el évekkel korábban, ezt tesszük majd mi ki ismét szép apránként.
Top Ten: Egy szokatlan rendőrőrs esetei
- Írta: talgaby
Hozzászólások