Múzeumunk ma egy egyedi darabot tesz közszemlére. A Ricsi és a brancs nevű, 1993 nyarán megjelent különszám egy érdekes kísérlet volt húsz évvel ezelőtt a Semic kiadó részéről, ugyanis ezzel a képregénnyel akarták megismertetni és megkedveltetni a hazai olvasókkal minden idők egyik legsikeresebb amerikai képregényfiguráját, Archie Andrewst (őbelőle lett a címbéli Ricsi… hogy pontosan miért, azt igazából nagyon senki se tudja), aki 1941 óta szórakoztatja több-kevesebb sikerrel a tengerentúli olvasókat. Ez a figura annyira betonbiztosan családbarát, polkorrekt és korosztálymentes, hogy pár évvel ezelőttig az ő fő kiadványa volt az egyetlen olyan képregényfüzet, amelyet még árultak áruházakban és újságosoknál (amúgy az egész amerikai képregényipar több mint húsz éve teljes egészében átköltözött szaküzletekbe vagy közvetlen kiadói terjesztésre).
A Semic próbálkozása – ahogy a szövegből már ki lehetett venni – sikertelen volt, de ez nem akadályoz meg minket abban, hogy leközöljük ezt a füzetet. Ki tudja, lehet, valakinek annyira megtetszik, hogy pár külsősből összeállhat rá egy honosítói csapat is. (A sztorik igazából a maguk hiperkonzervatív módjukon nem túl arcba mászóak és elég szórakoztatóak ahhoz, hogy a hazai közönség akár jobban megismerhesse őket.)
Ricsi és brancs beköszön
- Írta: HZs Múzeum
Hozzászólások
Ricsi több csajjal is kavart (igen, egyszerre, egyidőben :), ha jól néztem utánna