A nem lényeges rész: Igen, ma van frissítés, és igen, több órát késett. Sajna tegnap reggel az adatokat tároló merevlemezem úgy döntött, hogy ő most fizikailag meghibásodik, és az elmúlt 26 órában próbáltam lementeni róla, amit lehetett. Szerencsére igazán lényeges dolog nem veszett el, de ha valaki élt már át ilyet, az tudja, hogy hibás szektor olvasásakor a Windows hajlamos leakadni 10-30 másodperce, ami alatt semmit sem csinál az égvilágon. Vagyis rövidre fogva most jutottam el oda, hogy működjön a gép.
A lényeges rész: Ma az Ascension utolsó előtti részét tesszük közzé. (És ezzel most várhattok négy hónapot a végére. Mert ilyen gonosz vagyok. ^^) Amiben hőseink… kiszabadulnak valahonnan valahová, hogy aztán a képen is látható bőrszerkós nő közreműködésével lekaszaboljanak pár élőhalottat, akik vagy valamilyen varázsló hatására tűntek fel, vagy nem. És ez a sok bizonytalanság most nem az olvasók kínzására van itt, hanem mert elolvastam a füzetet, és nem igazán értettem benne két dolgot. Az egyik, hogyan tudtam én ezt akárhogyan lefordítani, a másik pedig, hogy mi az ördög folyik benne. Továbbra is örömmel várom bárki jelentkezését, aki megfejti.
Hozzászólások