Az ünnepek szellemében című sorozatunk folytatódik…
Esküszöm, nem így terveztem, de valahogy ez a karácsony előtti hét ilyen. Amúgy is állítólag egyes megkeseredett, szenvtelen, lelketlen emberek nem kedvelik ezt az ünnepet, szóval ők talán örülnek is a kissé „keményebb” felhozatalnak. :-)
Ma ismét Aldariont pótolom amúgy, aki transformerses tettestársával egy újabb sorozatba kezdett bele: a Resident Evil című magazinról van szó, amely még 1998-ban jelent meg a WildStorm gondozásában. (A stúdió ekkor még bőven az Image egyik részlege volt.)
A magazin szempontjából három fontos dolgot muszáj kiemelni:
— Mivel 1998-ban jelent meg, ezért összesen kettő darab játékból meríthetett, nevezetesen az RE1-ből és RE2-ből. (A railshooter sorozatot senki se veszi komolyan, még a japánok sem.) Ennélfogva Wesker és Ada itt az írók tudomása szerint igencsak halott.
— Aki nem ismeri a játékokat (vagy nem olvasta a Magyarországon is megjelent három Resident Evil-regényt), az valószínűleg szinte egy mukkot sem fog érteni belőle. A sztorikban rengeteg háttérinformáció lesz majd, de szinte minden történet (a magazin egy antológia) a két játék valamelyik apró jelenetét bővíti ki.
— Aki a franchise-zal csak a film formájában találkozott, annak részvétem. Részemről imádom a filmsorozatot, de az első részt leszámítva nyomokban sincs köze a játékokhoz. A két animációs film pedig jóval (közel tíz évvel) az itteni események után játszódik.
Ha sikerült nem elvennem a kedveteket, akkor jó olvasgatást hozzá. :-)
Hozzászólások