Kedves olvasók, a Nyugati part Bosszú Angyalainak 17. részével elérkeztünk végre ahhoz a történethez, amit a sorozat kezdete óta a legjobban vártam, és a leginkább meg akartam nektek mutatni. A mostani az első része az egyik személyes kedvenc történetemnek, az első igazán nagyszabású nyugati parti sztorinak, aminek messzemenő következményei lesznek. De ne szaladjunk ennyire előre.
Az előző részben láthattuk, hogy Pym élete rossz irányba fordult, és ami Tigrának boldogság, az csak tetézi az ő gondjait, valamint a Forgószéllel történt beszélgetése sem adott hozzá a jó kedvéhez. A jó doktor annyira elkeseredik, hogy végzetes döntésre szánja el magát: a végső lépésre.
Közben a Bosszú Angyalai úgy döntenek, hogy talán ideje lenne meglátogatni Tűzmadarat – aki az egyik kedvenc szereplőm – és felajánlani neki egy helyet a csapatban. Talán már nem haragszik úgy Sólyomszemre a múltkori miatt, nem igaz? De hiába utaznak el hozzá, mindenhol csak a hűlt helyét lelik. Ráadásul, ha ez nem lenne elég, rajtuk üt egy rakás szuperellenség, és amikor eloszlik a füst, hőseinknek már csak a hűlt helyét találjuk…
Remélem, nektek is tetszeni fog az a rész, egy nagy történet első fejezete. Jó olvasást!
A nyugati part Bosszú Angyalai v2 17: Sötét idők
- Írta: Farek apó
Hozzászólások
TŰKÖN ÜLVE várom a folytatást.
Én akar újabb SZOMBAT ! AZONNAL :)
(bár most asszem a rendes angyalok jönnek, utána meg a marvel kalandok, ugye?)
:(
Bocsi, ahogy talgaby is írta, februárig várnod kell. Tudom, csúnya dolog ilyen cliffhangerrel véget vetni a résznek, de ha egyszer így jött ki? :)
Ja, és előre lesni más forrásból nem ér! :D