Sziasztok! A mai frissítéssel Fantom fronton is megkezdődik a 2014-es etap. Elöljáróban annyit az idei tervekről, hogy kit erőgyűjtés okán ebben az évben kissé visszavesz a tempóból, így a frissítések előre láthatóan egyelőre havi egyre csökkenek. Sok tervünk sajnos így nem valósulhat meg, pedig volt jócskán a tarsolyunkban… ebből egyedül a borítón látható úgynevezett index-kép maradt meg, remélem elnyeri a tetszéseteket.
Aki a hátán viszi idén a Vándorló Szellem ügyeit, az nem más, mint Jason. A következő fél évben a Lubanga-féle elnöki szálra fog koncentrálni, amit szeretnénk egyúttal le is zárni (ha még emlékeztek, Lamanda Luaga megbukott az elnökválasztáson, és a gonosz Lubanga lett Bengália új elnöke). De mielőtt ebbe belekezdünk, olvassátok el az előző év végén megkezdett Jonathan Wild izgalmas történetének befejezését.
Fantom: Kötél általi halál
- Írta: Micho
Hozzászólások
Egy szolgálati közleménnyel is élnék: átrendezgettem a Fantom képregényeimet, és olyan bibit találtam, hogy "A Fantom kereszteslovag" 3. részénél az első rész képei vannak feltöltve. Legalábbis nekem így tűnik. Esetleg ránéznétek...
előre is köszi