Az időt nem lehet megállítani, mint ezt bizonyítja a Nyugati Part Bosszú Angyalai v2. 21. része is, amelyben tovább folytatódik az nyugisok időutazós kalandja. Jó szokás szerint több szálon fut a történet, így vegyük is őket sorra:
1. A történet jelenében Hank önfelfedező és újradefiniáló utazása Espirita vezetésével a végéhez ér, és úgy tűnik, a tudós Bosszúangyal megtalálta lelki békéjét és rálelt a jövőbeli útjára, amely mentén folytathatja életét. Ezért pedig megérdemel egy kis jutalmat is… :) Emellett feltűnik egy új szereplő is, aki majd összeköti ezt a korokon átívelő kalandot.
2. 1867-ben a Fantomlovas és Seregély a rosszarcúaktól tisztítja meg a vadnyugatot, mikor Bobbin hirtelen megmagyarázhatatlan rossz érzés vesz erőt, melynek forrása a múltban ered. Megpróbálja visszanyerni az önuralmát, amikor is feltűnik előtte egy fájdalmasan ismerősnek tűnő alak…
3. 1847-ben egy mexikói parasztlány meglátogatja a helyi templomot, mely élmény sorsfordító lesz a számára, és közvetve sok más ember számára is…
4. 1776-ban bepillanthatunk Carlotta temetésére, és láthatjuk megtört szüleit is.
5. Az Angyalok pedig az ősi Egyiptomban Rama-Tut fogságába esnek, aki nagyon furán viselkedik velük. Egy kis múltidézés (vagy jövő? Ez mindig megzavar) után egy bukott isten színe elé viszik gyenge hőseinket, de ott bekövetkezik egy klasszikus deus ex machina, és a kocka nagyot fordul…
A nyugati part Bosszú Angyalai v2 20: Holdtölte
- Írta: Farek
Hozzászólások
Teljességgel elképesztő hogy a Régi Nagyok ennyi mindent be tudtak szuszakolni egy (!) számba (kábé 20 oldal :)
De hát az egy teljesen más világ volt...
Szerintem a nálunk is fenn lévő BA 4-ből kihoznánka egy hat részes sorozatot, majd kiadnák TPB-ben is... :S