A Star Wars: Invázió negyedik számában a Rychel bolygón Finn Galfridian próbára tette haragját a yuuzhan vongokkal szemben, és sikerült felülkerekednie rajta – még Tsalok, a vong támadók vezérének életét is megkímélte – miközben segítséget nyújtott a Rychelnek ugyanúgy, ahogy azt Luke Skywalker is tette az Artoriassal korábban.
Kaye és Nina továbbra is a vong rabszolgahajón raboskodnak. Miközben Nina önkívületi állapotba zuhant, addig Kaye mindent elkövetett, hogy a lehető legtöbbet megtudjon fogva tartóiról. Egy másik fogoly, Arbeloa segítségével – akit még a vongok és elég veszélyesnek találtak ahhoz, hogy lánca verjék – Kaye hozzálátott egy szökési terv kidolgozásának.
Sem Kaye, sem pedig Finn nem áll még készen rá, hogy végrehajtsák szökésről és szabadításról szóló terveiket.
Miközben Kaye az alkalmas pillanatra vár, addig Finn következő küldetésére készülődik, mely során még több titkot tárhat fel a yuuzhan vongokról – és a hajó aminek fedélzetén erre a küldetésre indul nem más, mint a Millenium Falcon!
Star Wars: Invázió 04: Sólyom
- Írta: Recsi
Hozzászólások