Ki van itt?

Oldalainkat 802 vendég és 1 tag böngészi

  • k@rcs1

Sziasztok!

A ma délelőtti frissítés egyfajta Múzeum/CO hibrid, ugyanis a most kikerülő kiadvány egy magyar nyelven megjelent füzet szkenje, melyet Zerit szolgáltatott.

Habár Magyarországon képregényes Biblia kapcsán általában csak a Larousse sorozatát ismerik, Jugoszláviában (jesszus, de rég írtam ezt így le…) az Agape gondozásában megjelent egy másik sorozat is A Biblia képregényben címmel. Ez szintén egy francia sorozat volt eredetileg, és tudomásom szerint (majd Zerit kijavít) elég sok megjelent belőle a határon túl.

Ebből kerül ki az egyelőre egyetlen beszkennelt változat, az első újszövetségi album, amely a Jézus, Mária fia címet viseli.

Szerkesztői hozzáfűzés:
Ez azt jelenti, hogy akkor most mehetnek ki vallási témájú képregények is? Nos, igen és nem. Alapvetően próbáljuk elkerülni azokat a témákat, amik nagyon könnyen kommentháborúhoz vezetnek, szóval nem fogunk kitenni vallásos képregényeket, amik – valljuk be – az esetek döntő többségében valamelyik felekezet vagy szekta elborult tagjainak fanatikus propagandáját öntik egy tanulságosnak gondolt mese álcájába.
Ugyanakkor a Biblia önmagában a kereszténység egyik alapköve mellett a világ legtöbb példányszámban értékesített könyve, amely mindenféle vallási hozzáállás nélkül is egy érdekes történet- és filozófiagyűjteményként funkcionálhat (különösen az első fele), és ebbéli minőségében számos nem szájbarágósan téríteni szándékozó feldolgozás született már belőle mozgóképes, animációs, és – igen – képregényes formában is.
EZEKET a feldolgozásokat szívesen látnánk az oldalon, kezdve a mai újvidéki sorozattal, és persze a Larousse-féle Biblia felfedezésével is… már amennyiben akad egy olyan jótét lélek, aki hajlandó feláldozni az amúgy eléggé sokba kerülő köteteit, szétvagdosni, majd beszkennelni őket azért, hogy minél szélesebb kör ismerje meg azt a kiváló sorozatot.

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Hozzászólások  

+1 # petipeti 2014-08-13 08:53
http://kepregenyapostol.uw.hu/index.php

Ezen az oldalon már megjelent az egész az összes Mo-n megjelent vallásos témájú képregény kivéve az, amit még meglehet kapni újonnan. És honosítják tovább a kimaradt részeket.
# talgaby 2014-08-13 10:01
Köszi a linket!
# solymosgyu 2014-08-13 16:34
Én a bibliai relytélyeket kedvelem. A c4a-s noét.
# kareszka37 2014-08-28 07:15
Ha már szó esett Jugoszláviáról,ott több kiadás is volt.Igaz horvát vagy szerb nyelven. Egy zágrábi kiadónál 40 füzet jelent meg 1982-86ig.Eredetije francia--LES EDITONS DU BOSQUET-SALON DE PROVENCE .Rajzolója Xavier Musquera.-kiadó- Krscanka sadasnjost--Zagreb.------forrá s-stripotekaforum.com
Atom feed | HálóZsák képregények | 2003 óta