Ki van itt?

Oldalainkat 1183 vendég és 1 tag böngészi

  • k@rcs1

avengers-v1-133-00-hirRendületlenül követjük Mantist az Égi Madonnává válás útján, és az úton a következő lépés a Bosszú Angyalai v1. 133-as része. Wanda gyakorolja vadiúj boszorkányképességeit, kiderül a titokzatos csuklyás ember kiléte, de mindezek mellékszálak ebben a füzetben, amely a két rejtélyes eredetű tag, Vízió és Mantis múltjára koncentrál. És higgyétek el, nem kispályás múltjuk van! Mivel az Angyalok segítettek Immortusnak legyőzni Kanget, ezért az idő mestere hirtelen megváltoztatta a szándékát, és már nem legyőzni, hanem segíteni akarja az Angyalokat. Ezért két mindentudó beszélő bot segítségével (nem röhög!!!) útjukra bocsátja a hősöket, hogy mind Vízió, mind pedig Mantis megismerje végre a saját múltját. Először Vízióéba tekintünk bele, és visszatérünk az 1939-es évbe, az első, android Fáklya megalkotásához, akiből aztán később Vízió lesz. Nem volt könnyű élete. Mantis múltjának megértéséhez viszont visszatérünk a kályhához (majdnem ott kezdünk, hogy „kezdetben vala a sötétség”), ugyanis megtudjuk, hogyan is találkoztak először az ősi ellenségek, a kreek és a skrullok, és megtudjuk, hogy mi váltotta ki a máig is tartó ellenségeskedésüket. Garantálom, hogy sok embernek leesik majd az álla!!!

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Hozzászólások  

# elil gariand 2014-09-26 10:49
Hát én már most totálkész vagyok. (Jó értelemben :) - abba ne hagyjátok az Isten szerelmére ! :D
Akkoriban nagyon tudtak grandiózus meséket írni, nem úgy mint ma :(
# Farek 2014-09-26 11:58
Régen minden jobb volt, eh? :)
Azért ez nem teljesen igaz persze, de való igaz, akkor még úgy írtak eventeket, hogy nem is annak szánták őket.

Egyébként mit szólsz a kree-skrull ellenségeskedés gyökeréhez? Emlékszem, totálisan leesett az állam, mikor először olvastam.
# elil gariand 2014-09-26 16:46
tényleg döbbenet. Skrullok mint békés nép?
amúgy a mostani avengers v5-ben is hátborzongató eseménysor megy. (Illuminati vs Avengers, és Hyperin - az A.I.M-el karöltve (!!!)

De az Uncanny Avangers se semmi:
Skarlát Boszi, Rogue és egy gyengélkedő Magneto - Red Skull bagázsa ellen !
# Jimmy Star 2014-09-26 23:11
Tényleg kijut most (is) nekünk a jóból, köszönet érte!

Ez itt viszont nem érti, hogy Mantis miért ily módon beszél....? Önmagát kívülállónak tartja? De még akkor is mondhatná magáról azt, hogy ő, nem pedig azt, hogy ez.
Néhány kivételtől eltekintve csak az itteni BA számokat ismerem és ez nem egy fontos kérdés, de érdekel, köszönöm ha valaki tud erre válaszolni.
# Farek 2014-09-27 10:42
Igazából nem tudom. Így találták ki az alkotók.
# Jimmy Star 2014-09-29 12:33
A Cotati is így beszélt, mikor zöld alakként mutatta magát, ezt nemrég vettem észre. Lehet, hogy a kettő összefügg.
# Farek 2014-09-29 16:48
Lehet. Jó észrevétel.
# matarese 2014-10-05 19:55
A kree skrull rész nagyon tetszett, újabb ismereteket sikerūlt szereznem, köszönöm nektek!
# Farek 2014-10-06 15:58
Szívesen, nagyon örülök neki!
Atom feed | HálóZsák képregények | 2003 óta