Elérkeztünk a jubileumi történet végéhez, lezárul az Égi Madonna meséje az Óriás Méretű Angyalok 4-ben. Ott hagytuk abba, hogy Vízió egy fura helyre került. És hamarosan kiderült, hogy ez a fura hely nem más, mint a rettegett Dormammu birodalma, aki foglyul ejtette a szívének oly kedves Skarlát Boszorkányt és mentorát is (hogy igazából hogyan, azt ne kérdezzétek… nyilván csak úgy). A hősszerelmes és múltjának ismeretével felvértezett szintezoidnak meg kell küzdenie Dormammu lakájaival és még a saját szerelmével is, ha vissza akarja szerezni őt. Higgyétek el, nem egyszerű feladat. A másik vonalon Mérleg és a reanimált holttestben rejlő cotati végre fellebbenti a végső fátylakat is Mantis és Holdsárkány eredetéről, valamint arról, hogy mit is jelent Égi Madonnának lenni. Persze, ahol elhangzik, ez a szókapcsolat, onnan Kang, a hódító sem lehet messze, és, mivel hisz a három az igazságban, ezért harmadszorra is megpróbálkozik Mantis megszerzésével. Ráadásul háromszorosan is… higgyétek el, nem egyszerű a figura. Persze, ha valaki ellen a jövőbeli énje is hadba száll, az csúnya meglepetésekre készülhet. A lényeg, hogy amikor mindkét helyen elül a csatazaj, akkor már nincs más hátra, mint hogy a szerelmesek végre egymásra találjanak és… szemtanúi lehessünk a képregényes világ szerintem legmegdöbbentőbb dupla esküvőjének egy isten színe előtt. Hiszen Thor is ott van. Remélem, tetszett nektek ez a jubileumi, hosszú, klasszikus történet. És ezennel lezártuk a HálóZsákos (nem, nem álmosak) Bosszú Angyalai első évtizedét az oldalon. Jöhet a következő! Remélem, továbbra is velünk maradtok.
Hozzászólások
Következő száz év ! :D
Beatles-től: Lady Madonna
(csakhogy Kang felbukkanjon és beszéljünk szinkronbotokkal :)