Bízom benne, hogy legalább az olvasók egy részének ismerős a címben említett regény. Aminek semmi köze a mai frissítéshez. A pihenő után újult erővel tér vissza a Marvel első számú szuperhős családja a Fantasztikus Négyes v1 29. füzetében. Amiben hőseink elugranak a Yancy utcára, Lény szenvedéseinek örök helyszínére, ahol aztán jól elkenik a szájukat. És ha mindez nem lenne elég, feltűnik a Vörös Szellem is, és persze magával hozza a szupermajmait is, hogy revansot vegyen azért, amiért az F4 nem hagyta, hogy a kommunizmus nevében magáévá tegye a Holdat. (Nem úgy, ti perverzek!) És hol máshol(d) lehetne méltóbb bosszút állni, mint a Holdon? Szóval hőseink ismét szembenéznek a kommunista Fantasztikus Négyessel. És persze, ha már a Holdon járnak, akkor nem maradhat ki a kalandból a Szemlélő sem. Szóval csak egy szokásos laza kedd délután hőseinknek. És mire a füzet véget ér, Lény is rájön, hogy minden relatív.
Hozzászólások
Remélem egyszer megéljűk hogy avengersből tesznek ki enyit mint mostanában star warsbol.