Viszonylag hamar elérkeztünk a Transformers Univerzum 4., záró füzetéhez, lezárásról viszont szó sincs, hiszen adósok vagyunk még a kimaradt 2. számmal. Addig is vígasztalódhattok az angol ábécé utolsó traktusával Acélpofától (Steeljaw) Szélseprőig (Windsweeper), valamint – ahogy az a borítóképen is látszik – az 1986-os, immár klasszikus mozifilm/rajzfilm szereplőinek leírásaival. Ez utóbbiak érdekessége, hogy bár már a mozibemutató után jelentek meg, a leírások eléggé kezdetlegesek maradtak, sőt a rajzok is sem a karakterek levgéső formáját mutatják a legtöbbször. Elolvasva a leírásokat több jel is arra utal, hogy az alapjukul szolgáló szövegek még a film fejlesztésének egyik korai szakaszából valók: bent maradtak utalások meg nem valósult formákra, szövetségekre, kidolgozatlanul maradtak képességek, tehát ez a rész inkább vázlatoknak, kiindulási alapnak tekinthető filmtörténeti érdekességnek tekinthető. Az utolsó szám ugyanakkor tartalmaz olyan korábban meg nem jelent leírásokat, mint a dinobot Rohamé, csatarobot Pördülőé és az IDW-univerzumban nagy karriert befutó Hátsóajtóé, vagy olyan OG fükészekét, mint Villámcsapás és Löket (Thrust, és nem Ramjet, akit a magyar kiadásban megjelent profil tévesen nevezett meg). Jó szórakoziást kívánunk!
Hozzászólások
:-)