Bizonyára sokan (vagy sokak szülei) emlékeznek arra, hogy a gulyáskommunizmus vicceinek kb. fele úgy kezdődött, hogy „Reagan és Gorbacsov…”, és legalább három olyan is van, amiben repülőn utaznak, amikor lezuhan a repülő és ők ejtőernyővel kiugranak. Most az a vicc az érdekes, amiben Kádár János is velük utazik, ő is kiugrik, mindhárman Afrikában érnek földet, és fogságba ejti őket egy kannibál törzs. A törzsfőnök először Ronald Reagan-nel beszél:

-          Te ki vagy?

-          Én vagyok a hatalmas Amerika elnöke!

-          Sosem hallottam róla! Belőled fasírt lesz!

Utána jön Mihail Gorbacsov:

-          Hát te ki vagy?

-          Én vagyok a hatalmas Szovjetunió elnöke!

-          Arról sem hallottam sose! Belőled palacsinta lesz!

Végül Kádár János:

-          Na és te ki vagy?

-          Én vagyok az icipici Magyarország elnöke…

-          Nemmondod, ott tanul a fiam! Ülj csak le, mindjárt kész a vacsora. Szereted a fasírtot? A desszert palacsinta!

Tehát a kérdés: melyik szuperhős a törzsfőnök?

Persze a válasz könnyű: a Fekete Párduc, elvégre ő az egyetlen közismert bennszülött afrikai hős, de az indokolás már nehezebb: miért ő? Mert ez nem csak bemondás, hanem levezethető tény. (Na jó: olyan közel van a tényhez, amilyen közel csak lehetséges – mondjuk úgy, hogy logikusan alátámasztható, és egy magyar politikus ezt már természeti törvénynek adná el.) Hogyhogy már azelőtt közszájon forgott a vicc, hogy Magyarországon bárki is hallott volna T’Challáról? Hát nézzük, de előre szólok: lesz szó rasszizmusról, polgárjogi mozgalomról és egy kéjenc kommunista tojásról is.

Van még itt valaki? Akkor kezdjük az Aranykorban (azaz a második világháború előtti képregények világában), a DC családfájának gyökereitől, az Action Comics #1 közismert és ezerszer „homage”-olt borítójával, rajta természetesen Superman első megjelenésével (Joe Shuster):

Tudjátok, mennyit ér egy ilyen?! Egy jó állapotú példány nemrég 3 207 852 dollárért, azaz hárommillió-kettőszázhétezer-nyolcszázötvenkettő dezső ellenében cserélt gazdát, ami olyan nyolcszáznyolcvanmillió forint körül van (érdemes tehát benézni az USA-ból hazaköltözött nagyfater cuccai közé, mielőtt kiszórjátok a lomiba). De hát kinek ne érne meg majdnem egymilliárdot az, hogy a történelem első Supermanjét kettéhajtva ékelje ki azt a megint billegő tetves konyhai hokedlit? Népszerű tehát a kiadvány, imhol néhány „homage” a számtalanból (az alkotók felsorolásától most hadd tekintsünk el):

Bónusz kérdés: van-e olyan karakter, aki bele is tudna ülni abba az autóba, amit felemel, vagy mindegyiket másfélszer akkorának rajzolták, mint amekkora arányos lenne?

A DC másik híres ősének és egyben névadójának, a Detective Comics #1-nek az első számának a borítóját már kevésbé szokták „homage”-olni, és mindjárt azt is látni fogjuk, hogy miért (Vincent Sullivan)…

…hát azért, mert teljes egészében olyan rasszista karikatúra, hogy ha manapság valakit elkapnak azzal, hogy ilyeneket ragaszt ki a villamosmegállóban, az kimeríti a "közösség ellen izgatás" vétkét és elvileg ülni is lehetne érte – ha pedig valaki egy újság címlapjára tenné, azért gyakorlatilag is lehetne ülni. Ezt tükrözi az értéke is: nemhogy hárommillió-kettőszázezret, de kettőszázezret sem ér, $45.000.- a rekord. Pedig a hokedlit ezzel is ugyanúgy ki lehetne ékelni…

De ne legyünk álszentek, idióták még kevésbé: természetesen nem szabad a háború előtti képregényeket a kor kontexusából kiragadva vizsgálni (mint ahogy a történelmet sem). Ami ma bűncselekmény, az akkor kóser volt, és az 1937-es Action Comics olvasói közül kerültek ki az olyanok, mint a nem egész 18 éves George Wallace, aki aztán 1963-ban alabamai (demokrata…) kormányzóként a beiktatási beszédébe beiktatta, hogy "segregation now, segregation tomorrow, segregation forever" (gondolom, ezt nem kell lefordítani senkinek, de akinek mégis: ugyanaz, mint a „Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog”, csak vörösök helyett rasszistákkal), és az egyetem ajtajában állva próbálta megakadályozni, hogy fekete tanulók is megkezdhessék a tanulmányaikat.

(Na persze fogalmunk sem lehet róla, hogy a mérsékelten derék George valóban olvasta-e az Action Comics-ot, de hogy ebben a korban élt, az vitathatatlan. Az is, hogy nem volt épp népszerűtlen, mivel még 1987-ben is kormányzó volt a pasas - nesze neked "a múlt rendszer hívei fontos funkciókban". Mondjuk 1972-ben kapott némi kritikát, öt golyó formájában, úgyhogy élete végéig tolószékbe kényszerült. És hogy mennyire beteg ez a világ: a merénylőjét nem politikai meggyőződés, hanem egyszerűen a hírnév iránti vágy vezette. Ezt meg is kapta, ráadásul 35 évig ingyen kosztot-kvártélyt is az államtól – akkor feltételesen szabadlábra helyezték.)

Ekkorra azonban már erőre kapott a polgárjogi mozgalom, Wallace-t központilag eltávolították az ajtóból és holmi gyüttment feketék is tanulhattak. (Olyannyira, hogy jelen pillanatban épp egy ilyen gyüttment fekete az Egyesült Államok elnöke. Igaz, Obama elnök 1961-ben született, tehát a fenti balhékból már kimaradt, másrészt – további egyetemi tanulmányai előtt – Los Angelesben járt főiskolára, vagyis nem a szegregáció lázában égő Délen.) És mi történt közben a szuperhősökkel?

Sok minden. 1966 júliusában a Fantasztikus Négyes #52 címlapján (Jack Kirby) megjelent az első mainstream fekete szuperhős, a Fekete Párduc:

Illetve: egy fekete szuperhős jelent meg? Persze láthatóan fekete ruhába öltözött és a neve is fekete, de a bőre is az? Az ördög a részletekben lakik: ez a címlapról nem volt megállapítható, és nem véletlenül. Az eredeti borító ugyanis még így festett:

Itt a Párduc jól láthatóan nem fehér ember, és a korszakot jól ismerők szerint azért került a fiókba címlap, mert nem merték megkockáztatni, hogy a címlapon egy jól felismerhetően fekete szuperhős legyen. Ezért készült egy olyan verzió, amin a Párduc arca nem látható, a képregényben is végig a teljes testét elfedő ruhát visel, és csak a sztorit végigolvasók tudják meg, hogy bizony „afroamerikai” (a kifejezést a továbbiakban nem használjuk, hiszen a Párduc bennszülött afrikai, nem amerikai) hőssel van dolgunk.

És a félelem nem volt teljesen alaptalan, mert a nem-kaukázusi típusú karakterek ábrázolása 1965-ben (vagyis gyakorlatilag ugyanakkor) a DC-nél még ott tartott, hogy a Csodanőnek Egg Fu-val kellett megküzdenie (Wonder Woman #157, Ross Andru):

Hiába telt el csaknem harminc év, a DC csak nem tudott lejönni a „ronda kínai” vonalról. A Batman Superman ellen-ben a Gal Gadot játszotta modern, független, erős Csodanőt bámulók készüljenek fel a legrosszabbra, jön az összecsapás…

Tojás-Fu a bajszával verte meg Csodanőt. Hiszen nyilvánvaló, hogy minden kínai ronda, minden kínainak nagy bajsza van, minden kínai nevében szerepel a „Fu” és minden kínai remek harcművész. (Ennek a Hollywoodban ma is élő toposznak a paródiáját láthattuk a felújított Star Trekben, amikor Sulu jelentkezik, mint képzett közelharcos, és kiderül róla, hogy vív.)

Azt hiszem, mára elég ennyi. Legközelebb körüljárjuk a Fekete Párduc eredetét, kétséget kizáróan igazoljuk, hogy ő szerepel a kádárista viccben, valamint Széntigris is összecsap Tamás bátyával. Viszlát!

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.