Ki van itt?

Oldalainkat 1032 vendég és 1 tag böngészi

  • roberto83

Blackbird VI: Lelőttem az utódom

Tehát a képregényrajongók tömegei körében „sötét ’90-es éveknek” nevezett időszaknál tartottunk, amikor semmi sem volt olyan, mint régen – hanem sokkal betegebb, eltúlzottabb és rosszabbul rajzolt. Micsoda szerencse, hogy ebben az időszakban a Blackbird felszívódott, és az utódjának, a „Forgebird”-nek engedte át a dicsőséget!… Azért aki keres, az talál; ha az X-ek kurrens kalandjaiban nem is, néhány régebben játszódó sztoriban felbukkant az SR-71-es. 1996-ban jelent meg a Marvel és az Image közös kiadványa, a Team X / Team 7, ami azt az időt idézte fel, amikor Rozsomák, Kardfogú és Maverick az X-fegyver program ügynökeiként kalandozott. Ez persze még jóval Logan X-Men tagságát megelőzően történt, tehát szó sem lehetett az x-edik X-Man részvételéről (persze az ilyen kijelentésekkel óvatosan kell bánni, mert az alkotók bármilyen történetbe képesek bármit és bárkit beleerőszakolni), de egy „mezei” SR-71-es felbukkanásának semmi akadálya nem volt – és tényleg, ha már Rozsomák ott van, miért ne lehetne ott egy SR-71-es is, legalább mellékszerepben?

Mindössze három képet kapunk róla, de azok nem rosszak (Team X / Team 7, Larry Hama, Steve Epting, Klaus Janson):

EH 014 01

Ez ugye nem az X-ek SR-71-ese, hanem az igazi, és ennek megfelelően kétüléses: elöl ül a masiniszta helyett a pilóta, hátul pedig a felderítő rendszerek kezelője, ebben az esetben Rozsi régi harcostársa, John Wraith

EH 014 02

Azért egy szemüveges, de sisak nélküli utas a valódi Blackbirdön kiverte volna a biztosítékot

EH 014 03

Egyszerű, de nagyszerű

Visszatérve az X-ek SR-71-esére, az utódja, a Forgebird egész sokáig húzta, de aztán a Zéró Tolerancia sztoriban az X-ek valamennyi cuccát lefoglalja az ellenségük, Bástya, és az X-eknek a Rejtélyes X-Men #353-ra egyetlen nyamvadt repülőjük sem marad.

Ez a szám egyébként azért különösen kedves a szívemnek, mert ekkorra már feléledt annyira az érdeklődés az Internet iránt, hogy a Marvel egy kis fekete-fehér ízelítőt tegyen fel belőle a megjelenés előtt, és ezt még Magyarországról is meg lehetett nézni. Hogy ez mekkora különbség volt a néhány évvel azelőtti állapothoz képest, amikor a sokéves kalandokat is csak akadozva lehetett itthon megvásárolni, azt úgysem lehet leírni – nézzünk inkább, miért lehet nekünk érdekes egy olyan képregény, amit az eredeti Blackbird utolsó feltűnésétől számítva (a párhuzamos X-Men sorozatot nem is számítva) 75 résszel később adtak ki?

Tehát az X-ek a birtokon található tó partján lazítanak, amikor Jégember kissé felhúzza Rozsomákot, aki erre belöki a tóba (Steve Seagle, Chris Bachalo, Tim Towsend):

EH 014 04

Minekutána Bobby lábán egy kis sebet találnak, de hamar eldöntik, hogy nem Rozsi sebezte meg, hanem valamilyen fémdarab vágta meg a tóban. Bobby hű a nevéhez és jéggé fagyasztja a vizet, hogy lássák, mi van alatta, mert hiányoztak fizikaórán és komolyan mindannyian elhiszik, hogy egy tó vizének a jege átlátszóbb lesz a tó vizénél. (Mi a fenétől lenne az?!) Szerencsére a tó vize is hiányzott és tényleg átlátszó lesz (persze a víz fizikája és az SR-71-es már a Giant-Size X-Men idején is jó barátok voltak, hiszen a tenger szolgálatkészen a felszínére emelte a Stratojetet):

EH 014 05

Már a Loch Ness-i szörny is lusta úszni

Kapaszkodjatok meg: Forge, miután megalkotta az új Blackbirdöt, egyszerűen bevágta egy tóba a régit! Mekkora marhaság!!! Talán Seagle, az író is nézte a Dallast, és valami hasonlót akart ahhoz, ahogy Bobby a zuhany alatt bukkant fel a hosszú „halála” után – a Blackbird meg mégse állhatott be a zuhany alá, hát akkor marad a tó… Ja és az is kiderült, hogy Forge, mint minden pasi, nagyon utálja levinni a szemetet.

Na mindegy, lényeg, hogy megvan a Blackbird!!! Láthatóan Bachalo nem a legutolsó megjelenéseiből merített ihletet, hanem visszatért az eredeti Dave Cockrum-féle Stratojet-koncepcióhoz.

EH 014 06

Emlékszünk még, ugye?

Visszatért hősünk persze nem röpképes, olyannyira nem, hogy Jégember kapásból azt veti fel, hogy elvihetnék a MÉH-be (mindig is utáltam Jégembert!). Így mikor a Rejtélyes X-Men #360-ban Floridába szólítja őket a hősies kötelesség, kénytelenek egy Learjettel beérni, sírnak is miatta, mint a fürdőben a hivatásos hölgyszemélyzet…

EH 014 07

A legjobb poén Velőé (nem a hasonló nevű Piszkos Fred-hősről van szó): „Még mindig jobb, mint mikor egy csapattársad repül veled. Undorító az a sok bogár, ami a fogad közé megy!”

Közben azonban Árnyék és Kolosszus is befutnak az X-birtokra egy jó kis csapat-egyesítésre (ekkor bomlott fel az Excalibur), és ebből ugyan kimaradhat-e az x-edik X-Man? Naná, hogy nem! Noha szegény nem néz ki túl jól…

EH 014 08

A „Bestia még egy Yugo szintjére se tudta felhozni” poén megvan? Ugye mindenki tudja, mi az a Yugo? Nem véletlen a hasonlóság Jugoszláviával, ez bizony a déli szomszédunk által összeszermányolt bizerge, amit valamilyen őrült ötlettől áhítatva az Egyesült Államokba is exportáltak. Olyan borzasztó volt, hogy egész kis popkultúrás jelenséggé nőtte ki magát, például a Behálózva-ban (Dragnet) ilyen rémségben ülve kapták el Dan Aykroydot és Alexandra Paul-t. Itt Aykroyd és Tom Hanks nézegetik elhűlve az új rendőrautójukat:

EH 014 09

…hogyhogy ki az az Alexandra Paul? Ott volt a Baywatch-ban, csak kitakarták Pamela Anderson mellei!

EH 014 10

A harmadik csaj Yasmine Bleeth. A három fickó David Hasselhoff és két másik.

Visszatérve a lényegre, a „Yugo-szintű” nem jelent nagy dicséretet, ennek ellenére Árnyék beröffenti, mint Charlie O’Brian a páncélautót a Kincs, ami nincs-ben – és még Anulut se kellett hozzá pofon vágnia Mámának…

De a pofonok már nem váratnak sokáig magukra! Ahogy a valóságból a képregényekbe átültetett repülőkről szóló cikkben már megemlékeztünk róla, az ellenség egy konkurrens X-csapat, akik cafatokra tépik az X-ek Learjet-jét:

EH 014 11

Elég vacak a helyzet, de ugorjunk csak egy univerzumot és játsszuk be a Transformers főcímdalát:

EH 014 12

When all hell’s breaking loose, you’ll be right in the eye of the storm!

Árnyék tehát tényleg felszállt a Blackbirddel – mivel az Excaliburban is ő szedte össze, úgy tűnik, nemcsak a bajba jutott hölgyek megmentése, de az elveszett SR-71-esekkel való vészstart is az ő specialitása. Tehát a Blackbirdöt (és a vele azonos Startojetet) ezzel együtt már háromszor süllyesztették el, és szálltak fel vele utána! (Egyszerűen nem térek magamhoz, mennyire bárgyú ötlet volt ez a tavas marhaság.)

Szóval Kurt és Kolosszus mindenkit összeszednek a Blackbird-del, de sajnos a konkurencia is hozott repülőgépet…

EH 014 13

EH 014 14

Ez fájt! :-(

Az X-Men #80-ban láthatjuk a csata következményeit is:

EH 014 15

A narrátor biztosra megy: „A repülőgép kétségtelenül megtette utolsó útját.” Ennyi, vége: több mint 250 rész után (!!!) a Blackbird II végső nyugovóra tért egy átkozott floridai mocsár mélyén. Ez az utolsó kép a valaha volt büszke madárról, ez a kis fekete piszok a baloldalon:

EH 014 16

Vagy?…

Tetszésindex:
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 5.00 (6 szavazat)

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Hozzászólások  

# Farek 2016-10-15 12:45
Az általad is elmondott marhaságok mellett: és a jéggé fagyott víz nyilván nem roppantja össze a tó mélyén a gépet, mi...? Anyám, borogass.
# Inner Circle 2016-10-15 14:35
Erre nem is gondoltam, pedig ez is ált. isk. környezetismereti anyag :D
# Blue S 2016-10-15 18:10
Elképzelem Forge házának a környékét: mindenféle mechanikus gépcsodák maradványai csak úgy kidobálva, hiszen az Alkotó mindig továbbfejleszti a találmányait. Az ingatlan körül guberálóknak álcázott titkos ügynökök hada kukázza a drága technológiát. :-) Remek cikk volt, köszönet érte!
# pierredelacroix 2016-10-15 22:16
Nekem hiányzott (a rovat és a repcsi is). Úgy tűnik, hogy nemcsak a szuperhősökre, hanem a járgányaikra is vonatkozik, hogy a mennyei MÉH-telep ajtajára forgóajtót szereltek fel.
Atom feed | HálóZsák képregények | 2003 óta