Dávid és Góliát II.: A gép forog, az alkotó…

Dave Cockrum múlt héten megkezdett történetét ott hagytuk abba, hogy az X-Menen az újraindítása óta dolgozó rajzoló a Főnix-Siár sztori után otthagyta a mutánsokat, a Marvelnél azonban nagyon is ott maradt. Az X-ek utáni munkásságából most a több szempontból is figyelemreméltó Ms Marvel-t emeljük ki.

Kezdjük azzal, hogy Dave unalmában firkálgatva egyszer csak papírra vetette ezt a hölgyet:

És aki azt hitte, hogy az extrém mellbőség csak a kilencvenes évek képregényeiben bukkant fel, bezzeg az ártatlan hetvenes években… az most szegényebb lett egy illúzióval 

Ismerős? Chris Claremont egy szép napon meglátta a rajzot Dave asztala fölé tűzve, és azonnal benyújtotta az igényét a karakterre – mármint a külsőre, mert Dave semmi mást nem talált ki hozzá. Sebaj, Chris az író, ő majd szállítja a szükséges személyiséget, képességeket, történetet, stb. Dave rábólintott, és Rejtély – vagy ahogy a filmekben hívják, Misztik – hamarosan fel is tűnt a Chris által írt Ms. Marvel #16 lapjain.

A rajzoló ekkor nem Cockrum volt, tehát az általa megálmodott karakter nem az ő rajzain elevenedett meg; de ez csak idő kérdése volt, mert ahogy már írtuk, Claremont az X-Mennél jó munkakapcsolatot alakított ki Dave-vel, és már jó ideje próbálta elintézni, hogy az Ms Marvel-nél is együtt dolgozzanak. Dave már amúgyis rajta hagyta a keze nyomát Ms Marvelen, azaz Carol Danversen, mint a Marvel (mármint a kiadó) egyik legjelentősebb „cover artist”-ja, azaz borítórajzolója. Ebbeli minőségében már be is segített Chris-nek Carol ruhájának igencsak aktuális átalakításában. Ms Marvel ugyanis eleinte Marvel Kapitány klasszikus ruhájának nőiesített verzióját viselte, azonban a „nőiesített” a korabeli elképzelések szerint „kurvásítottat” jelentett:

Claremont azonban nem arról kívánt sztorikat írni, hogy Ms Marvel hogyan gyantázza a bikinivonalát, és egyébként is épeszű szuperhősnő aligha vett volna fel a teljes felsőtestét eltakaró rucihoz (kesztyűvel!) egy pornóbugyit. A ruhacsere azonban döcögősen haladt, mert a szerkesztő ragaszkodott hozzá, hogy a ruha ne távolodjon el túlságosan Marvel Kapitányétól. Cockrum ezért (még borító-rajzolóként) első körben beérte azzal, hogy befedte Carol pocakját:

Ez a szerelés egyébként jó harminc évvel később ismét feltűnt a Dark Reign idején, az Ms Marvel-ként parádézó Holdkő kosztümjeként:

Fedetlen hassal azért ez eléggé 18+ lenne

Közben Dave kitartóan tervezgette az újabb és újabb kosztümöket Carol részére, ezek azonban rendre elvéreztek Stan Lee vagy Jim Shooter ellenállásán. Utóbbinak Dave (feltehetően 1977-ben) egy keresetlen szülinapi üdvözlőkártyával adta tudtára, hogy miért is nem igazán jók a „mindent megmutató” női szuperhősruhák:

Jim… EZ a baj a kivágott ruhákkal, te idióta …de azért boldog szülinapot! - Dave!

Jim reakciójáról nincs hír, viszont Stan Lee végül rábólintott egy új kosztümre. Miután Dave elköszönt az X-ektől, 1978 októberétől, a 20-as számtól átvette az Ms Marvel rajzolását és be is mutatta az új rucit:

Azért ezt se lehetne a feministák ideáljának elkönyvelni, de lássuk be: a képregény-olvasók dögös macákat és debella pasikat akarnak látni, vagy ahogy Dave visszaemlékezése szerint Stan Lee fogadta az új ruhát: „Cicik, segg és fekete bőrcucc, pont ahogy szeretem!” Vagyis Dave-nek a műfaj keretei között sikerült abszolút vállalható, ráadásul igazi klasszikus kosztümöt terveznie, ami évtizedeken át kísérte Carolt:

Tehát Dave az Ms Marvel borítórajzolójából teljes jogú rajzolóvá vált, ugyanekkor az X-Mennél éppen fordítva: noha már John Byrne rajzolta az X-Ment, Cockrum továbbra is számtalan X-Men borítót vetett papírra. Ha már itt tartunk, érdekesség, hogy egyáltalán nem kedvelte Rozsomákot, olyannyira, hogy sok borítóról, így például a legelső (!) újraindított X-Men, a 94-es borítójáról egyszerűen le is hagyta. Claremont és ő sokkal inkább Kolosszust képzelte vezéregyéniségnek és tolták előtérbe, a már említett, a számozást újraindító borítón szinte kizárólag ő szerepelt:

Vagy itt van a #118, amelyben színre lép Mariko, Rozsomák igaz szerelme, és a bősz kanadai komoly szerepet is játszik benne – a borítóról azonban megint lemaradt!

Ahogy azt már említettük, Chris és John nem sokkal A Főnix Halála után összekülönböztek. Az X-Men addigra meglehetősen jól fogyott, és a Marvel amellett, hogy értékelte Dave szerepét a cím felfuttatásában, persze a jövőre nézve se nagyon szeretett volna kockáztatni. „Bevált csapaton ne változtass!” – így Cockrum visszakerülhetett a rajzolói székbe (bár nem a Marvel alkalmazottjaként, hanem szabadúszóként). Alkotói vénáját most sem tagadta meg, és a 150-es számban, amikor Claremont Magnetóval tervezett egy nagyobb eseményt, Cockrum a maga részéről az X-Men egy új tagját tervezte bemutatni!

Először is a 147-es epizódban egy rejtélyes sziget tűnt fel a tenger alól! A szigetet Magneto használta (amíg le nem pofozták az X-ek, és át nem vették az uralmat), ám láthatóan valamilyen letűnt civilizáció hagyatéka volt:

Hé, Dave, H.P. Lovecraft kéri vissza Cthulhu-t!

A sziget a menetrendszerűen bekövetkező csata után sokszor gazdát cserélt és mindenféle érdekesség történt rajta, az viszont hogy Magneto honnan szedte elő és kik voltak az eredeti építészek, sosem derült ki. Ennek prózai okai vannak, illetve csak egy, az viszont nagyon prózai: a pénz.

A sziget, ahogy már utaltunk rá, nem Claremont, hanem Cockrum ötlete volt, és elsősorban azt a célt szolgálta volna, hogy hátteret biztosítson az említett új X-tagnak. Természetesen egy nőről lett volna szó, mert Jean halála óta az X-ek közt meglehetősen túlsúlyban voltak a hímek (amit a gyerekkorú Kitty Pryde nem igazán tudott ellensúlyozni). Ő lett volna a kétéltű Silkie, akit egy előzetes képen be is mutattak, az UXM #150-re időzítve a megjelenését:

Dave-nek viszont időközben meglehetősen tele lett a hócsukája azzal, hogy a Marvel lenyúlja a karaktereit, és Silkie-t csak azzal a feltétellel küldte volna csatasorba, hogy bizonyos szerzői jogok nála maradnak. A Marvelnek elvben nem is lett volna kifogása az ellen, hogy Dave a saját karaktereit szerepeltesse, azonban az X-Men addigra az egyik legsikeresebb kiadványukká nőtte ki magát, és ezen belül nem engedtek teret az ilyesminek. Silkie tehát a 150-ik szám helyett egyelőre a polcra került – a sziget eredetének felderítése pedig örök feledésbe (erre ma sincsen válasz).

A virtigli sci-fi őrültek és az antikváriumokat régi Galaktiká-k után kutatva fosztogatók most talán felhördültek, hogy Dave semmiképp sem találhatta ki Silkie-t, hiszen A. E. van Vogt a magyarul is megjelent Silkie-novellasorozatát a két- vagy többéltű lényekről már a hatvanas években publikálta. Valójában nincs ellentmondás, hiszen a silkie-k (vagy selkie-k) évezredek óta az északi, elsősorban izlandi és shetlandi folklór szerves részei, mint afféle sellők, és innen emelte ki őket mindkét (és alighanem több) író.

Gyerekkoromban láttam egy képet hasonló lényekről, ami még csak nem is volt horrorisztikus, de valamiért mégis évekre kitört tőle a frász, úgyhogy az esetlegesen fiatalabb olvasók zavartalan fejlődésének érdekében maradjunk annyiban, hogy egy selkie pontosan így néz ki: 

Szóval nem kell félni tőlük! De minő szörnyű fordulat: manapság angol nyelvterületen a „silkie” elsősorban egyfajta csirkét jelent!

Sikeres X-alkotói karrier ide vagy oda, Dave nem adta fel a saját karakterekre épülő saját történeteit, és végül megszületett a megállapodás a Marvellel. Ennek keretében Cockrum 1982 decemberében a 164-ik számmal otthagyta az X-eket (és a kitűnő Paul Smith váltotta, akinek a rajzait például a legelső magyarul megjelent számban csodálhattuk meg – Nitrónál megtekinthető!), és 1983 januárjában a Marvel Graphic Novel #9-ben egy teljes egészében őáltala kreált univerzummal jelentkezett. A betűk kivételével mindenért Dave felelt; ez volt The Futurians, azaz A jövevények:

Ha néhány figura ismerős, az – ahogy a Kívülállók esetében – megint csak nem a vak véletlen műve… Dave meglehetősen szabadon válogatott a már megvalósított ötletei között, például a főszereplő Avatar kék-vörös szerelése nagyjából Kolosszus és Kalóz ruhájának keveréke volt. A szárnyas zöld csaj Silkie rája-alakja, nem túl távoli rokonságban a Cockrum által megálmodott Siár Birodalmi Gárdában látott Mantával, alatta az oldalról látható úriember Blackmane, a Gárda másik tagjának Agyarnak az alteregója. A főcím alatt repülő csaj sincsen messze Főnixtől, és így tovább. Sőt, a történetek során előkerülő többi szereplő között is jócskán voltak olyanok, akik épp csak egy icipicit különböztek az X-Men univerzum tagjaitól, pl. az egyik főellenség a F’Wyrrn, azaz a Fészek 2.0 volt:

Más karaktereket viszont mintha a Futurians-ból kértek volna kölcsön, olykor 20 évvel később…

Öreg Logan, te vagy az?

A Jövevények volt Cockrum első írói próbálkozása, talán ezért sikerült a történet meglehetősen bonyolultra. Az új olvasókat (új világról lévén szó, csak új olvasók voltak) Dave rögtön bedobta a mélyvízbe azzal, hogy a jövőben a Földön háború dúl, és az egyik fél egy hatalmas vonósugárral a Holdat dobja a másik városára (!), de egy áthatolhatatlan erőtér megóvja magát a várost, viszont a Föld lakhatatlanná válik. Ezért a városbeliek közül néhányan a tudatukat a múltba vetítik, és a mi jelenünkben létrehoznak néhány szuperlényt – miután a szálakat a jövőből mozgatják, így lesznek ők a Futurians, azaz a Jövevények.  És aztán jön a balhé. Ugye világos?

Mindazonáltal a kiadvány sikert aratott, olyannyira, hogy kétszer kellett utánnyomni. Dave  boldog volt, és a Marvel is ráharapott a dologra; tőlük már indulhatott is volna a Jövevények-sorozat. Röviden: Cockrum megcsinálta.

Vagy mégsem… Dave sajnos ekkor követte el élete valószínűleg legnagyobb baklövését, ami persze akkor még jó ötletnek tűnt… Úgy vélte, a Marvelre csak addig volt igazán szüksége, ameddig a Jövevényeket megismertette a piaccal, és most már nélkülük is elboldogul; így a sorozatot már nem a Marvel kebelén belül, hanem a Lodestone Press kiadóvállalatnál jelentette meg (akik persze kapva kaptak az alkalmon). A lényeg persze az volt, hogy a Lodestone több pénzt és alkotói jogot ígért Dave-nek, mint a valamennyire ugyan rugalmas, de mégiscsak hatalmi pozícióból tárgyaló Marvel – és ha a Jövevények ne adj’ Úristen mégse lennének annyira sikeresek, akkor a Lodestone valószínűleg jobban ragaszkodott volna a kiadványainak eme ékkövéhez, mint a Marvel a sok füzete közül az egyikhez, és még alacsonyabb példányszám mellett is megtartotta volna.

Tehát megjelent az immár Marvel-mentes Futurians #1…

…sajnos azonban a Lodestone három Futurians-rész után az egyéb problémái következtében csődbe ment, és olyan hosszú előkészítés után Dave szép reményei előtt is lehúzták a rácsot.

És ennyi. Mindössze ennyi, egy meggondolatlan üzleti döntés kellett ahhoz, hogy a Marvelnél saját karakterekkel kísérletező, első vonalbeli rajzolóból mellőzött, gyakorlatilag megbukott ember legyen.

A Marvel elhagyása és a saját karaktereinek bukása együtt olyan csapás volt, amiből Cockrum szakmai karrierje sosem tért magához, és a nyolcvanas évek második felében kiszorult a képregények fősodrából. Az a rajzolói stílus, ami a hetvenes években üdítőnek hatott, egyre kevésbé volt versenyképes a „cool” érzést hajszoló képregényvilágban; Dave művészete egyre kisebb közönséget vonzott, ami egyre kisebb bevételeket jelentett, olyannyira, hogy a kilencvenes években már súlyos anyagi gondjai voltak – ráadásul súlyos egészségügyiek is. Sorozatunk záró részében a sikeres évek után a küzdelmesek történetét vesszük majd sorra.

Tetszésindex:
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 4.92 (12 szavazat)

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.