Hidrológiai propaganda ismeretek IC professzorral, három kreditpontért.

Nem kívánom az olvasók életkorát feszegetni, mindenesetre én még emlékszem a nyolcvanas évekbeli híradókra (1984-től már színesben – mivel ekkor vett apám színes tévét, nade ’83-tól már Dáciánk is volt). Más kérdés, hogy kb. annyi maradt meg, hogy csak a műsor közepétől volt érdemes nézni, mert ekkor jöttek az olyan érdekfeszítő dolgok, mint a medencébe ugró és úszó házinyulak, autókrossz-tudósítások (Telesport…), szovjet tudósok eredményei, amerikai tudósok kudarcai, stb. A híradó, azaz bocsánat: a Híradó első felét letudtam annyival, hogy öltönyös emberek nagy termekben unalmas dolgokat csinálnak, vagy a repülőtéren smárolnak. Mármint egymással.

Felteszem, az olvasók jellemfejlődése már némileg túlhaladt ezen a szinten, és körülbelül tisztában vannak azzal, hogy nagyjából mi történik a világban, még ha ez esetleg nem is érdekli őket. Nem baj, nem is kell – sőt, sokan azért is olvasunk képregényeket, hogy addig se kelljen ilyen hülyeségekkel foglalkozni. Épp ezért talán nem vagyok egyedül azzal, hogy ha mégis ilyesmit találok a képregényeimben (vagy bárhol, ahol nem keresem), az nagyon irritál.

Nem mintha a képregények sose foglalkoztak volna aktuális társadalmi, politikai és hasonló kérdésekkel. Például említhetnénk a Captain America #1-et:

Hitler kedvenc olvasmánya: „Sabotage plans for U.S.A.” Mi más is lenne? Egyébként meg is érdemlik, ha titkos szabotőrök felrobbantják a lőszergyárukat; majd legközelebb nem írják rá ház nagyságú betűkkel, hogy „U.S. MUNITIONS WORKS”. Mondjuk a németek se nagyon villoghatnak legendás precizitásukkal: még arra sem ügyeltek, hogy legalább az egymás mellé kitett horogkeresztek ugyanolyan szögben dőljenek. Bár az is lehet, hogy az egyik Hitler faliórája.

A bajszos bácsit, aki a frászt kapja, talán senkinek nem kell bemutatni. Az se nagy titok, hogy a németek és az usákok nem voltak nagy barátok a világháborúban – kevésbé szokás hangsúlyozni, hogy ez csak a második felére vonatkozik... Hiszen a Berlinbe címzett amerikai hadüzenetre csak 1941. december 11-én került sor, ráadásul csak válaszképpen arra, hogy először Németország üzent hadat az USA-nak (amit Hitler lényegében egyszemélyben döntött el, a pearl harbor-i balhéra reagálva – amit később volt alkalma megbánni). Ehhez képest a fenti borító 1941 márciusában látott napvilágot, amikor az Egyesült Államok nem állt hadban Németországgal, és az USA lakossága nagy részének esze ágában se volt Adolf pofájába mászni. Azaz nem valamiféle központi vagy önkéntes propagandáról van szó, felkorbácsolandó a háborús morált az ellenséggel szemben. Nade akkor miért kreált a két alkotó, Joe Simon és Jack Kirby ilyen provokatív borítót? Egyszerűen azért, mert fiatal zsidó értelmiségként ott akartak belerúgni a nemzetiszocialista rendszerbe, ahol csak tudtak.

Persze a történelem őket igazolta, de akkoriban a helyzetet sokan elintézték annyival, hogy inkább ne legyen háború (azaz ne vegyen részt benne az USA), és ők persze nem értettek egyet velük – olyannyira nem, hogy halálos fenyegetéseket is kaptak, és a New York-i polgármester rendőröket vezényelt a szerkesztőség ajtaja elé. Akárhogy is, Amerika Kapitánynak ez volt az első kalandja, és Joe-ék nem is árultak zsákbamacskát: aki hitlertpofozós képregényt akart, az befizethetett az új hős kalandjaira, aki meg nem, annak még mindig ott volt Donald kacsa, aki tudomásom szerint ez idő tájt nem foglalkozott antifasiszta propagandával (sőt, később sem állította, hogy ő már ekkor ellenálló lett volna).

Némileg más a helyzet a hatvanas évekbeli polgárjogi mozgalom már kitárgyalt képregényes megjelenését illetően (amire korábban már kitértünk), hiszen a Fantasztikus Négyes a Kapitánnyal ellentétben nem új céllal jelent meg, hanem addigra már jól bejáratott kalandos képregény volt. Viszont a Széntigris, azaz bocsánat, a Fekete Párduc ottani megjelenése korántsem volt olyan provokatív propaganda, mint Kapi színre lépése, ráadásul a fekete karakternek magától értetődő helye volt az Afrikában játszódó történetben.

Ilyen hát az, amikor legendás alkotók csempésznek politikai üzenetet a képregényekbe; na és ha egy komplett idióta teszi? Fogadjuk szeretettel az indonéziai Mr. Ardian Syaf-ot, képregény-rajzolót, keményvonalas muszlimot és mérhetetlenül nagy barmot. Talán ha a felsorolt négy tulajdonságából csak hárommal bír, akkor nem lett volna nagyobb baj, de ő a teljes pókert megkapta... Indonéziai szélsőséges muszlimként ugyanis közelről érintve érezte magát, amikor Dzsakarta – ötven év óta első ízben – keresztény kormányzót választott, Basuki Tjahaja Purnamat, képregényrajzolóként pedig volt alkalma nyilvánosságra hozni a véleményét. Ami a hülyeséget illeti; ha még csak az háborította volna fel, hogy Purnama keresztény, már az is bőven elég lenne, hogy tiszta legyen, hogy Mr Syaf – vitathatatlan rajzolói tehetsége mellett – nem a legélesebb kés a fiókban. De volt más baja is: a kormányzót vallási alapon támadók a Korán 5:51-es passzusára hivatkoztak, ami – szerintük – úgy értelmezendő, hogy zsidók és keresztények a muszlim törvények szerint meg sem választhatóak vezetőnek, és Purnama nyilvánosan kijelentette, hogy ez a vélemény téves. Mr Syafot pedig annyira felháborította a dolog, hogy az X-Men Gold #1-ben gyorsan ráadta Kolosszusra ezt a pólót:

QS 5:51

Talán még ezt is megúszta volna, de ennyivel nem érte be:

Aki lerajzolhatná Kitty seggét és mégsem teszi, sőt: politikai szarságokra pocsékolja a lehetőséget, az más aljasságra is képes!

Vegyük jobbról balra onnan, hogy 212, azaz 2-12. Utalás egy keményvonalas muszlimok által tartott, Purnamának a Koránt illető véleménye ellen tiltakozó megmozdulásra, ami 2016. december 12-ére esett, azaz gyakorlatilag azt jelenti, hogy az idézett rész szerint zsidók nem lehetnek vezetők. Ettől balra jön Kitty feje, aki „véletlenül”, ám köztudottan zsidó; de ha valakinek nem esne le a tantusz, jön a Jewelry, azaz Ékszerbolt felirat, csak pár betű nem igazán látszik, így marad a Jew, azaz Zsidó; végül a szövegbuborék, amiben Kitty épp azt mondja, hogy ő az X-Men vezetője. Mondjuk nem tudom, hogy Syaf-nak mekkora befolyása volt a szövegfelhő tartalmára és elhelyezésére nézve, de azért véletlennek egy kicsit erős.

Szóval balról jobbra olvasva gyakorlatilag „vezető” – „zsidó” – „nem lehet”. Az ilyesminek lehet, hogy Indonéziában tapsolnak, elvégre ott a szerencsétlen Purnamat fel is jelentették, le is csukták két évre – holott az ügyész csak egyet kért rá, de hát a bíró se kártyán nyerte a poziját – és ma is ül. (Azért ezt vegyétek tekintetbe, ha arrafele gondoltok vakációzni. ) Az USA-ban viszont nagyon nem menő ez a stílus; az X-Men Gold írója, Marc Guggenheim ráadásul szintén zsidó, úgyhogy Mr Syafot azonnal kirúgták – azaz felbontották a szerződését, mert szabadúszó volt. Ezzel a karrierjének gyakorlatilag vége is lett, és hogy miért érte meg neki az X-Men új sorozatának rajzolását eldobni azért, hogy rúgjon egyet Purnama már amúgyis döglött oroszlánjába, arra azt lehet mondani, amit Bastiano Coimbra de la Coronilla y Azevedo mondott a Nincs kettő négy nélkül-ben: „Az a tény, kedves kuzin, hogy a mi kis kópénk Tangónak hívja magát a szamba országában, rögtön megvilágosítja számunkra, hogy mekkora nagy seggfej.”

És ezzel a hosszúra nyúlt bevezetővel el is jutottunk fő témánkhoz, a Marvel Secret Empire sorozatának befejező, tizedik részéhez, ahol a gazdái tudta nélkül, primitíven kalózkodó, vérhülye Syaf után megnézhetjük, hogy néz ki a politikai biznisz hivatalosan, szerkesztői felhatalmazással.

Milyen eredeti címlap!

Miről is van szó? Az alaphelyzet az, hogy kicsit régebben Steve Rogers-ből kipusztult a szuperkatona-szérum, és azóta aggastyánként tengette napjait. Röviddel az SE (Secret Empire) előtt a szinte korlátlan hatalmú, de gyerekként viselkedő Kobik (ne is akarjátok tudni, hogy ő ki – higgyétek el, nem éri meg) visszaadja neki az erejét, de egy félreértés folytán a történelmet is átírja akként, hogy Kapi bizony mindig is a Hidra ügynöke volt.

Itt indul el az SE azzal, hogy "Hidra Kapi" megdönti az USA kormányát, mármint a tizennyolc éven aluliaknak is szóló értelemben. Éljen a Hidra! Az USA-ból Hidrológiai Osztály lesz, Kapi a fő-Hidrológus. Jó, ez eddig nem lenne nagy ügy, majd jönnek a jófiúk és lezúzzák. Ám itt jön a csavar: a Hidrológus egyszer csak felemeli Thor pörölyét, Mjölnirt, amit tudvalevőleg csak a méltók emelhetnek fel. Innen kezdve nincs vita: Hidrológusnak van igaza, mindenki más meg téved, hiszen itt prezentálta, hogy méltóbb, mint a sokévi átlag. Tessék figyelni, mert később fontos lesz:

Hidrológus és a csapadék

Ezt nem lehet csak úgy a szőnyeg alá söpörni, úgyhogy ezek után megy is a hatalomátvétel, mint karikának az csapása. (Egyeseknek vannak kétségeik, de pl. a Megtorló a Hidrológus mellé áll.) Aztán eltelik néhány száz oldal azzal, hogy a hősöket deus ex machinákba zárják, mert semmi értelmes szerepet nem tudtak nekik kitalálni, meg mindenféle töltelék; semmi érdekes, csak olyasmikre kell gondolni, mint amik a rom-komokban legalább hetven percig megakadályozzák, hogy a csaj és a pasi szexeljenek. És itt be kell vallanom, hogy mindezt el sem olvastam, csak az összefoglalókat, ami a fentiek ismeretében talán érthető is. Ezekből az összefoglalókból akkoriban két dolog tűnt fel: egyrészt hogy ez megint egy olyan sztori, ami a ezüstkorban 20, a bronzkorban meg mondjuk 3x20 oldal lett volna a Bosszúállók rendes sorozatában, de legrosszabb esetben is le lehetett volna tudni mondjuk négy részben – ehhez képest kaptunk belőle tízet. Másrészt hogy az új fejleményekről beszámoló „hivatalos” források általában lelkendeztek a sztorin, az izgalmakon és a mély mondanivalón, és azt is kifejtették, hogy a történetet mindenki imádja – míg a kommenteket olvasva elég lagymatag érdeklődést tapasztalhatott az ember, ráadásul még értetlenkedtek is azon, hogy mégis ki imádja ezt a katyvaszt, mert az olvasók és ismerőseik legfeljebb azért követik, hogy ne maradjanak le a Marvel Univerzum aktuális eseményeiről.

Visszatérve a sztorihoz, valahol a felénél előkerült az igazi Kapi (vagy egy másik, mittomén, az a lényeg, hogy kettő van), aki az Elvarázsolt Völgyben megtalálja Kobikot, aki el van kenődve, mint májas szendvics a tornazsák alatt. De ne is csépeljük tovább a szót; nem is mondom, hanem mutatom, a témára való tekintettel lefordítva (szó szerint):

Valószínűleg nem ez volt az írói szándék, de engem arra emlékeztet, mintha Róbert Gida a Micimackó Kuckója után egyenként megette volna az állatokat, aztán nagy magányában transzvesztita lett volna belőle és most azon tépelődne, hogy hol cseszte el

Szóval a szegény hülye mindent elrontott, mert beleavatkozott a nagyok dolgába. Nem baj, Steve bácsi majd fogja a kezed. További, rettenetesen izgalmas kalandok után a tizedik részre már jól lerobban a világ, vagy legalábbis Amerika, de ugye a kettő között egy amerikai képregényben nincs igazi különbség. Ekkor Steve-mackó és Róbert Kobika (aki nem összetévesztendő a hasonló nevű Forma 1-es versenyzővel) előmásznak a Százholdas Pagonyból, és jöhet a nagy finálé!…

Robert Kubica, akinek egy szalagkorlát levitte a fél kezét, de visszavarrták. Valójában semmi köze a cikkhez, de hát „Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki!”

Szóval a Hidrológus lepofozza a hősöket, de semmi vész, jön az echte Kapi, és az egy-az-egy ellen bunyó! Hidrológus a nagy kakiban már Mjölnirért nyúlna (ami a legutóbbi hadonászás óta békésen hevert valahol), és ekkor – nagy katarzis keretében – kiderül, hogy Mjölnirt már az SE legelején elvarázsolták! Ezért aztán egy rövid időre nem az emelhette fel, aki méltó, hanem aki a „legerősebb” – mármint Hidra-fogalmak szerint, így aztán Hidrológus úgy villoghatott a világ előtt, mint aki méltó, holott csak erős volt, mármint Hidra-fogalmak szerint!

Kínai másolat!

Ezért követték őt az amerikaiak, vagy legalábbis tűrték meg, mert azt hitték, hogy méltó, holott csak erős volt, mármint Hidra-fogalmak szerint. (Elég szájbarágósan írom, vagy valaki még mindig nem érti?) Nade ennek vége, mert visszajött "a bajnokunk", és elzavarja "azokat, akik egy hazugságnak köszönhetik a hatalmukat" (ez szó szerinti idézet!), mert egyszer volt Washingtonban kutyavásár! Mjölnir immár visszanyerte az eredeti hatalmát, és megint csak a méltó emelheti fel, így a régi-új Kapi. Aki jól megveri Hidrológust, the American way, de ezzel ugye még nincs vége a bajnak, mert a világ továbbra is romokban. Ezt bizony Kapi nem tudja helyrehozni, de semmi vész, Kobikának megjött az önbizalma:

Un-fákkin-believable!

Esetleg valaki nem értené? Akkor annak lefordítom: Donald Trump azzal legalizálta az USA „legitim kormányának megdöntését”, hogy megnyerte a választásokat, ezzel prezentálva, hogy méltó. DE NEM VOLT AZ, ÉRTSE MÁR MEG A LEGSELEJTESEBB OLVASÓNK IS ÍGY A TIZEDIK RÉSZ VÉGÉRE!!! Csak erős volt, mármint a választási rendszer szerinti értelemben, de méltó, az nem, mert az csak demokrata lehet, ilyen félnáci republikánusok nem. Aztán majd visszajön az igazi elnök, és kiderül majd, hogy a Trump-féle választást meghekkelték, és egy rövid időre nem az nyerhetett, aki méltó, hanem aki a legerősebb. Holott méltó nem volt. Vagy ezt már mondtam? Mindegy, majd visszajön "a bajnokunk", és elzavarja "azokat, akik egy hazugságnak köszönhetik a hatalmukat", mert a választás visszanyerte az eredeti jelentőségét, és megint csak a méltó nyerheti meg (így a demokrata jelölt), aki majd erős is lesz, meg méltó is. Meg erős.

Mi van még? Ja, Kobik, a kölök, aki a szegény, megtévesztett választók képviseletében elrontott mindent. Egészen elképesztő: már nem is a politikai ellenfél hibája, hogy nyert, hanem a választóké… de nem baj, hülyegyerekek, majd Steve bácsi rátok kacsingat, és jóvátehettek mindent, ha az Igazi Amerika Kapitányra ikszeltek a következő választásokon. (Akkor majd biztos lesz emlékeztető is, hasonlóan burkolt és cizellált képregényformában – ki fogad velem?) Ez ugyanaz a mentalitás, mint ami a Microsoftot vezette, amikor egy pofázó gemkapocsnak rendelte alá a felhasználóit, ezzel nagyjából jelezve, hogy mit gondol a szellemi képességeikről.

„Kaland, játék, kockázat! A főhős TE vagy!” Mondjuk egy formázás egy többoldalas kijelölésen a Word-ben tényleg felért egy „Tedd próbára szerencsédet!”-kockadobással

Nos, talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy nem értek egyet azzal, ahogy az SE tálalta a politikai üzenetét, függetlenül attól, hogy milyen véleménnyel vagyok Trumpról. Egyáltalán nem vagyok tőle elájulva, de a cikk nem erről szól – hanem arról, hogy még mindig jobb elnöknek vélem, mint amilyen írónak tartom ennek a képregénynek a kiagyalóit, mert ez egyszerűen szar. Ahogy már láthattuk, évtizedek óta van politikai tartalom a képregényekben, ezzel meg kell barátkozni – viszont ha ott van, akkor legyen jó.

Ehhez meg először is az kell, hogy maga a képregény is jó legyen, és a hatalmas crossoverek ilyen téren általában minden külön eszmei teher nélkül is kihívásokkal küzdenek. Ezeket jellemzően nem a minőségük, hanem a grandiózusságuk, „kihagyhatatlanságuk” adja el, mert 8-10 részt izgalmas tartalommal megtölteni nem könnyű. És ha valami nem hiányzik belőlük, akkor az a politikai üzenet – rossz képregényt még sose mentett meg egy vitatható eszmei mondanivaló. Ezért az SE primitív propagandája sokkal jobb helyet talált volna magának a sok Marvel-képregény közül az egyikben; annál az se lett volna ilyen feltűnő, ha nem jó. Ráadásul azt az egyet sokkal könnyebb lett volna megírni normálisan.

Másodszor is politikai véleményem nekem is van, csak nem érdekel senkit, és nem is fárasztom vele az olvasókat. Ugyanígy nem érdekel a képregény alkotójának politikai véleménye sem, de ha azt akarja, hogy elgondolkozzak a privát (illetve valahonnan odakerülő) hülyeségein, akkor mondjon valami olyasmit, amit én még nem tudok. Vagy ha csak állott hírei vannak, akkor legalább tálalja érdekesen. Ehhez képest láthattuk, milyen cizelláltan fejtette ki az SE az álláspontját Trumpról – körülbelül annyira, mint Orwellnél a „Négy láb jó, két láb rossz!” OK, utáljátok Trumpot. Kösz, mi van még?

Semmi, és ez a szomorú, pedig éppenséggel lenne még mit mondani. Ha már semmi más nem érdekli őket, mint Trump (bár nem hiszem, hogy az USA-ban most ő lenne a legnagyobb probléma), akkor is beszélhetnének arról, hogy miért ő nyert? A képregény szerint azért, mert GONOSZ. Meg mert KIFORDULT A VILÁG, valami természetfeletti erő hatására, mert amúgy ilyen NEM TÖRTÉNHET MEG. Szerintem meg ahelyett, hogy a tulajdon választóikat ábrázolnák Donald bácsi elátkozott erdejében tévelygő pisis gyerekként, akiket Amerika Kapitány majd kézenfog és hazavezet, mint Presser Picit a lírai múzsája, azon kéne elgondolkodni, hogy miért történt meg az, ami szerintük nem történhet meg? Mondjuk azért, mert a Demokrata Párt úgy vette az egész választást, ahogyan Moldova jellemezte az első világháború osztrák-magyar tábornokait: akkor is elveszítették volna a háborút, ha egyáltalán nem is lett volna ellenség?

Szóval a jó üzenet szánalmas vinnyogás helyett előremutató lenne, konstruktív, akár önkritikus. Azon valószínűleg már senki sem lepődik meg, hogy Magyarországon nem jellemző az ilyesmi, de legalább „Nyugaton” jó lenne ilyet látni. Biztosan akad is, de nem a Secret Empire-ben.

Röviden összefoglalva: nem akarok a képregényeimben vinnyogást látni. Ez nem érdekes, nem hiteles, és ezért ha valaki politikai állásfoglalásképpen csak erre képes, az menjen a fenébe.

Na, ennyi volt a politikai szócséplés, legközelebb megint szex, oké?

Tetszésindex: 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 5.00 (15 szavazat)

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.