Ez a cikksorozat az eredetileg a Dial B for Blog weboldalon megjelent három részes leleplező riport alapján készült. Az eredeti cikkben található képi utalások a magyar fordításban nem jelennek meg.

Első rész: A Batman

BATMAN… az igazság és rend nemzetközi védelmezője, a gonoszság könyörtelen üldözője. Akit egy ruhaipari munkás és egy cipőboltos, név szerint Robert Kahn és Bill Finger álmodott meg. És mindez a Bronxban vette kezdetét!

A New York-béli Bronxban található DeWitt—Clinton Gimnázium páratlan növendéklistával bír. Ide járt Don Adams, Judd Hirsch és Burt Lancaster (színészek); Robert Klein (komikus), James Baldwin (író), Ralph Lauren (divattervező), illetve Neil Simon és Adolph Green (drámaírók). És még több tucat híresség!

A fentieken túl a DeWitt—Clinton iskolapadjait koptatták az olyan képregényes hírességek, mint Bill Finger és Robert Kahn, Stanley Lieber (később Stan Lee néven vált ismert íróvá/kiadóvá), Irwin Hansen, a Dondi rajzolója; és a Spirit megálmodója, Will Eisner. Robert Kahn és Eisner jóbarátok voltak, ám Kahn nem ismerte Fingert az iskolában.

Kahn a következőképpen emlékszik vissza: „Úgy 16 évesen adtam el az első képregényeimet. Egy csíkért öt dollárt kaptam, ami 1936-ban hatalmas összeg volt. Érettségi után Max Fleischer stúdiójába kerültem, ahol hat hónapon át segítettem a Popeye- és Betty Boop-rajzfilmek animálásában. Itt kaptam ösztöndíjat, amivel kilenc hónapra a felsőoktatásba kerültem [az Alkalmazott Művészetes Stúdiójában, a Cooper Unionben és a Művészeti Hallgatók Ligájában].”

A válság azonban arra kényszerítette Kahnt, hogy otthagyja a szertett művészeti iskolát és elhelyezkedjen a nagybátyja ruhagyárában. Nagyon utálta ezt a munkát: „Nehéz szavakba önteni azt a gyűlöletet, amit éreztem” – mondta később.

A képregényes áttörés

Robert Kahn egy összejövetelen találkozott először Bill Fingerrel. Kahn 19 éves volt akkor, Finger 21. Finger akkoriban cipőboltosként dolgozott. A coloradói Denverben született Finger még nagyon fiatal volt, amikor a családja New Yorkba költözött. Apja szatócsműhelyében töltötte a gyermekkora nagyját. Amikor a válság tönkretette a családi vállalkozást, Finger mindent elvállalt, hogy eltarthassa a családját: volt kalapbolti eladó, cipőboltos és taxisofőr is.

Finger és Kahn hamar felismerte, hogy mindketten odavannak a képregényekért. Nem a ma ismert képregényfüzetekért, melyek akkoriban még egy éppen csak kibontakozó formátumot jelentettek; hanem a képregénycsíkokért, melyek hatalmas lehetőségekkel kecsegtettek minden rajzművészt.

Kahn hálószobája egyhamar egy stúdióvá alakult át, itt vette kezdetét a páros közös munkája: Finger írt és Kahn rajzolt. Ám, hogy elrejtse zsidó származását, Robert Kahn inkább Bob Kane művésznéven készítette a képeit – hasonlóan ahhoz, ahogyan Stanley Lieberből Stan Lee vagy Jacob Kurtzbergből Jack Kirby vált. (Megjegyzés: Az amerikai képregények hajnalán az alkotók döntő többsége zsidó származású volt. Mint sok más bevándorló csoport – és mint sok XX. századi zsidó közösség – esetében, náluk is eléggé általános volt a nevük helyi nyelvhez alakítása – a ford.)

Kane idővel egykori gimnáziumi ismerőse, Will Eisner beosztottjává vált a legendás Eisner—Iger Stúdióban, ahol jórészt kezdetleges, humoros képregénycsíkokat alkotott, például a Mickey Mouse-t másoló Peter Puppot (a figura a kutyafüleit leszámítva Mickey közvetlen másolata).

A semmibe vett alkotó

Superman legelső kalandjánál ott szerepelt a készítők neve: Jerome Siegel és Joe Shuster. Ám amikor Kane és Finger eladták az első ötletüket a DC Comicsnak, azon csak Kane neve szerepelt, Finger írói mivolta lemaradt. Hogy miért? Mert Finger gyámoltalan volt. Nem igazán tudott kiállni önmagáért. Mindig a tökéletességre törekedett, emiatt gyakran csúszott a határidőkkel, és időnként teljes ihlethiány gyötörte. Később gondjai támadtak az alkohollal is. Előfordulhat, hogy Finger azt hitte, mivel Kane-nek és nem a DC-nek dolgozott, így jobban tette, ha inkább csukva tartja a száját és felmarkolja a fizetését. Akármi állt a háttérben, Finger neve lemaradt a történetről, és ezzel precedenst teremtett a kizárólag Kane-nek tulajdonított művek számára.

Kane aláírása/alkotói jegye nagyrészt Milton Caniffén alapult: ugyanolyan szögletes betűket és hatalmas O betűt rajzolt bele, ezen kívül a nevét szintén egy dobozba tette.

Maga a történet jórészt Milton Caniff Terry and the Pirates című csíkját másolta a maga kissé nyers és kidolgozatlan módján, Rusty and his Pals néven. A DC az Adventure Comics című antológiájában jelentette meg.

Rustyék után Kane eladott egy újabb figurát a DC-nek – amit ismételten Fingerrel közösen, ám az ő nevének említése nélkül alkotott. Ő volt Clip Carlson, Alex Raymond Jungle Jimjének koppintása. Clip az Action Comicsba került bele, Kane ekkor alakított ki szoros ismeretséget a magazin szerkesztőjével, Vince Sullivannel. A kiadó nem sokkal előtte hatalmas aranybányára lelt Supermanben, ezért Sullivan megállás nélkül kereste a következő „rejtélyes alakot” (vagyis szuperhőst), akit a kiadványaiba tehet.

1939 egyik péntekén Bob Kane megkérdezte Sullivant, mennyit keres Siegel és Shuster Supermannel. Döbbenten hallgatta, hogy a két tizenéves a példa nélkül álló figurájának hála heti nyolcszáz dollárt tesz zsebre – pedig éppen tombolt a gazdasági világválság. Akkor sem jutott szóhoz, amikor Sullivan hozzátette, egy új szuperhőst keres a másik általa szerkesztett magazin, a Detective Comics élére. Kane szeme felcsillant és azt mondta Sullivannek, hogy egyetlen hétvége alatt előáll egy új hőssel.

A Madárember születése

Zsidóként Kane valószínűleg a péntek délutánt templomban töltötte, majd hazament, másnap pedig ismét templomba. Mivel ezen időszak alatt nem foglalkozhatott munkával, így előfordulhat, hogy az idejét a következő Superman kigondolásával töltötte. Mivel az Acélember már lefedte a kék harisnyás, fekete hajú hősök piacát, ezért egy vörös ruhás, szőke alakban gondolkodott, aki a Fantoméhoz hasonló dominómaszkot hordott.

Ehhez hozzácsapta az Alex Raymond által készített Flash Gordonban található Sólyomemberek szárnyát, és elnevezte az alkotását… Madárembernek.

A szombati templomlátogatás után minden valószínűség szerint hazarohant, hogy azon nyomban papírra vesse az elképzelését. (Megjegyzés: Az általános tévhittel ellentétben a sábát nem szombat reggeltől éjjelig, hanem péntek estétől szombat délutánig tart, a hithű zsidóknak ezt az időszakot kell pihenéssel és istentisztelettel tölteniük – a ford.) Hogy honnan vette az ihletet az első vázlathoz? Kane sokszor említette, hogy sokban alapozott Zorro-filmre, amelynek az egyik jelentében a címszereplő egy kötélen lendül át egyik ablakból a másikra. Meglehet, ez az emlékezetes képsor ösztönözte Kane-t arra, hogy a saját hőse ugyanezt tegye az első róla készült rajzon.

Szeretünk, Raymond

Bob Kane vajon a saját termékeny képzelete által alkotta meg Madárember első vázlatát? Mint Arlen Schumer kiderítette, Kane egyszerűen lemásolta az Alex Raymond által rajzolt Flash Gordon 1939. január 17-i (vasárnapi) csíkjának egyik képkockáját. (Schumer az Alter Ego magazin második évfolyamának ötödik számába adott interjúja során fedte fel ezt a történelmi jelentőségű titkot.)

Amint összevetjük a két rajzot, azonnal nyilvánvalóvá válik a lopás ténye, egészen az olyan apró részletekig, mint a Gordon karjára fonódó inda, ami Kane-nél a Madárember karjára tekeredett kötélként jelenik meg.

Miután elkészült a másolt vázlattal, Kane valószínűleg inaszakadtából átrohant csendes társa, Finger otthonába, hogy kikérje a tanácsát. Finger nem volt oda Kane ötletéért. Kételkedett abban, hogy egy Detective Comics, vagyis Krimitörténetek című kiadványba illene egy Madárember nevű alak. Ezért inkább azt javasolta, hogy a figurát egy népszerű ponyvahősre, a rejtelmek övezte Árnyékra alapozzák.

Bat-Man kezdetei

Bob Kane élete végéig kitartott amellett, hogy számos helyről merített, amikor megváltoztatta Bird-Man, vagyis Madár-Ember nevét, ám ezen állítások mindegyike egy szövevényes, ámde átlátszó hazugság részét képezte. A második részben bemutatjuk, hogy mi volt az egyetlen, egyedüli forrás, ami arra késztette, hogy a hős nevében szereplő madarat lecserélje a sokkal rejtélyesebbnek hangzó, éjszakát idéző denevérre, vagyis Bat-Manre.

A Jim Steranko által összeállított képregény-történelmi enciklopédia alapján Finger ezután leemelt a polcról egy Webster-szótárat. Abban reménykedett, hogy abban megtalálja egy denevér képét: és igaza volt. „Nézd a fülét! Miért nem másoljuk le a fülét?” – javasolta Kane-nek. A fülek egy csuklyára kerültek, amelyet egészen az orrig lehúzott – így nem is látszottak a figura szemei. „A szárnyak sem tetszettek, egy köpenyt javasoltam helyettük, ami denevérszárnyként lobogott mögötte, amikor futott vagy ugrott. Ekkor még nem volt rajta kesztyű, ezért tettünk rá.”

A következő gondot az jelentette, hogy milyen környezetben mutassák meg a hősüket a képregényborítón. Ismét csak egy hírességet utánoztak: Supermant. A legfrissebb Action Comics (1938. december 7.) címlapján Superman a lábánál fogva cipelt egy bűnözőt a város felett.

Mivel az utánzás a tisztelet egyik legtisztább formája, ezért a páros (vagy lehet, egyedül Kane) úgy határozott, az új hősük pontosan ugyanezt fogja tenni. Így hát rajzolt egy hasonló jelenetet, ahová beillesztette az Alex Raymondról másolt alakját. Kane rajzát később jóformán változatlanul használták fel a Detective Comics címlapjaként.

Előfordulhat, hogy Kane saját kútfőből alkotta a városképet és az előtérben álló két gazfickót (erről bővebben a harmadik részben), ám mára teljesen egyértelművé vált, hogy a központi figurát Alex Raymondtól lopta.

Egy új, izgalmas, kalandos képregény születése

A hétvége hamar elröppent, Kane pedig ígéretéhez híven hétfő reggel felkereste Vince Sullivant. A szerkesztő odavolt az ötletért és megbízta Kane-t azzal, hogy találjon ki egy egész történetet ezzel az új, rejtélyes alakkal, akit ekkorra már Batmannek neveztek. Ezen a néven reklámozták őt az első nyomtatásba került képével együtt az Action Comics 12. számában.

A hirdetés szerint a Batman – ez az új, izgalmas, kalandos képregény – a Detective Comics az év májusi számában tűnt fel először, amihez Kane lopott elemeket tartalmazó borítóját használták fel. Innen a többi, ahogy mondani szokás, már történelem. Vagy legalábbis sokáig az volt…

Hozzászólások