Ez a cikksorozat az eredetileg a Dial B for Blog weboldalon megjelent három részes leleplező riport alapján készült. Az eredeti cikkben található képi utalások a magyar fordításban nem jelennek meg.

Második rész: Társak a bajban

Bob Kane és Bill Finger alkotta Batmant… ugye? Tény, hogy a figura később ikonikussá vált elemeinek nagyja Fingertől származott, ám amikor Kane először mutatta be az új „rejtélyes alakról” szóló vázlatát (rajta az Alex Raymondtól lopott figurával) Vin Sullivannek, a DC egyik szerkesztőjének, annak sejtelme sem volt arról, milyen jelentős szerepet játszott Finger a szuperhős létrehozásában.

Legfőképpen azért, mert Kane egy szóval sem említette ezt. Na de miért tette volna? Az ő szemében Finger a saját, és nem a DC alkalmazottja volt, vagyis Finger munkája Kane tulajdonát képezte. Legalábbis ez volt a gondolatmenet.

Vince Sullivan érdeklődött az új figura iránt, Kane pedig gyorsan íratott egy szerződést, mely szerint évente meghatározott számú „Bat-Man”-történettel látja el Sullivant, melyek mindegyike Bob Kane-t jelöli meg kizárólagos, egyedüli szerzőként. Hogy mitől alkudozott ilyen ügyesen? Kane családja jó kapcsolatokkal bírt: nagybátyja egy ruhaüzemet vezetett, apja a New York Daily News nyomdásza volt, vagyis már fiatalkorában profiktól tanulta el, hogyan harcolja ki magának a legjobb feltételeket.

A Comics Buyer's Guide rovatírója, Catherine Yronwode azt írta: „Maga Kane mondta el nekem egyszer, hogy az ő szerződése azért volt más, mint Siegelé és Shusteré, mert Kane apja a nyomdász szakmában dolgozott, és tudta, hogy mennyi pénzt tesznek zsebre a napilapokba készített képregénycsíkok és az újságok állandó rovatainak alkotói. Mivel Bob a kora miatt még nem írhatott alá hivatalos iratot, ezért az apja tárgyalt helyette, és elérte, hogy amennyiben Batmant bármilyen más formátumban (filmekben, televízióban, képregénycsíkként, stb.) is felhasználják, akkor Bobot plusz pénz illeti meg. Kane azt mondta, ő azért járt ilyen jól, szemben Siegellel és Shusterrel, mert őróla gondoskodott az apja, míg velük nem törődtek a szüleik. Az apja által kialkudott feltételek később remek alapot szolgáltattak a számára a szerződése újratárgyalásakor.”

A vegyi szindikátus esete

Amikor Bob Kane elújságolta Bill Fingernek, hogy a DC megvette Batmant, egyben a Detective Comics 27. számának címlapjára teszi őt, kifelejtette azt az apróságot, hogy az egyezmény értelmében egyedül és kizárólag őt, Bob Kane-t nevezik meg Batman alkotójaként. Avagy a ponyvaregények hiperaktív és túldramatizált stílusában: Bill Finger szövetségre lépett az egomániás és kétszínű Bob Kane-nel… és nem sejtette, hogy ez lesz majd a veszte!

A legelső Batman-kalandot kizárólag egy bizonyos „Rob't Kane”-nek tulajdonították, annak ellenére, hogy Bill Finger írta. Ámbár meglehet, pontosabb lenne, ha úgy fogalmaznánk, hogy Bill Finger adaptálta. Ahogyan Finger Sterankónak is bevallotta: „Az első forgatókönyvem [Batmanhez] az Árnyék egyik történetéből készült.”

Az Árnyék alkotója, Walter Gibson egyszer azt mondta, hogy Batman az Árnyék bohócruhás kiadása. Nem sejtették, hogy Batman jobban másolta az Árnyékot, mint látszott – hiszen senki sem ismert rá arra az Árnyék-regényre, ami Batman legelső kalandjának alapját képezte.

Ez a kérdés jó hét évtizeden át megválaszolatlanul maradt… egészen 2007-ig, amikor is az Árnyék két megátalkodott rajongója, Anthony Tollin és Will Murray történelmi felfedezést tettek: azonosították a legendás regényt, amely a Partners of Peril(Társak a bajban) címet viselte.

A jelek szerint a borítóra írt „Átütő erejű regény” felirat több szempontból is igaznak bizonyult. Tollin pár évvel ezelőtt újra kiadta a történetet az Árnyékkal és Doc Savege-dzsel foglalkozó könyvsorozata részeként. A kiadványhoz mellékelt egy rövid irományt is, amiben a felfedezése részleteit fejtegeti.

A Partners of Peril az Árnyék című ponyvamagazin 1936. november elseji számában jelent meg. Finger három évvel később írta meg Batman első kalandját. A ponyvát általában hivalkodó, alantas és eldobható zsánernek tartották. Előfordulhat, hogy Finger kizárólag egyvalami miatt tartotta meg három éven keresztül: a nyálcsorgatóan meseszép borítójáért, melyen George Rozen festménye látható.

A Sötétség Lovagja kontra a Sötét Lovag

A Partners of Peril az első olyan Árnyék-történet, melyet nem Walter Gibson jegyzett, hanem Gibson egyik beugrója, Theodore Tinsley. (Amúgy a felállás a következő: Tinsley 27 regényt írt, Bruce Elliot 15-öt, maga Gibson pedig 283-at.)

Anthony Tollin a következőt teszi hozzá: „Tinsley első regényében hétszer szerepel a denevér vagy denevérszerű szó. Ez elég szokatlan az Árnyék kalandjaiban. Szinte adja magát a kérdés, hogy nem adta-e eleve Batman ötletét? Úgy értem, hogy eléggé valószínűtlennek hangzik, miszerint Kane és Finger előbb álltak elő a Denevéremberrel, majd utána véletlenül pont egy olyan sztorit vettek alapul, amiben nyüzsögnek a denevérek.”

Bob Kane egész életében váltig állította, hogy számos forrás vette rá Madárember nevének lecserélésére. Ez valóban így van? Vagy az egész csak egy szövevényes hazugságtenger részét képezte? Előfordulhat, hogy mindössze egyetlen helyről származott az az ötlet, hogy lecserélje a barátságosnak hangzó Madárembert a jóval rejtelmesebb és sötétségbe burkolózó Denevéremberre? Ezt mindenki döntse el maga.

Finger ír és ír… több mint 1500 történetet!

Tollin és Murray felfedezésének hála egészen új fejezet íródott Batman történelméhez. Immáron kétségtelen, hogy Bill Finger az első Batman-kalandhoz felhasználta Theodore Tinsley regényét, a Partners of Perilt.

Ám egyetlen eset után ne illessük Fingert a plagizálás vádjával. Elvégre egy alig hatoldalas kalandról van szó, melyet egy vagy két nap alatt kellett elkészítenie. Ekkor még aligha sejtette, hogy egy olyan amerikai jelképet alkot vele, aki világhírre tesz szert és több mint hét évtizeden át megmarad.

És nem Batman Finger egyetlen maradandó alakja. Több tucat akad mellé, olyanok, mint Robin vagy Alfred, esetleg Zöld lámpás. Finger élete során több mint 1500 képregény-történetet írt, és akkor még nem számoltuk a televíziós munkáit.

Miféle író?

Miféle író volt Bill Finger? Habár állandóan késett, gyakran látta el a rajzolóit fényképekkel vagy magazincikkekkel referenciaként, ezen kívül nagyon gondosan ügyelt arra, hogyan nevezze el az alakjait.

Ahogyan Steranko gyűjteményében olvashattuk tőle: „Bruce Wayne keresztnevét I. Róbert skót király (eredeti nevén Robert de Bruce) ihlette. Wayne egy playboy volt, egy dzsentri. Olyan nevet kerestem neki, ami a telepeseket idézi. Először olyanok fordultak meg a fejemben, mint Adams, Hancock, majd eszembe jutott Őrült Anthony Wayne [amerikai tábornok].”

Amikor a DC-nél rájöttek, hogy Finger Kane árnyékírója, felajánlották számára, hogy dolgozzon közvetlen nekik. Batman egyik rajzolója, Jerry Robertson a következőképp emlékszik: „Bill és én több másik kiadótól is ajánlatot kaptunk. Mindenki szerette volna, ha olyasvalaki kerül hozzá, akinek köze volt Batman sikeréhez. A DC idővel értesült a létezésünkről és arról, hogy máshová mennénk, ezért felhívtak és szerződést ajánlottak – elvégre amúgy is nekik dolgoztunk, nem Bobnak.”

Finger a szégyenpadon

Érdekes kérdés, hogy miért alkalmazta a DC olyan alacsony bérért Fingert, ha egyszer annyira kellett nekik? A Doom Patrol (Végzet Őrjárat) alkotója, Arnold Drake – aki közel állt Fingerhez – a következőt álítja: „Billnek alig volt önbizalma, és a cég kihasználta ezt. Egyértelműen marta őket a bűntudat a helyzet miatt. Ám ettől még meg se fordult a fejükben, hogy leszoktassák a folytonos előlegkérésről. Ezzel teljesen a markukban tarthatták.”

„Bill egy művész volt – teszi hozzá. – Csak akkor adott ki valamit a kezéből, ha azt tökéletesre csiszolta. Valóban dolgozott a forgatókönyvein, nem volt egy természetes írótehetség. Akadnak írók, akik folyamatosan írnak, ezáltal nagyon termelékenyek. Másoknak, köztük sok nagy írólegendánknak, úgy kell kiizzadnia magából a szavakat. Bill utóbbiak közé tartozott. Komolyan megszenvedett a forgatókkal, nem ment könnyen a számára. Minden egyes alkalommal kreatív munkát végzett. Amit nem fogadtak valami lelkesen. Így igazából érthető, miért nem tartotta sohasem a kiszámíthatatlan határidőket, ám a másik oldalon csakis ezt nézték. Egyvalami számított: mindig időre add le az anyagot! Neki ez legtöbbször nem ment… ők pedig nagyon aljasul bántak vele, mert késett az anyaggal. Nem számított, hogy az milyen jó volt. És ez tovább rombolta az önbizalmát.”

Húsdarálóban a DC-nél

Alig egy évvel Finger 1974-ben bekövetkezett, tragikus halálát követően az Amazing World of DC Comics döbbenetesen kegyetlenül bánt az író emlékével. A tizedik számban szégyentelenül kifigurázták Finger állandó késéseit, és hogy folyton fizetéselőleget kért. A történetet David V. Reed írta, aki időnként ott serénykedett a Batman írói munkálatai körül; illetve Ramona Frandon, Metamorpho sorozatának rajzolója illusztrálta.

Jamie Colville képregénytörténész a következőt tette hozzá: „Egyszer készítettem egy interjút Ramonával, és amikor az üzleti ügyekre terelődött a szó, az égvilágon semmiről nem tudott. Sose járt össze a munkatársaival, ennek következtében nagy szerencséjére távol maradt a belső politikai csatározásoktól.”

Vagyis a jelek alapján egyedül David Reedé a felelősség. Aki a néhai Bill Fingert – a történetében Phil Bingert – egy állandóan késő kóklernek ábrázolja, akit semmi más nem érdekel, mint hogy felmarkolhassa az előlegét.

Finger ujjlenyomatai

Bill Finger mégis kitartott a képregények mellett, és számos módon rajta hagyta a keze nyomát a médiumon. Több helyen is feltűnt a neve, például Martin Nodellé mellett (aki saját vezetéknevének anagrammáját, Dellont használta írói álnévként) a legelső Zöld Lámpás alkotójaként. Roy Tomas készített egy interjút Nodell-lel, ahol a következő hangzott el: „Bill Fnger… végezte az írói teendők nagyját. Említettem neki néhány ötletemet, és ő úgy találta, azok éppen illeszkednek ahhoz, amin éppen akkor dolgozott. De az ő ötletei is jól illettek hozzám: ővele könnyen ment számomra a munka. (…) Szeretett velem együtt írni. Nem okozott gondot. Élvezte, részemről pedig könnyen ment vele a munka.”

Nem ez Bill Finger egyetlen alkotói hagyatéka. A szintén a DeWitt—Clintonban érettségizett Irwin Hansennel – akit mára leginkább a Dondi nevű képregénycsík alkotójaként ismernek – együtt alkotta meg azt a profi bokszolói háttérrel bíró szereplőt, akit a Zöld Lámpás egyik története ihletett… egy Vadmacska nevű, emberfeletti képességeket nélkülöző szuperhőst.

Finger szintén közreműködött Batman televíziós sorozatánál, ő volt az 1966. október 12-13-án adásba került részek társírója, melyekben Walter Slezak alakította a címbéli Órakirályt. Finger nagyon élvezte, hogy gigantikus kellékekkel vehette körbe Batmant: óriási írógépekkel, hatalmas görkorcsolyákkal és az Órakirály túlméretezett homokórájával, amivel csapdába ejtette a Dinamikus Duót.

Ezen kívül Bill Fingert tartják a következő szereplők egyedüli alkotójának: Robin, a Csodafiú; Macskanő, Pingvin, Kétarc, Bat-Mite. És rajtuk kívül még számos nevezetes figura köthető az ő nevéhez.

Kane 1968-ban újratárgyalta a szerződését. Habár akkor már egyáltalán nem készített képregényeket, mégis őt kellett megnevezniük Batman figurájának egyedüli alkotójaként. Bill Fingert pedig kirúgták, miután rákérdezett arra, hogy a cég fizet-e bármilyen egészségügyi költséget. Később szabadúszóként visszatért a DC-hez, ám a folyamatos stressz, az állandó szegénység és az egész életét végigkísérő alkoholproblémái végül megkérték a maguk árát: Bill Finger 1974-ben, 59 évesen hunyt el. Maga mögött hagyta a feleségét, Portiát és a fiukat.

A halálát követően a DC egy egész oldalas rajzot jelentetett meg, melyen Batman látható egy síremlék mellett, amelyen Bill Finger gyászjelentése olvasható. A képen látható alakot eredetileg Neal Adams rajzolta, akinek a munkáját Carl Gafford alakította át.

„A supermanes átalakítást – mondja Gafford – egy 1968-as vagy ’69-es Superman-borító ihlette, amin Szupi és a lánya a felesége, Lois Lane sírja mellett állnak. Valamikor Mort [Weisenger] bácsi munkásságának vége felé készült.”

A Superman 215. számáról van szó, amelyben egy olyan elképzelt történetet olvashatunk, ahol az Acélember végül feleségül veszi Lois Lane-t és születik egy gyermekük, ám a sztori tragédiába torkollik, amikor Lois távozik az élők sorából. A borítóján Superman a lánya, Lanine oldalán áll a sírkő mellett. A kislány nagyon hasonlít az apjára, még a ruhájuk is egyforma: Superman jelmeze kék, ezért a kis Lanine is egy kék ruhácskát visel; Superman vörös csizmát hord, a kislány ezért piros harisnyát húzott.

Bill Finger gyászjelentéséhez Gafford rajzolt egy csuklyát, egy denevérjelet és pár kesztyűuszonyt Adams Superman-alakjára. Superman űrhajós övéből Batman szerszámöve lett, eltávolította a kislányt és megmagasította a síremléket.

A síremlék egy egész gyászüzenetet hordozott Bill Finger emlékére, ahol végül örökre kőbe vésték, milyen szerepet végzett Finger az amerikai képregények világának létrehozásában. Az üzenet teljes szövege itt olvasható:

„Tavaly februárban eltávozott közülünk a képregényfüzetek alkotóinak egyik legnagyobbika.
Bill Finger 1914. február 8-án született New Yorkban. A DeWitt—Clinton Gimnázium növendéke volt, ugyanazé az iskoláé, ahová később Bob Kane is járt. Cipőboltos lett belőle, majd egy nap egy összejövetelen találkozott Kane-nel. A képregényekre terelődött köztük a szó, Bob pedig megkérte őt, hogy később találkozzanak az Edgar Alan Poe parkban, hogy megbeszélje vele egy új képregényének ötletét. Így vált Bill az Adventure Comicsban megjelenő Rusty and His Pals írójává. Szintén közösen készítették az Action Comicsban szereplő Clip Carlson-történeteket. Majd 1939-ben jött a Batman.
Amikor Kane hozzálátott a rejtélyes bűnüldöző kidolgozásához, Finger is hozzátette a magáét. Ő javasolta a köpenyt, az orr-részt és azt, hogy tegyék még rejtelmesebbé azzal, hogy nem látszódik a szeme. Bill írta Batman első történetét – ahogy a Joker, Macskanő, Pingvin, Kétarc, Robin és sok másik szereplő első felbukkanását is. Amikor Jerry Robinson előállt a Joker ötletével, Bill mutatott neki egy képet Conrad Veidtről az 1928-as Nevető ember című filmből; ez szolgált később a Bűn Bohóchercegének mintájául.
Habár leginkább Batman írójaként ismert, Finger számos másik hős megalkotásában is részt vett. Ilyenek voltak az aranykori Zöld Lámpás és Vadmacska. Ezen kívül ő írta Robin önálló kalandjainak döntő részét, melyek az 1947 és 1952 közt megjelent Star-Spangled Comics lapjain kaptak helyett. Rajta kívül dolgozott még Supermannel, Superboy-jal, az Ismeretlen Kihívóival és Tomahawkkal is.
Más kiadóknál is megfordult: a Qualitynél (Blackhawk és társai), Fawcettnél és a Timelynál (ma már Marvel), ahol olyan hősökkel dolgozott, mint Amerika Kapitány vagy a Győztesek Osztaga.
A filmek világa sem állt távol tőle, például ő írta a hatvanas évek végén készült Superman-rajzfilmsorozat egyes epizódjait.
Bill legutolsó történetei Joe Orlando szerkesztő számára készültek, ám még nem kerültek nyomtatásba. Az egyikük nemsokára olvasható lesz a Weird War Tales lapjain.
Kevesen tettek hozzá annyit a képregényekhez, mint Bill Finger. Hiányozni fog mindannyiunknak.”

Bill Finger: „Batman valódi atyjainak egyike”

Egy évvel Finger halálát követően, 1975-ben, a Batman című képregénysorozat legelső számának magazinméretű újraközlésében a DC Comics akkori kiadója, Carmine Infantino írt egy megható megemlékezést Bill Fingerről, amelyben végre kimondta azt, amelyet rég ki kellett volna. Ebben teljes mértékben szembement azzal, amit Kane egész életében állított, hogy teljesen egymaga találta ki Batmant. Infantino üzenetében a következő olvasható: „Batman elvesztette az egyik atyját… a két igazi apjának egyikét.” Batman figurája, mint írta: „Bill Finger és Bob Kane párosának legkiválóbb alkotása.”

A rivaldafény után ácsingózó Bob Kane régóta azt hajtogatta, hogy Bill Finger minden olyan állítása, amely szerint bármi köze volt Batman megalkotásához, egyszerű téveszme. Kane azzal magyarázta ezt a hozzáállását, hogy: „Ha valaki egy árnyékíró vagy -rajzoló, akkor szokja meg, hogy a neve nem szerepel a készterméken. Ha valaki azt akarja, hogy elismerjék a munkáját, akkor lépjen ki az árnyékból és váljon valódi alkotóvá!”

Bill Finger élete során egyszer sem láthatta a nevét egyetlen friss Batman-történeten sem (újraközlésekben már ott szerepelt). Ez a szerződésben foglalt állapot, amely nem ismeri el a figura megalkotásában kivett szerepét – amit Bob Kane határozott kérésére tartottak fenn – egészen a mai napig tart. A jelek szerint Bob Kane-ben fel se merült, hogy bármilyen módon elismerje Finger érdemeit, amíg az élt.

Ifjú kora ellenére Kane azonnal felismerte, hogy a Sötét Lovag a hírnév felé vezető út, márpedig ő egymaga akarta meglovagolni ezt az üstököst. Nem akarta, hogy megosztozzon a sok gonddal küszködő, ámde tehetséges társával, Batman valódi alkotójával… Bill Fingerrel.

Hozzászólások