Ez a cikksorozat az eredetileg a Dial B for Blog weboldalon megjelent három részes leleplező riport alapján készült. Az eredeti cikkben található képi utalások a magyar fordításban nem jelennek meg. A mostani rész kapcsán erősen javallott felkeresni az eredeti cikket, mivel számos képi összehasonlítás található benne.

Harmadik rész: Robert Kane kísértése

„Egymagam szövegeztem, rajzoltam és húztam ki Batman első kalandját. Sőt, mindmáig én egyedül rajzolom a megjelenő Batman-történetek kilencven százalékát!” – Bob Kane (1965)

Ha egy átlagember egyáltalán hallott valaha Robert Kane-ről, akkor inkább csak Bob Kane-ként ismeri őt: Batman alkotójaként, aki éveken – ha nem évtizedeken – keresztül egymaga készítette a Denevérember kalandjait. Maga Kane is sokszor, hangosan dicsekedett ezzel (lásd a fenti idézetet). De hogy ebből mennyi igaz? Ideje, hogy egyszer és mindenkorra, minden kétséget kizáróan tisztázzuk.

A legelső kérdés: Kane csakugyan egymaga alkotta Batmant, mint ahogy azt az 1965-ös idézetben vallja? Kane azt állította, három fő ihletforrása volt: Leonardo da Vinci denevérszerű repülőgépének vázlatai és két film: a Zorro jele 1920-ból és a Bat Whispers 1930-ból. Most mindhárom említett ihletforrást alaposabban szemügyre vesszük, hogy lássuk, pontosan miféle ihlettel szolgálhattak. Kezdjük da Vinci rajzával.

A da Vinci Kahn

Leonardo da Vinco 1496 tájékán készíthette a híres vázlatrajzát. Kétségtelen tény, hogy a rajzon szereplő repülő szerkezet igencsak hasonlít egy denevérszárnyra. Csakhogy a Kane által rajzolt 1934–38 közti dátumozású hasonló vázlatok mindegyikéről bizonyították később, hogy hamisítványok, melyeket utólag készített, majd visszadátumozott. És Kane hiába tettette bele mindegyik ilyen rajzát az önéletrajzi könyvébe, hogy tovább bizonyítgassa az állítását, Gerard Jones Men of Tomorrow című könyvének készítése során kiderítette, hogy a dátum mindegyik rajzon hamis. Vagyis az első ihletforrást kipipálhatjuk.

Zorro jele… jaj!

Zorro első filmjében a címszereplő egyetlen olyan tulajdonsággal sem bír, ami Batmanhez kötheti, legfeljebb azzal, hogy egy kendő takarja az arca felső részét, és hogy titokban tartja a kilétét. Csakhogy Zorro ebben a filmben civilként egy kétbalkezest, nem egy sármos playboyt alakít. Ráadásul Zorroként egy kardforgató mókamester volt, más szóval igen távol állt az eredeti mogorva, feketébe burkolózó, fegyverropogtató Batmantől. Így hát ezt is kipipálhatjuk.

A Denevér suttogott valamit…

Kane azt állítja, hogy 14 évesen látta először a Bat Whipsers című filmet. A visszaemlékezésében megemlíti a címszereplő denevérforma fejét, és hogy mekkora hatással volt ez rá. Csakhogy ezzel akad egy kis galiba: ez a bizonyos denevérforma álarc csak az eredeti, 1926-os Bat című némafilmben szerepelt. Az új változatban, amelyet Kane annyiszor egyik legfőbb ihletforrásaként emlegetett, a főhős egy közönséges fekete csuklyát húzott a fejére.

Kane hozzátette, hogy ebben a filmben látta először a denevérszignál ősatyját: „A Denevér ezzel jelölte meg a következő áldozatát.” Ezzel egyetlen gond van: a filmben semmi jelentősége nincs a „denevérszignálnak.” Még csak nem is a Denevér használja! Mindössze egy moly által vetett árnykép, amit egy autó fényszórója vetít ki.

Végezetül kissé ködös, hogy a Bat (amit Kane állítása szerint nem is látott) miként ihlette meg Batman figuráját. A Denevér maga alig látható a filmben, a fentebb említett denevérfej pedig öt percig sincs a vásznon. Hiszen a Bat Whispers, akárcsak a két eredetije (egy színdarab és az 1926-os némafilm) igazából egy feszes tempójú, zárt térben játszódó, klasszikus krimi. Így hát ezt is kipipáltuk.

(Fordítói megjegyzés: Ez a magyarázat kétségtelenül kissé erőltetett, hiszen az 1930-as film önmagában tényleg tartalmaz olyan elemeket, melyek később visszaköszönnek Batmanben. A címszereplő és a Sötét Lovag azonban tényleg meglehetősen távol állnak egymástól.)

Társak (a) bajban

Egyszóval ha nem da Vinci, Zorro és a Denevér adta az ihletet, akkor micsoda? Kane furamód egyszer sem említette azt, amely minden kétséget kizáróan az egyik legnagyobb ihletforrást jelentette. Ahogy az előző részben már kifejtettük, a Partners of Peril című Árnyék-regény szolgált a legelső Batman-történet alapjául – amely ponyvában összesen hétszer fordulnak elő a denevér vagy denevérszerű szavak. Igencsak csekély a valószínűsége annak, hogy ez véletlen legyen.

Szóval, mi lehet az igazság? Tényleg három megkérdőjelezhető igazságtartalmú forrás adta az ötletet Batmanhez, vagy Kane és Finger az Árnyék-regényben olvasottak alapján állt elő a koncepcióval? Az egyik dicső, eredeti és összetett jegyeket hordoz magában, míg a másik igencsak közönséges, földhözragadt és mindennapi. Hogy melyik az igazi? Nos, Ockham borotvája egyszerűen fogalmaz: két, az adott jelenséget egyformán jól leíró magyarázat közül azt kell választani, amelyik az egyszerűbb.

Bob Kane írt valaha Batmant?

A Batmania című rajongói magazinnak írt 1965-ös levelében Bob Kane a következőket vallja: „Habár kezdetben Bill Finger gépelte le a szövegkönyvet (…) a közös ötletek alapján gépelte le a forgatókönyveket, melyek alapötleteinek nagyja a saját termékeny képzetem szülötte volt (…) sok történetet csak »csendben« írtam azzal, hogy felfestettem Billnek az elképzeléseimet, ő pedig abból dolgozott.”

A fenti állításról minden különösebb aggodalom nélkül kijelenthetjük, hogy hatalmas nagy hazugság, ugyanis minden létező fél egybehangzóan állítja, hogy Bob Kane soha életében nem írt Batmannel egyetlen történetet sem. A kezdeti időkben Bill Finger és Gardner Fox látta el az írói teendőket. Fox eredetileg ügyvéd volt, aki a válság során vesztette el az állását, ezért a harmincas évek végén íróként a DC Comicshoz szerződött. Olyan figurák kigondolásában vett részt, mint az első Flash (Villám), Sólyomember vagy az Amerikai Igazságszövetség.

Amikor Kane végül bevallotta, hogy Finger milyen szerepet játszott kezdetekben, a cég közvetlen állásajánlatot tett Fingernek. A következő években ő írta a legtöbb Batman-sztorit, a cégben ő volt az, aki „a Batman-íróként” ismertek el. És Finger nem „csendben”, hanem kézzel fogható papírokra írta ezeket a történeteket.

A DC-történész E. Nelson Bridwell eléggé egyértelműen fogalmazott egy Batman-történeteket összegyűjtő 1971-es kiadvány előszavában: „Kane egyetlen történetet sem írt, habár számos bennük feltűnő szereplő kidolgozásában részt vett.” Így hát ha túllépünk azon, hogy mit érhetünk árnyékírás és közös munka alatt, kijelenthetjük, hogy Bob Kane soha, egyetlen Batman-történetet sem írt. És az az állítása, miszerint 14 évesen, egymaga, Bill Finger teljes közreműködése nélkül állt elő a figurával, egy nagy rakás humbug.

Kísértette Bob Kane-t, hogy milyen cudarul bánt Bill Fingerrel? Amikor egykori társa szegénységben, betegségben elhunyt alig 59 évesen, úgy tűnt, Kane érez némi lelki furdalást. Legalábbis látszólag.

Az 1989-ben megjelent Batman and Me (Batman és én) című önéletrajzi könyvében vegyítette a valóságot a képzelgéseivel, amikor azt írta: „Most, hogy a barátom és munkatársam nincs többé mellettem, bevallom, Bill sosem kapta meg azt a hírnevet és elismerést, melyet megérdemelt volna. Egy ismeretlen hős volt. Mivel azután érkezett csak a címre, hogy megalkottam Batmant, így nem kaphatott alkotói elismerést. (…) Sose gondoltam arra, hogy megjelöljem társalkotómként és ő se kérte tőlem ezt. Gyakran mondtam a feleségemnek: »Ha visszamehetnék az időben tizenöt évet, amikor még élt, szívesen mondanám neki, hogy ráteszem a nevét, mert kiérdemelte.«”

Bob Kane szokványos módon a családjának, rokonainak és mellé Bill Finger emlékének ajánlotta az önéletrajzát, ám a benne foglaltak csak olcsó szavaknak bizonyultak: sohasem tett kísérletet arra, hogy társalkotóként elismertesse a képregényekben Bill Fingert. Pedig Bill valóban az volt.

Denevérszellemek

Viszont akkor mi van a rajzzal? Kane évtizedeken át rajzolta Batman kalandjait, nemde? A figura a harmincas évek végén született, és mint olvastuk, Kane 1965-ben határozottan azt állította, ő rajzolta az akkoriban megjelenő Batman-sztorik kilenctizedét.

Ez csakugyan megfelel a valóságnak? Kezdjük a legelején: a Detective Comics 27. számában megjelenő legelső Batman-történetet Bob Kane rajzolta. Ezt az égvilágon senki sem vitatja. Az más kérdés, hogy nemsokára kiderül, a „rajzolta” szó nem igazán pontosan fedi a valóságot, inkább a „másolta” szóval helyettesíthető. Batman második kalandjánál szintén az ő neve szerepel, ám a rajzstílus már merőben más, vagyis nyilvánvaló, hogy valaki más munkája. Sajna mára senki sem tudja, pontosan kié.

A negyvenes évek elején Kane elnagyolt vázlatait az egyik asszisztense, Jerry Robinson alakította valódi rajzokká. Kane egy fagylaltosnál találkozott vele és ajánlott állást számára. Az önéletrajzában Kane már ellentmond a cikkindító idézetének, amikor is azt írja: „A negyvenes évek első felében a DC átvette tőlem Jerryt. (…) Megengedték neki, hogy egymaga rajzoljon és húzzon ki Batman-történeteket. Még saját borítókat is készíthetett.”

A Detective Comicsban megjelent korai kalandok nagyját Sheldon Moldoff és George Roussos dolgozta ki. Ők dolgozták ki Kane vázlatai alapján a háttereket és az alakokat. Vagyis, leegyszerűsítve: Kane azon állítása, hogy a kezdeti időkben mindent egymaga csinált, teljességgel hamis. Már csak azért is nehezen hihető, mert egyetlen ember egyszerűen nem bírt volna ennyi munkával.

Ugyanis Batman népszerűségével együtt a szállítandó oldalak száma is jelentősen emelkedett. Kane számos rajzolót alkalmazott, hogy tarthassák a lépést. Batmant végül egy egész árnyékrajzoló-sereg készítette: James Robinson, Jim Mooney, Stan Kaye, Win Mortimer, Mort Meskin, Dick Sprang, Lew Schwartz, Sheldon Moldoff, Charles Paris, Carmine Infantino, Fred Ray és Jack Burnley.

Mark Evanier a következőt mondta: „Batmannek kétféle árnyékrajzolója volt. Bob DC-s szerződése megkövetelt tőle egy bizonyos oldalszámot havonta, ő pedig az alkalmazottaival, például Sheldon Moldoff-fal és Lew Sayre Schwartzcal készíttette el azokat. A DC-nek azonban még ennél is jóval többre volt szüksége, vagyis ők is felvettek embereket, például Dick Spranget, Jim Mooneyt, Winslow Mortimert és Curt Swant, hogy olyan sztorikon dolgozzanak, amik Kane vagy a stúdiója közelében sem jártak. Kane szerződése miatt ezeken a történeteken se szerepelhetett más neve, csakis az övé, ám attól még nem jelenti azt, hogy például Mooney Kane asszisztense volt. Vagy Sprang, esetleg Infantino vagy az a másik két tucat, akik a DC számára rajzoltak Batmant.”

A képregényes szakmában akkoriban teljesen általános volt az árnyékok alkalmazása, Kane azonban teljesen új szintre emelte ezt a jelenséget. Az összes árnyéka azt hitte, ő Kane egyetlen bedolgozója. Kane közönséges beosztottként tekintett rájuk és sose vette a fáradságot, hogy tájékoztassa őket a többiek létezéséről – pedig annyi árnyéka volt, melyek egy életre sötétbe burkolták őt!

Dicsőség és pénz

„Kedveltem Bobot – mondja Jerry Robinson – mindig olyan közvetlen volt. Habár el kell ismernem, nagyon el volt telve önmagával. Bill [Finger] pedig nagyon nem. Csendes, nyüzsgő, bizonytalan és önbizalom-hiányos volt. A Bobbal fennálló munkakapcsolata csak fokozta ezt, hiszen hiába dolgozott megállás nélkül a Batmanen, egyetlen csepp se jutott ki neki abból a dicsőségből és gazdagságból, amit Bob gyűjtött.”

Kane 1943-ban teljesen otthagyta a képregényfüzeteket, inkább a napilapokban megjelent Batman-képregénycsík rajzolásával foglalkozott. Mark Evanier ezt fűzi hozzá: „A Batman megjelenése utáni első egy-két évben (…) Kane igen hamar leadta minden munkáját az asszisztenseinek. Különösen, amikor beindult a napi csík és inkább annak rajzolásával töltötte minden idejét. Végül már egyáltalán semmi köze nem volt az ottani munkához.”

A napi csíkokat általában Charles Paris, a vasárnapiakat pedig nagyrészt Jack Burnley húzta ki. Vagyis Bob Kane idővel úgy döntött, hogy a saját szerepét egy titokban tartott rajzstúdió túldicsőített dirigálójává redukálja.

A következőképpen folyt a munka: Kane megkapta a DC-től az „öreg barátja”, Bill Finger vagy Gardner Fox által írt forgatókönyvet, melyet aztán másokkal rajzoltatott meg. Aztán ráfirkantotta az aláírását a végtermékre, utána pedig hangosan és a lehető legnagyobb nyilvánosság előtt bejelentette, hogy ő és csakis ő készítette el az egész produktumot. A DC pedig egyszer sem hazudtolta meg.

„Bob a cég embere maradt, ők pedig jól bántak vele.” – mondja Kane második felesége, Elizabeth. (Érdekesség: Elizabeth Kane szerepelt a Batman visszatér, Mindörökké Batman és Batman & Robin című filmekben.)

Ez a Kane számára roppant méltányos állapot egészen 1968-ig tartott, amikor a DC újratárgyalta a szerződését, és többé nem vettek tőle egyetlen rajzot sem. Addigra Kane árnyékainak nagyja amúgy is a DC alkalmazottjává vált. Az eltelt idő során Kane valóra váltotta a gyerekkori álmát, hiszen a képregényekből, mozis és televíziós sorozatból származó részesedése gazdagabbá tette, mint Bruce Wayne-t.

A kicsit nagy csirkefogó

A Batman első számában belekerült egy erősen ömlengő jellemzés Bob Kane-ről, miszerint: „Bob a legkevésbé sem utánoz másokat; a munkájában látható eredetiség és újdonság számos elkötelezett rajongó figyelmét megragadta.” Ezzel az állítással mindössze egyetlen gond akad: mint nemsokára meglátjuk, Bob Kane legelső Batman-története igen távol áll az eredetiségtől és a frissességtől. Sőt, az egész gyakorlatilag az arcátlan plagizálás mintapéldánya!

Amint azt már korábban említettük, Arlen Schumer a véletlen folytán kiderítette, hogy a Detective Comics 27. számának borítóján látható híres Batman-kép Alex Raymond egyik Flash Gordon-illusztrációja alapján készült. Később pedig a Vallely Archives Blog szerkesztőinek hála megtudtuk, hogy az első Batman-történet számos panelje egy bizonyos Henry E. Vallely (1886-1950) nevű illusztrátor munkáinak másolata.

Hogy kicsoda Henry Vallely? Egy tehetséges festő, aki számos női magazin, szakácskiadvány és gyermekújság számára készített illusztrációkat, továbbá nem egy „kicsi nagykönyv” (vastag, 300 oldal feletti, zsebkönyvnél is kisebb méretű kiadványok, melyekben minden második oldal a történethez tartozó illusztráció volt – a ford.) rajzolása köthető a nevéhez. Ezen utóbbiak közé tartozik az Isaac McAnally által írt Gang Busters in Action (Bűnvadászok akcióban, 1938), amely kétségtelenül Bob Kane gyűjteményének részét képezte. Habár ő darabokra szedte a saját példányát, hogy aztán maga elé teríthesse az egyes lapokat… mert így könnyebben lemásolhatta azokat.

A fent nevezett blog valójában éppen csak a felszínt érintette abban a kérdésben, hogy Kane mennyi mindent lopott másoktól. Némi utánajárás után világossá vált, hogy valójában Kane egész története nem más, mint lopások ügyes összeillesztgetése. Ezt tagadni sem lehet, hiszen Kane annyi képkockát csent el Vallelytől és másoktól, hogy az már szinte döbbenetes. Ezért vessük félre most a DC aranykori dicséretét és tisztázzunk végre valamit: Bob Kane az első Batman-történet nagyját plagizálta. Bob Kane lopott.

Ez egy roppant komoly vád, ám számos bizonyíték támasztja alá. Ha egymás mellé helyezzük a képeket, onnan fogva már tényleg szemüvegre lesz szüksége annak, aki kitart a DC azon állítása mellett, miszerint Kane a legkevésbé sem utánzott másokat.

Megjegyzés: Az eredeti cikk által kigyűjtött képek ezen a linken tekinthetőek meg.

Gordon felügyelő neve a Whisperers című ponyvamagazin egyik szereplőjétől származik, az arcát pedig feltételezhetően a többször említett Árnyék-ponyva egyik képes hirdetéséről vette. A fényképen szereplő alak haja hasonlóan őszes, ugyanolyan drótkeretes szemüveget hord, a bajusza is illeszkedik, ráadásul megszólalásig hasonló öltönyt és nyakkendőt hord.

Batman legendája, avagy ki ő és hogyan lett azzá, akivé

Bob Kane másolásai – amit most már nyugodtan nevezhetünk plagizálásnak – nem korlátozódtak a kezdeti időszakra. Batman eredettörténete, amelyet csak 1940 tavaszán jelentettek meg, szintén tele van Vallelytől másolt rajzokkal. Csak ezúttal már egy másik „kicsi nagykönyv”, a Junior G-Men and the Counterfeiters (A fiatal szövetségi ügynökök és a pénzhamisítók) szolgáltatta az alapot hozzá.

És ha mindez még nem lenne elég, az eredettörténet utolsó képkockáján látható klasszikus Batman-póz egy az egyben Hal Foster egy Tarzan-rajzának másolata. A hasonlóságot Brian Kane vette először észre, és megörökítette a Hal Foster: Prince of Illustrators, Father of the Adventure Strip (Hal Foster: Az illusztrátorok hercege, a kalandos képregények atyja) című könyvének 91. oldalán. Kane később ismét egy az egyben ellopta az egészet, amikor újra megrajzolta egy 1940-es poszter formájában.

Ki vigyorog a végén?

Szintén teljes egészében Bob Kane-nek tulajdonítják a Batman című kiadvány legelső számát. Ebben a füzetben debütált a Denevérember legnagyobb ellenfele, a Joker. Hogy ki alkotta őt? Jerry Robinson azt állítja, hogy ő állt elő a figurával, akit Dick Tracy szokatlan bűnözői ihlettek. Robinson első vázlatai máig fennmaradtak.

Csakhogy Kane azt állítja, Robinson azután rajzolta az ominózus vázlatot, hogy ő Bill Fingerrel együtt kitalálta a Jokert: „Ha Jerry hamarabb megkeres azzal a Joker-kártyával, akkor olyanra rajzolom a figurát, nem pedig Conrad Veidtről másolom [a Nevető ember című filmből].”

Eléggé szembetűnő, mekkora a hasonlóság a Conrad Veidt által alakított Gwynplaine és Joker között… csakhogy Kane szinte egy az egyben ugyanazt a figurát használja, mint ami Robinson nyers vázlataiban megtalálható.

Sőt, Robinson vázlata szerepel magában a képregényben a Bűn Bohóchercege által a tett helyszínén hátrahagyott kártya formájában. Előfordulhat, hogy maga Robinson rajzolta oda azt, elvégre az biztos, hogy ő húzta ki a szóban forgó füzetet.

Azt már régóta feltételezték, hogy Joker külsejét Victor Hugo Nevető emberéről mintázták, csakhogy a regényben szereplő Gwynplaine egy hősi jellem, akit nagy tragédia és pátosz övez. Ezért felmerült, hogy Bill Finger és Jerry Robinson a figura külsejét a kártyalapon látható figura és… Bob Kane arcvonásaiból állították elő. Lehet, így álltak bosszút a zsugori, dicsőséghajhász főnökükön.

Jerry Robinson a következőképpen emlékszik: „Én a csapat tagjának éreztem önmagam. Sajnos Bob a legkevésbé sem érezte ezt, különösen Bill-lel kapcsolatban. El kellett volna ismernie őt a társalkotójaként. Én már csak tudom, elvégre ott voltam. Jokert én teremtettem, Bill pedig az én ötletem alapján írta meg az első történetet vele. Bill állt elő a többi figurával… a Pingvinnel, Rébusszal, Macskanővel. Roppant találékony volt. Szintén hozzá fűződnek a szlogenek, a Dinamikus Duó, Gotham City… mindent Bill Fingernek köszönhetünk.”

Neil Gaiman szerint: „Bob Kane mellett senkinek sem juthatott ki a dicsőségből. Bob szemében mindenki, aki Batmant rajzolt – köztük Neal Adams vagy Frank Miller – nem voltak mások, pusztán az ő »árnyékai.« Bob Kane számára mindössze egyvalaki létezett: Bob Kane.”

Az Amazing World of DC Comics egyik füzetében szerepelt egy szégyenletes sztori Bill Fingerről (lásd a korábbi részeket), ám Kane is sorra került! Archie Goodwin és a tehetséges rajzoló, Al Williamson egyik történetében – amely a Creepy című magazin első számában jelent meg, és melyet később újra kiadtak az 1968 februárjában megjelent Eerie 13. füzetében – szerepelt egy Kane-re hasonlító alak… igaz, Mark Evanier író és képregénytörténész szerint a történetet Don Sherwood ihlette, aki egy sereg másik emberrel készíttette a Dan Flagg című sikeres képregénycsíkját a saját neve alatt.

Egy magasabb rendű hatalom fénye

Bob Kane 1998-ban, 83 évesen távozott az élők sorából. Gyászoló rokonai – felesége, Elizabeth; lányuk, Deborah és húga, Doris – a következő feliratot vésették a képregénylapokat formázó sírjára:

„Robert Kane, vagyis Bob Kane – Az ÚR nagy álmot ruházott Bob Kane-re, isteni ihlettel és gazdag képzelőerővel áldotta meg őt, ennek köszönhetően alkotta meg legnagyobb hagyatékát, Batmant. Az 1939-ben, képregényben feltűnt Batman idővel aprócska csemetéből egy amerikai ikonná nőtt. Az isteni útmutatás által teremtett Batman és világa a jó és a rossz örökös harcát testesíti meg, amelyben végül mindig ISTEN igéje diadalmaskodik. Bob Kane, Bruce Wayne és Batman valójában egy és ugyanazon személy. Bob a saját jellemvonásaival ruházta fel a kettős életet élő szereplőt: jósággal, kedvességgel, együttérzéssel, megértéssel, törődéssel, értelemmel, áldozatkészséggel, bátorsággal, tiszte lélekkel és az egész emberiséget átölelő szeretettel. Batmant a Sötét Lovagként ismerik, mégis, tettei által egy magasabb rendű hatalom fényét követi – pont úgy, mint a teremtője, Bob Kane!”

Ítéletnap

Lassan a történet végére érünk. Oda, ahol a hős szembenéz a gaztevővel és igazságot szolgáltat felette. Batman a történeteiben ilyenkor adja át a bűnözőket az igazságszolgáltatás képviselőinek. Ám az Árnyék esetében a főhős ilyenkor tűnik fel a sötétség mélyéről, fegyverrel a kezében, hogy megszólítsa a bűnöst, részletesen kifejtse előtte a vétke mibenlétét, majd véglegesen igazságot tegyen.

Íme hát, kedves olvasók… a szembesítés, amire már több mint hét évtizede várnak a képregényrajongók. Elérkezett az Ítélet napja… amikor a Sötét Lovag önjelölt alkotója szembenéz a Sötétség Lovagjával… magával az Árnyékkal!

Hozzászólások