Ki van itt?

Oldalainkat 869 vendég és 0 tag böngészi

Ahogy a cím is sugallja, egy gyors áttekintés jön a tavalyi évről.
Mármint az amerikai képregénykiadók szempontjából, persze.
A képregényipar a kilencvenes évek robbanásszerű növekedése, majd az évtized teljes és totális összeomlása után 2000-ben ismét lassan erőre kapott, és egészen idáig folyamatos növekedést produkált. A számok persze meg se közelítették annak az évtizednek az eladásait, mégis sikerült elég stabilan kialakítani egy 100e feletti csúcskategóriás réteget. A globális gazdasági válság viszont erre az ágra is lecsapott, hiába része a szórakoztatóiparnak, ami hagyományosan jól bírja a gazdasági csuklórohamokat. Ennek ellenére a helyzet nem annyira rémes, mint akár lehetett volna, ahogy azt Steve Geppi, a Diamond (az összes észak-amerikai kiadó képregényfüzeteinek terjesztője) vezetője is megjegyezte.

A Diamond, mint már régóta, most is összeállította az 500 legjobban fogyó képregényfüzet és -kötet listáját (link a cikk végén), ami egyrészt nem mutat sok újdonságot, másrészt vannak rajta bőven érdekes dolgok.

A legelső helyen természetesen az a bizonyos Amazing Spider-Man, konkrétan az 583. szám áll, aminek a végén egy pár oldalas obamás történet kapott helyett. A közel 530e-s összeladásával kimagaslóan vezeti a listát, ez a füzet egyedül önmagában közel 2 millió dolláros bevételt termelt a Marvelnek.
A top 10-ben nem túl meglepő módon a Blackest Night első öt száma kivétel nélkül helyet kapott, akárcsak két füzet a Captain America: Rebornból. Hozzájuk csapódott még a Batman & Robin és a Dark Avengers első számai, ezzel teljessé téve az első tízet. Ezt a listát nézve elég erős DC-fölényt tapasztalni, de ha kissé kiterjesszük, változik a kép - igaz, nem sokat.
Bár nemrég valaki megjegyezte nekem, hogy Bendis a Marvel pénzcsinálója - ami igaz is - a listán finoman szólva is elég gyengén szerepel. Az első huszonötben a fentebbi DA #1-en túl mindössze a New Avengers jubileumi, 50-es száma található, de a Marvelt is rajtuk kívül mindössze még két Reborn-rész és az Amazing Spider-Man 600. száma erősíti. Minden mást elvisz a két Green Lantern-sorozat BN-hez kapcsolósó részei és a Batman & Robin.
Összesen 38 füzet jutott 100e fölé tavaly, a fentebbi sorozatokon kívül nem sokaknak volt esélye elérni ezt az álomhatárt. Mindössze a Dark Avengers/Uncanny X-Men crossover nyitófejezetének, egy Batman-füzetnek, a Battle for the Cowl első részének, a Final Crisis utáni első Detective Comicsnak, az Ultimate Comics Avengersnek és a Thor 600. számának, ami nem egy túl vegyes felhozatal. Így az írók versenyét szinte a semmiből előbukkanva magasan a DC egyik alappillére, Geoff Johns nyerte, utána következik Grant Morrison 7 füzettel, és Brian Michael Bendis csak a harmadik néggyel.
A listán gyakorlatilag a két nagy dominál, de elképesztő mértéken, egyedül a Buffynak sikerül úgy-ahogy képviselnie a többieket, de ő is mindössze a 152. hellyel kezdődően. Semmi, ismétlem, semmi más nem jutott be, egyelten Image, IDW, vagy bármilyen más kiadó által megjelentetett füzet sem.

Persze a köteteknél már más a helyzet, ám mivel ez csak töredékét képviseli a valós eladásoknak - lévén, hogy a könyvesbolti eladásokat nem a Diamondon keresztül intézik -, így legfeljebb csak remélhetjük, hogy az itteni helyezések legalább részben megfelelnek az összképnek is. (Ha valaki esetleg képes lenne linket találni nekem a könyvesbolti képregényeladási statisztikákhoz, azért hálás lennék. Az is bőven kilenc számjegyes forgalmat takar egymagában.)
A könyveket természetesen a Watchmen vezeti, de hogy ne csak egy régi Moore-képregény legyen elöl, a mester legújabb irománya, a LoEG III első könyve is rögtön ott van a második helyen. Aztán nem túl nagy meglepetésre a könyvesbolti tömeggyilkos, Kirkman Walking Deadje jön, amit még a képregényboltokban is többen vesznek könyv formájában, mint füzetként. A Marvel nagy eseménye, a Secret Invasion idénre átcsúszott gyűjteményes változata igen szerényen húzza már meg magát a hatodik helyen, és nem is csoda, mert egy Stephen King-adaptációt és az obamás sztorit magába foglaló premiere hc-t leszámítva a kiadó semmivel sem képviselteti magát az első negyedszáz helyen.
Nem így a DC, ami mindig is erős volt a könyvpiacon, és ezt most se hagyta abba. Persze a Vertigónak is igen sok köze van ehhez, a Fables, az Y, the Last Man, a 100 Bullets és még sok minden más garantálja, hogy a könyvnyomás sose álljon le náluk. Ugyanakkor a mainstrean részleg is szépen aratott a nagy dérrel-dúrral beharangozott, ám igencsak harmatosra (vagy mondjuk ki kereken: iszonyat gyengére) sikeredett Joker HC-val, a Killing Joke sokadik újrakiadásával, a Final Crisisszel vagy a Sinestro Corps Warral, és persze sok-sok régi és hihetetlenül híres történetük újrakiadásával (Kingdom Come, TDKR, Batman: Year One, Sandman... a lista nagyon sokáig sorolható).
A Dark Horse itt is elég hamar felbukkan, de itt már nem a Buffyval, hanem az Umbrella Academyvel, amit a kritikusok egyszerűen nem győznek agyondicsérni, és nem véletlenül, az utóbbi évek egyik legkreatívabb képregénye, ami csak megjelent. De a Boom! Studiosnál megjelenő Irredeemable és Garth Ennis Boysa is kimagaslóan teljesített éves viszonylatban.

A számokat tekintve a kép vegyes, és mint általában minden statisztikánál, itt is lehet úgy alakítani, hogy rémületesnek tűnjön, de úgy is, hogy elég fényesnek.
Az év utolsó negyedében összesen 18,66 millió füzet ment el, ami 11%-os esés a tavalyihoz képest, de az áremeléseknek köszönhetően a bevételcsökkenés mindössze 6%-os volt. Egész évben összesen kis híján 75 millió füzetet adtak el majdnem 258 millió dollár értékben, ami -4 ill. -2 százalékos csökkenést jelent a 2008-as évhez képest. Ugyanakkor azonban öt éves viszonylatban nézve - ami azért még reális visszatekintés - a példányszámok a válság ellenére is 1%-ot, a bevétel pedig négyet nőtt, vagyis a tendencia egyelőre még mindig felfelé mutat a füzetek terén.
A köteteknél a megbízhatatlanság miatt csak az első százat vizsgálták, így az utolsó negyedév 11,61 és a teljes év 77 és fél milliós forgalma a tavalyival összevetve a kissé aggasztónak látszó -21%/-28%-os képet adja, ám ha összeadjuk a fentivel, akkor a végeredmény az, hogy a füzetek és a 100 legjobb kötet összesített eladása a maga 335,47 millió dollárjával mindössze négy százalékot esett a teljes ágazat szintjén, amely adatért nagyon sok más iparág a bolygón akár ölni is képes lenne. Persze még hozzátenném, hogy ezek becsült adatok, de a Diamond néhány éve bevezetett új előrendelési rendszerének hála a hibahatáruk szinte elhanyagolhatóan alacsony.
Végül azért megjegyzem, hogy a kiadók nem csak füzeteket és könyveket adnak ki, léteznek magazinok is, és nem csak a Wizard. Ezeknek a forgalmazása is a Diamondon keresztül történik, és ha ezeket is hozzávesszük, akkor a végösszeg egy elég szépen hangzó 428 millió dolláros összbevétel ami már csak két százalékkal marad el a tavalyitól. Ehhez az eredményhez persze az is hozzájárul, hogy '96 óta, amióta a Diamond az egyetlen terjesztő, még sose fordult elő olyan, hogy a képregények átlagos ára (füzet, kötet, magazin együtt) 7%-ot nőtt volna, ami bőven meghaladja a dollár tavalyi 3% alatti inflációját is - ami amúgy még viszonylag alacsony volt, pláne, ha a Bush-éra alatti brutális dollárromláshoz viszonyítjuk.

És hogy miként osztoznak ezen a kiadók? Nos, itt nincs nagy meglepetés. A Marvel, bár az év folyamán többször is úgy tűnt, hogy visszább esik a piacvezetői pozíciójából, végül éves szinten 45%-ot szakított ki magának a példányok tortájából, igaz, a bevétele már "mindössze" a piac 40%-át tette ki. (Érdekes, hogy a decemberi számai is gyakorlatilag ugyanezek.) A DC ugyan feljebb jött, de még így is a példányok esetén a harmada, a bevételnél pedig a háromtizede csak az övé. A Dark Horse tovább őrizte az első helyét a kistigrisek között, 4/5,1%-kal, az IDW viszont egy hihetetlenül mozgalmas évvel és rengeteg lobbizással átugorta az Image-et.
Jönnek fel ezen kívül a kicsik, bár annyian vannak, hogy külön-külön szinte alig látni változást. A Dynamite a tavalyi lendület megőrzésével megtartotta a hatodik helyet, de a Boom! idén annyira rákapcsolt, hogy az év utolsó negyedében már erősen veszélyezteti a Dynamite pozícióját.
Mivel a képregényboltok inkább az amerikai cuccokat árulják, így nem csoda, hogy a Viz, a Tokypop és a többi amerikai manga-, manwha- és egyéb távol-keleti képregények kiadója szinte nem is képviselteti magát a listán. Az Archie-nak viszont jót tett az Archie #600 meglepően jó szereplése, mert a Viz kivételével az összes vetélytársát átugrotta, köztük a Wizard magazin kiadóját is. Igaz, az Archie-nál megint kezd felkapottabb lenni a Sonic is.
A sok kicsi azonban sokra megy, mivel nem volt egészen az év második feléig nagy esemény a nagyoknál, ötéves csúcsot döntöttek összesített részesedésben, ami az utolsó két negyedévben ugyan visszaesett, de még így is nagyobb szeletet sikerült kihasítaniuk maguknak, mint eddig bármikor.
Hogy mi jön 2010-ben... fene tudja. Az biztos, hogy a szokásos gyenge évkezdést a Marvel az év legelső hetén egy komolyabb eseménnyel, a Siege-dzsel próbálja ellensúlyozni, és már most hallani olyan híreket, amik azt sejtetik, a kiadók mindent megtesznek azért, hogy ezt a kisebb piacszűkülést megállítsák és folytassák az elmúlt évtized általános tendenciáját a képregények eladásának kibővítésével. A DC részéről egyelőre sokat nem hallani, annyi biztos, hogy ők tovább akarják erősíteni a könyvek eladásait, a legújabb imprintjük, amibe sikerült megnyerni Straczynskit is, ezt a formát célozza meg. A kisebb kiadók háza tájáról egyelőre nem sok mindent hallani, egyedül az Image volt az, ami mintha próbálná szűkíteni a kínálatát, ami valószínűleg arra utal, hogy ismét csak pénzügyi gondok kezdenek felmerülni náluk (bár inkább a Top Cow mutat egyre jobban erre utaló jeleket, igaz, ők mér több mint egy éve).

2009. top 500 képregényfüzete és -kötete

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Hozzászólások  

# HZsTeam 2010-02-15 14:38
Jó lett a cikk, tg, és érdekes volt végig. Az várható volt, hogy az ASM 583-as száma idén mindent vinni fog, de azért kíváncsi leszek, hogy mikor lesz megint ilyen magasságokban ez a sorozat, mert a jelen állás szerint egyik története sem olyan amivel bankot lehetne robbantani. Nem lennék meglepődve, ha valami komolyabb crossovert beterveznének idénre a Pókember háza táján, elvégre mégiscsak az egyik vezércímük, ahhoz képest viszont folyamatosan a béka segge alatt vannak az eladásai. Az is csak azért mutat olyan jól, mert havi szinten három szám jelenik meg belőle.
# talgaby 2010-02-17 21:30
Crossoverezni nem fog, egy rohadt nagy eventet terveznek bele, amit igyekeznek úgy reklámozni, hogy az lesz majd a One More Day epikus méretű retconja.
# zozi56 2010-02-18 19:39
Retconolják? Már vártam. Egyébként mi a helyzet mostanában Jackpottal? Elég sokáig azt sugallták, hogy ő MJ, de aztán mintha ennek az ellenkezője derült volna ki. Ezt azóta sem cáfolták meg?
# HZsTeam 2010-02-19 13:44
Olyannyira nem cáfolták meg, hogy kiderült, hogy valóban nem ő MJ. Ő csak egy csaj, vörös parókával, aki így vadászik a rosszfiúkra. Egy az egyben Anna Mercury. Csak eleinte igyekeztek a szerkesztőségben azt sugallni, hogy az MJ, a sok hasonlósággal, de szerencsére nem így lett. Most megy a minije odakint, olvasd el, ha gondolod. ;-)
Atom feed | HálóZsák képregények | 2003 óta