És igen, eljött a pillanat, amitől az amerikai képregényes sajtó már hónapok óta zsongott, és amiről már én is ki tudja, hány alkalommal megemlékeztem ezekben a cikkekben, és amire már így is az előző hónapban egy egész szép részt szenteltem. Vagyis a DC-rajongók nagy örömére most egy eléggé hosszas DC-elemzés következik amerikai képregényes listaboncolgatás címszó alatt, ugyanis szeptemberben az egy kósza korai fecske JLA v5 első része után teljes gőzzel beindult a DCnU, és a legrégebb óta folyamatosan fennálló amerikai mainstream képregénykiadó még a kilencvenes évek legeleji Image Comicstól sem látott módon ötvenegy (ugye lejön a JLA) darab első számmal árasztotta el a piacot. Melyek közül ugyan sok visszavihető, én a DC-nek volt annyi esze, hogy tudja, melyek ne legyenek azok. Bár most egy kicsit előreszaladtam.

Igen, az augusztusi 171e-nyi JLA-eladás után a DC ismételten a lista élére került, ráadásul ezúttal még magasabb számmal, mint a JLA v5 esetében! Pontosan, zsinórban harmadszorra döntöttünk rekordot a nyári-kora őszi időszakban, és ezúttal, ha csak egy röpke ideig, de olyan számokat láthatunk, mint néhány évvel ezelőtt, az egyik legerősebb előző évtizedi időszakban.
A nyertes képregényre ugyan előre lehetett tippelni, ám a győzelme mégse volt teljesen előre kiszámítható, hisz volt egy-két olyan füzet az előre bejelentett felhozatalban, amiről sejteni lehetett, hogy talán felérhet a JLA-hez. Hiszen volt itt Johns és Lee párosa mellett egy Scott Snyder (aki tavaly elnyerte az Eisner-díjat, de ami mostanában inkább számít, hogy mellé bezsebelte ugyanazért a munkáért a Harvey-díjat is) által írt Batman, melyet Capullo rajzol; vagy itt van az Action Comics, amiben Grant Morrison az óriási sikerű All Star Superman után (amelynek 100 dolláros Absolute változatából jövőre jön az új nyomat, mert az elsőt már szinte teljesen elkapkodták) ismét az Acélember történeteit írja, ráadásul most egy egész epikus, 16 számon át húzódó eredettörténetet kerít köré, ami – valljuk be – csak jobb lehet Geoff Johns hasonló kísérleténél évekkel ezelőttről. A kiadó sokat vár tőle, mert az Action Comics egyike azoknak a füzeteknek, melyeket az emelt, négy dolláros borítóáron osztogattak, és ez a széria nem tartozott a csak kipróbálhatóak körébe. De ha már Geoff Johns: igaz, hogy a munkája színvonala az elmúlt öt évben folyamatosan lefelé ívelő pályát mutat, és a Green Lantern v4 inkább volt hullámhegyek és -völgyek sorozata, mintsem egy végig kiváló sorozat (habár ebben szerepet játszik, hogy a címszereplő Hal Jordannél unalmasabb karakter a képregények történetében még Rob Liefeld keze alatt sem tudott születni), mégis, a Blackest Nighttal induló eseménysorozatnak hála végig egy toplistás, sőt, egy időszakban DC-vezető széria volt. Vagy ha már nagy események: bár a Flash v4 sok mindennek volt nevezhető, csak izgalmasnak nem, a Flashpointnak hála sikerült a figyelem középpontjába kerülnie, plusz ezt is a nagy húzónév, Johns jegyzi ugye, és ami még nagyobb fegyvertény, hogy Francis Manapul, a DC egyik legkiválóbb rajzolója szállítja hozzá a képeket (meg egy félelmetesen generikus és unalmas borítót, ám ez talán most a nagy első számos lázban megbocsátható). És ha már nagy nevek a szakmában, van ugye egy Superman v3, aminek az írója az a George Pérez, akinek a fantasztikus munkáit – kövesse el azt íróként vagy rajzolóként – felsorolni alig lehetne, és aki ugyan az idő múlásával már közel sem olyan gyors, mint egykoron, ám a képességei nem látszanak fakulni.
Hogy egy ilyen hihetetlen erős mezőnyből ki tudna kikerülni egyértelmű győztesen? Nem akarom tovább húzni a dolgot: a fentebbi felsorolás a 2011. szeptemberi füzetes eladási lista sorrendje volt egyben. Hogy számok is társuljanak melléjük, itt van a pontos lista: Batman 188e, Action Comics 182e (ezzel majdnem 30%-kal nyereségesebb volt amúgy, mint a Batman, amit a régi áron adtak), Green Lantern 141e, Flash 129e, Superman 118e. Mellettük ott van még a Detective Comics 103e példánnyal, követlen alatta pedig nem sokkal egy másik Batman-cím, a Dark Knight 98e-rel, aminek ugye az előző, minivé csökkent szériáját már egy kisebb osztag hozta össze az előző hónapban, hogy még időre meglegyenek az így is egy számmal csökkentett hosszúságú történettel.
Ez a hét füzet alkotja most a százasok listáját, amire már nagyon, nagyon, nagyon hosszú ideje nem volt példa. És igen, a 98e példányos TDK szinte garantáltan benne van a százasok listájában, ugyanis az egyike a visszavihető címeknek, melyek esetében a Diamond mindig a lejelentett fogyasztásnál tíz százalékkal kevesebb példányt tesz ki a hivatalos listájában. Ahogy azonban az ICv2 elemzője megjegyezte, és részemről osztom a véleményét, a visszatérítés mértéke alacsonyra várható sok esetben, mert sokan még mindig abban a hiszemben élnek, hogy egy első szám hosszú távon pénzügyi befektetésnek számíthat. Az ilyenek nincsenek tisztában azzal a ténnyel, hogy a két legnagyobb példányban felvásárolt hasonló célú füzet, az X-Men v2 és a Spider-Man v1 első füzetei jelenleg, közel húsz(!) évvel a megjelenésük után, az egyik legkomolyabb dollárinfláció ellenére a borítóáruk alatt kaphatóak hibátlan állapotban. Spekulációs értékük tehát nem hogy alacsony, de kifejezetten veszteségesek még két évtized után is. Mégis... mégis, mai napig akadnak, akik ezt játsszák. Bámulatos, nemde?
Feltűnően nem volt eddig egy Marvel-cím se. Ez a nyolcadik helyen változik, igaz, itt a kiadó rögtön duplázott. A Fear Itself hatodik száma az augusztusi hullámvölgy után visszaállt a mini eladásainak stabil szintjére, amivel, akár gyenge a történet, akár nem, megbízhatóbbnak bizonyult még a Bendis-féle Secret Invasionnél is. Mégsem ez az érdekes, hanem ami mögötte van a kilencedik helyen.
Bizony, elindult az Ultimate Ultimate Comics Ultimate Spider-Man Ultimate v3(-nak nevezhető... annyira idiótán címezik az Ultimate-kiadványokat az Ultimatum óta, hogy lassan kategorizálhatatlanabbak lesznek a Hulk- vagy az X-Men-címeknél) legelső száma, benne a vadonatúj újvilági Pókemberrel, Miles Moralesszel, aki gyakorlatilag minden kritikus előtt megmutatta, hogy Bendis – bármely valószínűtlennek hangozzék ez az Avengerseit nézve – igenis tud kiemelkedően jó sorozatot írni. Csak hát sajnos a sorozat nagy végzete, hogy egyrészt az Ultimate-szerkesztőség felügyelete alatt áll, akik, ismerjük be, nem bizonyultak az elmúlt években szakmájuk legkiválóbbjainak; és ami még nagyobb gond, a széria címében benne van, hogy Spider-Man, amitől automatikusan kijárt neki a Pókember-féle marketing, amiről ugye már annyiszor megemlékeztem. Aki azonban most találkozik ezzel először, annak röviden: a Marvel reklámrészlegének szokása Pókemberrel eljátszani azt, hogy az eladások feltornászása végett elővegyenek egy kb. fél év múlva esedékes Pókember-történetet, és bármiről szóljon, elkezdjék úgy reklámozni, hogy ott minden megváltozik, nagy esemény, semmi sem lesz a régi, bla bla, szabvány süket marketingszöveg olyasmiről, amiről láthatóan lövésük sincs és sose olvastak egy sort se belőle. (Bár az előzetesek szövegei alapján jóformán nincs már egy olyan füzet se, aminek a tartalmáról az előzetesek íróinak leghalványabb fogalma lenne.) Ezzel sikerül egy kisebb hírverést elérniük, ami szinte minden alkalommal egy 10-30%-os emelkedést ér el a sorozaton (kivéve a Spider-Islandet, ám azt mini-esemény mivolta miatt picit másképp kezelték). Majd amikor elérünk ehhez a bizonyos füzethez, amit sikerült megemelni, az egész reklámkampányt, de még az alapszintű híreket is egyszerűen elfelejtik, nem törődnek vele, aztán valószínűleg nagyra nyílt boci szemekkel nézik, hogy jé, a következő füzet eladásai visszaestek ugyanoda, ahol eddig voltak. És ezt eddig több, mint fél tucatszor játszották el, de máig nem esett le a tantusz. (A Savage Chickens című, zseniális webcomicban visszatérő poénforrás, hogy a marketingesek értelmi képességeit egy viccbéli szőke rendőrnő felülmúlja... a jelek szerint ebben erősen lehet valami.)
Hogy ez most hogyan jön az Ultimate Ultimate Ultimate Spider-Ultimate-Man-Ultimate-hez? Hát az, hogy első szám remeklése ide vagy oda, a második füzet, ami szintén abban a hónapban jelent meg, már majdnem ugyanazon a szinten áll eladásilag, mint az egész Death of Spider-Man sztorivonal előtt. Bravó. Komolyan nem emlékszem olyanra, amikor ennyire elszúrtak volna egy lehetséges sikerszériát szerkesztőségi szinten.
A top10 maratoni bekezdése lassan végéhez ér, már csak a tizedik helyezettel maradtam adós. Az utolsó felső kategóriás helyért szép csata dúlt újabb három első szám között, és a Batman & Robin v2 nem sokkal futott csak be a Green Lantern: New Guardians és a Batgirl v4 előtt. Amely helyezése amúgy meglepő, hisz a karakter még a sokat dicsért v2-es, Cassandra Cain-es éra alatt sem büszkélkedhetett ilyen jó helyezéssel, ám Gail Simone neve önmagában elég volt ahhoz, hogy ha csak egy első szám erejéig, de simán a top20-ba, 80e példány fölé emelje. A második számra már ennek a fele szép eredmény volna, de jó volt Simone egyik sorozatát megint ilyen előkelő helyen látni.

A DC menetelése természetesen nem állt meg a top10-ben. Az első számok ereje továbbra is nagy, spekulánsok ide vagy oda. Az első húszból a fenti kettőn túl a Marvel mindössze egy sorozatot, az Amazing Spider-Mant tudta bepasszírozni, ami szerencsére önmagától elkezdett feljebb kúszni az eseménynek és az olvasók saját híreszteléseinek hála, akik az ilyen-olyan fórumokon és közösségi portálokon sorra dicsérik a történet főszálát.
A 25. helyezéssel aztán már el is érünk a 60e alatti részhez, ami ugyan kategóriákkal jobb helyzet, mint mondjuk az év első felében, ám egyben annak a jele, hogy itt első számok ide vagy oda, már egy olyan állapot állt be, amit nem igazán hatott meg a nagy újraindítási hisztéria. A Marvel felső kategóriás címei természetesen mind itt sorakoznak, közéjük szorultak a kisebb figyelmet kapott DC-sorozatok. Melyekről lehetne hosszasan értekezni... ám tekintetbe véve, hogy az elmúlt majdnem két hónap során gyakorlatilag minden képregényes portál, köztük nem egy hasonló téren mozgó magyar oldal eléggé kimerítően és sokféleképpen kivesézett... nem látom túl sok értelmét. A lényege az, hogy továbbra is vannak jó sorozatok, vannak érdektelen sorozatok, vannak sorozatok, amiknek értelme sok nincs, és vannak rettenetes sorozatok. Hogy melyik melyik, mindenkinek az ízlésére van bízva.

Nem csak a DC szolgáltatott a szokványos eltérő képet, a kisebb kiadóknál is volt most nyüzsgés. Kezdve azzal, hogy szeptemberben nem volt új Walking Dead. Ám ha lett volna, akkor se jutott volna túl magas helyre a kisebbek versenyében, mert most elég komoly címeket vetettek be ezen a részlegen. Kezdve rögtön a Dark Horse-szal, akik választ adtak arra a kérdésemre, hogy az augusztusban indult Angel & Faith-sorozat a Buffyt pótolja, vagy a nyolcadik évad sikerén felbuzdulva bővítették a termékpalettát. Nos, a kicsik versenyét toronymagasan a Buffy Season Nine első száma vezeti. Annyira, hogy az utána következőtől ötvenöt helyezés és több mint 21e példány választja el. Bizony, a Dark Horse a DCnU ellenére felnyomott egy füzetet a top100-ba, sőt, kis híján a top50-be. Ehhez képest a Dynamite új üdvöskéje szinte harmatgyengének tűnik, pedig ők is szépen 20e felett indítottak vele. A mostani egyik legfelkapottabb franchise-ról van szó, a Trónok harcáról, aminek a már talán másfél éve bejelentett képregény-adaptációja indult el a kisebbik licencharácsoló cég égisze alatt.
Amúgy ha már Dynamite és az adaptációk... a listán különös jelenség, hogy bár a Dynamite Warlord of Mars sorozata továbbra is töretlenül megy havi két füzettel, a Marvel is kidobott egy címet ugyanebben a világban, ugyanezzel a névvel. A magyarázat kissé meglepő. A jelek szerint Burroughs-nak ez a karaktere/könyvsorozata már köztulajdonban van, és hiába viszi a Dynamite már jó ideje a saját kis címeit belőle, a Disney kb. ugyanakkor elhatározta, hogy filmet forgatnak belőle. (A produkció ennél sokkal korábbra datálható, ám annyi kavar volt vele, hogy a konkrét munka megkezdése gyakorlatilag tényleg a Dynamite képregény-sorozatának indulása környékére tehető.) És mivel a Marvel a Disney tulajdona... igen, egy kapcsolódó képregény. Ami másféleképp meséli el ugyanazt, amit a Dynamite. És ami – lévén Marvel – már jobban indított, mint a Dynamite már bejáratott címe. Bár nem sokkal.
Ám vissza a kicsik listájához, elvégre ott hagytuk abba, hogy a Dynamite bedobta a ringbe a Trónok harcát, maga után utasítva a fentebb említett Angel & Faithet. Ám az IDW nem hagyta ezt annyiban, és ugyan a Dynamite régi stabil pontja, a Boys kissé megtöri a sorozatukat, ám szinte gyors egymásutánban három címet is felsorakoztatnak a dobogósok mögött. A Teenage Mutant Ninja Turtles sokadik sorozata a második száma ugyan veszített 15e olvasót – hisz csak feleannyi borítóval jelent meg, mint amaz -, ám így is jobban áll, mint két első szám ugyanettől a kiadótól. Van ugyanis itt egy új Szellemirtók havi sorozat, és egykori tagtársunk valószínűleg legnagyobb örömére nagy nehezen rászánták magukat, hogy a minik átláthatatlan tömkelege helyett a Star Treknek egy stabil sorozatot adjanak.

A kötetlistában... ó, a kötetlista! Hiába tekinthető továbbra is gyengének (bár nem az) a sok alacsony eladású cím miatt, amik még az élen se képesek elérni a bűvös öt számjegyet, nem is kell törődnünk velük, hisz itt van a szeptemberi első helyezett, ami önmagában elég ahhoz, hogy egy bekezdés kiteljen vele. Egy olyan könyvről van szó, melynek címe már csak azért is különleges, mert pontosan leírja azt az érzést, amit az olvasóiban kivált. Igaz, a funkciója az alkotója szerint épp az ellenkezője kellene, hogy legyen.
Bizony, megjelent a Holy Terror Frank Millertől. Az a Holy Terror, ami sok-sok éve még Holy Terror, Batman! munkacímen futott, és 9/11 egyik korai évfordulóján jelent volna meg a Dark Knight-széria legújabb folytatásaként. Az a Holy Terror, amit amikor Frank Miller bevitt a DC szerkesztőségéhez, azok nyíltan és őszintén a szemébe mondták, hogy ezt nem hajlandóak kiadni.
És itt most álljunk meg. Frank Millernek, a bolygó talán leginkább túlsztárolt és egyben valószínűleg egyik legtehetségtelenebb képregényírójának az a DC, ami karrierjének legstabilabb pontja volt, és amely cég egy időben kifejezetten lobbizott nála, hogy dolgozzon nekik... ez a cég ennek a Frank Millernek kategorikusan kijelentette, hogy ezt a Batman-művet nem hajlandóak megjelentetni. Se DC, se Vertigo, se semmi más imprint alatt. A DC, ami képes volt kiadni minden idők legborzalmasabb szuperhős-sorozatát, az All Star Goddamn Batman and Dick Greyson, Age Twelve-et, melynek minden egyes számát átengedte a szerkesztőség, a Holy Terrort annyira borzalmasnak találta, hogy nem volt hajlandó a nevét adni hozzá. Nem tudom, ezek a leírt szavak képesek-e érzékeltetni, hogy ez a tény önmagában mit jelent? Hogy igen, Frank Miller elért egy olyan mélységet munkája színvonalával, amit még a neki udvarló DC se akart a nevére venni. Sőt, semmilyen más létező képregény-kiadó sem, köztük azzal a Dark Horse-szal, ahol a Sin Cityvel Miller anno befutott az igazán nagy nevek közé... valamiért.
Nem, Millernek egészen Zack Snyderig kellett mennie, hogy aztán az létrehozzon egy külön leányvállalatot a filmes cége, a Legendary Pictures alá Legendary Comics néven, mert ő volt az egyetlen, aki vagy nem olvasta a történetet, vagy hajlandó volt vállalni azt a totális égést, amit a kiadása jelentett. Mert ez a mű borzalmas. Szavakkal kifejezhetetlen módon az. És az se segít rajta, hogy nem Batman legendáját tiporja sárba – ellentétben az ASGBADGAT-vel -, mert ez akkor is olyan mélység, melyre szavak nincsenek. Ez az a könyv, amivel a hadseregben kínvallatni lehetne. Az a történet, ami mellett a Schumacher-féle Batman & Robin egymás utáni tízszeri megtekintése a megváltás érzését hozná magával. Olyasmi, aminek elolvasása után ha bárki még azt képes mondani, hogy Frank Miller egy jó író, az fanatikusabb a műben ábrázolt dzsihádista terroristáknál.
Ám mivel Frank Miller neve van rajta, és mert sokan tudták, hogy ez eredetileg egy Batman-sztori volt, csak kicserélték a szereplők neveit, mégis majdnem 10e ember megvette. És ebből esélyes, hogy páran csak azért, hogy megbizonyosodjanak róla, tényleg annyira rettenetes-e, mint előre sejteni lehetett.
A könyvesbolti listán már kicsit más a helyzet. Itt nyoma sincs Miller legújabb emberriogató kínzóeszközének, helyette egy olyan hír köszönt minket, ami valószínűleg nem igazán jelent sokat a HálóZsák olvasóinak, lévén mi nem foglalkozunk a nyugati képregényekkel. A mangásoknak viszont az USA-ban a szeptember egy kész örömünnep volt, ugyanis ötévnyi térden álló, sírva könyörgés, fenyegetőzés és rimánkodás utána Kodansha megkönyörült rajtuk, és ezzel áttételesen a bolygó angolul is beszélő népességén, és végre hajlandó volt kiadni a Sailor Moont. Ráadásul az évfordulós átdolgozott, bővített kiadást, teljesen új, nulláról indított fordítással (az eredeti, mixxes fordítás színvonala olyasmi, amire nem igazán lehetne olyan szavakat használni, amiktől ez a cikk szalonképes volna...). Ez és az előzménysorozata, a Sailor V vitte a prímet a könyvesboltokban, ahol amúgy megint erős keleti uralom volt. A nyugatiak mégis szépen teljesítettek, mert a nagyjuk az első tízben van ott, és a húszas lista második felét adták át inkább a mangáknak. A nyugatiak közül a legnagyobb hír valószínűleg a Blankets alkotójának, Craig Thompsonnak az új könyve, a Habibi. Sőt, még a Marvel is itt van egy amerikai tv-sorozat, a Castle világában játszódó történetével.

Elég drabálissá kezd válni a cikk, szóval a számokról most csak röviden.
A DC egész szépen tartotta magát az ígéretéhez, hogy az új sorozatokat alacsony áron adja (cserébe a digitális verzió a papír alapú borítóárába kerül az első időszakban), így összesen öt négy dollár környéki címe van a listán, amiből egy a Flashpoint végének elfekvő készlete. Amúgy a két leggyengébbnek ítélt sorozatukat, az amúgy is kis közönséget megszólító Men of Wart és All Star Westernt adják az Action Comics és a JLA mellett emelt áron.
A Marvelnél negyvenhét drága jut ötvenhat normál árúra. Az arány majdnem kiegyenlített, ami azért nem túl kellemes hír. Az Image-nél továbbra is a Top Cow adja csak drágán a dolgait, a többi kiadó meg gyakorlatilag változatlan árpolitikát folytat.

A piaci részesedés tekintetében a legnagyobb hír mindenféleképpen az, hogy a DC mind bevétel, mind példányszám tekintetében legyőzte az ősi rivális Marvelt. Előbbi tekintetében éppen csak, mert 35,74%-35,37% volt az állás, példányszámoknál azonban a jóval nagyobb arányú három dolláros füzeteknek hála a DC 43%-a több mint 5%-ot vert a vetélytársára.
A „nagy kicsik” versenyében nem volt vita. Az az ötvenkettedik hely a Buffyval garantálta a Dark Horse győzelmét, és ha jól játsszák ki a lapjaikat, akkor a Star Warsszal együtt akár közepes távon is garantálhatja nekik a dobogós helyet a két nagy mögött. Igaz, ehhez elég szép versenyt kell majd futnia az Image-dzsel, miután lassan elkezdődik a Walking Dead második évada. Az Image amúgy most harmadik helyen van a triászból, az IDW bevételben éppen csak meg tudta előzni a TMNT-vel és a két első résszel. Példányszámok tekintetében természetesen az Image továbbra is felette lenne.
A DC olyan óriási szeletet harapott ki a tortából, hogy a felsorolt kiadókon kívül egyedül a Boom! Studiosnak sikerült mindössze átlépnie bármelyik kategóriában az egy százalékos határt, bár tény, hogy a Sailor Moon észak-amerikai terjesztését végző Random House (a jogtulaj a Kodansha Comics és ezen a néven is megy) mindössze egyetlen század százalékkal maradt el ettől a határtól.

Azt gondolom nem kell mondani, hogy a DCnU-nak hála az augusztusi remek statisztikákat is sikerült messze túlszárnyalni – mármint füzetek terén, ahol 10/13%-os (bevétel/példányszám) volt az emelkedés. Köteteknél viszont pont fordítva. Annyira elment mindenki pénze a DC-re, hogy a képregényüzletekben alig vettek köteteket, ez a szegmens -14/-12,5%-os szűkülést szenvedett el. Ebben persze közrejátszhat az a tény, hogy szeptemberben inkább a könyvesbolti eladások emelkedtek, bár hogy mennyivel, arról a Bookscan nem szolgál nyilvános adatokat. Az összesített eredmény amúgy augusztushoz képest +2/10%.
Tavaly szeptemberhez viszonyítva a helyzet majdnem ugyanez, csak a köteteknél még erőteljesebb a fogyás (-18,5/23,5%), ami miatt a teljes eredmény már mínusz egy százalékba fordul bevétel terén – igaz, a nagy mennyiségű füzetes eladás miatt a példányszám így is emelkedik tíz százalékot.
A DC javított az év első napjától tárgyhóig számított adatokon is. Augusztusban egy elég szép emelkedés után, amikor is -10%-ról indultunk, már -4,6%-nál álltunk, ez tovább emelkedett -3%-ra, példányszámoknál pedig már alig -1%-on van. Ezen kívül már-már biztatóak a negyedéves összehasonlítások, ahol a második negyedhez képest a kötetek stagnálása mellett a füzetek a teljes összeget 11/15,5%-kal javították, a tavalyi harmadik negyedévhez képest pedig némi kötetesés mellett 3,5/8,5%-os pluszt hoztak ki. Az itteni gyengébb eredmény oka, hogy tavaly ilyenkor már erősen volt Blackest Night, aminek önmagában ekkora húzóereje volt, hogy ennyivel tudta csökkenteni az első számok árának hatását.

Végezetül a szokásos linkek:
Top 300 képregényfüzet
Top 300 képregénykötet
Kiadók piaci részesedése (ennek most már elvileg illene működni rendesen, a Diamond kicsit alakított az elérési útvonalain)

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.