Ki van itt?

Oldalainkat 542 vendég és 1 tag böngészi

  • Vini

pokember-v1-014-hirTalgaby a héten kissé feledékeny volt (lehet, Farek vénsége fertőző), ezért most így hétvége előtt (már akiknek ez számít és nem a két és fél hónapos, szünidőnek nevezett hétvégét töltik) egy elég termetes adag olvasnivalót teszünk ki nektek. Lássuk sorjában:

Az első kiállítási darab a megszokott, kéthetente visszatérő Semic-féle Csodálatos Pókember első sorozata, abból is a tizennegyedik füzet, amiben Pókember folytatja a nemrég megkezdett, rögös pályafutását a szórakoztatóiparban. Miután a szabadulóművész mutatványába kis híján belepusztult, inkább az egyszerűbb megoldások felé nyúlt most, és felcsap testépítőnek. Persze ehhez nem elég az, hogy valaki szétkokszolja az izmait, egy ilyen versenyt csak úgy lehet megnyerni, ha megfelelő módon tud pózolni a zsűri előtt. Mivel az ismerősei véleményét aligha kérheti ki, ezért kénytelen most a képen látható módon a tükör előtt gyakorolni.

miki eger 199002 hirTegnap elmaradt, de most a Pókkal együtt nyílik meg a Disney-részleg egy új tárlata, melyben az 1990. februári és márciusi darabok kerülnek kiállításra. A mostani részben részt vehetünk egy boszorkányos hajókiránduláson, megismerhetjük az Amazonok támadásában láthatott méhfegyver prototípusát Egérvárosban és elkísérhetjük Donaldot a Föld körül, hogy aztán odahaza szerető disznaja csülkeibe térhessen vissza.

És hogy még mindig ne legyen vége: másfél hete ki kellett volna mennie, de csak most került sor talgaby rovatában az USA-béli képregényes eladások helyzetének áttekintésére a júniusi számok tükrében. Szerencsére még legalább hónapon belül maradtunk ezzel.

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Hozzászólások  

# Farek 2012-07-27 20:45
Azért néha jól jön Farek vénsége, ha emlékeztetni kell valakit a frissítésre, nem? ;)
Atom feed | HálóZsák képregények | 2003 óta