Ki van itt?

Oldalainkat 480 vendég és 0 tag böngészi

Amerikai képregényeladások

Őszinte leszek... a mostani lista és valószínűleg az elemzése is dögunalmas lesz. Az első huszonöt helyet leszámítva a február hozza a formáját, és nem történik statisztikai szempontból benne semmi. De jöjjenek inkább a konkrétumok:

Őszintén megvallva az ICv2 listáján az első számot megpillantva pillogtam rendesen, mert azért nem most volt utoljára, hogy az első hely kétszázas feletti indexszel köszöntsön be. Persze ez csak az első benyomás, de akkor is. (Kis magyarázat: ez egy sima arányszám, amit a lista az amerikai képregényipar legstabilabbnak vélt sorozatához, a Batmanhez - vagy, ha nem jelent meg ebből a címből füzet adott hónapban, a Detective Comicshoz - mér. A sorozat ingadozása folytán természetesen az arányok jobban hullámoznak, mint a fociszurkolók a meccs alatt, de összességében jó képet fest arról, hogy egyes sorozatok adott időszakokban hogyan teljesítenek az összképhez képest.) A delikvens természetesen a Blackest Night utolsó előtti száma, ami visszajött 130e példányra, és ezzel zsinórban a harmadik szám maradt ugyanott, ahol eddig is (ha kombináljuk az előző rész két havi eladásait). Amúgy a listán borzalmas BN-dominancia van, de erről majd később.
A második helyen a Siege végzett. A Marvel év eleji eseménye nagyon kettős képet mutat. Először is, gyakorlatilag darabra annyi fogyott a második részből, mint az elsőből, így beismerem, tévedtem, amikor azt hittem, szokás szerint az első füzet után ez is leesik. És ezzel természetesen a legjobb Marvel-cím is egyben, sőt, az első három Marvel-füzetet februárban mind Brian Bendis írta. (Cinikus közbevetés: mondanám, hogy ez is bizonyítja, nem kell tudnod írni is ahhoz, hogy sok pénzt keress vele... de valójában a Siege csak feleolyan rossz, mint előre hittem.)
A dobogó utolsó fokán... oké, aki nem a Green lantern v4 aktuális részére - amúgy az 51. - gondolt, az tegye fel a kezét. Ő viszont már erősen 100e alatt van, mint ahogy az utána jövő páros, amik kivételesen nem a crossoverekhez tartoznak. A Batman & Robinból két füzet is kijött az év legrövidebb hónapjában, mindkettő megy lefelé, de még így is a GL után a legjobb ongoingok az egész piacon, és ezt megaesemény támogatása nélkül érik el. Az ő párosukat követik a Bendisvengersek, vagyis a New és a Dark Avengers, mindkettő hivatalosan is a Siege részeként.
És akkor az ok, hogy ez az egész Siege-mizéria miért is felemás: Igen, a központi mini stabil, sőt, pusztán csak arányokat nézve a lista legstabilabb sorozata. Ugyanakkor a kapcsolódó történetek egyetlen, de egyetlen sorozatot se nyomtak meg, sőt, a New Avengers konkrétan esett, amikor bekapcsolódott. Vagyis míg a BN megduplázta a két hozzá legközelebb álló sorozatot és felső ötvenes miniket hoztak ki mellé, addig a Siege gyakorlatilag zéró plusz olvasót hozott... vagyis kicsit úgy tűnik, a főmini közönsége is az adott sorozatok törzsközönsége, nem mezei érdeklődök. Pénzügyileg stabil, marketing szempontjából eddig bukta. Ami a Marvel eddigi crossovereit (és minőségüket) figyelembe véve fura.
Két hely kiadó még a felső tízben, azon a Flash Rebirth - csak kétmilliárd évet késett - hatodik része és az aktuális Uncanny X-men osztoznak. Utóbbi amúgy azon kisebbség körébe tartozik, amelynek nőttek az eladásai... igaz, ezt valószínűleg a kétfajta borítónak köszönheti.

A következő tizenötösben szokás szerint helyet kaptak a top címek (Thor v3, Captain America v5, Batman, JLA v4, Dark Wolverine), de van itt egy rakat BN-mini is. A "könyörgöm, rúgjanak már ki tőlem mindenkit, Dan Slottot kivéve" című sorozat, amit egyes elmaradott nyelvterületeken és kultúrákban csak Amazing Spider-Man néven ismernek, végre rájött, hogy ő olyan olvashatatlanná vált, hogy ennek illene meglátszania is rajta, esett is gyorsan egy egészséges 12-13%-ot. A zuhanás mértéke amúgy kriminális volt, de még így se közelíti meg a színvonala görbéjét (aminek a meredeksége megközelítőleg 271°). Jó hír még, hogy a Megnevezhetetlen sorozat (vagy Vörös Veszedelem) olvasói is kijózanodhattak, mert crossover (Fall of the Hulks... tökéletes cím) ide vagy oda, bizony az is elhajított 10%-ot magától. Imádkozzunk közösen, hogy ez a trend csak növekedjen. A negyedszázas lista utolsó helyén pedig egy szintén kiváló hír, az X-Men Legacy visszajött 50e fölé, sőt, az Invincible Iron Man v5 is emelkedett alatta, az X-Force pedig tartotta a lépést az előző havi számaival (avagy azért néha még az amerikaiak is képesek felfogni, mik azok a felső kategóriás sorozatok, amik jók is...).

50e alatt megint sok minden ugyanolyan, mint eddig, de most van pár dolog, amit megemlítek, ha már amúgy eléggé rövid lenne ez a cikk:
Habár a Deadpool-filmről még az se biztos, hogy egyáltalán lesz, a Marvelnél valaki valami eddig megmagyarázatlan indok miatt kitalálta, hogy addig fogják a csapból is folyatni a karaktert, amíg vagy el nem mennek tüntetni a Marvel elé, vagy Daniel Way végleg megőrül és megszabadulnak végre tőle (habár mostanában a képregényiparban mintha az elmebetegség kezdene alapkövetelmény lenni... az Image-nél legalábbis). És bár a legjobb sorozata, a továbbra is sótlan és lapos v4 továbbra is csak lefelé megy, és már a középkategória középkategóriájában van, a második, a Merc With a Mouth (ami... nem tudom, milyen, lehet, hogy az jó) lassan a Superman-részleg alá megy, a Team-Upot pedig nemes egyszerűséggel már senki sem olvassa... sőt, a variáns borítókat is kezdik már marhára unni vele... Ám a Marvelnél mégis tovább erőltetik ezeket a plusz borítókat, amiknek már lassan a negyede sem vicces. A jelenségre mai napig nem tud senki se még csak elméleteket sem felállítani, mint ahogy arra sem, hogy miként lehet, hogy egy paródiakarakter ennyi helyen szerepel, és még sincs benne semmi humoros. Ez már statisztikailag is valószínűtlen, szóval csakis szándékosság állhat mögötte.
Na jó, elég ennyit erről. Az alsóbb részleghez érés előtt még annyit tennék hozzá, hogy a Superman-füzetek mélyrepülése tovább folytatódik, gyakorlatilag csak a címe miatt nem nevezzük még alsóháznak. Már a Secret Six is felette van, igaz, az befutott a BN-be, ez is magyarázat lehet. Továbbá hiába nem írt már Jenkins évek óta egy épkézláb sztorit, most, hogy látszólag talán mégis sikerül neki négy év után, senki se veszi. Az Embedded majdnem 25%-ot esett, ami nem éppen egészséges, hiába négy részes csak az egész. És végezetül még ide: tisztában vagyok vele, hogy Jonathan Hickman egy ügyes író... volt addig a pillanatig, hogy belépett a Marvel székházába, ahol a jelek szerint Quesada sok már remek íróhoz hasonlóan az ő agyát is egy zombiéra cserélte; mert ami a Fantasztikus Négyesen megy, az már szavakkal leírhatatlan, de a sorozat is szó szerint történetének abszolút mélypontján van (az indexe nem, de a példányszámok igen). És Hickman ennek ellenére évekre előre tervezi a történetét.

A nagyok alsóházában nincs semmi érdemleges. Egyedül annyi, hogy az egykor top10-es Marvels Project hatodik száma gyakorlatilag már a rosszabbul menő minik szintjén kókadozik. Egyéb kiadók tájékán se olyan izgalmas a kép. A Dark Horse Buffyja ismét az egyetlen, akinek sikerült a top50-be és 40e fölé jutnia, az Image-nél pedig továbbra is a Walking Dead vezet, és továbbra is megmagyarázatlan módon a Venom... vagyis Venomkoppincs... szóval a Hauntvagymiafene a második legjobb sorozatuk. De a függetlenek harmadik helye veszélyben van a számára, mert a Boys bizony félezer füzetre sincs tőle, ami még ezen a szinten nem nagy különbség. Ugyanakkor viszont érdekesség, hogy a Project Superpowers utolérte a Boyst, de nagyon. Az Image United a kezdeti lelkesedés után gyorsan kifulladt, a töltelékként kiadott nulladik szám 15e-n áll. Kíváncsi vagyok, a negyedik füzet reklámkampánya segít-e a sorozaton bármennyit. Meg arra is, hogy egyszer valaki meg tudja-e magyarázni nekem, konkréten miről is akar szólni ez a mini, és mi az értelme az egésznek (kiadási és történeti szempontból is).
Az Archie meg... hihetetlen, de tartja az Image felsőbb sorozatinak szintjét. Sőt, a maga 15e példánya a kis kiadók (de még egyes Marvel/DC-sorozatok) viszonylatában is remek teljesítmény. Megelőzi még az Invincible-t is!
Lentebb... igazából nincs érdemleges mozgás vagy sorozat, amit nagyon ki kellene emelni. Sok jó cím van, persze, a kisebbek hihetetlen jó arányban képesek minőségi történetekkel előállni, de számok szempontjából az utolsó bő 150 helyen semmi izgalmas sincs (bár lehet, az előtte lévő 130-ban se volt sok...).


A kötetek között az első három helyezett tényleg olyan, amikre teljesen számítani lehetett. Az új Fables-tpb, a Great Fables Crossover vezeti a listát 12e példánnyal, utána jön a Kick-Ass első HC-ja, aminél elsőre csodálkoztam, hogy miért premiere formátum, aztán persze beugrott, hogy ez a Marvel, szóval háromszoros pénzlenyúlással dolgoznak. Aki szereti ezt az amúgy kiváló sorozatot, annak azt javaslom, ezt így ne vegye meg. Tuti, hogy lesz deluxe formátum, amiben minimum kettő hc-t fognak majd egybekötni, értelmes méretben, extrákkal együtt. A harmadik helyen meg a régóta magára várató All Star Superman tpb vol. 2 pihenget csendesen. Amiből év végén jön majd az Absolute formátum, 330 oldalnyi, A4-esél is nagyobb tömény finomság. Várjuk, de nagyon.
A számok leeséséig még van egy szokásos SW Adventures tpb, az új Green Lantern v4 tpb (a szerintem teljesen felesleges sztori, a Secret Origin kötete), a legújabb Dark Tower - amit gyakorlatilag már csak könyv formájában vesznek, szóval lehet, több értelme volna átállni OGN-formátumra - és a Hellblazer 20. születésnapjára kiadott GN, a Pandemonium, amit a sorozat első bő három évének írója, Jamie Delano írt és a Losers rajzolója illusztrált. Ja, és marha drága, de ez van.
Hoppá, ha már az ár... a Marvelnél a jelek szerint Dan Buckely járt egy könyvesboltban, majd bement a cégéhez, és jól fejbe ütögette a marketingeseket (ha van Isten/יהוה/الله‎/सिद्धार्थ गौतम/insertyourchosendeityhere, akkor egy harci kalapáccsal). Ennek következtében a köteteikről hirtelen eltűnt az a plusz tíz dolláros felár, ami az összes többi kiadóhoz képest  a könyveiken volt. Ha ez nem csak átmeneti, lassan megint eljutunk odáig, hogy érdemes lesz Marvel-köteteket venni.
Mivel a számok innentől fogva lényegtelenek, lássuk, mik azok, amik a címeik alapján érdekesek lehetnek - persze csak kivonatolva. majd nézzétek át a lenti linken a listát, hátha találtok benne érdekességeket:
Megjelent a második Preacher HC, drága, de marha vastag. Kihozták a Cable & Deadpool ölnilehetvelem méretű gyűjteményének első könyvét (vagy inkább kódexét). De jelent meg új Essential és Showcase is, ha valaki hozzám hasonlóan odavan a fekete-fehér, ámde jó vastag (félezer oldalas), klasszikus történetek gyűjteményeiért. Ha őszinte lehetek, számomra mostanában ezek azok, amikre azt mondom, érdemes is pénzt költeni rájuk látatlanban is.
Új kiadást élt meg Neil Gaiman 1602-je, és itt van a NextWave: Agents of H.A.T.E. egykötetes változata is, igaz, ez még mocskos drágán (35 dollár, pedig puhafedeles).


És most jöjjenek a nyers számok. Hiába sikerült erősen feljönnie a legmagasabb kategóriában megint a DC-nek, és hiába teljesítenek felemásan a közép/felső szinten, a Marvel olyan embertelen mennyiségű címet ad ki mostanában, hogy nyers erővel nyomják le a riválist. A Marvel részesedésaránya februárban 45% (példány)/ 41,6% (bevétel) volt, míg a DC-é csak 34/31%. Bár hozzáteszem, utóbbi tartotta a januári szintet, a Marvel a sok kicsi sorozatával a kisebb kiadóktól happolta össze ezt a plusz 3/3%-ot.
De a kicsiknél is nagy volt most a mozgás. A legnagyobb vesztes a Dark Horse volt, ami csak egy hajszállal maradt az amúgy saját szintjét tartó Image előtt. Márpedig utóbbi a következő hónapokban indít egy-két olyan sorozatot illetve közeleg pár olyan kiadványa, amik, lehet, segítenek neki visszaszerezni a harmadik helyet.
Eggyel lentebb megingathatatlanul fészkel az IDW, viszont mögötte a Dynamite visszaelőzte a Boom! Studiost, mégpedig egy hihetetlen nagy ugrással (közel fél százalék, ami a saját viszonylatában egy majdnem 25%-os növekedés egyetlen hónap alatt!). De a Viz Media is a februári mangaáradatával - bődületes mennyiséget toltak ki egyszerre a piacra valamiért - feljött a januári utolsó nevesített helyről, megelőzve az Archie-t és a szintén nagyon visszahulló Wizardot.

Összességében a füzetek tavaly ilyenkorhoz képest 3%-ot estek, míg a kötetek közel egy év után most először erősödtek az akkori eladásokhoz képest, igaz, csak egy százalékot. Ez így furamód az összegüket, vagyis 2%-os összpiaci csökkenést eredményezett, ami jelen körülmények mellett nem igazán vészes adat.

És végezetül a linkek:
Top 300 képregényfüzet
Top 300 képregénykötet

Kicsit megkésett a cikk, eredetileg február legvégén jelentettem volna meg, de jobb későn, mint egyszer sem. A mai irományunk tárgya természetesen az, hogyan indítottak a képregények az amerikai piacon, avagy a tavaly év végi dörgedelmes ígérgetések milyen mértékben váltak be. Lássuk.
Mivel a múlt hónapban a Blackest Night főminije szünetet tartott, így a Marvelnek alkalma nyalt visszaszerezni jó fél év után az első helyet a nagy riválistól. A Siege pedig, amihez a szerkesztőségük nagy reményeket fűzött, sikeresen is indított meg nem is. Sikerült megelőznie a Green Lantern v4 50. számát, ami önmagában is nagy siker a Marvelnek, de az első rész így is csak 108e-n nyitott, ami azt sejteti, hogy elég hamar le fog ez csengeni az olvasóknál. Bár az egész esemény mindössze négy hónapig fog tartani, ami a mai képregények viszonylatában semmi, így kis eseményként nézve Bendis neve elég szépen felhúzta.
Az első kettőt már tudjuk, a harmadikat pedig nem nehéz kitalálni. Természetesen a Batman & Robin 7. számáról van szó, amiben új történet, új rajzoló, és egy félig-meddig Blackest Night-sztori található (a címe Blackest Knight, ám ezen kívül igazából nincs semmi köze a lámpásokhoz... ám attól még ügyes reklámfogás). A sorozat viszont sajna már csak 87e-n áll, ami aggasztó, tekintetbe véve, hogy valószínűleg a legjobb mostani ongoingról van szó.
A Blackest Night-pihenőt kihasználva a Marvel kitúrta a DC-t a toplista éléről, a marha későn megjelent Captain America: Reborn zárófejezete, a két Bendisvengers, az Uncanny X-Men és egy százmilliárd varianttal megjelent Amazing Spider-Man is ott található a top10-ben, míg a DC-t mindössze a GL Corps v2 és a BN: Flash képviseli még.
De rájár a rúd a DC-n belül a Blackest Nightra is. A BN: Wonder Woman és a BN: JSA-minik második számai több mint tízezres esést könyvelhettek el, ami minden tendencia mellett is hatalmas, különösen figyelembe véve az előttük lezajlott minik sokkal jobb eredményeit. Jelenleg a variáns borítók nélküli ASM-ekkel viaskodnak, amik a változatosság kedvéért most megint egy kicsit csökkenő tendenciát mutatnak az elmúlt pár hónap lassú növekedése után. Nem úgy a JLA v4, ami a decemberi emelkedés után megint eljátszott egy -15%-ot. De így is sikerült elszakadnia a Cry for Justice-tól, Justice Robinson és Justice Cascioli justice-sorozatától, aminek az utolsó justice száma hihetetlenül justice-ul, 50e justice alatt justice-olt. Amikor egy történetet már a rajzok sem mentenek meg, ott már régen gond van.
A Siege sikeresen feljebb hozott pár Marvel-címet, amivel még jobb arányt értek el a top25-ön belül, viszont a sorozat, ami köré elvileg az egész épülne, a Thor v3, tovább folytatja mélyrepülését. Lassan lehet kezdeni tippelni, eléri-e még idén azt a pontot, hogy meg kelljen szüntetni a rossz eladások miatt. És ismét csak kijelentem, mindez azért van, mert szándékosan kitúrták onnan Straczynskit.
És az utolsó említendő dolog az első negyedszázból, hogy Joss Whedon visszatért a Buffy Season Eight írói székébe, ami ugyan nem sokat lendített az eladásokon, de így is bejött a 25. helyre. Nagyon rég volt már olyan, hogy a két nagyon kívül más is szerepelt az első huszonötben.

Megállt a mélyrepülésben az Ultimate Comics Spider-man, de az Ultimate imprintet már így is sikerült annyira ellehetetleníteni, hogy a Jeph Loeb munkásságáról szóló mini, az Ultimate Enemy első száma az egyre csak lejjebb és lejjebb eső JSA v3 alatt indítson. Még a Catwoman v3, Blackest Nighthoz kiadott, +1-edik, vagyis 83. száma is beelőzte. Hickman Fantasztikus Négyese azonban hiába kezdett stabilizálódni - sőt, feljebb jönni 10%-kal -, egy ilyen kiadvány van előtte, hogy Fall of the Hulks: Red Hulk. Ha ez nem a vég, akkor nem tudom, mi. Bár az F4-nél nem csak az eladásokkal van komoly gond, hanem a termékkel is.
Az amúgy elég vérszegényre sikeredett BN-tie-in után a Superman/Batman is közel 40%-ot jött lefelé, ami ahhoz képest, hogy most egy nagy sztorit akarnak futtatni benne, nem egy izmos szám. Bár az is megjegyzendő, hogy a régen már vészesnek számító harmincezresek sorában is elég nagy címek sorakoznak, és szép számmal: a 37.-től 64. helyig tart ez a részleg, amit a meglepően élvezetes Batgirl v3 zár, hogy aztán az enyhe felemelkedés után egyre inkább a csúfos vég felé közeledő Secret Warriors nyithassa a húszasokat.
Megemlítendő még, hogy bejött, amit a decemberi lista elemzésénél jósoltam, a Blackest Night hatodik száma, ami ugye csak pár napig volt kapható év végén, januárban összeszedett még 35e vevőt, így összesítve 135e-n zárt, ami egy teljesen szokványos tendenciát mutat immár a sorozat eddigi teljesítményét nézve. Viszont ez után a kitérő után nézzük, hol is voltunk...

Áh, igen, a húszezresek... a szuperhősös zsáner kedvelői sajnálatos módon itt találhatnak rá az igazi ínyencségekre, mint például a X-Factor v3-ra, Wonder Woman v3-ra, de nagyon, nagyon meglepő módon a Venom... izé, Haunt se akar kiesni innen semmiért sem. És ezzel még mindig ő a legjobb Image-sorozat, igaz, nem sokkal előzi a Walking Deadet. Rajtuk kívül szokás szerint csak a Boys és az Angel jutottak a kisebbek közül 20e fölé.
Érdekes, hogy annak ellenére, hogy a 20e alatti részleg már általában a kicsik küzdőtere szokott lenni, most mégis egészen a 135. helyig, 13e környékéig a DC és a Marvel gyepálja egymást rengeteg minivel, illetve kisebb sorozatokkal. Bár ha így teljesítenek, valószínűleg az ongoingokból is inkább minik lesznek ezen a szinten. Mindenesetre fura, hogy az ilyen címeknek, mint a Conan, a G.I.Joe vagy a Star Wars, úgy kell tülekedniük a nagyok cuccai között.
És ha már a kisebbek... A Boom! a jelek szerint kezdi teljesen lenyomni a Dynamite-ot, ami azért fura, mert az utóbbi se tétlenkedik az utóbbi időben, ráadásul olyan nevek dolgoznak nekik elég sokat, mint Alex Ross vagy Johny Cassaday. A Boom! viszont az Irredeemable után bevetett egy új sorozatot is Incorruptable néven, ami ugyanúgy teljesít, mint Waid nagy sikerű szériája. Persze a Boys sikerét így se közelítik meg, de a Dynamite másik két húzócíme, a Project Superpowers és a Queen Sonja már mesze elmarad a Boom! slágerei mögött. (Erről majd a legvégén lesz még szó.)
Érdekes viszont, hogy mennyire meglendült az Archie, már persze csak az arányokat tekintve. A Sonic the hedgehog, annak ellenére, hogy a kritikusok eléggé lehúzzák mindig, jövöget fölfelé, és az Archie-sorozat sikere is még mindig kitart. Ezzel szemben az Avatar hiába adta két dollárért (ami a fele a nagyok húzófüzetein szereplő borítóárnak) Alan Moore nevével egy kiadványát, azt senki se vette. A füzet egyébként Moore új horrorsorozatának, a Neonomiconnak az előzetes, szóval az is igaz, hogy csak egy pofátlan kísérlet volt azelőtt lehúzni még egy rókabőrt, hogy megjelent volna, de akkor is különös.
Mióta a Boom! igen nagy energiákat fektet a gyerekrészlegébe, meglepően nagy népszerűségnek örvendenek a kisebbeknek szóló sorozatok. Már persze a korábbi évek viszonylatában. Annak ellenére, hogy ez a lista csakis a képregényboltokat nézi, az újságárusokat nem, a Boom! gyerekcuccai olyanokat előznek, mint a Star Trek-képregények vagy az Image termésének fele.

Könyvek tekintetében nem meglepő módon az új Walking Dead-tpb mindent vitt, 16e példányával háromszor annyi ment el belőle, mint a második helyezett Unwrittenből. Ami viszont ijesztő, hogy az Ultimatum két hellyel is képviselteti magát az első ötben, de ami számomra különösen aranyos, hogy a Marvel kiadott egy vékonyka kis tpb-t Siege Prelude néven, és komolyan azt hitték, tömegével adnak majd ki 25 dolcsit érte. Néha olyan hülyék, hogy az már nem felháborító, hanem már mosolyogtatóan szánalmas. Összehasonlításképp a Dark Horse-től a SW: Shadows of the Empire Omnibus kerül ennyibe, ami csekély kétszer olyan vastag.
És... innen kezdve már nagyon nincs mit említeni. A számok annyira leesnek, hogy legfeljebb csak arra jó a lista, hogy megnézze az ember, milyen köteteket lehet kapni mostanában.

Számok tekintetében a január nem indult éppenséggel olyan izmosan, mint várták volna, két éves viszonylatban 8%-os az esés, és még a tavaly év elején elég erős Watchmen-eladásokat figyelmen kívül hagyva is enyhe negatívban van a mérleg. Bár azt hozzáteszem, hogy a két lista összeladásai decemberhez képest csak 2%-ot estek, ami a szokványos januári visszaesések között az utóbbi időben az egyik legalacsonyabb.
Arányok tekintetében a DC tartotta a decemberi szintet, a Marvel viszont visszább esett, hiába uralta a top25-öt. A kicsik mégis jobban jöttek ki az év eleji pangásból, A Dark Horsjavítottak, sőt, annyira, hogy átugrotta a szintén kicsit feljebb jövő Image-et és az IDW-t is, mely utóbbi amúgy eléggé visszaszorult most. A Dynamite meg hiába próbált felzárkózni, a Boom! még jobban jön felfelé, lassan elérik a 2%-ot, ami hatalmas előrelépés a kiadótól alig egy év alatt. De a Marvel visszaesésének az Archie is örülhetett, utolsóként jutott be az 1% felettiek táborába. Igaz, az olcsó kiadványaik miatt a dollárrészesedés oszlopában már majdnem kikapnak a Random House-tól és a TokyPoptól is. Ezzel kontrasztban áll a többi kicsi, akik a dollárarányból még nagyobb szeleteket tudtak kiszakítani maguknak, szinte csak a Marvel kárára. Ami eléggé azt sugallja, hogy a Marvelnél (de már a DC-nél is) a pénz sokkal inkább az olcsóbb, három dolláros füzetekből jön, nem a drágább négydolcsisokból. És egyben ez is lehet a magyarázat arra, miért hagynak olyan sok sorozatot 20-30e környékén: hiába maradnak le messze a legmenőbbektől, annyian vannak és akkora az összesített vevőkörük, hogy ezek tartják el mindkét céget.

És a legvégén a szokásos linkek:
Top 300 képregényfüzet
Top 300 képregénykötet

Ahogy a cím is sugallja, egy gyors áttekintés jön a tavalyi évről.
Mármint az amerikai képregénykiadók szempontjából, persze.
A képregényipar a kilencvenes évek robbanásszerű növekedése, majd az évtized teljes és totális összeomlása után 2000-ben ismét lassan erőre kapott, és egészen idáig folyamatos növekedést produkált. A számok persze meg se közelítették annak az évtizednek az eladásait, mégis sikerült elég stabilan kialakítani egy 100e feletti csúcskategóriás réteget. A globális gazdasági válság viszont erre az ágra is lecsapott, hiába része a szórakoztatóiparnak, ami hagyományosan jól bírja a gazdasági csuklórohamokat. Ennek ellenére a helyzet nem annyira rémes, mint akár lehetett volna, ahogy azt Steve Geppi, a Diamond (az összes észak-amerikai kiadó képregényfüzeteinek terjesztője) vezetője is megjegyezte.

A Diamond, mint már régóta, most is összeállította az 500 legjobban fogyó képregényfüzet és -kötet listáját (link a cikk végén), ami egyrészt nem mutat sok újdonságot, másrészt vannak rajta bőven érdekes dolgok.

A legelső helyen természetesen az a bizonyos Amazing Spider-Man, konkrétan az 583. szám áll, aminek a végén egy pár oldalas obamás történet kapott helyett. A közel 530e-s összeladásával kimagaslóan vezeti a listát, ez a füzet egyedül önmagában közel 2 millió dolláros bevételt termelt a Marvelnek.
A top 10-ben nem túl meglepő módon a Blackest Night első öt száma kivétel nélkül helyet kapott, akárcsak két füzet a Captain America: Rebornból. Hozzájuk csapódott még a Batman & Robin és a Dark Avengers első számai, ezzel teljessé téve az első tízet. Ezt a listát nézve elég erős DC-fölényt tapasztalni, de ha kissé kiterjesszük, változik a kép - igaz, nem sokat.
Bár nemrég valaki megjegyezte nekem, hogy Bendis a Marvel pénzcsinálója - ami igaz is - a listán finoman szólva is elég gyengén szerepel. Az első huszonötben a fentebbi DA #1-en túl mindössze a New Avengers jubileumi, 50-es száma található, de a Marvelt is rajtuk kívül mindössze még két Reborn-rész és az Amazing Spider-Man 600. száma erősíti. Minden mást elvisz a két Green Lantern-sorozat BN-hez kapcsolósó részei és a Batman & Robin.
Összesen 38 füzet jutott 100e fölé tavaly, a fentebbi sorozatokon kívül nem sokaknak volt esélye elérni ezt az álomhatárt. Mindössze a Dark Avengers/Uncanny X-Men crossover nyitófejezetének, egy Batman-füzetnek, a Battle for the Cowl első részének, a Final Crisis utáni első Detective Comicsnak, az Ultimate Comics Avengersnek és a Thor 600. számának, ami nem egy túl vegyes felhozatal. Így az írók versenyét szinte a semmiből előbukkanva magasan a DC egyik alappillére, Geoff Johns nyerte, utána következik Grant Morrison 7 füzettel, és Brian Michael Bendis csak a harmadik néggyel.
A listán gyakorlatilag a két nagy dominál, de elképesztő mértéken, egyedül a Buffynak sikerül úgy-ahogy képviselnie a többieket, de ő is mindössze a 152. hellyel kezdődően. Semmi, ismétlem, semmi más nem jutott be, egyelten Image, IDW, vagy bármilyen más kiadó által megjelentetett füzet sem.

Persze a köteteknél már más a helyzet, ám mivel ez csak töredékét képviseli a valós eladásoknak - lévén, hogy a könyvesbolti eladásokat nem a Diamondon keresztül intézik -, így legfeljebb csak remélhetjük, hogy az itteni helyezések legalább részben megfelelnek az összképnek is. (Ha valaki esetleg képes lenne linket találni nekem a könyvesbolti képregényeladási statisztikákhoz, azért hálás lennék. Az is bőven kilenc számjegyes forgalmat takar egymagában.)
A könyveket természetesen a Watchmen vezeti, de hogy ne csak egy régi Moore-képregény legyen elöl, a mester legújabb irománya, a LoEG III első könyve is rögtön ott van a második helyen. Aztán nem túl nagy meglepetésre a könyvesbolti tömeggyilkos, Kirkman Walking Deadje jön, amit még a képregényboltokban is többen vesznek könyv formájában, mint füzetként. A Marvel nagy eseménye, a Secret Invasion idénre átcsúszott gyűjteményes változata igen szerényen húzza már meg magát a hatodik helyen, és nem is csoda, mert egy Stephen King-adaptációt és az obamás sztorit magába foglaló premiere hc-t leszámítva a kiadó semmivel sem képviselteti magát az első negyedszáz helyen.
Nem így a DC, ami mindig is erős volt a könyvpiacon, és ezt most se hagyta abba. Persze a Vertigónak is igen sok köze van ehhez, a Fables, az Y, the Last Man, a 100 Bullets és még sok minden más garantálja, hogy a könyvnyomás sose álljon le náluk. Ugyanakkor a mainstrean részleg is szépen aratott a nagy dérrel-dúrral beharangozott, ám igencsak harmatosra (vagy mondjuk ki kereken: iszonyat gyengére) sikeredett Joker HC-val, a Killing Joke sokadik újrakiadásával, a Final Crisisszel vagy a Sinestro Corps Warral, és persze sok-sok régi és hihetetlenül híres történetük újrakiadásával (Kingdom Come, TDKR, Batman: Year One, Sandman... a lista nagyon sokáig sorolható).
A Dark Horse itt is elég hamar felbukkan, de itt már nem a Buffyval, hanem az Umbrella Academyvel, amit a kritikusok egyszerűen nem győznek agyondicsérni, és nem véletlenül, az utóbbi évek egyik legkreatívabb képregénye, ami csak megjelent. De a Boom! Studiosnál megjelenő Irredeemable és Garth Ennis Boysa is kimagaslóan teljesített éves viszonylatban.

A számokat tekintve a kép vegyes, és mint általában minden statisztikánál, itt is lehet úgy alakítani, hogy rémületesnek tűnjön, de úgy is, hogy elég fényesnek.
Az év utolsó negyedében összesen 18,66 millió füzet ment el, ami 11%-os esés a tavalyihoz képest, de az áremeléseknek köszönhetően a bevételcsökkenés mindössze 6%-os volt. Egész évben összesen kis híján 75 millió füzetet adtak el majdnem 258 millió dollár értékben, ami -4 ill. -2 százalékos csökkenést jelent a 2008-as évhez képest. Ugyanakkor azonban öt éves viszonylatban nézve - ami azért még reális visszatekintés - a példányszámok a válság ellenére is 1%-ot, a bevétel pedig négyet nőtt, vagyis a tendencia egyelőre még mindig felfelé mutat a füzetek terén.
A köteteknél a megbízhatatlanság miatt csak az első százat vizsgálták, így az utolsó negyedév 11,61 és a teljes év 77 és fél milliós forgalma a tavalyival összevetve a kissé aggasztónak látszó -21%/-28%-os képet adja, ám ha összeadjuk a fentivel, akkor a végeredmény az, hogy a füzetek és a 100 legjobb kötet összesített eladása a maga 335,47 millió dollárjával mindössze négy százalékot esett a teljes ágazat szintjén, amely adatért nagyon sok más iparág a bolygón akár ölni is képes lenne. Persze még hozzátenném, hogy ezek becsült adatok, de a Diamond néhány éve bevezetett új előrendelési rendszerének hála a hibahatáruk szinte elhanyagolhatóan alacsony.
Végül azért megjegyzem, hogy a kiadók nem csak füzeteket és könyveket adnak ki, léteznek magazinok is, és nem csak a Wizard. Ezeknek a forgalmazása is a Diamondon keresztül történik, és ha ezeket is hozzávesszük, akkor a végösszeg egy elég szépen hangzó 428 millió dolláros összbevétel ami már csak két százalékkal marad el a tavalyitól. Ehhez az eredményhez persze az is hozzájárul, hogy '96 óta, amióta a Diamond az egyetlen terjesztő, még sose fordult elő olyan, hogy a képregények átlagos ára (füzet, kötet, magazin együtt) 7%-ot nőtt volna, ami bőven meghaladja a dollár tavalyi 3% alatti inflációját is - ami amúgy még viszonylag alacsony volt, pláne, ha a Bush-éra alatti brutális dollárromláshoz viszonyítjuk.

És hogy miként osztoznak ezen a kiadók? Nos, itt nincs nagy meglepetés. A Marvel, bár az év folyamán többször is úgy tűnt, hogy visszább esik a piacvezetői pozíciójából, végül éves szinten 45%-ot szakított ki magának a példányok tortájából, igaz, a bevétele már "mindössze" a piac 40%-át tette ki. (Érdekes, hogy a decemberi számai is gyakorlatilag ugyanezek.) A DC ugyan feljebb jött, de még így is a példányok esetén a harmada, a bevételnél pedig a háromtizede csak az övé. A Dark Horse tovább őrizte az első helyét a kistigrisek között, 4/5,1%-kal, az IDW viszont egy hihetetlenül mozgalmas évvel és rengeteg lobbizással átugorta az Image-et.
Jönnek fel ezen kívül a kicsik, bár annyian vannak, hogy külön-külön szinte alig látni változást. A Dynamite a tavalyi lendület megőrzésével megtartotta a hatodik helyet, de a Boom! idén annyira rákapcsolt, hogy az év utolsó negyedében már erősen veszélyezteti a Dynamite pozícióját.
Mivel a képregényboltok inkább az amerikai cuccokat árulják, így nem csoda, hogy a Viz, a Tokypop és a többi amerikai manga-, manwha- és egyéb távol-keleti képregények kiadója szinte nem is képviselteti magát a listán. Az Archie-nak viszont jót tett az Archie #600 meglepően jó szereplése, mert a Viz kivételével az összes vetélytársát átugrotta, köztük a Wizard magazin kiadóját is. Igaz, az Archie-nál megint kezd felkapottabb lenni a Sonic is.
A sok kicsi azonban sokra megy, mivel nem volt egészen az év második feléig nagy esemény a nagyoknál, ötéves csúcsot döntöttek összesített részesedésben, ami az utolsó két negyedévben ugyan visszaesett, de még így is nagyobb szeletet sikerült kihasítaniuk maguknak, mint eddig bármikor.
Hogy mi jön 2010-ben... fene tudja. Az biztos, hogy a szokásos gyenge évkezdést a Marvel az év legelső hetén egy komolyabb eseménnyel, a Siege-dzsel próbálja ellensúlyozni, és már most hallani olyan híreket, amik azt sejtetik, a kiadók mindent megtesznek azért, hogy ezt a kisebb piacszűkülést megállítsák és folytassák az elmúlt évtized általános tendenciáját a képregények eladásának kibővítésével. A DC részéről egyelőre sokat nem hallani, annyi biztos, hogy ők tovább akarják erősíteni a könyvek eladásait, a legújabb imprintjük, amibe sikerült megnyerni Straczynskit is, ezt a formát célozza meg. A kisebb kiadók háza tájáról egyelőre nem sok mindent hallani, egyedül az Image volt az, ami mintha próbálná szűkíteni a kínálatát, ami valószínűleg arra utal, hogy ismét csak pénzügyi gondok kezdenek felmerülni náluk (bár inkább a Top Cow mutat egyre jobban erre utaló jeleket, igaz, ők mér több mint egy éve).

2009. top 500 képregényfüzete és -kötete
Új év, új évad a HálóZsákon, megváltozott képregényeladási elemezgetés. Amint azt tavaly év végén ígértem, rövidebb áttekintések jönnek idén, és a képek is kimaradnak. Úgyhogy nem is húzom tovább, jöjjön a tavaly év végi lista elemzése:

Az amerikai képregénypiac év végi hajrája év végi katasztrófába torkollott. Az eddigi listavezetők hatalmasakat buktak, kezdve rögtön a Blackest Nighttal, ami a 114e-s novemberi eladásait követően kerek százezren végezte, vagyis közel 30%-ot esett!
Mielőtt azonban megszólalnának a vészharangok, mindössze annyi történt, hogy az év utolsó hetében odaát nem jelent meg semmilyen új füzet, és a BN hatodik részére is mindössze egy hetük volt a vásárlóknak, hogy beszerezzék. E mellé ráadásul a DC bevetett egy rendelési kavart is a terjesztőkkel, ami elég zavarólag hatott. Így  nagy valószínűséggel vissza fog még köszönni a füzet a januári lista első 100 helyén valahol.
A fentiek érvényesek a Green Lantern v4-re is, ami a vártaknak megfelelően immár 100e alatt van. A sorozat stabil visszaesést mutat a történet kezdete óta, de még így is a DC egyik legerősebb címe a crossovernek hála.
Harmadik helyen található az első Marvel-füzet, ami természetesen a Reborn, igaz, már így is egy hónapos késéssel jött ki. A sztori magával rántotta az epilógusát is, a Who Will Wield the Shieldet, ám az már 10e-rel kevesebben, 80e-n áll csak. Szintén ennyi nyitott a Blackest Night: Flash mini első része is, ami így beelőzte a GL Corps v3-at is.
A BN: Wonder Woman Angyali szendvicsbe került, ugyanis a 70e-n indító mini körül minimális differenciával a New és a Dark Avengers címek találhatóak... ami, igen, azt jelenti, hogy a Marvel elméletileg zászlóvivő címei lassan középkategóriássá válnak. Ebből a szempontból talán nem olyan különös, hogy az összes Avengers-cím véget fog érni az idén év elején lezajló Siege után. Egyes pletykák szerint - bár ezek valószínűleg csak találgatások - ezt a franchise-t is heti sorozatként életszik újjá, mint az Amazing Spider-Mant. Bár ismétlem, ennek nincs még semmiféle tényalapja, csak annyi tudott, hogy lesz Avengers v4 #1 valamikor nem sokkal az év eleji kis-nagy esemény után.
A tizedik helyen megint egy BN-tie-in, a BN: JSA első része, aminek érdekessége, hogy még száz füzet különbség sincs közte és az év végi kavarásoknak (is) áldozatul esett JLA v4 között. Utóbbi egyébként igen különös képet mutat, mert a 38. szám hatvanezer alján mozgott, a 39. közel 90e-rel ment, míg a mostani, negyvenedik visszaesett 68e-re.

A Blackest Night összes aktuális címének ellövése után a Marvel végre átvehette a terepet a top25 második felében, amit nagyban köszönhet amúgy annak is, hogy az X-Men füzetekből szokatlanul sok jelent meg az év végére. A két Uncanny X-Men a Siege felvezetőjével és a hónap legjobb Amazing Spider-Manjével viaskodott, megelőzve a Fall of the Hulks indítófüzetét és mindkét Avengers Annualt is. Az X-ek vezércíme azonban, az Astonishing v3 továbbra is gyengélkedik, igaz, a mostani sztori végre úgy tűnik, 10 hónapon belül képes lesz lemenni. X-fronton amúgy elég nagy a stabilitás, nem úgy mint a Thornál, ami Straczynski távozása után ugyanúgy csúszik még mindig folyton, de nem csak a megjelenési dátumot illetően, hanem a helyezését is. Az egykoron százezres cím most ötvenre satnyult, és ez még nem a lejtő alja.

Ezen a ponton megjegyezném, hogy az egy hetes kimaradás miatt minden létező cím rosszabbul áll a mostani listán, mint az előzőeken, úgyhogy innentől jórészt azokat említem meg, amik ennél a kb. 5%-os változásnál nagyobb mértékben mozogtak.

Hiába érkezett el a karakter eddigi történetének egyik legérdekesebb pontja, az Invincible Iron Man az Eisner-díja ellenére is esik, méghozzá ezúttal nagyon. A dolog sok szempontból érthetetlen, és ebbe nem csak a történet remek mivolta játszik, hanem az is, hogy hamarosan jön a következő film, aminek megindult már a reklámkampánya is, mégse látszódna, hogy ennek lenne visszahatása a képregényeire. Ennek ellenére valószínűleg érdekes lesz szemmel tartani az Iron Man címet és az esetleges miniket/egyrészeseket a következő hónapokban.
Jót tett az Incredible Hulknak a Fall of the Hulks című kis esemény, mert azon nagyon kevés cím közé tartozik, amik erősíteni tudtak az előző hónaphoz képest, méghozzá egész jól. A "sima" Hulkhoz képest háromszoros a növekedése. De hogy ez így marad-e, nem tudni, ugyanis a Fall of the Hulks másik egyrészese, a Gamma, az Alpha 62e-hez képes már csak 46e-n áll.
Bár egy hónapot késett, de az ötvenedik rész után megjelent az immár visszaszámozott X-Factor 200. száma, ami egy igen áldásos +20%-os növekedést ért el a sorozatnál. Sajna így is csak 36e vevőre talált, ami biztos, hogy később megint rohamosan csökkenni fog. A Web of Spider-Man v2 meg pont az ellenkezőjét csinálja, sajna elég hamar rájöttek az olvasók, hogy ez csak a SM Family folytatása, mert megint 10%-kal ment lejjebb, és nem úgy néz ki, mint ami meg akar állni.

A két nagyról kb. ennyi érdekességet lehet elmondani decemberre. Amúgy még a végén hozzátenném, hogy érdemes megnézni a listán a 88. és a 120. hely között található címeket, amik 24e-től 17e-ig terjednek amúgy. Továbbra is elkeserítően sok remek sorozat vergődik az alacsony régiókban.

Az Image Comics mostanában megint megpróbál belehúzni, ami egyben a régi receptjeik és a régi alkotóik előbányászását jelentette. Az eredmény elég felemás, ugyanis kétségtelen, hogy a Venom... izé, bocs, Spider-Spawn... mégsem... szóval a Haunt még mindig a legjobban menő sorozatuk, ami magasan jobb eredményeket ér el, mint addig a listavezetőik, ennek viszont megvan az az aprócska hátránya, hogy a kritikusok nagy kedvenc kiadójából megint a kilencvenes évek eleji színvonalra süllyesztették a minőséget, ami hosszabb távon akkor majdnem a cég halálához vezetett. A második nagyágyújuk, Kirkman nyakába varrt értelmetlen és üres crossover is sajna ez a kategória, bár az még mindig jobban tartja az eladásait, mint az amúgy szépen eső Haunt. (És ha már Kirkman... a Walking Deadezt valahogy most se zavarta a recesszió meg a kimaradt hét és ilyenek, tökugyanannyin áll, mint eddig is.)
Amúgy hiába tör vissza az Image és készül a Spawn 200. részére, még mindig képtelenek elbitorolni a legjobb nem-Marvel/DC cím trófeáját a Dark Horse-tól, aminek a Buffyja most egy Willow-ról szóló egyrészessel képviseltette mindössze magát, de azt ugyanannyian megvették, mint a Buffyt is. Ugyanakkor Mark Waid iszonyatosan nagy kritikai visszhangot kapott és agyondicsért sorozata, az Irredeemable is egész jól felhúzta a Boom! Studiost, akik szintén az utolsó negyedévben döntöttek úgy, hogy ideje lenne nagyobb szeletet kérniük abból a  bizonyos tortából.
Bár nem szívesen vallom be, de jót tett a Disney-képregényeknek, hogy az addigi vaskosabb zsebkönyvből átváltottak az olcsóbb, de ötödannyi oldalt tartalmazó füzetekre. Amióta a Boom! átvette őket, másfélszeresére nőttek a képrgényboltos eladásaik. Bár nem csodálkoznék, ha ezek újságosoknál is ott lennének.

A kötetlista szinte tejesen behalt, a boltos eladások ezen a téren gyakorlatilag az égvilágon semmit nem mondanak. Ennek elég jó bizonyítéka, hogy a nem vicces Deadpool v4 második tpb-je simán a második helyen van, de az is, hogy a nyolcadik helyen az eladott példányszám már csak a fele az elsőének. Ami esetleg érdekes lehet, hogy megjelent pár figyelemreméltóbb kötet: a klasszikus Rocketeer teljes gyűjteményes HC-jának első kötete, az új SW Clone Wars-tpb, a következő Transmetrolpolitan-újrakiadás, a Thor: Tales from Asgard tpb-változata (bár ez majdnem annyi az áremelés miatt, mint a HC...), tagtársam, sámson doki nagy kedvencének, Supergirlnek a legutóbbi minije egy kötetben, de van itt új Deluxe Ex Machina (ami gyakorlatilag egy normális, méretnövelt hc-t takar), vagy egy nagy kedvenc, a teljes Mini Marvels-gyűjtemény potom 20 dolcsiért. De sok-sok minden más is, a linken minden szemezgethet magának nyugodtan.

A Blackest Night előretörése után a Marvel alaposan felkötötte az év végére a gatyát, mert bizony a piaci részesedés tortagrafikonjára ránézni is félelmetes: a Marvel 49%-át uralta a piacnak! Igaz, a köteteknek és a Marvel drágább füzetei visszaszorulásának következtében a bevételnek "mindössze" a 44%-át vitte el. A DC-nek nagyon megártott az utolsó hét kimaradása, 30/27%-ra esett vissza, így viszont az Image-Dark Horse-IDW hármas elvihetett több mint 10%-ot. Megemlítendő még, hogy a Boom! nagyon hajtja magát, immár lassan 2% közelében vannak, ami ahhoz képest, hogy teszem azt tavaly ilyenkor hol voltak, hatalmas fejlődés.
Összességében a december elég rossz hónap volt, három hetes vagy sem. A füzetek tavaly ilyenkorhoz képest tizenegy, a kötete pedig duplaennyi százalékot estek, aminek az összesített hatása így -14%-ra jön így ki. Ennek következtében a novemberi bővüléssel együtt sem sikerült javítani a negyedéven, az végül -6%-ra jött ki.

Top 300 képregényfüzet
Top 300 képregénykötet
Az év utolsó amerikai képregénypiaci rövid értékelése jön így, a két ünnep között. A hírek alapvetően pozitív irányba mutatnak, de nem lebegnek azért még rózsaszín felhőcskék az USA képregénypiacának ege fölött, ugyanis a szép képet elrontja pár apróság, aminek főleg a Marvel-fanok nem fognak örülni. De nézzük részleteiben a 2009. novemberi amerikai képregényeladási listát:

bn5A legjobbak... izé, vagyis a top10:

caprebornGondolom, nem lep meg senkit, hogy a Blackest Night ötödik része végzett a csúcson, ami egy különleges promónak (tömören és röviden: kütyüvel kezdték el árulni) köszönhetően feljebb tornászta az eladásait. De a Green Lantern v4 is képes volt még megtartani a 100e feletti példányszámot, igaz, már csak éppen hogy.
Azt októberi listával ellentétben most már feljutott egy Marvel-képregény is a dobogóra a Captain America: Reborn harmadik részének köszönhetően, ami igaz, így is iszonyatos késésben van már az előzetes tervekhez viszonyítva. Nagy szerencséje a cégnek, hogy az olvasók még úgy is kíváncsiak a történetre, hogy már jóformán mindenki tudja, mi a vége.
A Batman & Robin sajna lement 100e alá, ami talán annak köszönhető, hogy a második történet a Red Hoodra koncentrált, akit a rajongók nagy átlagban eléggé rühellnek. b&r5Persze az is lehet, hogy ez csak a normális vásárlócsökkenés, de egyelőre még reménykedem abban, hogy a cím megmarad a DC legerősebb és legstabilabb sorozatának, mert megérdemli. De az 5%-os esés mindenesetre kicsit aggasztó.
A következő három helyet a Blackest Night tie-injei foglalják. Elül kivételesen nem a GL Corps v2 tanyázik, hanem a crossoverbe becsatlakozó JLA v4, amit az Adventure adv4Comics v2 negyedik száma követ, és csak utánuk jön a Corps. Ezzel egy hellyel lejjebb taszították a New Avengerst, ami eddigi szokását megtartva megint megszabadult kétezer vásárlótól, de még így is kezd egyre jobban elszakadni a még gyorsabban lejjebb csúszó Dark Avengerstől, ami meglepő módon kezd a Marvel egyik kevés olvasható ongoingjává kinőni, ami azért is fura, mert egy csapatcím, és Bendis írja. De hát a top10-ben most mindössze három Marvel-cím van, szóval a jelek szerint a tengerentúli képregénypiacon a csodák tényleg megtörténhetnek, köztük az is, hogy BMB képes két füzetnél hosszabban jól írni egy csapat sztoriját. A két angyali sorozat között amúgy a szintén szépen csúszkáló Flash: Rebirth ötödik része kapott helyet.

asm11Visszatérő Marvel-uralom:

A lista legtetejét megint a DC bérelte ki, de a középmagas mezőnyben a Marvel visszavág. Igaz, inkább csak a pozíciókkal, nem a számokkal. Hetvenezer alatt elég nagy iramban esnek a számok, igaz, az ötvenezres rész kifejezetten stabilan tartja magát és csak gyarapszik az ide kerülő címek száma. A 11.-től 20. helyig tartó szakasz uxm517érdekessége, hogy mindössze két DC-képregény jutott ide, a Batman 693. és a Booster Gold v2 26. számai. Utóbbi egyébként szintén kütyüs volt.
A maradék nyolc Marvel képregény közül négyet az Amazing Spider-Man heti megjelenésű számai visznek el, aminek érdekessége, hogy a számok kifejezetten emelkedő tendenciát mutatnak, 61e-ről mentek fel 68e-re. Mivel én részemről olvashatatlanul színvonaltalannak tituláltam ezt a sorozatot három hónapja, így nem tudom, pontosan mi ennek az oka. A másik négy helyen két X-sorozat, az Uncanny és az Astonishing v3, továbbá a zuhanásban a jelek szerint máris megtorpant Ultimate Avengers (ami nagyon, de nagyon lenyomta az Ultimate Comics Spider-Mant, erre majd mindjárt vissza is térek) és egy pókemberes Dark Reign-egyrészes csücsül amúgy.
A huszonegyedik helytől visszatér a nagyon vegyes kavalkád, gyakorlatilag a Marvel és a DC sorozatai párban járnak, és mindig picit az előbbi kiadó javára billen a mérleg minden esetben. Van itt Vasembertől kezdve a Straczynski-féle Thor-sztorit lezáró Thor Giant-Sizedon és a JLA: Cry for Justice-on (melyben immár minden oldal helyett csak legacy229minden másodikon mondja ki valaki legalább egyszer azt, hogy "justice") át a feltámadni látszó Superman/Batmanig szinte minden. Sajnos viszont X-Men Legacy nincs, az már elérte az ötvenezer legalját is. Sajna nem lehet minden hír jó...

Középen:

50e alatt nagy átlagban változatlan a helyzet, de azért akad itt az ötvenedik helyig pár érdekesebb dolog. Az első az, hogy ide esett vissza a Mighty Avengers, amivel, ha a Marvel presztízskérdést csinál abból, hogy az évek óta legjobban erőltetett részlege továbbra is az elitjének tűnjön, könnyen lehet, hogy megpecsételte a saját sorsát. buffy30Jelenleg a sorozat a legjobban fogyó kisebb kiadós címmel, a Buffyval van egy szinten, de míg az már jó ideje tartja ezt, a Mighty folyamatosan megy lefelé.
Szóba került feljebb az UCSM. Nos, Bendis leghosszabb ideje futó sorozata (ha nem vesszük figyelembe az újraszámozást) újabb mélypontot ért el, és a tendencia alapján még egy darabig lejjebb is fog menni. A jelek szerint a rajzok tényleg totálisan alávágtak a sorozatnak, és nem tudom, Mijazava mennyit segíthet ezen, annak ellenére, hogy amúgy egy kiváló tinisorozat-rajzoló, az összes igazán jó képregénye a középiskolások körül forog.
imageunited1Rosszabb hír, hogy az állítólag sokak által várt Superman: Secret Origins továbbra is legfeljebb egy középkategóriás sorozatnak számít, aminek a közelébe tudott férkőzni a második legjobb független cím, az Image United, ami, igen, ahogy a címe is sejteti, arról szól, hogy az Image szuperhősvilágának összes egyede összejön, hogy minden ok és értelem nélkül szétverje egymást hatszor huszonkét oldalon. De persze lehet, a szép fogyásban közreműködik, hogy egyazon termékkód alatt jelentették meg mind a hét(!) variáns borítóját, és az elvakult McFarlane- és Liefeld-rajongók (mind a három) megvették az összeset...
Ami viszont érthetetlen a számomra, hogy az Incredible Hulk, sokkal, mégpedig brutálisan sokkal rosszabbul teljesít, mint a Sorozat, Mit Nem Nevezünk Nevén, Mert Az Is Rontást Hoz. És ami még rémisztőbb, lesz egy nagy, össznépi Hulk-esemény is, aminek a lényege valószínűleg annyiban fog kimerülni, hogy az összegyűl az összes Hulk zöldtől a kéken és a lilán át a pirosig, hogy a különböző színű gammalényekkel együtt sok-sok füzeten át megverekedjenek a nagy semmi miatt, de a remek marketingstratégiának hála ezt úgy igyekeznek majd eladni, mint ami érdekes is. Azért néha rossz belegondolni, hogy az amúgy tehetséges Jeff Parkert pont ebbe a részlegbe kellett előléptetés címén átrakni, amivel gyakorlatilag meg is ölték az írói karrierjét.
dp899A Deadpool-fanok élvezkedhetnek a három Deadpool-sorozaton, az eladásaikon viszont már nem. A főcím, ami természetesen az írónak hála már másfél éve olvashatatlan, jól teljesít, de a másik kettő, a Merc With a Mouth és a Team-Up a jelek szerint nem fognak már sok számot megérni. Ami az utóbbi esetében kár, mert már a 899. résznél tart, nem is lett volna messze a jubileumi szám...
De a Rozsomák-rajongókra is rájár a rúd, mert a kedvenc kanadai szőrmókjuk nem hogy az X-címekből kezd lassan kiveszni, de már saját sorozata is alig akad. A fia, Daken ac883elbitorolt tőle kettőt is, a megmaradt pedig annyira pocsékul teljesít, hogy csodálkoznék, ha a Weapon X megérne 12 számnál többet.
Amivel viszont szinte biztosan lassan kezdeni kell valamit, mégpedig valami nagyon nagyot, az a Fantasztikus Négyes. A 39e-s 47. hely szinte már szégyen a Marvel egyik alapkövének számító sorozat esetében. Legalább annyira, mint a Superman-füzetek kriminálisan alacsony eladásai a DC-nél.
Bár nem csak az Acélember áll rosszul. A kötetlistán taroló Setét Torony-sorozat füzetformában a jelek szerint a Vertigo-címekhez hasonlóan gyakorlatilag halott ügynek számít, de a kisebb X-címek sem akarnak feljebb menni sajna, pedig már crossovereznek is keresztbe-kasul. Igaz, még mindig fényesebben állnak, mint az elég nagy késéssel indult Spider-Woman v4, vagy az első számmal még 30e-t sem elérő Punishermax (igen, így, egybe, és igen, a Marvel marketingesei képesek voltak találni egy olyan mélységet, amit eddig nem tudtak elérni, akármilyen hihetetlen is ez). Az immár v7-esnek számító cím, ami amúgy a v5-ös folytatása, ezennel elérte, hogy a Megtorló címeinek rendszerezése képtelenebb feladattá vált az X-Men-füzetek sorrendbe rakásánál, ami azért, valljuk be, elég komoly munkát igényelt.

psylocke1A nagyok legalja:

marvelousoz1Ha már a harmincasok alatti rész került szóba, itt aztán rogyásig vannak a különböző Marvel-és DC-füzetek, hogy aztán a többi kiadó is szépen be-beköszöntgessen. Van itt a Fekete özvegy eredetét (eddig kb. harmadszorra) felülíró mini, egy új sorozat az X-ek Pszichéjéről (ennek az ötlete ugyan honnan jött?), a még mindig 25e-t elérő Archie a 603. számával, az új Oz-sorozat a Marveltől, ami talán az elmúlt százegynéhány év történelme során először dolgozza fel a második Oz-könyvet, de akad itt Incredible Herc is...
Itt álljunk meg egy pillanatra. Ezt már három hónapja kellett volna leírnom, de imádom a Marvelt néha. Szóval volt nekünk egy Incredible Hulk v3-unk, amit aztán átneveztek jó két és fél éve Incredible Herculesnek, de megtartotta a számozását. Aztán a sorozatot visszavette a nagy zöldség és visszaszámozták az eredeti sorozatra, így született meg az Incredible Hulk (v1) 600. száma, DE megtartották az Incredible Hercules sorozatot, aminek a számozása is megmaradt! Szóval volt egy sorozatunk, amit átneveztünk, de folytattunk, hogy aztán vissza is nevezzük és -számozzuk, de ne is nevezzük vissza és a számozását is tartsuk meg. Ezek után ha születne egy új Incredible Hulk-sorozat, amit az első számmal indítanának, ember legyen a talpán, aki megmondja, az hányadik sorozat lenne...
A kis kitérő után még pár apróság innen, a huszonezresek környékéről...
A Punisher v6 - mivel ebbe könnyen bele lehet hülyülni... a jelenlegi 616-os cím - egyre inkább úgy tűnik, halott ügy, de arra is kíváncsi lennék, a bámulatosan rosszul nyitó Doctor Voodoo-ssix15sorozat után kinek volt az a remek ideája, hogy indítsanak egy új Strange-sorozatot, ami aztán természetesen olyan gyengén nyitott, hogy nézni is rossz. Aminek az első száma 23e olvasót érdekel, annál biztos nem kell hosszú történetfolyamokban gondolkoznia az írónak. Aki amúgy Mark Waid, egy elég ismert figura, a Zsák olvasóinak is talán ismerős lehet a Kingdom Come írójaként.
hex59De ha már a halálraítéltnek tűnő sorozatoknál tartunk, van itt megint csak Nova v4, Guardians of the galaxy v2, Ms. Marvel v2, Secret Six v3, szóval a szokásos adagok, minden, ami jó, csak nem veszik. Ja, és ha már fentebb szóba került a pocsékul indító Strange, van jobb is: Deathlok v4, ami első számon indított húszezernél. Igaz, négy dollárba is kerül, és nem is tervezik hosszú távra, de akkor is. Persze ez közel sem olyan rossz hír, mint az, hogy az X-Men Forever lement 20e alá, akárcsak a Black Panther v5 (aminek a gyors újraindítása szerintem akkor is hibás döntés volt, akárcsak az eXiles vagy a Moon Knight esetében).

A kicsik területe:

A Vasember-film kapcsán valószínűleg hamarosan egy elég szép reklámgépezet fogja felölelni az egyre lejjebb csúszó War Machine v2-t is, de továbbra sem conan16tudok felülemelkedni azon a tényen, hogy minek kellett egy Doctor Voodoo-sorozat, amikor már a második száma a béka alfele alatt van, és még hol van a sorozat a valószínűsíthető stabilizálódástól... A sorozat állapotát jól mutatja, hogy a Star Wars-képregényekkel és a Conannal van egy szinten, ami a kisebb kiadók (jelen esetben a Dark Horse) esetében egy jó hely, de a Marvel szempontjából már inkább ciki.
haunt2Szerencsére azért vannak jó sorozatok is, vagy legalábbis olyan címek, amik eltartják a kisebb kiadókat. Persze akadhatnak kivételek, mert van úgy, hogy jön egy állítólag híres és nagynevű képregényalkotó, aki bejelenti, hogy ő most jól visszatér, amitől úgy tűnik, hogy nagy a hű meg a ha, sőt, még a volt kiadójának jelenlegi aranytojást tojó tyúkjával (aki speciel jelen esetben kb. egy mázsa, szakállas és hímnemű) is összefog a garantált siker esetében. A siker receptje pedig természetesen az, ami húsz éve is remekül bevált, annyi ötletet lopunk el a Pókemberből, amennyit a per veszélye nélkül még lehet, és kiadjuk saját ötletként. Csak persze amikor a Pókember színvonala is a béka feneke alatt van, és a kilencvenes évek generációja is értelmileg elhagyta a fél számjegyű IQ színvonalát, előfordulhat, hogy a nagy visszatérés nagy leégéssé válik.
Nem, nem Liefeldről és a Youngblood v4 orbitális égéséről beszélek, (hiszen az egy Tini Titán-másolat volt eleve, nem Pókember), hanem Todd Mcfarlene-ről, aki egykoron a fentebb emíltett Liefelddel és még pár társukkal *khmfrankmillerkhm* együtt sikeresen tíz évnyi sötétségbe taszították az amerikai képregényipart. És bár kétségtelen, hogy a cry5Spawn egykor nagyon jól ment - az okokat máig kutatják, mert manapság tíz embert nem találni, aki azt mondaná, hogy az jó volt - manapság ugyanez a recept azt eredményezi, hogy egy ötvenezres eladással indító sorozat a második számára elűzi az olvasói felét! Ilyen orbitális buktát még James Justice Robinson Jutice League of Justice America: Cry Justice for Justice (by Justice) című Justice-sorozata sem tudta megcsinálni, pedig az is valahol a legalja felé van színvonalban. Persze McFarlane-t nem kell félteni, már most leszedette a nevét a borítóról, hogy nagy szemekkel nézzen, hogy neki semmi köze ehhez. Nem baj, a Spawnt még mindig tönkreteheti a 200. számmal, azt nem ússza meg.
chew6De hogy valami jóról is írjak, a TransFormers ongoing, ami a roppant kreatív és hihetetlenül meglepő TransFormers Ongoing címet kapta (egész jól próbálják leplezni, hogy ongoingot akarnak csinálni vele, mi?) kiemelkedően jól indított a maga 15e példányával. Bár a rajzok finoman szólva is... ééééérdekesek, lehet, hogy a végén még ki is fizetődik az IDW-nek ez a Hasbro-licenc. (Bár amint meglátok benne egy olyan robotot, aminek golyói lesznek, és kiszállok...)
Van még itt viszont 10e fölött Chew (erről majd kicsit lentebb), a doki bagy örömére egy egyre inkább betonstabilnak tűnő GI Joe, amit képesek voltak a mozi... ööö... hogy is witchblade132fogalmazzak finoman... megközelítőleg két működő agysejttel rendelkezőknek készített mozifilm nem éppen kiemelkedő sikere ellenére is egész jól szinten tartani; Witchblade, aminél most a nagy felpörgetés után kicsit visszafogottabb történetek mennek, de még Terry Moore Echójának is beköszönt végre egy újabb része.
(A gyerekrészlegről szóló bekezdést mostantól kihagyom, mivel ott annyira nincs változás, hogy unom hónapról hónapra leírni ugyanazokat. Ha lesz valami érdekes, majd a húszasok alatti részhez rakom be.)

Elkönyvelt Image-sikerek:

chewtpbA képregénybolti kötetek eladásai finoman szólva sem voltak túl izmosak novemberben, amit majd a cikk alján kicsit bővebben ki is fejtek, de még így is egész betömörült a banda, és közülük is kiemelkedik az Image mostanában egyik legjobbnak tartott újdonsága, amit akár a Haunt ellenpárjának is mondhatunk, mert ez nem csak, hogy olvasmányos, de új ötletek vannak benne, és érdekes is. A Chew-ról van szó, melynek főhőse egy olyan nyomozó, aki az általa elfogyasztott ételtől lát látomásokat, konkrétan azt hogy az ételnek milyen volt az élete, mielőtt a tányérjára került volna. Nem egy mindennapi képesség, ami nem mindennapi történeteket szül. Ezek dpclassic3közül az elsőt gyűjtötte kötetbe az Image és adta ki puhafedeles verzióban, és - ez a legszebb - 10 dollárért. Aki ért angolul, annak kvázi kötelező ezt megvennie.
A második helyen Garth Ennis Beszólokaszuperhősöknek c. sorozatának soron következő, szám szerint ötödik tpb-je található, ami már közel sem ilyen baráti áron, 19 dollárért megyeget a tengerentúlon is. Aztán egy DC-kettős követi, egy Green Lantern- majd egy Batman: Battle for the Cowl HC. Előbbit még megértem, de az kicsit meglepett, hogy az amúgy kiszámítható és elég gyengécskén megírt denevérsztori ilyen szépen megy keményfedelesben is.
Az Incognito, Brubaker szuperhős-noirjának viszonlag jól teljesítése viszont nem. Aki szereti az xfanzine-on is olvasható Criminalt, az imádni fogja ezt a sorozatot is, bár a húsz dolláros árát már valószínűleg nem annyira.
A Deadpool Classic harminc dolcsis árát meg pláne. Bármennyire is hiánypótló a Joe Kelly-féle sorozat ilyen formában történő újrakiadása, azért a rablásnak is megvannak a maga mértékei.
legacysalvageDe vannak még itt finomságok, mint a Superman: Red Son Deluxe kiadása, ami ha ugyanazt takarja, mint a két Whatever... esetében, akkor egy jóformán kötelező vételt csinál belőle. Akárcsak az X-Men Legacy: Salvage című történetéből, amiben mindenki kedvenc marveles déli virágszálának olyan esemény történik az életében, ami tényleg alaposan megváltoztatja azt, és ez hihetetlen módon tényleg nem valami marketingfogás volt. Persze én még reménykedek, hogy a Legacyt kiadják 12 részes oversized HC-kban is, mert hát csak úgy az igazi...
Megjelent továbbá a Brubaker Captain America v5-jének csúcspontját jelentő sztori, a Death of Captain America mind a tizennyolc(!) részét magába foglaló omnibus is, ami ugyan elég drága (65 dollár), de legalább tényleg van is benne olvasnivaló bőven. Amitől viszont csuklottam egyet, az a Marvel Masterworks Deathlok, ami nem elég, hogy tíz füzetet tartalmaz csak, de ezért is képesek voltak 65 dollárt elkérni, és ami még megdöbbentőbb, a lista 55. helyén van ennek ellenére is. Emellett az 56. hely 40(!) dolláros Green Hulk/Red Hulk hc-ja már szinte nem is lep meg.
capamomnibusRengeteg jó kötet jelent meg amúgy, amik a felsorolt jobb-rosszabb sztorik mellett így hirtelen szemet szúrnak, azok az új Sherlock Holmes-sorozat első története (bár ez is negyedszáz dolcsi), a Peter Milligan-féle Shade, the Changing Man-sorozat első tpb-jének új kiadása, amit a második kötet megjelenésének köszönhetünk, vagy egy bazi vastag Walking Dead-tpb (de komolyan, 1100 oldal, és puhafedeles, ragasztott?!?). De nyugodtan böngésszétek majd át a listát, vannak rajta wdcompmég finomságok, frissek és régebben megjelentek egyaránt.

A számok:

Szinte látom, a rengeteg felcsillanó szemet... mindegy, még mndig így a legérzékletesebb, hogy pontosan mi is a helyzet az Atlanti-óceán túlfelén. Szóval...
A Watchmen hiánya nagyon érződik a kötetek eladásain, mert tavaly novemberhez képest a háromnegyedükre estek csak vissza, ami eléggé odatett az összesített értékeknek is. Bár nem csak a Watchmen nyomta meg akkor az eladásokat, volt akkoriban egy vadiój Dark Tower-kötet, Alan Moore LoEG-jének új része és egy Hősök-kötet is, szóval nem volt éppen gyenge a tavaly november. Szerencsére a képregényfüzetek eladása a mindössze két 100e feletti cím ellenére is 12%-ot emelkedett tavaly ilyenkorhoz képest, amikor pedig két kegyetlenül reklámozott esemény is ment. Ennyit jelent, hogy rengeteg címnek sikerült stabilizálnia magát a 35-60e közötti sávban. Így hiába esnek már nyolcadik hónapja a könyvek a képregényüzletekben, az összesített eladási mutatók novemberben 2008 ugyanezen hónapjához képest dollárban mérve kihoztak egy szép, kövér nullás eltérést. Vagyis igen, válság vagy sem, az amerikai képregénypiac egy év távlatából nézve fikarcnyit sem változott. Az októberi gyászos jelentések végére rakott pozitív előretekintés eddig beigazolódni látszik, de még rengeteg múlik a decemberen és a nagy karácsonyi rohamon. Igaz, valószínűleg a könyvesboltokban eladott kötetek alapján érzik majd meg a pozitív hatást a cégek, a Diamond által forgalmazott dolgok esetén nem kell majd hirtelen kiugrásokra számítani.
A százalékos megoszlás újabb fordulatot vett. A Marvel végre felhagyott a sorozatai áremelgetésével, már csak az újonnan indítottak esetében látható új négydolláros a listán, a DC ezzel szemben viszont meg kicsit megkésve, de elkezdte ugyanezt, és nem egy sorozatán árat emelt, nagy valószínűséggel azért, hogy ezzel próbáljanak meg életben tartani pár címet, és a nagyobb bevételekkel kiegyensúlyozni a fogyásokat. Vagyis pont fordítva csinálják, mint a Marvel, ami a jól menőkre rakott egy nagyobb sápot, és ezzel el is kaszálta legalább három top címét.
A középmezőny erősödésének hála a Marvel a DC top10-es uralma ellenére visszajött, és az eladott füzetek 42%.át adta novemberben, ami az összbevételből egy 37,85%-os szeletet jelentett a számára. A DC ezzel szemben a múlt havi nagy előretörés után visszament 35/32%-ra. Itt is látható, hogy az áremelés miatt mennyire közel került egymáshoz a két szám a DC-nél. Ezzel viszont teret hagytak a Dark Horse-nak, aminek sikeróült kicsit beleerősítenie, az Image viszont eléggé megérezte a Haunt iszonyatos bukását. És végül megemlíteném, hogy a Dynamite majd az IDW után lassan a Boom! Studios is eléri, hogy számon tartsák a komolyabb "kis" kiadók között, miután eléggé stabilan képes 1,5% felett tartania magát már egy ideje. Kíváncsi vagyok, a Disney-licenc megszerzése mennyit segít majd ezen.

És a legvégén persze nem maradhatnak el a linkek sem. Íme:
Top 300 képregényfüzet
Top 300 képregénykötet
Kiadók piaci részesedése a Diamond szerint
Sajna nem sok jó hírrel tudok szolgálni az októberi képregényeladási listát illetően, de hát néha a keserű pirulát is le kell nyelni, igaz, nem nekünk, hanem az amerikai kiadóvállalatoknak. Ennek ellenére ami most jön, nem lesz valami, szép, essünk hát túl az októberi számokon.

bn4Marvel? Milyen Marvel?

Vagyis a legteteje, ami egy olyan top10-et rejt ezúttal, amilyenre valószínűleg még soha sem volt példa az amerikai képregénypiacon az elmúlt hetvenegypár évben, ugyanis a DC hat(!) kiadvánnyal b&r5birtokolja az első helyeket. Az első természetesen a Blackest Night negyedik száma, a második meg a még éppen hogy 100e felett maradó Batman & Robin ötödik része. A jelen tendenciák alapján ez volt az utolsó szám a sorozatból, ami még hat számjegyes eladást produkált, de még így is magasan a DC és az amerikai képregénypiac legjobb és legjobban teljesítő havi sorozata (és ami meglepő, tényleg havi sorozat, pedig nem sokan fogadtak volna erre a tényre jó fél évvel ezelőtt). Az utolsó százezres pedig természetesen a Green Lantern v4 aktuális része volt.
A negyedik helyen viszont már elég nagy ugrás tapasztalható, mert a BN: Batman harmadik száma szűk 15e-rel lemaradva, 86e-n foglalja el ezt a majdnem dobogós helyet. Utána a GL Corps v2 majd a BN: Superman következik, amik két érdekes tényt vonnak magukkal. Az egyik, hogy furamód egyiknek se csökkent az olvasótábora, mégis több helyet feljöttek, ami igen, azt takarja, hogy majdnem minden létező top sorozat elég nagyot esett; másrészt pedig ezzel az első tíz helyből ötöt csak a Blackest Night történetei tesznek ki. Csak emlékeztetőül, a Marvel nagy na58eseményei közül egyedül a Secret Invasionnek sikerült három sorozatot ilyen helyre pakolnia. Dan Buckley valahol biztos a haját tépi most, ami amúgy is elég ritkás, szóval nem tesz jót neki...
A Marvel azzal igyekezett megvédeni a mundér becsületét, hogy a hetedik hely alatt már ahol csak lehetett kirugdosta a DC-kiadványokat a lista magasabb régióiból, és nagy átlagban sikerült egy elég stabil saját listát teremtenie. Rögtön úgy indít, hogy négy, 76-75-73-72e-s sorozat, ami a New Avengers-Dark Avengers-Uncanny X-Men-Amazing Spider-Man (#608) kvartettet takarja. De itt álljunk meg egy kicsit.
Eddig nem tudtam, hogy a DA tényleg zuhan vagy csak az NA bírja meglepően és az igazat megvallva irreálisan jól magát, de most már nyilvánvaló, hogy a kettő együtt. Bár a New is rengeteg olvasót veszített (közel húszezret), de a Dark Avengers nagyon hamar leszállóágba került, ami részemről azért érthetetlen, mert ez az első olyan ongoing, amint Bendis ír, az Avengers címet viseli, és mégis olvasható minőségű, sőt, kifejezetten jó (amit a New-ról már jó négy éve nem lehet elmondani). A Dark viszont két hónap alatt elhagyta valahol az olvasói közel ötödét, és még az árára sem lehet fogni, mert ez kezdettől fogva a drágább füzetek közé tartozott. (Ja, igen, ha már az ár, a Marvel árazásával kapcsolatban egy elég figyelemreméltó tendencia körvonalazódik ki a listán, amit így, külső szemlélőként igencsak érdekes lesz majd nézni.) És persze még az is megemlítendő, hogy a két Avengers ezzel utolérte az amúgy viszonylag stabil majdnem-nyolcvanezres UXM-et is. Lehet, hogy megint eljön az a pillanat, amikor a Marvel legjobban fogyó havi sorozata egy X-füzet lesz? Bendis agyvérzést fog kapni vagy átveszi azt a címet...
Aki meg esetleg az ASM jó helyezésén lepődik meg, annak csak szólok, hogy a hónap egyetlen másik Amazing-füzete, a 609-es, már a jóval szerényebb 16. helyen van 61e példánnyal. (Apró segítség kellene, de ez nem a mostani Guggenheim-féle szörnyszülemény első és második számait takarja? Mert akkor a szokásos Guggenheim-effektust láthatjuk, amivel már erről a sorozatról is képes egyetlen hét leforgása alatt elkergetni az olvasók negyedét.)

batman691Marvel-DC csata, fő küzdőtér:

A tizedik helytől lefelé szokás szerint kezdetben nagyon erős Marvel-dominancia van, de ez sem akadályozta meg Judd Winnicket, hogy tovább rombolja az új Batman ázsióját a Batman-sorozat 691. és 692. számaival (jesszusom, most tudatosult bennem, ez az ember fogja írni a 700. részt... jesszusom!). És ez a széria már elérte, hogy jobban teljesít az Astonishing X-Mennél. Még egyszer: Winnick Batmanje jobban áll, mint az Astonishing X-Men v3, ami a Marvel legkiemeltebb sorozata volt majd' négy éven át, melyet jelenleg Warren Ellis ír, és amit Simone Bianchi rajzol. Valami webof1nagyon nem stimmel ezzel a képpel, még akkor sem, ha Ellis amúgy tényleg egy elég közepes sztorival kezdte a történetfolyamát.
14. helytől lefelé nagyon szép párharcok következnek. A BN: Titans közel egy ezressel ütötte ki az Ultimate Comics Avengerst (négy dolcsis sorozat!), ami eddig 94-64-re illetve 68-64-re verte őt; cserébe viszont a már említett ASM #609 174 példánnyal beelőzte a JLA v4-et (Joe Quesada és Dan DiDio egyszer összeülhetnének eldönteni melyiküknek sikerült jobban tönkretenni saját munkaadója zászlóvivő sorozatát a folyamatos beleszólásaikkal) és a Dark Wolverine is legyűrte a Detective Comicsot.
A Spider-Man Family v2 átkereszteléséből született Web of Spider-Man v2 jól járt a névcserével, mert bár a tartalma nem változott, de az alsó százas részből hirtelen 58e-rel a 20. helyen találta magát, ami szinte biztosan csak átmeneti, de akkor is szép teljesítmény (amúgy az oldalszáma alapján az egyetlen olyan Marvel-sorozat, ami jogosan kerül többe a társainál). De van egy másiklegacy228 örömteli hírem is, hogy az egy ideje négydolcsissá változtatott Sorozat, Amit Nem Nevezünk Nevén, Mert Bűn, tovább esett, bár most sajna csak kétezer vásárlót. Úgyhogy mindenki továbbra is erősen próbáljon meg összpontosítani arra, hogy amikor megjelenik egy újabb száma, senki se vegye meg a tengerentúlon a Marvel emberiségellenes bűntettét. Ezzel mindenkinek csak jót tesz.
Az Igazságliga nem csak az Igazságért fog sírni, hanem egy épeszű íróért is. Múlt hónapban a Cry for Justice még éppen csak a JLA alatt volt, a negyedik száma viszont már olyan mélyen a fősorozat alatt van, hogy lassan görgetni kell a listában, hogy megtaláljuk őket. A sorozat tovább halad tehát a teljes, totális és minden képzeletet felülmúló csőd felé, a DC meg már bánhatja, hogy az írójának adták a fősorozatot is. De jó hír, hogy még mindig mindenkinek minden harmadik szava az benne, hogy "justice", tehát legalább következetesen olvashatatlan. Manapság már ez is valami. Ami viszont szomorú, hogy még így is jobban megy, mint az X-Men Legacy, ami továbbra is egy kiemelkedően jó X-es, meg úgy nagy átlagban Marvel-sorozat. A jó hír azonban az, hogy a Legacy meg jobb az UC Pókembernél (megint négy dollár!), ami ezúttal csak ötezer olvasó elvesztésével folytatja mélyrepülését. Talán egyszer meg fog állni a zuhanásban.

dp900A Marvel és egyben az amerikai képregénypiac legrégebbi sorozata, a Deadpool jubileumi kilencszázadik (és egyben öt dollárba kóstáló) száma sajna nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket, patinás neve ellenére alig 51e-n voltak csak rá kíváncsiak. Talán majd az ezrediknél... De még így is jobban teljesített, mint a visszaszámozott Incredible Hulk, vagy, ami viszont meglepő, a Messiás-trilógia történetei közé ékelt X-Necrosha-crossover felvezető egyrészese, ami kéz a kézben jár az X-Force v3-mal, és együtt vezetnek a négy dollárra emelt Iron Man v5 suporigins2előtt. És ez az egész brancs meglepő módon Geoff Johns régóta várt története, a Superman: Secret Origins előtt található. Ahhoz képest, hogy Superman legújabb és teljesen hivatalos és elvileg bebetonozandó eredettörténetéről van szó, amit a karakter egyik nagy kedvelője, Johns ír, elég szerény ez a 48e-s szám a listán a második rész mellett.

De még érdekesebb, hogy miután annyira szidták sokan mindenféle érthetetlen, mondvacsinált vagy egyéb ok miatt Mark Millar Fantasztikus Négyesét, aminél a kritikusok kedvence, az egyik lff572egújabb nagy Marvel-fogás, John Hickman (igen, a Nightly Newsért majdnem Eisnert kapó író, aki a Pax Romanát is készítette más egyebek mellett, és aki egy életre tönkretette Nick Fury eredettörténetét és a SHIELD összes létező sztoriját) elérte, amit még Millar sem: az F4 lassan az első ötvenben sincs, és már negyvenezer olvasója is alig maradt, vagyis elkergette a Millar alatt érkezett 10e olvasót és még ugyanannyit mellé, 33%-kal rontva három hónap alatt az eladásokat. A Marvel-univerzum alapkövének eladásait. Ez már szégyen. Ráadásul a történet a legkevésbé sem mondható eddig rossznak. Így most már olyan sorozatok vannak előtte, mint az egyre lejjebb és lejjebb csúszó JSA v3, a Red Robin vagy a szintén elég szép pénzbe kerülő Adventure Comics v2.
De ha már szóba kerültek a nagy bukások a Marveltől, a Marvels Project is megérdemel annyit, hogy megemlítsem, a kezdeti 89e-s eladásától a harmadik szám 39e-je már olyan messze van, hogy lassan arra se fogunk emlékezni, hogy ez valaha a top10 közelében volt. Mondjuk annyit hozzátennék, lehet, segített volna rajta egy pöttyet, ha a cég kicsit reklámozza is két eldugott kis interjún túl is. De nem csak neki van ilyen mostoha sorsa, az áprilisban harmadik helyen indító Wolverine: Weapon X (szintén négy dollár!) még ennél is rosszabbul megy.

A nagyok alsóháza:

Supermanre még mindig rájár a rúd, ráadásul a szeptemberi aranyosan berendezkedett hármas bolyt is szétrobbantották. A New Mutants v3 visszaerősödött a harmincezresek közepére, de a DC azrael1újabb értelmetlennek tűnő próbálkozása, az Azrael-sorozat is itt indított, ezzel szétzúzta az amúgy stabilan 34e végén tanyázó Superman-füzetek csoportosulását. De Paul Dini se örülhet, mert a két Bat-családba tartozó füzete, a Streets of Gotham és a Sirens is ezen a környéken csücsül. Ami azonban sajnálatos, hogy a szó szerint éveket késett Planetary #27, ami végül tizenegy(!) év után nagy xf50nehezen lezárta Warren Ellis történetét, csak 31e példányban kelt el. Bár valószínűleg a könyvpiacon gyilkolni fog majd a könyvbe foglalt verziója.

Peter Allen David - ha valaki nem ismerné, akkor az a fickó, aki annyira szegény, hogy még vezetéknévre se futotta neki - X-Factor v3-a sajna nem emelkedett ki a gyenge harmincasok közül a jubileumi félszázadik szám ellenére sem. De legalább jobban ment mindkét Titán-sorozatnál, amik megint gyönyörűen egymásra találtak, ráadásul ha így folytatják, be fogják érni a Mini Titánokat is lassan. De még legalább az Archie-nál jobbak, ami még mindig az első százasban tartózkodik a szokatlan, jövőbeli történetével.

Harmincezer alatt most elég sok sorozat van, októberben már a 70. hellyel átlépte a lista ezt a határt, míg például egy hónappal előtte ez csak a 84. helyen történt meg. Ide jutott például a Ms. Marvel v2 is, ami már nem először kacérkodik a megszűnés esélyével, de talán a közelgő félszázadik szám megint javít rajta valamelyest. De itt tanyázik már a Power Girl és a Wonder Woman v3 is, a Punisher v6-ról nem is beszélve. Igaz, a v5 még rosszabbul áll 22e-n, nem csoda, hogy átnevezték - megint - v7-re, és újraszámozták. Amivel igen, hivatalosan is sikerült lassan kibogozhatatlanabb sorozatszámozást és -névadást eljátszaniuk Francis Castiglione 616-os és MAX-os változatának történeteivel, mint ami az X-képregények körül volt a kilencvenes években. Ha nem tudnám jobban, azt mondanám, hogy valaki a szerkesztőségben legalább annyira rühelli a figurát, mint én. (Annak ellenére, hogy a sorozatai az utóbbi három évben érthetetlen módon olvashatóvá váltak.)voodoo
doompatrol3Húszezer környékén megint jó pár jobb sorozatot találni, de egy kicsit magasabbról, pontosabban 23e-ről megemlítenék egy érdekességet: valakinek a Marvelnél az az ötlete támadt, hogy jó dolog lenne kihozni egy Doctor Voodoo-ongoingot. Ha nem tudjátok, ki az, nem kell feltétlen megijedni, egy C-kategóriás figura volt, amíg Bendis ki nem találta, hogy ő örökli Dr. Strange titulusát. A karakter népszerűségét nagyon hirdeti, hogy a saját sorozata ennyin nyitott. Csoda, ha a negyedik számig el fog jutni. Nem tudom, mivel töltik az idejüket a szerkesztők a cégnél, de hogy nem szerkesztéssel, az teljesen biztos.
Ha már viszont a húszezerről volt szó, közel (10%-os határ) került megint az Outsiders v2, a Black Panther v5, a War Machine v2, de itt van az X-Men Forever (ami szerintem jelenleg a második legjobb X-sorozat), a hivatalosan is elkaszált Son of Hulk és a Doom Patrol v5 is. Az X-Babies új minisorozata meg az első részével sem érte el ezt a határszámot, szóval arról is lemondhatunk, hogy ezek saját havi sorozatot kapnak egyszer...
Amúgy egy apróság, de érdekes: a Witchblade a 131. számmal hirtelen a 16e aljából feljött 20e fölé. És ha már szóba került a Boszorkánypenge...

A kis kiadók ha nem is nagyon, de elkezdtek belehúzni. Szeptemberben a 31. helyen jöhetett csak először bármi a Marvel-DC tengelyen kívül, most viszont a 28.-on találjuk a Buffyt, utána közvetlen meg egy Image-haunt1sorozatot, a Haunt első részét. Aki nem tudná mi ez, csak annyit mondok, hogy McFarlane új karaktere. És igen, ha valaki ara gondolt, hogy a Spawnnal nem másolta le eléggé Pókembert, annak igaza van, ennek a karakternek már hálója is van, az eredettörténeténél viszont már kreatívak voltak. Nem a Marvel egyik figuráját másolták, hanem a DC Kísértetét. Igen, ez a McFarlane-féle kreativitás, hogy most másik kiadóbuffy29 karakterét lopjuk el és régebbről másoljuk az eredetet. Komolyan mondom, ez az ember egy zseni, hogy egyetlen saját ötlet nélkül hülyére tudta keresni magát történetírással és rajzolással.
Amúgy az említett Archie-s kitérőt leszámítva a legjobb kisebb kiadós címek maradtak a szokásosak. Ennis Boysa és a Whedon-féle Angel továbbra is a kevés 20e fölötti sorozatok közé tartoznak, rajtuk kívül a Star Warsok és a látszólag megint értelmes időközönként folytatott Hellboy azok, akik a hagyományos Spawn-Invincible páros mellett kiemelkedően nagy példányszámokkal operálnak.

Gyerekeknek:

Rövid lesz ez a bekezdés, mert Nyugaton a helyzet nem sokat változott. Uncanny X-Men First Class maradt 11e-n, Wolverine FC pedig egy ezressel lejjebb. Igaz, most szokatlanul rengeteg cím ékelődött közéjük, köztük az olyan gyerekfüzetek, mint a Freddy vs. Jason vs. Ash vs. Akitlicencelnitudunk második menetének utolsó előtti füzete, vagy a Hellblazer, esetleg a House of Mystery v2. :)
wdc699(Apró közbevetés: a Skull Kill Krew, ami indulása óta egy négy dolláros, de 22 oldalas sorozat a Marveltől, az ötödik számával immár tízezer példány alatt van. A cikk végén még visszatérek erre.)
Sonic, a piszokul gyors sündisznó, leverte a Mini Titánokat, igaz teljes négy darab füzettel, de akkor is. A másik Sonic-sorozat, a Universe azonban eléggé le van már maradva, ami kuxmfcicsit szokatlan a süntől. De utána megint egy jó kis páros jön, a Boom! által visszahozott Walt Disney's Comics & Stories, ami 697 számot megért úgy, hogy végig egy elég vastag zsebkönyv volt, de most hirtelen standard füzetté változott, így, egy számmal a 700. előtt, 33 példányt vert a Batman: Brave and the Bold rajzfilmsorozat képregényes változatára. De a másik Disney-képregény, az Uncle Scrooge (Dagobert bácsi) már egy ezressel elmarad emögött. Ami azt jelenti, hogy a visszatérés után megfordult az állás, eddig a kacsamagazin vezetett szinte mindig az utóbbi, Gemstone-os években. A zsugori kacsa amúgy egy csőrhosszal kapott csak ki a Die hard Year one második részétől.
Valamennyivel lejjebb már sűrűbb az élet, a Billy Batson-sorozat mögött szorosan ott az egyik Muppet-mini és a Super Friends is, de a Marvel Adventuresök is azonnal bekopognak a Spider-Mannel, ami még a Super-Hero Squadjuknál is erősebben teljesített. Utánuk egy kis szellemvadászat Scooby Doo-val, majd a valószínűleg hamarosan kimúló MA Super-Heroes, és véget is ért a lista és a gyerekrészleg is.

Vénemberek részlege:

A kötetlista azért kapta ezt az alcímet, mert elég szépen vezet rajta a potom 35 dolláros (de legalább tényleg marha vastag) Wolverine: Old Man Logan keményfedeles (és nem a pöttöm premiere, hanem a oldmanloganhcnormális, méretnövelt fajta) változata. Igaz, az utána jövő 15 dolcsis aktuális Jack of Fables-tpb vagy a húsz dollárba kerülő Legion of 3 Worlds HC mellett még így is elég szép pénzt kérnek érte...gitsAmi meglepő, az a 13 dolláros Dark Horse-kötet, a Noir első részének szereplése, pedig a kiadó jóformán azt is elfelejtette bejelenteni, hogy ez a sorozat létezik nála. Tényleg zéró reklámot kapott. Nem úgy mint a BPRD, ami immár a 11. kötetnél tart, és ezzel továbbra is szépen emelgeti a Dark Horse-nál a Mignola-világ bevételeinek összegét.
De ha már pénz, sajna a Marvelnél nem szoktak le teljesen az irreális összegekről, az Ultimate Wolverine vs. Hulknál is úgy érezték, ezt vinni fogják, bármennyibe kerüljön, és hiába premiere és negyedszáz dollár, tényleg vitték. Még az első tízben is benne van egy Sandman-HC előtt.
A DC amúgy folytatja az Absolute-változatok erőltetését is, ezúttal a Gaiman-féle Sandmnahez kapcsolódó Halál saját minisorozatainak egybegyűjtött, A4-esnél is nagyobb változata jött ki a nyomdából, alig 100 dolláros borítóáron. De végre megérkezett a Trinity harmadik kötete is tőlük, igaz, ez is harminc dollár, de legalább van benne anyag bőven, több mint 400 oldal.
Kis érdekesség. Ha valaki nem tudná, Stan Lee már bő három évtizede folyamatosan írja a Pókembert... napilapokba, képregénycsíkként, és még ma is ő viszi. A Marvel most fogta és összegyűjtötte az 1977 és 1980 között megjelenteket egyetlen, 340 oldalas kötetbe. A rossz hír az, hogy negyven dollárért.
Mást nem tudom, mit lehetne kiemelni... esetleg, hogy végre, ki tudja, hány év könyörgés és várakozás után megjelenhetett végre Amerikában Maszamune Shiró világhírű mangájának, a Ghost smstripsin the Shellnek a legújabb kiadása (remélhetőleg végre cenzúrázatlanul). A kiadó pedig azt ígérte, idővel jön majd végre a többi is. Már marhára ideje volt. Most már csak azt kellene elérni, hogy itthon is legyen végre, ha már a Dominion volt.

Összességében:

Az igazán rossz hír eddig nem biztos, hogy kitűnt, de a helyzet az, hogy a füzeteladási lista számai átlagosan 14, a köteteké pedig 17 százalékot estek tavaly ugyanilyenkorhoz képest, és az eddigi éves összesített enyhe plusz pár tized százalékot levitték mínusz egy százalék alá. Novemberre már jobb számokat jósolnak, de az évet valószínűleg nem fogja úgy elvinni a december a hátán, mint tavaly, így meglehet, hogy a végén tényleg nadrágszíjhúzás lesz az amerikaiaknál, ami viszont akár idehaza is visszaüthet. Elég sok fog múlni az elemzők szerint a következő két hónapon, de főleg az ünnepeken, ami főleg a könyveladásokat szokta nagyon meghúzni Észak-Amerikában is.
Amire viszont végig utalgattam fentebb, az a kiadók aránymegoszlása októberben. A Marvel megtartotta ugyan az első helyet, de darabra visszament 40%-ra, dollárban pedig 36,5%-ra. A DC ezzel szemben elérte a 38/34%-os arányt, amivel évek óta nem látott mértékben közelítette meg a riválisát. Talán akkor voltak ilyen közel egymáshoz, amikor a Marvel még nem indította el a 2006-ban Civil Wart, de a DC-nél már nagyben ment az Infinite Crisis. Ami viszont megfigyelhető, hogy arányaiban a Marvelnél közelebb van a dollár a példányszámhoz, sokkal közelebb, mint eddig bármikor az elmúlt hónapokban. A magyarázat a négydollárosok igen komoly bukásában keresendő valószínűleg. A komolyan (60e fölött) teljesítő sorozatok közül ugyanis csakis a két Avengers és az UC Avengers a négy dolcsis, a másik öt cím a régi árán van, de a lista első száz helyén is érezhetően jobban mennek a három dollárba kerülők. És ami még érdekesebb 10e példány környékén rengeteg olyan Marvel-mini vagy frissen indított ongoing van, ami ennyibe kerül. Lehet, hogy csak véletlen vagy csak ismeretlen címek, ezért teljesítenek gyengén, de akkor is érezhető, hogy az áremelt képregények bizony igen hamar igen sok példányt estek, és ezzel már gyakorlatilag az áremelés előtti állapotra negligálták a bevételre gyakorolt jótékony hatásukat. Hamarosan nem csodálkoznék, ha lennének olyan sorozatok, amiknek visszaállítják vagy legalább ötven centtel csökkentik az árát.
Nos, ennyi volt mára, már csak a szokásos linkek maradtak:
Top 300 képregényfüzet
Top 300 képregénykötet
Sulikezdés, őszbe forduló fák, ilyesmiket szokás gondolatban a szeptemberrel párosítani. Meg most nekünk egy rövid összefoglalót az amerikai képregény-eladásokról, amik szokatlanul jó képet mutatnak.

Tető:

bn3A Blackest Night továbbra is uralja a terepet, a főmini kevesebb, mint 5%-os visszaeséssel maradt 140e fölött, de capamreborn3a Captain America: Reborn még mindig megy lefelé, igaz, 108e-rel még így is a Marvel egyetlen 100e feletti címe. A Batman & Robin viszont továbbra is gyönyörűen maradt 106e-n, megelőzve a Green Lantern v4 aktuális számát, ami egyben az utolsó hat számjegyes sorozat a hónapban.
Eggyel lejjebb egy késői befutó érkezik, a brutálisan gyönyörűen sokba (5 dollár!) kerülő Old Man Logan befejező része, ami így is közel 94e példánnyal zárt, és ez még csak az első nyomat.
A hónap vesztesei egyértelműen az Avengersek. A New tovább megy lefelé és elérte a 85e-t, de a Dark fogta magát, és 95e-ről rögtön zuhant 16e példányt, aminek következtében két Blackest Night-cím, a Batman és a GL Corps v2 is átugrotta, egyedül a tizedik helyen tanyázó BL: Superman maradt mögötte. Viszont érdekesség, hogy a Corps és a főmini kivételével a többi Blackest Night-füzet, ha csak egy picit is, de több számot adott el szeptemberben, mint augusztusban.
A tizedik helytől lefelé egy kicsit alacsonyabb számok láthatóak egy darabig, de a csökkenés mértéke kisebb, mint a szokásos. Ennek ellenére a Dark Avengers- Uncanny X-Men crossover b&r4egyértelműen bukás volt, mert az UXM visszament oda, ahonnan indult, de még a Dark Avengerst is magával rántotta. Beestek a heti Amazing Spidermanek elé, melyek amúgy szintén tovább folytatták a visszaesést, a múlt havi hetvenes zárásból most elérték a 62e alját.

Marvel-DC játszótér:

A 20. hely alatt bérelt helyei vannak a két nagynak, de most közbejött egy fura jelenség. Írtam már ugye többször is, hogy a drága Marvel egy icipicit pénzéhessé vált, és elkezdték teljesen önkényesen megemelni három dollárról négyre az összes jobban menő vagy ígéretesebbnek hangzó induló címeiket. Nos, ez most kezdi alaposan képen törölni őket. A Dark Avengersről már írtam, arról is, hogy a másik Avengers is szépen megyeget lefelé. De a két új Ultimate Comics-cím is 94 és 86 ezerről egy csapásra 68 és 57 ezren találta magát, ami még első számos visszaesésnek is uca2sok volna. Ugyanakkor az Amazing Spider-Man is csodás módon szeptemberben hó közepén egyszer csak visszament négyről három dollárra, cserébe viszont a sorozatot, melyet nem nevezünk nevén, megemelték, és hirtelen rögtön rájött 13e ember, hogy ő valójában nem akar pénzt kiadni a Vörös Iszonyatért, ami szépen vissza is esett 23. helyre.
Rájár a rúd a DC rangosabbnak tartott sorozataira is, de ott nem a pénz lesz a gond valószínűleg. A Detective Comics kissé különös hangulatú történetvezetése tovább szedi áldozatait, és Rucka sorozata sajna teljesen visszaállt a R.I.P. előtti szintre, de ami a fejeseknek ott még aggasztóbb lehet, hogy ezzel megveri a JLA v4-et is, ami valószínűleg az elmúlt nagyon sok év mélypontjára jutott, ráadásul az agyonreklámozott minijénél, a Cry for Justice-nél - ami továbbra is arról szól, hogy minden egyes szereplőnek legalább egyszer ki kell mondania azt a szót, hogy "justice" - is jobban áll így is. A mini, ha így folytatja, nagyobb bukás lesz mint az Avengers/Invaders volt, csak hogy ott Alex Rossék nem akarták átvenni az anyasorozatot, itt viszont Robinson - aki sajna lassan tényleg már csak jlacfj4a Starman hírnevéből él - igen. De ami talán a legjobban fájhat a DC-nek, hogy Geoff Johns régóta várt minije, a Superman: Secret Origins legelső száma a nagyon halovány 54e-s szinten nyitott. Most vagy ennyire nem érdekel senki Superman legújabb eredettörténet-verziója, vagy mindenki arra gondol, hogy az elmúlt időszak tükrében már akkorra elveszti az aktualitását, mire befejeződik.
Ami még említésre méltó változás lehet...
Megjelent végre a Kick-Ass hetedik része is, de ezt annyira elfelejtették előre mondani, hogy a sorozat eddigi legpocsékabb eladását tudhatja maga mögött. De a múlt hónapban tűrhetően indult Marvels Project is teljes egy számig tudta fenntartani az érdeklődést, ugyanis az eladása majdnem megfeleződött a második részre. De Hickman se segített sokat a Fantastic Fournak, ami most még lejjebb van, mint Millar alatt. Az augusztusban nyitott Adventure Comics v2 ugyan esett egy jó 20%-ot, de egyelőre még talán életképesnek tűnik, igaz, nehéz ennyiből bármit mondani. A Batgirl v3 dettó ugyanezt csinálja, csak pár ezerrel lejjebb. Az X-Men Legacy ezúttal egy Annuallal képviseltette magát, de az elég soványként szerepelt, az X-Force v3 is messze megelőzte.
Supermanék továbbra sem állnak valami fényesen, de a banda legalább még mindig tökéletesen egyben van, ezúttal még a Superman/Batman is szorosan ragaszkodik a többiekhez a maguk 35e környéki eladásain. legacyannualA Wednesday Comic pedig útközben sikeresen körbelőtte őket a listán, de továbbra is számonként csak minimális mértékben megy lefelé.
Ismét két olyan füzet van a lista első harmadában, ami nem a két nagytól jött, és ezek megint csak a Buffy Season Eight, és a múlt hónapban a jubileummal feltört Archie, amiben tovább folytatódik a képzeletbeli felnőttélet története, és tartja is ezzel a 37e olvasót. És ezzel megelőzi amúgy az összes Superman-címet. Azért ilyen is nagyon-nagyon rég volt már, hogy egy Archie jobban menjen, mint egy Superman.
Újabb címek kezdenek amúgy csatlakozni a Marvel veszélyeztetett fajok listájához. A Cable v2 egyre kevésbé képes magát 30e fölött tartani, ami nem jó, de a Secret Warriors sem, ami viszont nem olyan nagy baj. De az már érdekes, hogy az eladások miatt megsznt Moon Knight v5 újraindítása, a Vengeance of Moon Knight teljes 32e-rel indított, ami nem sejtet valami hosszú élettartamot, akárcsak az eXiles v2 esetében, ahol szintén az előző sorozat leállása után próbáltak egy újraindítással feljebb törni a listán. A jelek szerint a Marvel marketingesei tényleg biológiailag alkalmatlanok a tanulásra...

Eredetileg egy egész bekezdést akartam most szentelni a 30e és az az alatti Marvel- és DC-címeknek, hogy keseregjek egy kicsit, mennyi remek füzet van itt, de mivel egy icipicit (kb. +3%) jobban áll most ez a részleg, mint tavaly ilyenkor, ezért egyszerűen csak azt javaslom, hogy a cikk végén található linkre kattintva nézzétek meg, mik jönnek egymás után a 65. és a 121. helyek között. Szó szerint több tucat remek füzet, melyek nagy részét sokkal élvezetesebb olvasni, mint a top 25 nem egy díszpéldányát.

atlas10Alsó kétharmad:

20e alatt Marvelnél már temethetünk, ezért rossz hír azoknak, akik hozzám hasonlóan imádják Jeff Parker Agents of Atlasát: a sorozat már a 17e-t se tudja tartani, és a Models. Inc is megelőzte őt, és az Immortal Weapons c. minivel vetekszik a helyezésért. De a zöldségrajongókat is el kell szomorítanom, mert a 16e-s eladás alapján a Hulk Team-Upból biztosan nem lesz sorozat, ahogy az elég gyengén indító Strange Tales-ből sem.
Cserébe viszont csoda történt, mert a hellboywild6Hellboy: Wild Hunt hatodik száma az ötödikkel ellentétben nem féléves kimaradás után érkezett, amit az olvasók meg is háláltak neki. A Joe viszont nem Yo, mert még mindig ezresével megy lefelé füzetenként, ami a 17e-s szinten nem valami egészséges esés. Helyette legalább van egy továbbra is stabil Conan, egy 15%-ot felfelé jövő Witchblade - ami sajna nem fog valószínűleg sokáig megmaradni, ugyanis drága Marc Silvestri legújabb remek reklámfogása most az volt a sorozattal kapcsolatban, hogy többet semmilyen szinten nem reklámozzák, nem jelentetnek meg borítókat és nem közölnek előzeteseket, mert ez, mint tudjuk, a világ legokosabb médiafogása - egy egészséges BPRD-nk, és egy 14e fölötti Astro City Special. A Darknesst meg a logika jegyében imádni való Silvestri bácsiék ezúttal megint a régi számozással adták ki. (Ennek kapcsán egy intés leendő és mostani amatőr és nem amatőr képregényrajzolóknak: vigyázzatok, mert ha elveszítitek a rajztehetségeteket, az a jelek szerint a teljes elmezavar kialakulásával jár).
diehardKisebb kiadóink sorában két érdekesebb első szám is akad. Az egyik a Die Hard: Year One, ami ezúttal atléta nélkül meséli el John McClane egyik legelső kalandját, a másik pedig egy új Szellemirtók-képregény. Úgy tűnik, elég volt csak a pletyka, hogy készül egy új film, máris jött a sorozat. De megemlítendő még, hogy a Blackest Night augusztusi megjelenései a szeptemberi listán is ott vannak jó 10e körüli példányszámokkal, szóval a crossover második nyomatai is elég népszerűek.

Gyerekeknek:

A Két First Class elég szépen megközelítette egymást, mindketten 11e-n állnak, az Uncanny X-Men csak 200 példányt ver a Wolverine-re. De errefelé már annyira szoros a mezőny, hogy így is négy hely van köztük a listán. Utánuk egészen a 223. helyig csönd van, hogy aztán jöjjön a szokásos vonat: Tiny Titans, Sonic the Hedgehog, Simpsons, Batman: The Brave and the Bold, Sonic Universe... és itt jön az első új fiú a képbe a squad1Marvel Super Hero Squad-minijének első számával, ami így legalább az Adventuresök fölött tudott nyitni, méghozzá elég sok helyezéssel. De aztán ismét kisebb kiadók jönnek a Futuramával és egy új Muppet-minivel, ami ezúttal Pán Péter kalandjait muppetesíti meg nekünk, majd egy érdekes adalék, a Mickey Mouse & Friends 296. száma, amit a jelek szerint a Boom! Studios onnan folytat, ahol nagyon régen abbamaradt. De nem csak azt, hanem a legrégebbi Disney-címet is, a Walt Disney's Comics & Storiest. Előttük viszont akad még egy kis Billy Batson, egy kissé stabilizálódott Marvel Adventures Spider-Man, ami megelőzi a Muppeték Robin Hoodjának befejező számát és a másik Muppet-minit is, de a képbe belezavar még a Super Friends is, mielőtt megpillanthatnánk a Marvel Adventures Super Heroest és a Scooby Doo-t. Az MA Avengers sajna most lemaradt a listáról, a jelek szerint 4098-nál kevesebbet adtak al belőle.

Könyvelés:

umbacaddallastpbA Dark Horse köszönte a lehetőséget, és kibérelte a kötetlista első két helyét a legújabb Buffy-tpb-vel és az Umbrella Academy: Dallas puhafedeles változatával. Utánuk a Vertigo leszállóágban lévő DMC-je jön, hogy aztán megpillantsuk az első marveles címet, ami valójában nem is marveles, mert a Wonderful Wizard of Oz HC-járól van szó, ami meglepő módon nem 50, hanem csak harminc dollárba kerül.
Érdekesebb cím lehet még a harmatgyenge Batman: Cacophony keményfedelesének hatodik helye, vagy hogy a Fables nagyalakú, 12 füzete egybe gyűjtő első HC-je is ott van a nyolcadik helyen. Az viszont szomorú, hogy az Ultimatum még mindig megy, de legalább van új Indy-zsebkönyv is, amiről már féltem, hogy az első rész után abbahagyják a kiadását. Megemlítendő még, hogy kijött a Magneto Testament tpb-ben is, de van már új Locke & Key-HC, vadonatúj Walking Dead-tpb (ráadásul potom 10 dolcsi az egész), megjelent már a Hellboy harmadik axmv3omniLibrary Editionje (bazinagy, bazivastag, bazidrága) és kiadták - habár nem éppen most - az Arkham Asylum évfordulós változatát, sajna csak puhafedelesben. Lehet viszont vigasztalódni az alig 100 dolcsis Absolute V for Vendettával helyette, vagy a Killing Joke nagyalakú, de elég vékonyka HC-jával. De ha ennyi nem lenne elég, a Marvel kidobta a teljes Whedon-Cassaday érát az Astonishing X-Men v3-ból egyetlen nagy omnibusban, így aki nem akarja beszerezni a már lassan ötven dolcsiért sem megkapható első kötetet, annak ez a borítóáron 75 dolláros, vastag kiadvány még jó alternatíva lehet. De aki a klasszikusokat szereti, annak javasolható a Will Eisner-féle Spirit-gyűjtemény is a Dark Horse-tól. Garantáltan kategóriákkal jobb, mint Frank Énvagyokalegjobbamiaképregényekkeltörténtvalaha Miller noiros förtelme, amit a mester teremtményéből csinált a filmvászonra. De ha még mindig más kell, van ám itt egy Absolute Promethea vol. 1 is, szintén alig 100 dollárért. Gondolom már feltűnt egyeseknek, hogy a DC elkezdte elég szépen kiadogatni Alan Moore képregényeit önvédelemre is alkalmas formában.

Összesen:

absolutevforAz összbevételt továbbra is elég szépen megtámogatja a hihetetlenül jól teljesítő Blackest Night, ami önmagában jelentősen megnövelte a DC hányadát az eladási tortából. De pénzügyileg a Marvel is tovább tartja a plusz bevételt a megemelt árú sorozatainak hála, hiába kezdett el ez visszacsapni rá. Érdekes lehet nézni a továbbiakban ezt náluk, hogy hosszú távon vajon tényleg segít nekik, vagy épp ellenkezőleg, a kapzsiságuk miatt fordulnak-e el tőlük. Az viszont már különösadalék, hogy a most megjelent köteteik egy részének az árát máris visszább vették, miután a köteteik szinte mind egy szálig eltűntek a könyves lista felső részéből.
A Marvel füzeteinek dominanciája amúgy a Blackest Nightot leszámítva is befejeződni látszik, mert bár a DC-nél akadnak egyes részlegeken komoly gondok, de a Marvel top sorozatainak egy része is kezdi megsínyleni a folyamatos alacsony minőséget, ami sajna kihat a jobb, de kevesebb példányt eladó címeikre. Ennek ellenére a helyzet egyáltalán nem vészes, az össz példányszám szeptemberben nagyobb volt, mint egy évvel azelőtt, és a dollárbevétel is 7%-ot nőtt így a harmadik negyedévre. Kötetek tekintetében továbbra is érezni lehet a Wathcmen-láz lecsengését, mert ott 10%-os visszaesés volt tapasztalható, aminek köszönhetően a Diamond által forgalmazott képregények végül egy 4%-os pozitív mérleggel zártak az előző év viszonylatában, ami még mindig egy olyan szám, amiért sok iparág tömeggyilkolni tudna.
De az éves összkép is jó képet mutat képregények tekintetében, mert januártól egészen idáig összesen 2%-ot estek vissza, ami gyakorlatilag teljes egészében megfelel a Watchmen kiesésének. Már csak reménykedni kell, hogy ez a tendencia előbb-utóbb átgyűrűzik kis hazánk képregényköteteire is, és ismét fellendülhet a hazai piac is.

Itt az ősz, kezdődik az iskola, hullanak a falevelek, és kijött a nyár végi amerikai képregényeladási lista is. Nézzük, mit tartogat az augusztusi összesítő.

Az élen:

bn2Sötét korszakunk tovább folytatódik, ez viszont szerencsére nem olyan, mint a kilencvenes években, ahol a színvonal okozott sötét gondolatokat, itt pusztán a címadásról van szó. Az első helyen a múlt b&r3havi második helyezett, a Blackest Night második része áll, ami egy elég várható, 18%-os eséssel egyelőre megmaradt kicsivel 146e fölött. A második helyen a Captain America: Reborn található, így helyet cserélt a júliusi két listavezető. Kapi amúgy 125e olvasót tudott megtartani a második számra. A harmadik hely annyira nem lesz meglepő, mert a továbbra is jól teljesítő Batman & Robinról van szó, ami alig 5%-os eséssel, 110e-n végezte. A kérdés már csak az, hogy mivel Quitely eddig bírta a tempót, és a negyedik számtól más veszi át a füzet rajzolását, vajon meddig tart ki nélküle ez a lendület.
A százezres részben amúgy még egy képregény található, a szintén a Blackest Night szerves részét képező Green Lantern v4 45. száma, ami az előző havi két szám tendenciáját követve lassanként esik visszafelé. Ez alapján szeptemberben előfordulhat, hogy már nem éri el a bűvös hat számjegyet.

uca1Kicsit eltérően a megszokottól, a legtetejét most a 12. helyig vezetem, mindjárt látni lehet, miért:
Millar új Ultimate-sorozata, az Ultimate Comics Avengers - roppant bugyuta címe ellenére - beférkőzött közvetlen a nagyok mögé, de így is csak 95e példánnyal indított, ami a szokásos tendenciákból kiindulva egy erős hatvan- esetleg hetvenezres sorozat kezdete lehet, már marvelsproject1amennyiben Millar képes tartani a megjelenéseket és a régi Ultimates-ei színvonalát. Mögötte amúgy nagyon szorosan a Dark Avengers/X-Men crossover két füzete, a már említett Dark Avengers és az Uncanny X-Men lohol, hogy aztán egy újabb Bendis-füzet, a kilencvenezret még mindig nem elérő, de lassan visszafelé kapaszkodó New Avengers jön, hogy aztán megint egy kicsit eseményorientáltak legyünk. A kilencedik ugyanis a Marvel 70th nevű esemény középpontjában álló Marvels Project első száma (a nyolcból... amit nem értek, akkor már lehetett volna stílusosan hét részes) és a Blackest Night első top kategóriás minije,a Batman. Aztán ismét egy első szám, az Ultimate Comics Spider-Man indítófüzete, ami a maga 86e-vel azt sejteti, hogy összességében ez a sorozat se fog több olvasót szerezni, mint az uxm514elődje. És végül a 12. helyen a DC crossoverének harmadik tartópillére, a maga 84e-vel nagyon is szépen teljesítő Green Lantern Corps v2 (vagy v3?... sose tudom, hogy a Quarterlyt bele kell-e számolni) tanyázik.
És egy apró érdekesség: az első 12 helyezett közül hét a Marvel kiadó terméke. Ugyanakkor az első tucatban mindössze négy olyan van, ami három dollárba kerül, nem négybe. Lehet tippelni, melyik címek azok a fentebbiek közül.

A pénzcsináló sorozatok:

batman689Judd Winnick Batmanje az író eddigi teljesítményének tükrében sokkal nagyobb bizalmat kapott a karakter kedvelőitől, mint azt sejteni lehetett, ugyanis 83e-ről mindössze 78e-re csökkent a 100-as alapindexű sorozat eladásainak száma. És szoros párt alkotott augusztusban az egyre lejjebb csúszó Flash: Rebirth-fel, ami szinte darabra pontosan ugyanúgy teljesített. Ugyanakkor továbbra is lehet szörnyülködni azon a tényen, hogy Jeph Loeb azon sorozata, mely miatt Hágában vizsgálatot indítottak a Marvel ellen emberiségellenes bűnök elkövetéséért, az előző hónapban két számmal is felkerült a listába (mintha egy nem lenne már így is sok), és a legrémisztőbb, hogy míg a 13. rész a 20. helyen zárt 71e-rel, a következő már ott van a 15. helyen 77e-rel. Komolyan nem értem, hogy lehet ez...
dd500Ha már az előbb említettem a huszadik helyet, érdekes megemlíteni a környezetét is, ami csupa-csupa nagy számokat tartalmaz. Ugyanis a 17. helytől lefelé ilyenek jönnek sorba, hogy Amazing Spider-Man 601, Daredevil 500 (ezzel ez a sorozat is visszakapta az eredeti számozását, ami különös kontrasztot alkot azzal, hogy a Marvel jelenlegi főszerkesztője jó tíz évvel ezelőtt kifejezetten parancsba adta, hogy ahol lehet, hagyják el a magas számokat, és legyen sok-sok első rész...), Amazing Spider-Man 602 és xmen227603. De színesítik még ezt a területet ilyenek, hogy Blackest Night: Superman és Titans első részek, vagy az Incredible Hulk 601. része, esetleg az ismét csak sajnos stagnáló X-Men v2 227. száma, de említhetném a Millar-éra végeztével hirtelen megint 62e eladott példányra és 26. helyre felugró Fantastic Four 570-et is.

A 27. helytől lefelé jön négy olyan cím, melyek jelenlegi helyzete egy-két éve valószínűleg még teljesen elképzelhetetlen lett volna. A csapat elején az egykor listavezető Mighty Avengers - a jelek szerint tényleg Bendis neve az, ami miatt egyes olvasók bármit megvesznek, csak ő írja -, azt követi a rohamosan zuhanó Detective Comics, a DC egykori zászlóshajója, a Justice League of America, adv01mely sorozat körül egykor a komplett világegyetemük forgott... és a Geoff Johns által írt Adventure Comics v2 első száma, ami azért meglepő, mert Johns nevével az ember nem egy 56e-s nyitásra számítana, pláne, hogy jelen pillanatban is két sorozata van 100e fölött. Ugyanakkor megjegyzendő, hogy a Robinson-féle, gyakorlatilag minden létező olvasói és szakmai vélemény által sárba tiport szerencsétlenkedés, a JLA: Cry for Justice (mely lényege, hogy legalább három oldalanként kimondja valaki azt a szót, hogy "justice") a gyenge kezdés után legalább pocsékul is folytatta, és rögtön eldobta az olvasók ötödét.

archie600Még nem vagyunk a félszázadik helyen, de máris egy olyan jelenséget tapasztalhatunk, amit talán a Dynamite Project: Superpowersének nulladik száma óta nem: az első ötven helyezettben két olyan füzet is van, ami nem a két nagytól jött. Az előkelőbb helyen a kiadójától szokatlan nagy marketingkampánnyal megtámogatott Archie 600. része áll, melyben kezdetét veszi egy olyan elképzelt történet, ami megmutatja, mi lenne, ha Archiék félszáz év után képesek lennének leérettségizni, és a címszereplő feleségül kérné a barátnői egyikét (először Veronicát, aztán a történet felétől majd megnézzük, mi lett volna, ha Bettyt). Ezzel egy megközelítőleg 2500 példány körül mozgó magazint egycsapásra 54e-s eladásig küldte fel, ami egy laza hússzoros példányszám-növekedés. Ilyet se lehet mindennap látni, az is biztos.
És a másik fekete ló is rögtön ott van mögötte, ami természetesen továbbra is Whedon Buffyja. Bár a sorozat nagyon messze van már az egykori 90e környéki eladásaitól, de még így is a legstabilabb nem-marveles vagy -DC-s cím.

Középtájt:

Ez az a rész, ahol a két nagy címeinek legtöbbje zsúfolódik össze, és közülük is a DC az, ami általában ebbe az ötventől húszezerig tartó tömegbe pakolja be a sorozatai nagy részét, így rengeteg olyan cím van itt, ami egy átlag hazai olvasónak is legalább hallomásból ismerős lehet - ha emellé még böngészi is a legnagyobb külföldi képregényes portálokat, akkor pláne. Megpróbálom kiszedni azt, ami figyelmet érdemelhet:

deadpoolmerc2Deadpoolnak nem megy jól a sora, mert bár mindkét sorozata egymás mellett van, de egyben mindketten estek is jó 15-20%-ot előző hónaphoz képest, amivel most aztán totál hullámzóvá tették a régebbi füzet eladásait. A Justice Society of America nagyon megsínylette Johns távozását, lassan alsó kategóriás sorozattá esik, de ez a helyzet a Wolverine: Weapon X-szel is, ami Aaron, a csodagyereknek számító Rozsomák-író nagy reményekkel indult sorozata lett volna. Így viszont lehet, hogy egy maxi lesz csak belőle. De elég gyengén zárt a War of Kings is, a negyvenesekből wonk6teljesen kieső Kábelről nem is beszélve. A nagy vesztes viszont lassan egyértelműen Superman, mert míg a Batmanhez közeli címek rendre 90 és 40e között mocorognak, Superman legjobban menő sorozata - a BN-minit leszámítva - a 39e-s World of New Krypton. Nem csoda, hogy próbálnak crossovert csinálni a címek között, csak mivel a számok alapján az a kb. 35-40e ember, aki veszi ezt a sorozatot, egyben megvásárolja mellé az összes többit is, így nagyon nem tudom, hol lehetne ezzel a manőverrel plusz olvasókat nyerni.
wednesday6A Wednesday Comics, ez a maxi-antológia azonban jellegét tekintve nagyon is örülhet az ötvenedik-hatvanadik helyek környékének, sokkal jobban teljesít, mint a Marvel hasonló próbálkozásai. Az ilyen sorozatok azonban, mint az X-Factor v3, Punisher v6 vagy Power Girl v2, már közel sem, mindegyik megy szépen lefelé, ami az utóbbi kettő esetében pláne riasztó, hisz mindkettő viszonylag friss még.

A harmincezer alatti rész újfent tele van remek címekkel, amik még mindig az életben maradásért küzdenek - teszem azt itt van a Wonder Woman v3, Nova v4, Secret Six v3, X-Men Forever - de közülük is a legérdekesebb a doompatrol1Doom Patrol v5, aminek az első(!) száma kemény 28e példánnyal kezdett. Ez... nem túl nagy bizalmat sejtet az olvasók részéről a sorozattal kapcsolatban. Megjegyzendő még, hogy mivel most szépen összejöttek a megjelenések, így 20e felett a szokásosnál is több kiskiadós cím van, teszem azt a Boys és egy mellékminije (Herogasm), a legjobban fogyó Image-cím, Kirkman Walking Deadje - ami egyben az utóbbi idők messze legkimagaslóbban teljesítő fekete-fehér képregénye, boys33ha a füzetes megjelenéseket nézem - a Dark Horse egyik Star Wars-sorozata (Legacy), az IDW Angelje, egy újabb SW-cím (ezúttal egy mini, az Invasion) vagy az új Hellboy-mini nagy nehezen megjelent ötödik része, amire alig fél évet kellett csak várni.
20e alatt érdekes jelenség, hogy bár a Marvel 70. évfordulós kiadványai sorra ebbe a részlegbe jutottak, köztük most is a Marvel Comics 70th Anniversary Edition, a DC is megpróbálkozik ugyanezzel (azon ritka alkalmak egyike, amikor a DC másolja nagyon hamar és nagyon pofátlanul a konkurenciát, és nem fordítva, ami megint csak nekem azt sejteti, hogy lehet, meg kellene próbálni, redcirclehangmanmilyen lenne a cégvezetés egy DiDio nélkül...), és az eredménye az, hogy a Red Circle-kiadványok, amik a National Publishing és az általuk és az utódcégek által felvásárolt képregényes kiadók rég elfeledett aranykori karaktereit élesztik fel, köztük a Hangmant vagy az MLJ Shieldjét, szintén ebbe a nem túl kiemelkedő kategóriába jutottak. Pedig az ötlet önmagában nemes, ráadásul mostanában amúgy is a DC az, ami hajlamos visszamenni közel félszáz évet is a saját történelmében a haladás végett (szóval nem csak a Brand New Day-en lehet felhúzni a szemöldököt... csak a különbség az, hogy a DC-nél ezt szinte kizárólag Geoff Johns csinálta eddig, és ő viszont hibátlanul).

Tizenezrek és alatta:

gijoe8A lista 108. helyén már 19.935 példány áll (amúgy az Iron Man: Armor Wars c. mini első része az), így kicsit nehéz lenne átfogóan írni a lejjebb elterülő másik 192 címről, szóval megint csak próbálok mazsolázgatni az érdekesebbnek tűnőek között, a lentebbi linken amúgy is mindenki körülnézhet, hol tart az aktuális kedvence, és mennyire kell féltenie éppen azt.
A film lecsengése után az IDW frissen szerzett G.I.Joe-licence is kezd lassacskán visszacsúszni, a fősorozat már a halvány közelében sincs a film megjelenése körüli eladásainak, és még magasan divas2az vezeti a részleget. De a Marvel fiatal nőket megcélzó minje, a Divas is mérsékelt sikernek örvend a maga 14e-vel - igaz, ha ez az a bizonyos demográfia, akkor ez kifejezett siker lehet. De a Luke Cage: Noir itteni nyitása a hasonló alcímű korábbi kiadványok tekintetében már nem túl meggyőző. Igaz, azok közül az utolsó kettő a címével és nem a történetével akarta eladni magát, így talán érthető a bizalmatlanság.
De nem megy valami izmosan Predatoréknak sem, mert Predash avatarjai egy elég közepes szinten mozognak az aktuális minijükkel, igaz, ez a Dark Horse licencrészlegének viszonylatában így is nyereséges vállalkozás. Aminek viszont örülök, hogy a Buck Rogers és Terry Moore Echója is tartják az öt számjegyet, remélem, ez meg is marad náluk, és az előbbi egy jó hosszú sorozat lesz. buckrogers3A DC viszont egyre jobban kezd besülni a Warlord feltámasztásával, de azt el kell ismerni nekik, hogy ahogy a Frank Mindenkiaztmondtahogyhíresvagyokésénannyiraelishittemhogymárénterjesztemezt Miller által tönkretett Spiritnél vagy a Vigilanténél is, itt is dicséretes, hogy ennek ellenére folytatják a kiadását. (Habár utóbbit már bejelentették, hogy elkaszálják.)
Ami viszont szerintem nem lesz hosszú életű az IDW-nél, az a britektől licencelt Doctor Who-havisorozat, ami azt jelezheti, hogy ami a ködös Albionban sikeres, az nem biztos, hogy hamburgerföldén is az lesz...
goodbadugly2A licencképregények között mindig akadnak érdekességek, ilyen a Dynamite egyik újabb minisorozata, ami a klasszikus Sergio Leone-westernt, a Jó, a Rossz és a Csúfot veszi alapul... de nem feldolgozás, hanem a kiadó egy korábbi sorozatának kvázi folytatása vagy újragondolása.
És a végére még két dolog: Ritkán van, hogy egy Image-cím annyira sikeres lesz, hogy azonnal újra kell nyomni, de a meglehetősen fura alapötletű Chew így járt, és az újranyomat is olyan jól ment, hogy felkerült a listára. A másik meg, hogy bár a Zsákon jó ideje másodszorra is befulladt a honosítása, de nagyon-nagyon sok idő után végül sikerült befejezni a Dark Horse-nál a Rex Mundi-újranyomásukat a 19. számmal.
Amúgy augusztusban kicsit kevesebb cím jelent meg, és az összes eladott példányszám is esett egy hangyányit, aminek következtében a 300. helyen egy meglepően kicsi (2909) szám szerepel az eladott példányok oszlopában.

Gyerekrészleg:

uxmfc2A Wolverine First Class visszavette a vezetést, miután a maga kerek 13e példányával teljes százötven füzetet vert az Uncanny X-Men First Classre. Aztán ismét Marvel a Lockjaw and the Pet Avengers c. mini befejező részével, hogy aztán jöhessen némi DC a Tiny Titansszal, de rögtön ott van mellettük a még mindig egészen megerősödött Sonic is. Majd megint egy DC-Archie páros, a Batman: The Brave and the Bold és a másik Sonic, a Universe kettősével. A sort nem illik megtörni, így sonic203a Billy Batson jön utánuk, de aztán a DC-szériának megint keresztbe tesz egy másik kiadó a Muppet-minijével, és aztán már el is jutottunk az ötezres részig, jön a Marvel Adventures Spider-Man, ami teljes 39 füzettel előzte meg a másik Muppet-minit, a Robin Hoodot. De a kavarodásnak még mindig nincs vége, mert az MA Avengers előtt ott a DC Super Friendse, hogy aztán megint két licencelt gyerekmese jöjjön, a Némó nyomában és a Toy Story folytatásaival. Az utolsó Adventures-cím csak jóval utánuk kullog, hogy aztán a kicsiknek szóló rész is kifújja magát egy Scooby Doo-val és egy háromezer példányos g-mancape1G-Man: Cape Crisis első résszel.
Összességében a gyerekképregények között enyhe visszaesés jellemző, ami az UXM FC-n érződik nagyon, az ötezer példányos mínuszával. Ezzel ellentétben azonban egyre több olyan cím jelenik meg és/vagy jut fel a listára, ami meg azt sejteti, hogy a kicsiknek szóló képregények lassan, de biztosan megint kezdenek teret nyerni a tengerentúlon is a képregényboltokban. Az már érdekes kérdés lehet, hogy vajon újságosoknál mi lehet ott a helyzet

Vastagabban:

Vannak olyan sorozatok, melyeknek ha kijön az új tpb-je, esetleg keményfedeles kiadása, szinte rögtön tudni lehet, hogy a lista élére fognak ugrani, bármilyen régóta is menjen amúgy az alapszéria. Ilyen a mostani első helyezett is, a walkingdeadtpb10Walking Dead 10. kötete, a What We Become, ami a képregénybolti 15.643 példányával igazi kasszasikert ígér összességében az Image számára.
De hasonló sorozat a Fables is, ami néha annyi példányt adat el a köteteiből, mint a füzeteiből. Most nem ez a helyzet, de azért a közel 12 és fél ezres 12. kötet így is szépen ment.
A harmadik helyen már egy jóval alacsonyabb példányszámot látni, az Irredeemable első kötete már a hatezret sem érte el, és ezzel eléggé párban jár a szintén kötetekben is jól menő Invincible-lel.

Innen már csak érdekesebb címeket említek:
Kijött a teljes Hush egy kötetben, puhafedelesben, 25 dolcsis borítóáron, hogy ha esetleg valakit így is érdekelne, és nem akarja a magyart beszerezni (mivel mindkettő tpb, így legfeljebb annyi a különbség, hogy emez vékonyabb egyszerre és magyar... hogy ez utóbbi tény előny vagy hátrány, mindenki döntse el maga). Ezzel egyben megjelent a Silver Surfer-Requiem és a Spider-Man One More Day is. Előbbi premiere HC, mert nehogy egy jó sorozatot értelmes minőségben adjanak ki ugye, utóbbi viszont egy csicsás nagyalakú kötet, mert hát ha már egyszer rossz, legalább nézzen ki szépen. A Marvel gyűjteményeskötet-szerkesztőségének logikájától néha paxromanav1komolyan hanyatt tudok dőlni, akkora állatságokat képesek kitalálni (például hogy egy francia album - A4-es méret - helyi kiadása legyen egy füzetnél is kisebb, mert nekik úgy tetszik...).
Megjelent végre az Image nagy sikerű minijének, a Pax Romanának is az első kötete, mellé pedig az új Zelda-könyv is, de a WildStorm is végre elkezdte a WoW-ot kiadni tpb-ben (a WildStormról tudni kell, hogy minden létező kiadónál... ööö... érdekesebb stratégiát alkalmaz a tpb-i sandmansimonkirbymegjelenéseiben). De kijött a Sandman első marha vastag HC-je is. Csak ez nem a Gaiman-féle, hanem a régi, Joe Simon és Jack Kirby által jegyzett sorozat, még az Aranykorból. Amitől viszont csuklottam egyet, az az új Marvel Masterworks Amazing Spider-Man ára: 55 dolláros borítóár. Ez a sorozat akkor drágának számított már, amikor 35 dolcsi volt darabja. Emellett az ötven dolcsis és 240 oldalas Eerie Archives a Dark Horse-tól már szinte ingyen van (amúgy ebből már nem a negyediknél kellene tartanunk a tavalyi bejelentés értelmében?).
eerie2És a végén... nagy nehezen kijött - alig háromnegyed év késéssel - a Midnight Nation, Joseph Michael Straczynski nagy sikerű Top Cow-s sorozatának keményfedeles kiadása, amire már nagyon-nagyon régóta vártak a rajongók. Köztük én is. Marc Silvestri azonban az utolsó hetekben lefújta az egészet, és kiadatta egy absolute-méretre (kb. A4-es) növelt, bőrkötéses, védőtokos, poszteres, anyámkínjás változatban... 100 dollárért a kiírt 35 helyett. Ő azt hitte, hogy ezzel sok pénzt fog bezsebelni. Az amazonos több ezres előrendelés háromnegyedét lemondták. A listán meg kemény 354 példánnyal szerepel. Csak akkor arra lennék kíváncsi, hogy akkor most ki szúrt ki kivel. Mert nekem nagyon úgy tűnik, hogy mindenki mindenkivel, de leginkább Silvestri önmagával, a cégével és az olvasókkal. Ha már rajzolni elfelejtett és nem is hajlandó, legalább céget vezetni sem tud még mindig, ezt öröm látni, de komolyan. És most megyek, és pityergek valahol...

A számok...
Nagyon röviden annyi a helyzet, hogy a füzetes eladások példányszáma esett 1%-ot tavaly ilyenkorhoz képest, de a főleg Marvel által megnövelt áraknak köszönhetően a legjobban menő sorozataik között az összbevétel 5%-ot emelkedett. Ugyanakkor a tavaly ilyenkor tomboló Watchmen-láz hiányának köszönhetően a köteteknél 16%-os esés állt be, ami gyakorlatilag a Watchmen akkori eladásait teszi ki (igen, képregényboltokban minden hatodik eladott könyv az volt tavaly). Így összességében a teljes bevétel egy hangyányit, megközelítőleg 1%-ot emelkedett, ami egy elég biztató jel a képregénypiac szempontjából, és ami talán kis szerencsével átgyűrűzik kis hazánkba is (mármint a tendencia).

És a szokásos linkek:
Top 300 képregényfüzet
Top 300 képregénykötet
Feketeségbe burkolódzott az amerikai képregény-eladási lista, amit tovább fokozott egy jó nagy adag sötétség is. De a metaforákat félretéve, jöjjön, hogy pontosan milyen is volt a június az USA képregénypiacán:

Totális feketeség, avagy az élboly:

capamreborn1Miután a Marvel nyáron teljes fokozaton hajtja a Dark Reign logójával ellátott történeteket és teljesen ötlettelen és történet nélküli miniket, ráadásul lassan minden második sorozatát Dark akárminek nevezi, mert az most trendi, kicsit fura látni, hogy egy ettől független minijük végezte a csúcson. Ha valakinek még nincs ötlete, hogy vajon mi lehetett az, akkor csak blackest1annyi, hogy: Captain America: Reborn első rész. 193e-n. Ezzel nagyon veri a júniusi Batman & Robin első részét (168e), de a hasonló nevű áprilisi Flash: Rebirth első számát is (102e).
A második helyen a DC idei nagy crossovere, a Blackest Night központi minijének első része csúszott, és ezzel a DC ismét képtelen volt a nyári nagy eseményének indításával elbitorolni az első helyet, a Marvel most - egy jóval kisebb hírverést és körítést kapott, de nagy jelentőségű történetével - megint csak beelőzte. Viszont nagyon érdekes lesz majd megnézni jövő hónapban, hogy miként teljesítenek majd a második részek, megfordul-e az állás.
Harmadik helyen a közel ötvenezret eső Batman & Robin második része csücsül, ami a 118e-vel még így is roppant szép eladásokkal büszkélkedhet. Őt követi az Amazing Spider-Man 600. része, ami a Marvel nem picit pénzéhes taktikájának köszönhetően öt dolcsiba kóstált, akárcsak a kicsit lejjebb, a nyolcadik helyen 92e példánnyal heverő Incredible Hulk 600. száma. Megjegyzem, hogy a top10 DC-s képregényeiből mindössze egy kerül 4 dollárba, míg a Marvelnél minden, ami nem 600. szám, de amúgy a 18. helyig nem is találunk háromdolcsis Marvel-képregényt. A cég rohadtul örülhet, hogy Amerikában sikerült elkezdeni kimászni a válságból és van az embereknek pénzük a drága holmijaikra...
hulk600De folytassuk. Az ötödik hely kicsit tompít a sötét hangulaton és zöldebben láttatja a helyzetet, ugyanis az esemény megkezdésével a Green Lantern v4 is fogta magát, és beköszönt a százasok közé, méghozzá két füzettel is, 109 és 105e-en. És ezzel ők is zárják a hat számjegyesek sorát.
batrobin2A még mindig ismeretlen, de legalább olvashatatlan Vörös Hulk előtt ott van még egy Dark Avengers is, ami lassan teljesen beáll 95e-re és átveszi a majdnem-százezres Bendis-cím helyét a New Avengerstől. Kilencediknek a Captain America 601. száma jutott be 87e-rel, ami jelentős előrelépés a visszaszámozás előtti állapothoz képest (és ami valószínűleg Brubaker távozását követően nem fog megmaradni valami sokáig), a tízes lista végén pedig a még a Gah Lak Tus-trilógia színvonalát is messze alulmúló (pedig azt aztán közel sem volt egyszerű überelni olvashatatlanságban) Ultimate-mini, Loeb totális csődje, az Ultimatum végezte, ami emberileg megmagyarázhatatlan módon példányszám tekintetében maradt ott, ahol volt. Finch lehet az egyetlen ok, más kizárt.
Hosszú idő után először... de az is lehet, hogy összességében először, de a New Avengers lecsúszott a top10-ből, 84e példánya csak a 11. helyre volt elég. Mögötte egy heti minisorozat, a Blackest Night: Tales of the Corps jutott, melynek második és harmadik része amúgy 16. és 17. helyen futott be, közvetlenül az anyasorozatuk, a Green Lantern Corps v2 aktuális része mögött. A másik két helyen az Uncanny X-Men és a Winnick által már most elég gyengécskén írt Barman 688. része esett be (melyet amúgy egyszer valaki megmagyarázhatna nekem, miért nem számoztak újra... a Detective Comicsot még talán megértem, de ezt abszolút nem). A második tízes utolsó három helyén a már nevében nevetséges Dark Wolverine, az ASM 599. része - ami amúgy a 72e-vel jelentős emelkedést produkált önmaga is júniushoz képest - és az Utopia c. crossover mellékága, a Dark X-Men mini első része osztozik.
legacy226detcom855Innentől már kicsit drasztikusabban megyünk lefelé, mert például a Justice League: Cry for Justice c. minije, amihez a DC hatalmas reményeket fűzött és a JLA toplistába lövését várta el tőle, meglehetősen gyengén, 68e-n nyitott, ami már most inkább egy csődhöz hasonlít, igaz, a promóciós anyag róla finoman szólva sem volt meggyőző, ami sokakat elriaszthatott a meseszép festmények csábítása ellenére. ezt sajnos a kiadó már az indítás előtt bebukta.
De a Marvel Mighty Avengerse se járt jobban, mert hiába lett sokszor jobb és bosszúangyalosabb Slott keze alatt, ha folyamatosan veszti a vásárlókat. Mintha a tengerentúliak azt mondanák, hogy szerintük Avengerst csak Bendis tud írni, pedig ő az, aki nagyon nem...
A hatvanasok közé amúgy még a Detective Comics 855. füzete jutott be, de innen még jelentős esés várható, és ott van még az X-Force aktuális száma is. A 25. helyen tanyázó szívem csücske sorozat, az X-Men Legacy sajnos ismét nem tudta elérni a hatvanezret.
Összességében a top25-ben 11 DC-s cím foglal helyet, ami meglepően kiugró eredmény a kiadótól az utóbbi pár év tükrében. Ilyet talán még a Final Crisis melléksorozataival se tudtak elérni tavaly. Geoff Johns jelen pillanatban igazi kabalája lett a cégnek, aki rengeteg pénzt hozott be nekik a nyár közepén.

A két nagy játszótere:

Vagyis a 100. helyig a lista maradéka.
Rögtön a 26. pozícióban a még mindig eső JLA v4 fogad minket, aminek viszont maga a helyezése meglepően jó (kettőt esett júniushoz képest), ami annak köszönhet, hogy a Marvel középkategóriás dpmerc01sorozatai elég nagyot csúsztak lefelé, és míg a top címeik egyre nagyobb arányban kezdik kitenni a cég képregényes profitját, a nem annyira futtatott füzetekre már nem nagyon maradt pénze a vásárlóknak. Ennek lehet például köszönhető, hogy a továbbra sem vicces Deadpool a 27. helyen lehet a maga 58e-vel, de a másik sorozata, a Merc With a Mouth is ott van a 30. helyen 55e-rel (mely sorozatra amúgy nagyon kíváncsi vagyok, megéli-e az egy évet... nem hiszem).
buffy26Mi az, ami még érdekes lehet innen... igazság szerint van jó pár említendő sorozat, megpróbálok röviden végigszaladni rajtuk.
A Dark X-Men második része már igencsak gyengén szerepelt az elsőhöz képest, 69e-ről 57e-re ment le, de mivel már csak egy szám van azon kívül hátra, jobban nem nagyon eshet. A felsőbb réteg egyetlen olyan füzete, ami nem a két nagytól jött, ismét csak a Buffy, ami viszont most közel 5%-ot esett lefelé, amire pedig nem nagyon volt példa egy ideje nála. A megszűnt Robin-sorozat utódja, a Red Robin a második számával visszament 51e-re, ami azt sejteti, hogy nemsokára a címváltás ellenére is visszaáll ugyanarra a szintre, mint amin a R.I.P. előtt állt. Ezen kívül a hatalmas Blackest Night-logónak hála a Titans is kimozdult a harmincezer legaljáról és feljött egészen 46e-rig, amivel elég szépen beelőzte a Marvel legrégebbi szuperhőscsapatának füzetét, a Fantastic Fourt, amin a Millar-éra (immár Hitch nélkül) végül 44e-n búcsúzott. Jön Hickman, meglátjuk, mire lesz képes. Az eddigi teljesítménye a Marvelnél egyáltalán nem hozza azt a szintet, amit a rajongói elvártak volna tőle, sajnos.
A negyvenezresek közt amúgy még ilyen címeket lelhetünk fel, mint az Amazing Spider-Man Annualja (amit ismét Guggenheim írt, de minek...), a lassan beállni látszó Invincible Iron Man v5 - bár ez a sorozat annyira össze-vissza tud menni eladásra és színvonalra is, hogy képtelenség bármiféle jóslatot mondani az eljövendő sorsával kapcsolatban - a Wolverine Origins, ami a Marvel első számú egykarakteres képregényének indult egykor, de az egyik új Bat-cím, a Streets of Gotham és a New Mutants v3 is már bőven ezt a részleget boldogítja, és még nem tudni, meddig esnek majd.
wednesday1A DC új heti sorozata, az ezúttal csak 12 részesre tervezett Wednesday Comics c. antológia hozza az eddigi heti sorozatok formáját, az első négy rész rendre 48, 42, 39 és 36 ezres eladásokat produkált, ami egy teljesen megszokott görbe a sorozatok esetében. Az eddigiek alapján olyan harminc legalján várható, hogy befejezi, ami egy viszonylag kis reklámot kapott és hetente megjelenő négydolcsis sorozat esetében teljesen korrekt szerintem.

xfactor46A harmincezres rész picit érdekesen oszlik meg. 38-39e-n egymást tapossa az összes Superman-cím, a Cable v2, a Gotham City Sirens és a Superman/Batman, majd gyakorlatilag jön egy nagy lyuk, és aztán 31-32e-n jön megint egy nagy adag, ahol olyasmiket találni, mint a Supergirl v5, Punisher v6, X-Factor v3 (ez is sajna egyre jobban kezd beesni harminc alá), Teen Titans v3, Wonder Woman v3. A Black Panther v5 - amit hivatalosan Black Panther v2-nek mond a cég, ami annak fényében fura, hogy a v4-et is rögtön a v3 után indították, tehát akkor már inkább harmadiknak kellene mondani - már a húszezresek listáját vezeti, ami eléggé sejteti, hogy meddig lesz még életképes a sorozat. De a húszezresek tetején tanyázik a Son of Hulk, a Ms. Marvel v2, az Incredible Hercules és a meglepően remek X-Men Forever is, mely utóbbit mérhetetlenül sajnálnám, ha megszűnne az elkövetkezendő hónapokban/években. A két nagy magas színvonalú szuperhősös sorozatai továbbra is a húszas határ közelében mozognak, de most egy picit emelkedett szinte mind, így inkább a 22-26e környékén látjuk a Nova v4-et, a Guardians of the Galaxy v2-t, a Secret Six vol. akármennyit és az Outsiders v2-t.

Alul, ahol már szóhoz is lehet jutni:

angel23A Buffyt leszámítva a kisebb kiadóknak esélyük se volt a két nagy eseményorientált marketingkampánya mellett bekerülni a lista első 75 helyére. Az első kiskiadós képregény, a Boys 32. része a maga 25e-s eladásával csak a 78. helyre volt jó. Összehasonlításképp, júniusban már a hatvannyolcadik, májusban a hatvanhatodik helyen találtunk képregényt valamelyik fables86kicsitől, konkréten az IDW nagy fogását, a Dark Horse-féle Buffy kvázi testvérsorozatát, a szintén a Whedon-univerzumban játszódó Angelt. Ennek ellenére amúgy a húszasokat is még mindig nagyrészt a Marvel és a DC viszi el a kis sorozataikkal, mint amilyen például a Green Arrow/Black Canary, az Agents of Atlas v2, az eXiles v2 vagy a Fables. (Mielőtt valaki ez utóbbi miatt megijedne, hogy milyen rosszul megy a kedvenc sorozata, ne feledje, hogy a Vertigónál ez már kiemelkedő teljesítmény, és hogy az alkiadó a könyvekből generál brutális bevételt, amik meg rendre a kötetlista élén ugrálnak képregényes kategóriában a nyugatiak között, ahogy azt majd kicsit lejjebb is láthatjuk.)
Húszezer alatt rengeteg Marvel- és DC-mini, kifutó sorozat és egyéb ilyen kisebb cím van, de azért egyre több Image-képregénnyel is találkozhatunk, köztük a stagnálásból lassan felfelé mászó Spawnnal is, ami közeledik a 200. számához, és ismét esélye nyílt ara, hogy elérje a húszezres álomhatárát (és igen, most arról a képregényről beszélek, ami egykoron a lista megingathatatlan negyedik helyezettje volt, csak azóta megjött az olvasók esze). De vannak itt, 10e felett, olyan érdekességek, mint a Barack creepyv201Obama: The first 100 days második része, a Dark Horse által feltámasztott egykori warrenes cím, a Creepy, ezúttal Creepy Comics néven (aki nem ismerné: ez egy kegyetlen híres horrorantológia volt a hatvanas-hetvenes években, amin olyan rajzolók is dolgoztak, mint Neal Adams, Steve Ditko, Frank Frazetta, Al Williamson, Doug Moench), hála a Dark Horse-szal kötött egyezségnek. Ez a sorozat azonban teljesen új, és nem egyezik meg az elég vaskos keményfedelesekkel, amiket még éve elején kezdtek el kiadni évi három kötetben (aki szereti a klasszikus horrort, annak gyakorlatilag kötelező).
Ami még talán érdekes lehet... Az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? c. Phillip K. Dick-mű képregényes feldolgozása, amit egy nagyon-nagyon apró kiadó jelentetett meg, 11e-n nyitott, ami egy ilyen méretű kiadó esetében kész világsiker. Ezzel szemben az IDW egyik nagy licencbüszkesége, az amerikai közönségnek szánt új Doctor Who-sorozat is hellblazer257ugyanitt kezdett, ami viszont onnan nézve már nem olyan erős kezdés. De bejutott még 10e fölé az előző havi Captain America 600. száma (igen, egy újranyomás, ami a 200. hely fölött van, ez is elég ritka a DC Specialjeit leszámítva, amikkel viszont a mostani lista is tele van) és Terry Moore Echója, ami mintha mostanában kezdene egész kiszámítható gyakorisággal érkezni. A Hellblazer: Constantine azonban az elmúlt hónapokban elkezdett szépen, lépésenként, de kicsúszni a 10e-s részleg közül. Lassan a Dynamite újjáélesztett Lone Rangerével van egy szinten, ami viszont megint csak veri az aktuális Star Trek-képregényt, pedig az a címe alapján Spockról, a Trek-kockák kedvenc karakteréről szól. Ja, és a Bone szerzőjének, Jeff Smithnek az új sorozata, a RASL is az elég hektikus megjelenése miatt kiesett a tízezerből.
10e alatt már több, mint 100 sorozat, mini és egyéb van, nem sorolok innen semmit, rengeteg érdekesség van, nagyon jó címek is, de akiket érdekel, azoknak ajánlom figyelmébe az írás alján található linket. Amennyiben nyitott a szuperhősökön kívüli részlegre is, izgalmas címek között mazsolázhat.

Gyerekeknek:

uxmfc1Ismét Első Osztályosok az élen a gyerekképregények között, az Uncanny X-Men First Classnek hála, ami, akárcsak a "sima" X-Men First Class, nyolc részes miniként indul. Reméljük, hogy Parkernek lesz kedve folytatni, és ebből is lesz egy ongoing a második sorozatára. Utána van egy kis ugrás, és az Óz, a nagy varázsló feldolgozásának utolsó része jön, ami elég oz8szépen megtartotta magát a tízesek közepén egészen a végéig. Aztán következik a Marvel mesterhármasának utolsó tagja, a Wolverine First Class, hogy aztán hosszas-hosszas szünet és szakadék után átadja a gyeplőt a DC Mini Titánjainak, amik viszont már esélytelenek arra, hogy valaha visszamenjenek nem a 10, hanem a 9e fölé. Éppen csak megelőzték a Hihetetlen család minijének befejező részét, ami viszont kemény hat füzettel győzte csak le a Sonic the Hedgehog 202. számát.
Nem éppen gyerekképregény, de műfajában sok ilyen jegyet hordoz a Mice Templar második sorozatának első része, ami hihetetlenül sokat váratott magára, és legfeljebb csak reménykedni lehet, hogy ebben nem lesznek fél éves csúszások, mint az elsőben. Ez amúgy Sonicék és a Batman: The Brave and the Bold közé ékelődött, mely cím amúgy éppen csak jobban teljesített, mint a Marvel most készülő Vasember-rajzfilmjéhez kiadott egyrészes kis füzetecske. Aztán megint egy kisebb kiadó, az Archie másik Sonic-sorozata jön, hogy utána visszaadja a stafétát a DC Billy Batsonjának, majd - miután átugrottuk a szintén obamás President Evil nevezetű örökbecsű gyöngyszemet - befut a Muppet-mini befejezése, ami aztán némi Simpsonnal fűszerezve lemegy a másik Muppet-mini,a Robin Hood második részéig. Utána az arculatváltással kicsit megugrott Marvel Adventures Spider-Man található, aztán pedig egy Super Friends a DC-től (ebben erősítsen meg valaki, de ez valójában v2, nem?), és egy kissé szokatlan dolog, ugyanis a Marvel Adventures Avengers eléggé egymaga árválkodik a listán, hisz jön utána egy Toy Story-feldolgozás és egy Franklin Richards-egyrészes is, mielőtt visszatérnénk az franklinschooloutAdventures Super-Heroesig, ami amúgy éppen csak feljutott a listára.
Összességében a gyerekképregények eléggé esnek lefelé, a DC Looney Tunes-a most be se tudott jutni a listába, de a Scooby Doo-nak is éppen csak sikerült a 297. helyen. Mivel mostanában a sötét képregények lettek a menők, amit sajnos időnként elég sötét emberek is alkotnak még sötétebbeknek - és most nem a bőrszínre asszociálok - így a könnyedebb... na jó, a nagyon könnyedebb, gyerekes kikapcsolódás kedvelői lassan kénytelenek lesznek a klasszikus alkotásokat tartalmazó dvd-ik felé nyúlni, ha valami gyermeki humorra vágynak. De nem baj, lassan idehaza is kezdenek viszonylag értelmes áraik lenni a régi rajzfilmek dvd-kiadásainak.

Könyvet olvasni jó... hát még ha sok kép is van benne:

100bulletsv13A képregénybolti könyveladások júliusban az év eddigi eladásaihoz, de az előző évek hasonló időszakában mért eredményekhez képest is meglehetősen visszafogottak voltak. A lista élén a 100 Bullets utolsó tpb-je áll 8680 kötettel. Most már viszont a Vertigo lassan rávehetné magát a keményfedelesek megjelentetésére. Bár mondjuk amilyen iramban hajlandóak HC-ket csinálni... másfél éve várok egy nyavalyás Fables-keményfedelesre. Utána a Boys aktuális gyűjteményes kötete jön, majd a harmadik helyre becsúszott egy "kommersz" darab is, Neil Gaiman képekbe öntött mesterműve, a Batman: Whatever Happened to the Caped Crusader? méretnövelt, keményfedeles kiadása. (Személyes megjegyzés: ami eszméletlen gyönyörű lett, és ami számomra még jobb, magával hozta a Moore-féle Whatever Happened to the Man of Tomorrow? című, a Zsákon is olvasható történetének batmanwhttcchasonlóan igényes újrakiadását - ami amúgy a listán két hellyel lejjeb szerepel -, így végre az is megvan papíron értelmes minőségben, újraszínezés nélküli változatban, hogy törne le annak is a keze a DC-nél, aki a régi történeteiket újraszínezteti, ha kell, ha nem...)
Negyedik helyen a nagy Blackest Night-láznak hála a Rage of the Red Lanterns keményfedelese található, kettővel lejjebb meg egy újabb személyes szívem csücske, a Mouse Guard Winter 1152 c. minijének hardcoverje, amit már alig várok, hogy végre megérkezzen a tengerentúlról.
Nyolcadik helyre egy meglepően olcsó kötet jutott be, ami valójában egy zsebkönyv, és a Dark Horse kiadásában megjelent Star Wars Adventures második könyvét takarja. Amúgy kéz a kézben jár a centre ugyanannyiba kerülő legújabb Narutóval.
Valamennyivel lejjebb találunk egy címet, aminek sok olvasó örülhet, mégpedig a Preacher első HC-ját, amit a DC nagyon kedvesen hajlandó volt végre megjelentetni potom 13 évnyi könyörgés után a rajongóktól. A kötet negyven dolcsi ugyan, de legalább 12 részt tartalmaz. És igen, ilyenért sírok én Fables-ből.
mgwinterDe hogy a DC-nél maradjunk, ők aztán tényleg nem sietik el a dolgokat, ezt remekül példázza a lassan két évesnél is öregebb Superman and the Legion of Super Heroes c. történetszál puhafedeles gyűjteményes kötetének megjelentetése is, aminek a keményfedeles sem éppen tegnap jött ki. De legalább egész olcsó, hisz alig 15 dolcsi, ami miatt még a legsóherebb Superman- és Légió-rajongónak is gyakorlatilag kötelező darab. De ha már olcsó dolgok, a Final Crisis: Rogue's Rvenge-ének HC-ja is alig 20 dolcsi, igaz, az csak négy részt gyűjt össze. Ami viszont már a pofátlanság csúcsa, az ismét csak a Marvel, ami újra kiadta a Civil Wart tpb-ben, és képesek érte 25 dollárt elkérni, amennyibe egy normális keményfedeles szokott legfeljebb kerülni. De a jóval lejjebb található Marvel 1985-ért is 20 dolcsit kérnek tpb-ben, ami igazság szerint a rablás fogalmához közelít, még akkor is, ha jóval 200 alatt van jelenleg a dollár árfolyama. (Amúgy egyébként ha valaki végigfutja a listát, láthatja, hogy a Marvel-kötetek ára irreálisan magas, különösen a hasonló terjedelmű társaik mellett... gyakorlatilag többe kerülnek így a történetek, mint füzetenként, aminek éppen, hogy fordítva kellene lennie.)
Összességében a kötetlistában sok érdekesség fedezhető fel, például hogy a régi nagy klasszikus történetek továbbra is megyegetnek, legyen szó az Arkham Asylumról vagy teszem azt Jeff Smith Bone-jának egykötetes verziójáról (amire amúgy lassan piszkosul ráférne egy újabb nyomás). És bár általánosságban nagyobb számokat látni a listában egész végig ugyanazokon a helyeken, valójában csak egy konstans alacsony érték látható a kötetek eladásain, az összesített már jóval kedvezőtlenebb képet mutat.

Összességében... Ez volt a második hónap, amikor az összesített füzeteladás felfelé mászott, sőt, tavaly júliushoz képest is emelkedtek a számok, a megnövelt áraknak köszönhetően pedig az összbevétel is, amelynek ismét a Marvel csípte le a nagyját, de most a DC része is érezhetően nagyobb lett, negyed év alatt több, mint nyolc százalékot jöttek fel, igaz, a Marvel is eléggé belehúzott, így a kisebbeknek jutott végül kisebb szelet abból a bizonyos tortából. A füzetek darabra amúgy tavaly ilyenkorhoz képest 3%-ot mentek fel, a kötetek viszont 11%-ot le, de dollárra ha egy hajszállal is, de javult a helyzet (amúgy ez a válság ellenére érdekes módon az egész évre jellemző a nem olyan régi elég siralmas hónapok ellenére is).

És a végére a szokásos linkek:
Top 300 képregényfüzet
Top 300 képregénykötet
Itt a nyár, tombol a kánikula, sült galambok potyognak az égből, és persze megkezdődött a nagy nyári dömping a szórakoztatóiparban is, köztük a képregények terén. Bár idén nincs egyetlen olyan giganagy esemény, mint tavaly volt, azért a kiadókat se kell félteni, ha a vásárlók pénztárcájának megcsapolásáról van szó. De lássuk, hogyan is nyitották a 2009-es nyarat az USA-ban a képregénykiadók.

Legteteje, ami már tényleg tetejének tűnik:

batrobin01capam600A májusi katasztrofális eladások után (ugye semmi se jutott 100e fölé, és a 100. helyen már a 20e alját súroltuk) néhány ügyesen időzített eseménynek hála kifejezetten jobban fest a lista. Az első helyen rögtön egy 168e példánnyal indító sorozatot találunk. Természetesen a Grant Morrison és a Frank Quitely által fémjelzett Batman and Robinról van szó, aminek érdekessége, hogy az egyike a nagyon kevés három dolláros képregényeknek a listavezetők között. Rögtön utána például egy öt(!) dollárba kerülő füzet jön, a 100 oldalas Captain America (v1) #600 112e példánnyal, ami az árának köszönhetően június legtöbb bevételt hozó képregénye is volt egyben.
A bronzérmet a Dark Avengers és az X-Men crossovere, a Utopia első része szerezte meg, de az már csak 97e-re tudta feltornászni magát, és figyelembe véve, hogy a többi része két ongoingban jelenik majd meg, biztosak lehetünk benne, hogy ez volt a történet eladási csúcsa.
De Bendis örülhet, mert az Angyalai most kifejezetten jól hoztak a konyhára. A júniusban megjelent két Dark Avengers is bőven 90e felett végzett, a New Avengers viszont egy jó hat és fél ezres esés után kiszorult a 90e-sek sorából. Az Angyalok közé még beszorul egy daxmenBatman 687. szám is, amiről három dolgot érdemes tudni: Judd Winnick írja, tehát jó szinte biztosan nem lehet, itt már teljes időben Dick Grayson fogja viselni a csuklyát és állítólag vele is fogunk foglalkozni, és hogy a nagy sikernek hála a DC a főbb Bat-füzetek árát - köztük ezt is - minden szívfájdalom nélkül megemelte négy dollárra.
A nyolcadik hely... a nyolcadik hely... Vannak olyan sorozatok, amiket az ember nem érti, miért olvas. Ilyen a Marvel Vörös Veszedelme, de az írója nem csak ezzel bővíti a hágai bíróság elé terjesztett vádjai sorát, van neki ám egy Ultimatum nevű minije is aminek a célja, hogy az amúgy is kifulladt és ellaposodott Ultimate-univerzumnak olyan dicstelen és szemétre való véget írjon, ami emberileg már szinte elképzelhetetlennek tűnik. Ennek ellenére, akárcsak a Pocsék Piros Paprikajancsit, ezt is veszik, mégpedig a negyedik számot ugyanúgy 87e-n, mint az előzőt.
De hogy valami jó hír is legyen a végére, a Blackest Nightot előkészítő Green Lantern v4 tovább mászott felfelé, immár 84e-n pottyant a kilencedik helyre - a visszaesés az előtte lévők erősödésének köszönhető - viszont a Flash: Rebirth továbbra is apránként megyeget lefelé, most már ő az utolsó előtti a nyolcvanasokból.

Futottak még, vagyis akik nem fértek a top10-be:

A Rozsomák-rajongók valószínűleg valahol sírnak. Miután befejeződött az Old Man Logan a Wolverine v3-ban (maga a történet egy külön füzetben fog befejeződni), a Marvel valószínűleg második legtehetségtelenebb jelenlegi írója, Daniel Way vette át a címet a 75. résszel, thor602amit igen elmésen és marha "trendin" átneveztek Dark Wolverine-nek, és így Dakennek, a világ egyik legjellegtelenebb karakterének immár két önálló sorozata is van. (Komolyan, az ember azt hinné, tanultak Venom példájából abból, hogy egy zéródimenziós karakter mindenre jó, csak címszereplőnek nem.) A sorozat 74. része még csak 66e-n tengődött a 16. helyen, a jubileumi címátnevezős füzet pedig már a 11. 80e-rel. De hogy a kettőzött füzetek ne maradjanak le, van itt még datcom854két Uncanny X-Menünk is, ami szintén elkezdett mászni visszafelé. Az 512. rész 76e-rel bejött 12.-nek, az előző része 14., köztük pedig egy szintén új korszakába lépő Detective Comics szorult, főszerepében a jelenlegi Batwomannel és az új Questionnel (találós kérdés: mi a közös ebben a két karakterben?).
És most jöjjön az első tényleg rossz hír: az, hogy kiszivárgott, Straczynski távozik a Thor-sorozattól a szerkesztőség erősködése miatt, már kezd köztudottá válni a széria kedvelői között (akik nem hallották: azzal a feltétellel vette át, hogy nem kell belefolynia a Marvel-univerzum eseményeibe, magának írhatja a történetet... amibe a szerkesztők bele is mentek, erre most 2010-re bejelentették, hogy a nagy éves eseményük egy Asgard körül forgó crossover lesz, aminek az élén a Thor-sorozat lesz, JMS meg fejezze be addigra a már évek óta épített eposzát, mert nekik az kell... Straczynski természetesen erre rögtön bejelentette, hogy kiszáll... úgyhogy lehet köszönő leveleket írni Quesadának, amiért sikerült tönkretennie az egyetlen minden szempontból hibátlan top sorozatukat), de ez se magyarázza, hogy miért esett 70e alá a 602. szám eladása. De az is fura, hogy az egykori aranytojást tojó tyúk, az Astonishing X-Men v3, amit ráadásul Warren Ellis és Simone Bianchi készítenek, miért megy ilyen pocsékul (64e). Mert a Mighty Avengers esését, ami a 17. helyet csípte meg 67e-rel, még talán megértem: nincs ott Bendis neve, a zombikat rögtön nem érdekli, annak ellenére, hogy már most közelebb van a Bosszú Angyalaihoz, mint Bendis utóbbi öt éve valaha volt. Lehet, hogy pont ez a baj, hogy a címéről szól a képregény,a mi manapság szinte már megbocsáthatatlan bűn.
redrobin1A nagy Bat-láz a jelek szerint meghozta a maga hasznát, mert a korábban éppen csak eléldegélő Robin-sorozat újraindítása Red Robin néven az első számot felhozta egészen 64e-rig a 19. helyre, ami annak ellenére, hogy ez óhatatlanul is esni fog (tippre olyan 50%-ot fél éves időtartam alatt), így is egy igen szép kezdés egy melléksorozattól. Mint ahogy a Streets of Gotham 57e-re és a Sirens 52e-re is. És ha már DC, a Green Lantern Corps felemelkedése most megtorpanni látszott, mert bár így is új saját rekordot döntött a sorozat, de a növekedés aránya már eléggé elhanyagolható az eddigiekhez képest (3% alatt).

Középmagasan, ami most már viszonylag jól is néz ki:

A 21. helyen rögtön egy régi ismerős fogad, az Amazing Spider-Man, amiben egy, a harmadik részéig még egész ígéretesnek tűnt sorozat, Joe Kelly American Sonja olvasható. És bár májusban a Dark Reign-be való bevonásának hála a sorozat 58e-ről felment asm59671e-re, ez csak pillanatnyi elmezavarnak volt betudható (annyira azért még nem jó), vissza is esett most 61e-re, vagyis összességében az egész újabb huzavona mi volt? Igen, teljességgel felesleges. És ha már a hatvanas alja, megemlíteném, hogy nagyon szüksége lesz a DC-nek a JLA megújítására (ami hamarosan be is következik), mert a sorozat most már lassan kezd átmenni szabadesésbe. Már a Pókember is lazán leveri, ami azért gáz a DC egyik presztízssorozatától.
X-ék egymásra találtak most, ugyanis a stabilan 58e-t tartó X-Force v2-höz most csatlakozott a 225. részéhez ért Legacy is, ami elég szép lendületet vett a 224. részében véget ért szavakkal leírhatatlanul kiváló történetével. (225. rész... jó ég, mintha csak pár hónapja lett volna, amikor megvettem a 200.-at...) De a Kábel is egész jól elvan immár 50e környékén, legacy225és még mindig előzi a Fantasztikus Négyest, igaz, most már csak egy kicsivel. AMi azonban megint érthetetlen, hogy a Deadpool v4 is megint feljebb jött, amikor a története meg mindent megtesz, hogy minél rosszabb legyen (igen, Way írja sajnos).
Az, hogy az Ultimate-sorozatok kezdenek kifulladni, szerintem nagyon jól bizonyítja a következő kép: az Ultimate Spider-Man utolsó részét, ami minden, csak nem történetlezárás, 57e-n vették meg. Ez a szám eléggé ugyanaz, mint a sorozat összes előző részénél. Viszont az elméletem az, hogy egyszerűen volt pár zombi, aki automatikusan megvette mindentől függetlenül, mintegy pavlovi reflexként a logót meglátva. Ugyanis a Requiem, ami lezárná a szériát a leendő újrakezdéshez, 13e példánnyal rosszabbul ment. És az egyszerűen elképzelhetetlen, hogy ha valaki végig vesz egy sorozatot, akkor miért nem veszi a végét. Pláne a vásárlók negyede. Avagy Obelix után szabadon: dilisek ezek az amerikaiak.
A Marvel és a DC uralma egyre élesebbé válik a piacon, amit az is mutat, hogy a korábban még top10-be is be-beköszönő Buffy Season 8 most csak a 37. helyig tudott feljönni, és egyben ez az első képregény a listán, ami nem a két nagytól jött. Ás utána még jóóóó sokáig nem is látunk majd mást.
wok4Mivel 2009 az űresemények éve, ezért egy pillantást érdemes vetni a Marvel sztorijára is, a War of Kingsre, ami... nos, megy tovább lefelé. Már csak 43e példányt tudtak eladni belőle. A recept a jelek szerint a következő odaát: agyonreklámozott, üres, sehová sem tartó, unalmas, ötlettelen és pocsékul megírt crossover: megvesszük, csak Bendis neve legyen rajta. Ötletes, nagyszabású, pörgős, egyensúlyt stabilan fenekestül felforgató, újszerű történet: nem érdekel, mert mi az, hogy nem állítanak vissza mindent egy éven belül olyanra, amilyen volt? Konklúzió: ezek barmok.
Ha már amúgy szóba kerültek fentebb az új sorozatok... van a Marvelnél pár új dolog, aminek érdekes és sajnos nem túl biztató a sorsa. Aaron Wolverine Weapon X-e úgy megy lefelé, mintha Daniel Way egy kötéllel húzná, ahogy tudja. Az egykor 3. helyen majdnem 100e-rel nyitó sorozat most közel feleannyi példánnyal vesztegel a 34. helyen. De a New Mutants v3 sem büszkélkedhet a maga 43e-vel, ami több mint 10e-s (20%+) esést jelent a sorozatnak. De ha már nagy esés, az egykor top10-es Avengers/Invaders is dicstelen véget ért 43e-vel a 41. helyen.
Negyvenesekről lévén szó, nem mehetünk el szó nélkül Superman mellett sem. Ami kb. annyit tesz, hogy vonjatok le egy ezrest a múlt havi eladásokból, toljátok az egészet lejjebb 10-15 hellyel, és meg is van az összkép. Igaz, most a rakétaként zuhanó színvonalú (hm, feltűnt, hogy valamiért a Marvelnél romlanak csak a sorozatok minőségei nagyon?) Initiative 25. része befurakodott a két ongoing közé, de amúgy az Action Comics és a Superman már annyira kéz a kézben mennek, hogy lassan nem hiszem el, hogy nem egyezik meg főre pontosan az olvasótáboruk.
Ami még említésre érdemes lehet a harmincezresekből...
A Power Girl volume valamennyi 47e-s gyenge indítása után esett is laza 10e-t, szóval aki szereti a sorozatot, az most kezdjen el imádkozni, hogy ennél lejjebb már nagyon ne menjen. De nem indított túl fényesen Claremont kétheti sorozata az X-Men Forever sem, powergirl2igaz, ebben benne lehet, hogy valami nagyon okos marketinges besorolta a kiemelt sorozatok közé, vagyis ez is drágább a többinél. Ainke hála a második rész már csak 31e-t tudott felmutatni. Claremont közel hat év után először ír egy jó képregényt, és most a saját kiadója buktatja azt meg. Olé!
A Titánok továbbra is haldokló ágon vannak, a két sorozat ugyanúgy járt, mint a Superman-címek, szinte darabra megegyezik az eladásuk (ami azért ciki, mert a Titanst a korai szakaszában a DC a top csapatcímének szánta... csak ahhoz esetleg egy olyan író is kellett volna, aki tud írni).
És végül a harmincasok büszkélkedhetnek a második nem Marvel- vagy DC-címmel, a Dynamite Project: Superpowersének hála, amiből is a v2 0. része szépen összehozott 31e vevőt... igaz, ezt valószínűleg a kerek egy dolláros árának köszönhette (emlékeztek még? Az első széria hasonló árú nulladik része százezer fölött ment el, a Dynamite legjobban fogyó füzeteként a mai napig).

Alsó határ, és a kicsik térnyerése:

Nagyon nem tudom, mi újat lehet ide írni. Az igazán jó sorozatok, mint a Secret Six, a Nova v4, a Guardians of the Galaxy v2, au Outsiders nova26v2 (habár ez most kicsit visszaesni látszik színvonalban), az Agents of Atlas v2 és még rengeteg nagyon jó cím továbbra is itt leledzenek. Igaz, valami mágikus húzóerő felülről megnyilvánult itt is, mert sokuk feljebb jött egy-két ezerrel, ami ezen a szinten akár 10%-os növekedést is jelenthet. Amúgy érdekesség még, hogy a Dark Reign gyakorlatilag összes létező minije a húszasok között van, barackbarbarianami véleményem szerint egy cseppet sem meglepő, figyelembe véve, hogy az összes kb, ennyit is érdemel. Viszont a növekedésnek hála a jobb sorozatok közül egyedül a Captain Britain and the MI13 és a Runaways v3 van továbbra is 20e alatt, a határon is egyedül az eXiles v3 és a Punisher v5 táncol (amúgy érdekes, de a Punisher v6 se megy sokkal jobban a maga 32e-vel... és igen, egyszerre van most v5 és v6, szeretjük a Marvel marketingosztályát továbbra is). De nem tudok elmenni szó nélkül a 102. helyen álló képregény mellett. A Devil's Due egyik új sorozatáról van szó, a (figyelem!) Barack the Barbarian első számáról, ami jobban teljesített, mint a Conan the Cimmerian! És ha azt hittétek, az Obamánia ennyiben kimerül, akkor van itt még az IDW-től egy Barack Obama: The road to White House is, ami érdekes módon pont annyin teljesített, mint a Dynamite újjáindított Buck Rogers-sorozata (ami eddig egész ígéretes újrakezdésnek tűnik, akárcsak a tavalyi Flash Gordon).

Gyerekrészleg:

Első osztályban lenni jó! Vagy nem... kinek milyen emlékei vannak első napjáról az iskolában. Az viszont biztos, hogy a kicsiknek (is) szóló sorozatok közül továbbra is a First Class márkanév a legmenőbb, de ezúttal nem a Wolverine volt az első helyen, hanem az Uncanny X-Men First Class felvezető száma 12.6e-rel, a Wolvie FC kerek egy ezressel kevesebbet hozott. Utánuk a szokott Tiny Titans uxmfcgskövetkezik már háromezerrel a Wolverine alatt (esett egy százast, ami jobb, mint a másik hatszázas redukálódása), de nincs messze tőle a 200. számával májusban új lendületet vett Sonic-sorozat sem, ami már beérte Simpsonékat is. Aztán szép kis szünet jön, egészen 7600-ig, a Batman: teh Brave and the Bold kísérősorozatáig, ami után a Muppet-mini harmadik része jön, ami viszont már fényévekkel előzi meg Bart Simpson saját sorozatát, nem is beszélve a DC animated adaptációjáról, a Super Friendsről. És végül eljutottunk a három Marvel Adventuresig is, amik viszont egy-két százasával jövögettek most felfelé.  A legjobban a Póki járt plusz félezerrel, a többiek nagyrészt helyileg maradtak a listán ugyanott, de az eladásaik már jobbak voltak, mint májusban.

Képes és könyv, de nem képeskönyv:

A képregénybolti kötetek eladásai töredékét sem fedik a képregénykönyvek összeladásainak, és nagyon valós képet sem festenek a helyzetről.
...legalábbis ezzel igyekszem most nyugtatni magam a júniusi listára nézve. Mert az még oké, hogy az első helyen a viszonylag még fchcfrissen megjelent Final Crisis keményfedeles verziója végzett 8200 kötettel. De hogy a második helyre Frank Istennényilváníttatnámmagamannyirajóvagyokcsaksajnamárhúszévemegtettem Miller 'sorozata", a Minden Idők Legolvashatatlanabb sorozatának díjáért 99%os esélyekkel induló All Star Goddamn Batman and Dick Grayson, Age Twelve első kötetének puhafedeles verziója jusson...!! És ha ez még nem volna elég, utána a humortalan Deadpool, a Way-féle v4 első kötete furakodott be. Az egyetlen reménysugár a negyedik és ötödik hely, ahová a Sinestro Corps War újabb ét kötete osont fel a rosszabbnál rosszabb sztorik útvesztőjében.
Ezen kívül... nagyon nincs mit mondani. Pár új Marvel-kötet, pár új DC-kötet, és Watchmen már sehol sem. Viszont az utolsó hely érdekes, mert a 300. helyen a Superman: Red Son tpb jutott... ezek szerint mégis kiadták újra nemrég. Személy szerint ajánlom mindenkinek, mert az egyik legjobb valaha megjelent Superman-történet, és Mark Millar írói pályájának egyik fénypontja.

Összességében...
Bár a helyzet javulni látszik a nyári szezonnak hála, a számok már azért nem ilyen derűlátóak. Bár az áremelésnek hála a bevétel 6%-ot emelkedett májushoz képest, összességében tavaly ilyenkorhoz viszonyítva pont ennyit, 6%-ot estek az összeladások, amiben a kötetek 35%-os(!) visszaesése is jelentős szerepet kapott. Az már kérdés, hogy a nagyokosok most arra fogják fogni, hogy nincs idén nagy nyári esemény, és ezzel érvelve most 2020-ig kitalálja mindkét kiadó, milyen megacrossoverek lesznek, vagy inkább a válság miatti fogyasztói kiadáscsökkenés számlájára írják. Imádkozzunk, hogy ne az előbbi legyen...

És persze végezetül mindazoknak, akiket érdekel a teljes lista, itt van a link mindkettőhöz:
Top 300 képregényfüzet
Top 300 képregénykötet
Atom feed | HálóZsák képregények | 2003 óta