Lezárul – majdnem – a nyugati Angyalok nagyszabású, időutazós kalandja a Nyugati Part Bosszú Angyalai v1. 23. részében. Az idővonal már hétfelé szakadt, de én ezek közül most csak hármat emelek ki (a többi mondvacsinált):
1. I.e. 2940-ben az Angyalok Rama-Tut maradék követőivel vívnak nemszeretem harcot, miután minden esélyüket elszalasztották a visszatérésre. A fölösleges áldozatok elkerülése érdekében visszavonulnak Khonshu, a Hold bosszúálló istenének templomába, ahol a papok gondjaikba veszik őket, és hogy valahogy elüssék az időt, Sólyomszem kézimunkázik egy kicsit nekik (rossz az, aki rosszra gondol :P). És így megtudhatjuk, hogy mi köti össze Sólyomszemet Holdlovaggal.
2. Seregély bosszúszomjasan üldözi Fantomlovast, hogy egyszer s mindenkorra leszámoljon vele azért, amit tett. A Lovas nyomában eljut annak szent helyére, ahol megtörténik a nagy összecsapás, melynek végkimenetele később még visszaköszön az Angyalok életében…
3. Pym, Bonita és Holdlovag meglátogatják az F4-et, hogy megpróbálják megszerelni az összetört időgépet, és annak segítségével megtalálják végre eltűnt társaikat. Míg zajlik az ötletelés, Pym itt is nagyképűsködik egy sort a képességeivel és tudásával, csodálom, hogy Richards nem kever le neki egyet. Mindegy, a lényeg az, hogy egy szívvel-lélekkel végzett munka jutalma nem is lehet más, mint a siker! És közben van egy kis idő Holdlovag eredettörténetére is. Hát nem csodás? ;)

Mai történetünk kimaradt a Semic által kiadott történetekből és a Klónháborúk 6. gyűjteményes kötetében jelent meg. Az elkövetkező hetekben igyekszünk majd e kötet füzeteit bemutatni.
Miután Mace Windu felfedezi, hogy a fejvadász-céh egyes tagjai vérdíjat fogadtak el jedikre, összeállít egy csapatot. Meglátogatja a céh központját egy űrállomáson, és elmagyarázza nekik, hogy nem üres szóbeszéd az, hogy jediket megtámadni nagyon, nagyon rossz ötlet…

Sziasztok!

A héten már karácsonyoztunk egyet egy kissé horrorisztikus és nem igazán gyermekeknek szóló füzet keretében. Ma délelőtt határozottan kevésbé korhatáros módon tesszük ezt, hála Múzeumunk legújabb szerzeményének, a Mickey Mouse magazin 1992. év végi számának. Amely talán az egyetlen duplaszám volt a sorozat történetében.

Ennek hála ma félszáz oldalnyi Disney vár a rajongókra és érdeklődőkre, benne természetesen egy elmaradhatatlan karácsonyi sztorival, a magazin első kacsamesés történetével, az egyik leginkább könnyednek mondható Don Rosa-röviddel és még sok más egyéb érdekességgel, amik talán segítenek egy kicsit elhozni a hűs tél hangulatát ebben a rekkenő hőségben.

Sziasztok!

Múzeumunk a héten ismét az ifjabbakat veszi célba a tárlatbővítésével, amelyet rögtön Múminékkal nyitunk, amely a Nokia 3310-es és az Angry Birds előtt Finnország legjelentősebb exportcikkét képezte. Az ötödik füzetben a Múmin-völgy lakói felkészülnek a Varázsló érkezésére… ám ez sem teljesen eseménytelen folyamat, hiszen nem elég, hogy mindennek szépnek kell lennie az ünnepségre, de még egy retikült is fel kell kutatniuk. És ez még csak a rohangászás kezdetét jelenti…

A Fantasztikus Négyes Nagyvárosa csakugyan egy nagy város: olyannyira termetes, hogy a címszereplő hőseink a nyitójelenet után teljesen elvesznek benne, hogy átadják a helyüket Englehart alternatív jövőképének, amelyben természetesen ismét központi szerepet játszanak a Bosszú Angyalai és a Dr. Fátum által szervezett összeesküvés, amely immár egy lépésre van attól, hogy lesújtson a bolygó legegyedibb metropoliszára.

Eredetileg a ma délelőttihez hasonló történeteket a Vegyes kategóriába tesszük (és ott is megtalálható), mégis, a Légy című francia képregénykötet története annyira minden korhatár nélküli, hogy muszáj volt hivatalosan az Ifjúsági részleg alá tennünk. Már csak azért is, mert később egy 65 részes animációs sorozat készült az alapötletéből.
Bizony, ez a Cartoon Network-ös legyes rajzfilm eredetije.

A Légy című mű alkotója Lewis Trondheim, vagyis Laurent Chabosy, napjaink egyik ismert és elismert francia független képregényművésze/grafikusa, aki ebben a kötetben a képregényalkotók egyik legnagyobb kihívását vállalta magára: egyetlen szövegbuborék vagy -doboz, egyetlen írott szó nélkül meséli el közel száz oldalon az általa megálmodott történetet. Amelyet értelmezhetünk egy egyszerű, aranyos kis kalandnak, de akinek van erre affinitása, és bele tud nézni egy mű mögöttes jelentésébe, az érdekes kérdéseket és gondolatokat találhat a sztori kétharmada felé a képkockákban.

Mindenesetre reméljük, hogy ez a termetesebb újraközlés feldobja egy kicsit a hangulatot így, a hétköznapok közepén, ebben a nem túlságosan hűvösnek mondható időben.

Pókemberben és Batmanban van egy roppant erős közös vonás: sok rajongójuk vagy a földhözragadt bűnüldöző énjüket kedveli, vagy a szuperhőst, aki annak ellenére győz le intergalaktikus veszedelmeket egy szál magában, hogy igazából mikroszekundumok alatt el kellene véreznie, ha nem védelmezné a Népszerűség Pajzsa, amely minden átlagos képességű földi halandót legyőzhetetlenné és sebezhetetlenné tesz a kitalált történetekben.

Nos, a Csodálatos Pókember 19. számának azok örülhetnek, akik előbbi kategóriába esnek. Pókember az előző füzet kitérője után visszatér a jelmezbe, és rögtön beleveti magát a bűnüldözésbe, amely egy újabb összezörrenést jelent a Végrehajtókkal, akiket Steve Ditko a jelek szerint komolyan állandó szereplőnek szánt a sorozatba.

Egyben ez az idei utolsó klasszikus Pókunk. Usagi ugyan a jelek szerint visszatért és folytatja a beírást, de a gigantikus kihagyás miatt az év hátralévő részében megpróbálunk egy értelmesebb raktárkészletet felhalmozni jövőre.

PLUSZ!
Most csak kicsit késett az amerikai képregényes listaelemzős cikk júniusi kiadása.

Sziasztok!

Tény, hogy a karácsonytól elég messze vagyunk időben és átlagos napi hőmérsékletben is. (Habár emlékszünk még a majdnem húszfokos karácsonyra?) csakhogy összesen (Zerit dolgait nem számolva) hét CO-s kiadvánnyal indultunk neki ennek a hétnek, így hát furán vette volna ki magát, hogy egy füzetet több mint három hónapig jegelünk csak azért, hogy ismét aktuális legyen, tíz évvel azután, hogy először megjelent honosításban.

Így hát ma délelőtt a nagy kánikulában karácsonyozunk egyet Esque-kel, a vámpírral, aki nem csillog a napfényben, nem sóhajtozik egész álló nap azon, hogy elvehet-e egy emberi lányt feleségül, nem mar egy szűrtelen plüss vérfarkast csak azért, mert annak kigyúrt felső teste van. Úgy nagy átlagban vámpírunk egyszerű majdnem-csöves hobóként éli kellemesen eseménytelen mindennapjait, ahol a legnagyobb izgalom az áldozatok keresése, és ahol megfelelő mennyiségű roppant bogaras ember veszi körül ahhoz, hogy legyen egy úgymond társasági élete. Egyszóval egy viszonylag egyszerű vámpír viszonylag egyszerű napját követhetjük most végig, ami a véletlen folytán épp karácsonyra esik.

Buongiorno!

Utolsó többrészes CO-hagyatékunkhoz érkeztünk ma délelőtt, amely a Korinthoszi: Halál Velencében címet viseli.
A háromrészes mini eredetileg az eléggé népes Sandman spin-off köteg részét képezte, a címszereplő rémálmunkat abban a szériában ismerhettük meg. Sőt, ehhez elég a magyar kiadás is, hiába fulladt be túl hamar, ugyanis a Korinthoszi a második kötetben tűnt fel először.

Ez a minisorozat kissé visszább visz minket az időben, távol az Újvilágtól. Velencében járunk, ahol a rémálmok világából kiszabadult Korinthoszi mindent megtesz azért, hogy megtanulja, hogyan kell ölni, és ezzel újabb szintre emelhesse létezése célját, az emberek sanyargatását. Érdekes módon ehhez Constantine-t szemelte ki tanítómesteréül, azt az embert, akinek legnagyobb testi fogyatékossága abból fakadt, hogy az I. világháború során sem volt hajlandó végezni az ellenséggel.