Ajánló

Fantom: Az elveszett avar királyság
Napi képregények

Fantom: Az elveszett avar királyság

Hozzászólások

  • dorian07 2017.11.18. 19:08
    Elnézést a buta kérdésért, de mivel érdemes kezdeni, ha nem ismerem a Warhammer világát, de mégis ...

    Bővebben...

     
  • D4RKKM4N 2017.11.17. 17:32
    Nagyszerű történet és szereplők, tetszik hogy a Káosz képviselői nem csak egy lábjegyzet ...

    Bővebben...

     
  • KongFan 2017.11.16. 22:25
    Jogi f*szkodás az eredeti kiadó részéről.

    Bővebben...

     
  • Intruder1 2017.11.16. 12:22
    Mik azok a köztudott akadályok?

    Bővebben...

     
  • solymosgyu 2017.11.16. 10:05
    ez már pár hete olvasható az oldalon.

    Bővebben...

Ki van itt?

Oldalainkat 128 vendég és 8 tag böngészi

  • 24747
  • bredy
  • forintuser
  • Ghanima
  • habszi
  • mozo
  • Tirpák
  • tomi0304

eh logo

Elmúlik a jó meleg augusztus és jön helyette a szeptember, ami lássuk be, szívás. Eső, hideg, a nyári közlekedési káoszt felváltja az őszi közlekedési káosz, az iskoláskorúaknak becsengetnek, akik ellen pedig netán már vádemelési szakaszba jutott az eljárás, aggódva gondolhatnak arra, hogy véget ért a bíróságok ítélkezési szünete. Mi a fészkes fenét lehet szeretni a szeptemberben?

Talán semmit, de a szürke felhős sokkot oldandó, most egy kiadósabb csemege kerül terítékre. Vájtszeműek észrevehették, hogy legutóbbi, a szuperhősök repülőiről szóló cikkünkből kimaradt az X-Men első számú repülőgépe, az SR-71 Blackbird – és hogy ez a kevésbé vájtszeműeknek is kevésbé vájtszemet szúrjon, a közönség soraiba ültetett ügynökeink ütemes kántálásba kezdtek: „Black-bird, Black-bird!!!” Világ-, holt- és holtvilágnyelvekből kapásból fordító csapatunk természetesen máris ugrik, hogy kielégítse a közönség Feketerigó-éhségét, melynek külön aktualitást ad, hogy 2016. február 19-én, életének 90-ik évében elhunyt Harper Lee, a világhírű Ne bántsátok a feketerigót! című könyv szerzője.

A könyv eredeti címe „To kill a mockingbird”, azaz nem „Blackbird”, vajon miért? A kérdés inkább úgy helyes, hogy miért „feketerigó”-ra fordították a „mockingbird”-öt, azaz az „amerikai csúfolódó rigót”; mert nem él Magyarországon, irodalmi szempontból pedig tökmindegy, mivel nem ornitológiai szakkönyvről beszélünk.

Van egy eredetileg Mockingbird névre hallgató szuperhősnő is, őt viszont egyáltalán nem lett volna kézenfekvő Feketerigónak fordítani; magyarul ő lett a HálóZsákon jelenleg is futó Nyugati Parti Bosszúangyalok sorozat Seregélye, mivel az Amerikai Csúfolódó Rigó hülyén hangzott volna.

És ha miután teljesen feketerigótlanítottuk az amerikai popkultúrát, valaki megkérdezné, hogy Cat Stevens miért énekel feketerigóról a világhírű „Morning has broken (Blackbird has spoken)”-ben (tudjátok, amire a Dr House utolsó évadában a gazdag dokicsaj baseballütővel szétverte a rendelőt), akkor természetesen az a válasz, hogy Cat Stevens (azaz 1977 óta Yusuf Islam) nem amerikai, hanem brit.

Egyébként ha valaki mégis bántaná a feketerigót, akkor azonkívül, hogy a jó érzésű járókelők pofán vágnák az első kezükbe akadó tárggyal, ráadásul még 25.000.- Ft bírságot is kellene fizetnie, lévén a feketerigó Magyarországon védett madár.

A könyv természetesen nem a hiperszonikus repülőgépekről, hanem az afroamerikai lakosság szegregációjáról szól – ám ezt a témát a múltkori cikkel a Fekete Párducról szerencsésen letudtuk, úgyhogy Ms. Lee nyugodhat békében, mi meg kedvünkre választhatunk a szóba jöhető feketerigók közül. Elfogytak a hülye viccek, jöhet a lényeg: az X-Men „Feketerigója”, azaz a (dobpergés) Lockheed „Skunk works” SR-71 Blackbird! (Dobpergés leáll, cintányér. Ja és a Feketerigót a továbbiakban Blackbird-nek nevezzük, mivel a Suzuki Swiftet sem tituláljuk Fecskének vagy Gyorsnak.)

Egyúttal a 2016. március 8-án elhunyt George Martin brit zeneszerzőről is megemlékezünk  – 90 évet élt, nyugodjék békében – az „ötödik Beatle”-ről, aki ugyan sosem volt a csapat tagja, de aki nélkül a Beatles sosem lehetett volna az, ami. „A” Blackbird az X-Men hasonlóan jelentős személyisége, aki Sir George-hoz hasonlóan létszámra sose volt a csapat tagja, mégis alapvetően befolyásolta a mutánsok történetét – mivel az X-ek létszáma rengeteget változott, valahányadik helyett nevezzük őt stílszerűen az x-edik X-Mannek.

Bizony, noha a történet kibontásához több Blackbirdöt is meg kell említenünk, valójában egyetlenegy darabról lesz szó, és mivel a Blackbird-ök közismert módon gyakrabban pottyannak le a sztorik során, mint ahogy Magyarországon pártközeli nagyvállalkozó közbeszerzést nyer, vajon mennyit lehet mesélni egyetlen nyamvadt példányról? Például igaz, hogy háromszor is elsüllyedt, de mindháromszor újra felszállt? Igaz, hogy egyszer az egész repülőt, úgy, ahogy van, elteleportálták? Igaz, hogy csak Mázlista szuperereje mentette meg attól, hogy a Hulk lezúzza a jobb oldalát, és a képregényes fizika attól, hogy Thor lezúzza a balt? Vagy mindez igaz, csak fordítva? Igaz, hogy Rozsomák egyszer seggbeszúrta a Sötét Főnixszel vívott csatában? (WTF???) Hamarosan kiderül!

2.: Ércnél maradandóbb emléket állíték (bár kicsit rozsdállik)

Ott hagytuk abba, hogy a Marvel némi tétovázás után csak bemutatta a Fekete Párducot, de még mielőtt tovább merülnénk a történelembe, még egyszer szögezzük le, hogy ezzel a kis sztorizgatással nem az a cél, hogy ötven-hatvan-hetven évvel későbbi erkölcsök szerint ítéljük meg a kortársakat. Ahogy a múltkor írtuk: ami most ciki / megvetendő / büntetendő, az akkor széles körben kóser volt. Sőt, idővel az akkoriban felvilágosultnak és modernnek számító tabudöntögetők is túlhaladottakká válhatnak, mint például – témánál maradva – a „Tamás bátya kunyhója”.

A XIX. századi Egyesült Államok fekete rabszolgáinak kiszolgáltatottsága ma már közhely, akkor azonban bombaként robbant a könyv – a szó szoros értelmében, mert Abraham Lincoln a polgárháború kitörése után állítólag e szavakkal fogadta a szerzőt, Harriet Beecher Stowe-t: „Szóval ön az a kis hölgy, aki megírta azt a könyvet, amitől kitört ez a hatalmas háború!” Ahogy azonban erőre kapott a polgárjogi mozgalom, a sorsát békésen tűrő Tamás bátya szimpatikus alakból a behódolás megvetett szimbólumává vált a feketék körében: Amerikában kétszer is gondoljuk meg, mielőtt barátságosan „Tom”-nak titulálunk egy afroamerikait. (De tartózkodjunk a„Buck”-tól is… erre majd még visszatérünk.) Kellően ostoba emberek ebből akár azt is levezethetik, hogy H.B.S. már akkor is rasszista volt, amikor megírta a feketék jogaiért szót emelő könyvét.

Bizonyára sokan (vagy sokak szülei) emlékeznek arra, hogy a gulyáskommunizmus vicceinek kb. fele úgy kezdődött, hogy „Reagan és Gorbacsov…”, és legalább három olyan is van, amiben repülőn utaznak, amikor lezuhan a repülő és ők ejtőernyővel kiugranak. Most az a vicc az érdekes, amiben Kádár János is velük utazik, ő is kiugrik, mindhárman Afrikában érnek földet, és fogságba ejti őket egy kannibál törzs. A törzsfőnök először Ronald Reagan-nel beszél:

-          Te ki vagy?

-          Én vagyok a hatalmas Amerika elnöke!

-          Sosem hallottam róla! Belőled fasírt lesz!

Utána jön Mihail Gorbacsov:

-          Hát te ki vagy?

-          Én vagyok a hatalmas Szovjetunió elnöke!

-          Arról sem hallottam sose! Belőled palacsinta lesz!

Végül Kádár János:

-          Na és te ki vagy?

-          Én vagyok az icipici Magyarország elnöke…

-          Nemmondod, ott tanul a fiam! Ülj csak le, mindjárt kész a vacsora. Szereted a fasírtot? A desszert palacsinta!

Tehát a kérdés: melyik szuperhős a törzsfőnök?

Rozsomák (és egy földönkívüli csaj) a Bosszú Angyalai (Vízió, Tűzcsillag, Jogbajnok) ellen (Rozsomák v2 #134, Erik Larsen, Jeff Matsuda)

E sorozatunkban olyan képregényes bunyókat tekintünk át, amiknél felmerül, hogy nem az a fél nyert, aki esélyesebb lett volt, vagy legalábbis nem olyan módon nyert az esélyesebb, ami a szereplők ismeretében indokolt lett volna – és ezért az író sporttárs a felelős? A második részben a megkerülhetetlen Rozsomákot nem kerüljük meg a szóló sorozatának 133-ik részében kezdődött hatrészes, jobbára az űrben játszódó történet második részében. A sztori bárgyú, a rajzok rondák, abszolút nem meggyőzőek és ha mindez nem lenne elég, ilyen karakterekkel van tele:

Ha szuperhős akarsz lenni, a bevásárlólistádon viszonylag előkelő helyen fog szerepelni egy menő verda, és ha nemzetközi babérokra törsz, aligha lehetsz meg egy jófajta repülőgép nélkül – már ha nem tudsz magad elrepülni odáig. De hol árulják azokat a repcsiket, amivel igazán nagyot lehet villantani?

Rossz hírünk van: sehol, legalábbis ami az elmúlt kb. harminc évet illeti. Például az USA, ami egykor ontotta az F-14 Tomcathez hasonlóan legendás vadászgépeket, a nyolcvanas évekbeli F/A-18-as óta egyetlenegyet sem bírt produkálni, ami ne csak kongresszusi jelentésekben és piffpuff filmekben létezne – például az F-35-ös még felszállni se nagyon tud. (Ha az F-22-est ide is számítjuk, elvégre aktív karrierjük során legalább másfél bombát ledobtak már, idestova az is húszéves. A mi JAS-39 Gripenjeink is a nyolcvanas évek szülöttei.) Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a polgári légiközlekedésben már a Concorde is csak egy tűnő álom, az űrkutatásban pedig negyven éve nem jutunk vissza a Holdra, az a repülésb…olondok számára igen szomorú eredmény jön ki, hogy a nyolcvanas évek óta szinte semmi olyasmit nem láttunk az égen, amibe egy magára valamit is adó szuperhős akárcsak befogott orral is beülne.

Bezzeg azelőtt még a legnagyobb szupercsapatok írói se szégyellték, ha a légierőtől vagy a NASA-tól kérték kölcsön a repcsijüket, hiszen a jövőt nem kellett elképzelni: ott repült az alkotók feje fölött. (Ha szerencséjük volt, atomtöltet nélkül.) Az ezüst- és bronzkori képregény-rajzolóknak nem kellett különösebben facsarni a fantáziájukat: szuperhőseik igényeit nagyon is jól kiszolgálták a valóságos repülők, persze személyre szabva őket.  Nézzünk néhány példát…

Atom feed | HálóZsák képregények | 2003 óta