A korábbi cikkek ebben a témában ezen a linken érhetőek el.

Júniusban az amerikai képregényeladások kapcsán három érdekes dologra is fény derült. Az első, hogy a DC nagy fellendülése csak a sors egy tréfája volt, mert akármilyen gigantikusat is dobjanak – mint ahogy júniusban megtették –, a Marvelt nem tudják leverni. A másik, hogy a Spawn olvasóinak táborát a jelek szerint igen könnyen meg lehet vezetni. A harmadik pedig, hogy a könyvesbolti terjesztésben sokkal nagyobb pénz lehet a képregénykiadók számára, mint azt sejtettem.

A DC igen erősen nyitott. Két új sorozatot is indítottak, és bár mindkettőben ott szerepel a címben Superman, ironikus módon mégis azt bizonyítják vele, hogy Batmannel manapság mindent el lehet adni a tengerentúli képregényeseknek. Az első helyen ugyanis a jelenlegi Batman v2 írójának és a DC alelnökének közös sorozata, a Superman Unchained található, ami negyedmillió példányával és ötdolláros borítóárával megmutatja nekünk, hogy a reklám ereje nagy, a kiadók pénzéhsége pedig még nagyobb. Kíváncsi vagyok, ha három- vagy négydolcsis kategóriába kerül, mennyivel több megy el belőle.
Második helyen egy érdekesebb példány található. A címe Batman/Superman. Igen, nem is leplezi, hogy immár Batmant tolja előtérbe, annak ellenére, hogy a sztori eddig inkább Superman köré összpontosul… pont, mint az korábbi, Superman/Batman címet viselő sorozatnál. (Megfigyeltétek már, hogy a Superman—Batman közös sztorikban általában Batman bukkan fel Szupi életében, mert fordított esetben az Acélember valószínűleg elég hamar lerendezné Batman aktuális dilis ellenfelét… mégis valahogy az egész sztoriban a bőregeret tuszkolják előtérbe?) A füzet legnagyobb vonzerejét valószínűleg az jelentette, hogy a reklám szerint Jae Lee rajzolta. Más kérdés, hogy nincs olyan elemzés vagy kritika széles e neten, ami ne említené, hogy ez egy icipicit (nem is olyan icipicit) hazugság, mert a füzet második felét nem Lee jegyzi. Ez könnyen megeshet, hogy elégé drasztikus esést eredményez majd a 140e feletti indítás után.

És igen, ez két olyan DC-füzet a lista legelején, melyet egy Lee rajzolt. És mindkettő dél-koreai. (Bár Jae már másodgenerációs.) Az élet néha érdekes apróságokat produkál.

Harmadik helyen a szokásos Batmant találjuk, ami annak ellenére brutálisan elverte az Age of Ultront, hogy annak utolsó füzete 16e példányt emelkedett a kilenceshez képest. Ez a szám megegyezik a Spawn júniusi eladásaival. Az Age of Ultron legvégével kapcsolatban a Marvel előre kiszivárogtatta, hogy szerepel benne a spawnos Angelica, akit Gaiman hajlandó volt átadni nekik. Nehezen írnám azt, hogy a kettő között nem látok összefüggést. Pedig az angyal szerepelt vagy másfél képkockát összesen. Azt is olyan jó spawnosan: egy véres levágott fej mellet pózolva megesküszik, hogy aki odarángatta, azt felkoncolja. Hát nem szép nézni, hogy húsz év után valami ugyanolyan konzekvensen gyatra, mint amilyennek mindig is ismertük?
Amúgy Gaiman annyira érdeklődik a figura iránt, hogy nem is veszi kezelésbe, behajítják a mostani Bosszúangyal-csapatok valamelyikébe. Mivel a tagság ott már közelít a nyolcvanhoz, valószínűleg különösebb gond nélkül elfér a többi nem használt szereplő mellett, és legalább mindig lehet egy félmeztelen csaj a borítókon.

A fenti Age of Ultron 10. száma amúgy zárja a 100e felettieket, a kilencedik rész már 94e példányon áll, éppen a JLA v5 felett. Ezzel a közel két éve egymást maró JLA v5 – Batman v2 közti különbség lassan eléri az 50%-ot.
A Marvelnél egy hasonló csata van most kibontakozóban. Slott Superior Spider-Manje eddig jól tartotta magát a legjobban fogyó ongoingként, ám Bendis All New X-Mene kezd stabilabbá válni, a mostani listán már fej-fej mellett vannak. Valami bámulatos, hogy Bendis – azok után, hogy megbukott a Bosszú Angyalaival, miközben elhasalt egymás után két ongoinggal – képes megtartani a vezető író szerepét a cégnél. Előbb az Age of Ultron szerepel jól mint nyári event – majd kiderül, hogy az lesz a következő Avengers mozifilm címe, bár ezen kívül nulla összefüggés van a kettő között, mert… nos, Whedonnak van esze –, most meg sanszos, hogy az övé lesz ismét a legtöbb pénzt hozó ongoing. És mindezt úgy, hogy egy jottányit sem változtatott a stílusán.

Ha már szóba került a filmes kötődés… A Kick-Ass harmadik felvonása egész szépen, a tizedik helyen indított, a Guardians of the Galaxy pedig az áprilisi mega-zuhanás után már alig esett, 75e példányával egészen szépen hozta az elvárásokat. Jobban megy neki, mint a JLA v6-nak, ami kicsi nagyobb léptekkel halad lefelé. Nem akkorával persze, mint a múlt havi vezető cím, az X-Men v4, ami a variánsoktól megszabadulva azonnal veszített 100e olvasót. Ezzel most kissé nyitottabbá tette a versengést az Avengers és a Bendisen túli X-részleg között, amely szerkesztőségek metszete, az Uncanny Avengers immár nyugodtan bukott ügynek nyilvánítható: májusban még legfelül volt ebben a kötegben, most a negyedik.

Nem csak a DC csinált az élen egy mesterhármast, az Image hasonló bravúrt hajtott végre a két nagytól megtisztított listán. Első helyen ismételten a Walking Dead szerepel, méghozzá eléggé magasan. A zombikat követi az olvasóit megfelező Jupiter's Legacy, ami a közel 50e-s eladásával még mindig egy top50-es cím, méghozzá bőven. Közvetlen mögötte (és ezúttal szó szerint, 33-34. helyen vannak) egy új minisorozat kapott helyet, Greg Rucka Lazarusa, egy sci-fi thriller egy financiális alapon működő, disztopisztikus társadalomról, ahogy az egyes családok minden erőforrásukat egyetlen tagjukba ölik, hogy ő védelmezze meg őket. Ja, és az ilyen-olyan (?)Shock című játékok mintájára akit kinyírnak, az egy pillanat alatt visszajöhet. (Nem írtam el, a BioShock rég elmarad ezzel az ötlettel a System Shock mögött.) Úgy tűnik, Rucka is szokott játszani.

A Dark Horse továbbra is a Star Wars ongoingjával szerepel az elegyben, míg az IDW még mindig leginkább a My Little Ponyt tudja felmutatni legerősebb címeként. Ami így érdekes kontrasztot alkot a második helyezettjükkel, amely az X-akták úgymond hivatalos tizedik évadát takarja. A Buffy után még egy híres és hosszú televíziós sorozat folytatja az életét képregényként.
Az Aspen e havi újdonságáról még életemben nem hallottam. Bubblegun a címe, és a leírása és a képek alapján az egész egy high-tech akció kaland, nem mellékesen pedig tömény fanservice. Továbbá a jelek szerint létezik még olyan nyugati képregényrajzoló, aki szerint a mellek tökéletes félgömb alakúak és nem hat rájuk a gravitáció.

Habár a Boom! Studiosnál úgy tűnt, nagy reményeket fektethetnek az Adventure Time mellé indított Regular Show-feldolgozásba, az már most, a második számra a nagy tesó mögé esett. Ám ez még mindig azt mutatja, hogy a régebben inkább a kommersz/goth horror/akciósorozatokra koncentráló kiadó számára furamód a gyerekképregények jelentik az előrefelé vezető utat.

Kötetek szempontjából a júniusról annyit jelenthetünk ki, hogy a Walking Dead erős volt, ám nem egy mezőnyt agyonverő módon. A képregényes és a könyvesbolti listán is a 18. tpb vezet, illetve utóbbinál jó helyen áll a két Compendium is. A boltokban amúgy most eléggé vegyes volt a helyzet, nincs igazán kiemelkedő köztük. Talán csak az emelhető ki, hogy a Man of Steel film kapcsán megugrott Straczynski Earth One-jának az eladása, de nem valami drasztikus módon.

Ugyanakkor a könyvek kapcsán egy érdekesség. Ha hinni lehet az ICv2 stábjának, akkor a piaci összesítés alapján igen érdekes képet kapunk arról, hogy az egyes szuperhősök mennyire jövedelmezőek az anyacégeik számára. Persze, jelenleg Batman lapátolja össze a legtöbbet, ám Marvelen belül a jelek szerint Fraction Hawkeye-sorozata valami eszméletlen jól mehet a könyvesboltokban, mert több pénzt kerestek vele az elmúlt három hónapban, mint az összes Pókember-cuccal együttvéve.

Igen, jól olvastátok. Sólyomszem önálló sorozata, aminek a füzeteiből havonta negyedannyi se megy el, mint Slott Pókjából, több pénzt termel a Marvelnek, mint a hálószövő. Ez már több tízezres mértékű eltérést sejtet a könyves eladásokban.

A másik érdekes hír, hogy végre megérkeztek a pontos számok: a kiadók jelentése alapján a digitális képregények ismét majdnem megháromszorozták az eladásaikat, 25-ről 70 millió dollárra nőtt a részesedésük, ami már lassan megközelíti a 750 millió dolláros piac 10%-át. Amúgy ez azt is jelenti, hogy a tavalyi év valóban teljesen pozitívan zárult a képregénykiadóknak, egyedül a köteteknél tapasztalható erőteljes visszaesés, az évezred elejéhez képest reneszánszukat élik a füzetek.

És most vissza a szokásos ügymenethez.

Ahogy a felvezetőben már kitértem rá, hiába vitte el a DC az első három helyezettel a bevételek öt és fél százalékát (amiből három csak a Superman Unchained), ezzel mindössze azt érték el, hogy megközelítették a Marvelt: 32,7/29,6 és 38,3/32% lett az állás (bevétel/példányszám) az örök riválisuk javára. Ez amúgy egyben jelzi azt, hogy a Supermam Unchained igen erős túlárazottsága eléggé hangsúlyosan köszönt vissza a részesedési számokban.

A kicsik közül természetesen az Image nyert, közel 9%-kal, ám most a Dark Horse egészen közel volt az IDW-hez… de a második helyét továbbra sem veszélyeztette. Mögöttük a szokásoshoz képest szoros lett a befutó a Dynamite és a Boom! között, amihez valószínűleg köze van annak, hogy feljebb nem véletlenül nem írtam semmit a Dynamite-ról… egyszerűen olyanok a listán, mintha ott se lennének.

Ezzel szemben a Valiant komoly bravúrt ért el: immáron mindkét viszonylatban elérték az egyszázalékos határértéket. Egy kicsivel több, mint egyéves kiadótól ez azért komoly siker: olyan régi motorosokat vernek ezzel jelenleg, mint az Avatar Press vagy a Zenescope.

A nagy év eleji bővülési ütem az Age of Ultron vagy a folyamatosan érkező, egyszer nagyot szóló első számok ellenére jelentősen kisebb: a második negyedév összesítettben alig több mint 5%-kal bővült az első három hónap közel húsz százalékához képest. Ezzel amúgy az első félév még mindig bő tízszázalékos pluszban áll. Maga a hónap viszonylag felemásan alakult: a DC-nek hála a füzetek kicsit jobban mentek, ám a könyvek erősen húzták lefelé az átlagot.

És végezetül jöjjenek a szokásos linkek:
Top 300 képregényfüzet
Top 300 képregénykötet
Kiadók piaci részesedése

Ez a cikksorozat az eredetileg a Dial B for Blog weboldalon megjelent három részes leleplező riport alapján készült. Az eredeti cikkben található képi utalások a magyar fordításban nem jelennek meg.

Második rész: Társak a bajban

Bob Kane és Bill Finger alkotta Batmant… ugye? Tény, hogy a figura később ikonikussá vált elemeinek nagyja Fingertől származott, ám amikor Kane először mutatta be az új „rejtélyes alakról” szóló vázlatát (rajta az Alex Raymondtól lopott figurával) Vin Sullivannek, a DC egyik szerkesztőjének, annak sejtelme sem volt arról, milyen jelentős szerepet játszott Finger a szuperhős létrehozásában.

Legfőképpen azért, mert Kane egy szóval sem említette ezt. Na de miért tette volna? Az ő szemében Finger a saját, és nem a DC alkalmazottja volt, vagyis Finger munkája Kane tulajdonát képezte. Legalábbis ez volt a gondolatmenet.

Vince Sullivan érdeklődött az új figura iránt, Kane pedig gyorsan íratott egy szerződést, mely szerint évente meghatározott számú „Bat-Man”-történettel látja el Sullivant, melyek mindegyike Bob Kane-t jelöli meg kizárólagos, egyedüli szerzőként. Hogy mitől alkudozott ilyen ügyesen? Kane családja jó kapcsolatokkal bírt: nagybátyja egy ruhaüzemet vezetett, apja a New York Daily News nyomdásza volt, vagyis már fiatalkorában profiktól tanulta el, hogyan harcolja ki magának a legjobb feltételeket.

A Comics Buyer's Guide rovatírója, Catherine Yronwode azt írta: „Maga Kane mondta el nekem egyszer, hogy az ő szerződése azért volt más, mint Siegelé és Shusteré, mert Kane apja a nyomdász szakmában dolgozott, és tudta, hogy mennyi pénzt tesznek zsebre a napilapokba készített képregénycsíkok és az újságok állandó rovatainak alkotói. Mivel Bob a kora miatt még nem írhatott alá hivatalos iratot, ezért az apja tárgyalt helyette, és elérte, hogy amennyiben Batmant bármilyen más formátumban (filmekben, televízióban, képregénycsíkként, stb.) is felhasználják, akkor Bobot plusz pénz illeti meg. Kane azt mondta, ő azért járt ilyen jól, szemben Siegellel és Shusterrel, mert őróla gondoskodott az apja, míg velük nem törődtek a szüleik. Az apja által kialkudott feltételek később remek alapot szolgáltattak a számára a szerződése újratárgyalásakor.”

A vegyi szindikátus esete

Amikor Bob Kane elújságolta Bill Fingernek, hogy a DC megvette Batmant, egyben a Detective Comics 27. számának címlapjára teszi őt, kifelejtette azt az apróságot, hogy az egyezmény értelmében egyedül és kizárólag őt, Bob Kane-t nevezik meg Batman alkotójaként. Avagy a ponyvaregények hiperaktív és túldramatizált stílusában: Bill Finger szövetségre lépett az egomániás és kétszínű Bob Kane-nel… és nem sejtette, hogy ez lesz majd a veszte!

A legelső Batman-kalandot kizárólag egy bizonyos „Rob't Kane”-nek tulajdonították, annak ellenére, hogy Bill Finger írta. Ámbár meglehet, pontosabb lenne, ha úgy fogalmaznánk, hogy Bill Finger adaptálta. Ahogyan Finger Sterankónak is bevallotta: „Az első forgatókönyvem [Batmanhez] az Árnyék egyik történetéből készült.”

Az Árnyék alkotója, Walter Gibson egyszer azt mondta, hogy Batman az Árnyék bohócruhás kiadása. Nem sejtették, hogy Batman jobban másolta az Árnyékot, mint látszott – hiszen senki sem ismert rá arra az Árnyék-regényre, ami Batman legelső kalandjának alapját képezte.

Ez a kérdés jó hét évtizeden át megválaszolatlanul maradt… egészen 2007-ig, amikor is az Árnyék két megátalkodott rajongója, Anthony Tollin és Will Murray történelmi felfedezést tettek: azonosították a legendás regényt, amely a Partners of Peril(Társak a bajban) címet viselte.

A jelek szerint a borítóra írt „Átütő erejű regény” felirat több szempontból is igaznak bizonyult. Tollin pár évvel ezelőtt újra kiadta a történetet az Árnyékkal és Doc Savege-dzsel foglalkozó könyvsorozata részeként. A kiadványhoz mellékelt egy rövid irományt is, amiben a felfedezése részleteit fejtegeti.

A Partners of Peril az Árnyék című ponyvamagazin 1936. november elseji számában jelent meg. Finger három évvel később írta meg Batman első kalandját. A ponyvát általában hivalkodó, alantas és eldobható zsánernek tartották. Előfordulhat, hogy Finger kizárólag egyvalami miatt tartotta meg három éven keresztül: a nyálcsorgatóan meseszép borítójáért, melyen George Rozen festménye látható.

A Sötétség Lovagja kontra a Sötét Lovag

A Partners of Peril az első olyan Árnyék-történet, melyet nem Walter Gibson jegyzett, hanem Gibson egyik beugrója, Theodore Tinsley. (Amúgy a felállás a következő: Tinsley 27 regényt írt, Bruce Elliot 15-öt, maga Gibson pedig 283-at.)

Anthony Tollin a következőt teszi hozzá: „Tinsley első regényében hétszer szerepel a denevér vagy denevérszerű szó. Ez elég szokatlan az Árnyék kalandjaiban. Szinte adja magát a kérdés, hogy nem adta-e eleve Batman ötletét? Úgy értem, hogy eléggé valószínűtlennek hangzik, miszerint Kane és Finger előbb álltak elő a Denevéremberrel, majd utána véletlenül pont egy olyan sztorit vettek alapul, amiben nyüzsögnek a denevérek.”

Bob Kane egész életében váltig állította, hogy számos forrás vette rá Madárember nevének lecserélésére. Ez valóban így van? Vagy az egész csak egy szövevényes hazugságtenger részét képezte? Előfordulhat, hogy mindössze egyetlen helyről származott az az ötlet, hogy lecserélje a barátságosnak hangzó Madárembert a jóval rejtelmesebb és sötétségbe burkolózó Denevéremberre? Ezt mindenki döntse el maga.

Finger ír és ír… több mint 1500 történetet!

Tollin és Murray felfedezésének hála egészen új fejezet íródott Batman történelméhez. Immáron kétségtelen, hogy Bill Finger az első Batman-kalandhoz felhasználta Theodore Tinsley regényét, a Partners of Perilt.

Ám egyetlen eset után ne illessük Fingert a plagizálás vádjával. Elvégre egy alig hatoldalas kalandról van szó, melyet egy vagy két nap alatt kellett elkészítenie. Ekkor még aligha sejtette, hogy egy olyan amerikai jelképet alkot vele, aki világhírre tesz szert és több mint hét évtizeden át megmarad.

És nem Batman Finger egyetlen maradandó alakja. Több tucat akad mellé, olyanok, mint Robin vagy Alfred, esetleg Zöld lámpás. Finger élete során több mint 1500 képregény-történetet írt, és akkor még nem számoltuk a televíziós munkáit.

Miféle író?

Miféle író volt Bill Finger? Habár állandóan késett, gyakran látta el a rajzolóit fényképekkel vagy magazincikkekkel referenciaként, ezen kívül nagyon gondosan ügyelt arra, hogyan nevezze el az alakjait.

Ahogyan Steranko gyűjteményében olvashattuk tőle: „Bruce Wayne keresztnevét I. Róbert skót király (eredeti nevén Robert de Bruce) ihlette. Wayne egy playboy volt, egy dzsentri. Olyan nevet kerestem neki, ami a telepeseket idézi. Először olyanok fordultak meg a fejemben, mint Adams, Hancock, majd eszembe jutott Őrült Anthony Wayne [amerikai tábornok].”

Amikor a DC-nél rájöttek, hogy Finger Kane árnyékírója, felajánlották számára, hogy dolgozzon közvetlen nekik. Batman egyik rajzolója, Jerry Robertson a következőképp emlékszik: „Bill és én több másik kiadótól is ajánlatot kaptunk. Mindenki szerette volna, ha olyasvalaki kerül hozzá, akinek köze volt Batman sikeréhez. A DC idővel értesült a létezésünkről és arról, hogy máshová mennénk, ezért felhívtak és szerződést ajánlottak – elvégre amúgy is nekik dolgoztunk, nem Bobnak.”

Finger a szégyenpadon

Érdekes kérdés, hogy miért alkalmazta a DC olyan alacsony bérért Fingert, ha egyszer annyira kellett nekik? A Doom Patrol (Végzet Őrjárat) alkotója, Arnold Drake – aki közel állt Fingerhez – a következőt álítja: „Billnek alig volt önbizalma, és a cég kihasználta ezt. Egyértelműen marta őket a bűntudat a helyzet miatt. Ám ettől még meg se fordult a fejükben, hogy leszoktassák a folytonos előlegkérésről. Ezzel teljesen a markukban tarthatták.”

„Bill egy művész volt – teszi hozzá. – Csak akkor adott ki valamit a kezéből, ha azt tökéletesre csiszolta. Valóban dolgozott a forgatókönyvein, nem volt egy természetes írótehetség. Akadnak írók, akik folyamatosan írnak, ezáltal nagyon termelékenyek. Másoknak, köztük sok nagy írólegendánknak, úgy kell kiizzadnia magából a szavakat. Bill utóbbiak közé tartozott. Komolyan megszenvedett a forgatókkal, nem ment könnyen a számára. Minden egyes alkalommal kreatív munkát végzett. Amit nem fogadtak valami lelkesen. Így igazából érthető, miért nem tartotta sohasem a kiszámíthatatlan határidőket, ám a másik oldalon csakis ezt nézték. Egyvalami számított: mindig időre add le az anyagot! Neki ez legtöbbször nem ment… ők pedig nagyon aljasul bántak vele, mert késett az anyaggal. Nem számított, hogy az milyen jó volt. És ez tovább rombolta az önbizalmát.”

Húsdarálóban a DC-nél

Alig egy évvel Finger 1974-ben bekövetkezett, tragikus halálát követően az Amazing World of DC Comics döbbenetesen kegyetlenül bánt az író emlékével. A tizedik számban szégyentelenül kifigurázták Finger állandó késéseit, és hogy folyton fizetéselőleget kért. A történetet David V. Reed írta, aki időnként ott serénykedett a Batman írói munkálatai körül; illetve Ramona Frandon, Metamorpho sorozatának rajzolója illusztrálta.

Jamie Colville képregénytörténész a következőt tette hozzá: „Egyszer készítettem egy interjút Ramonával, és amikor az üzleti ügyekre terelődött a szó, az égvilágon semmiről nem tudott. Sose járt össze a munkatársaival, ennek következtében nagy szerencséjére távol maradt a belső politikai csatározásoktól.”

Vagyis a jelek alapján egyedül David Reedé a felelősség. Aki a néhai Bill Fingert – a történetében Phil Bingert – egy állandóan késő kóklernek ábrázolja, akit semmi más nem érdekel, mint hogy felmarkolhassa az előlegét.

Finger ujjlenyomatai

Bill Finger mégis kitartott a képregények mellett, és számos módon rajta hagyta a keze nyomát a médiumon. Több helyen is feltűnt a neve, például Martin Nodellé mellett (aki saját vezetéknevének anagrammáját, Dellont használta írói álnévként) a legelső Zöld Lámpás alkotójaként. Roy Tomas készített egy interjút Nodell-lel, ahol a következő hangzott el: „Bill Fnger… végezte az írói teendők nagyját. Említettem neki néhány ötletemet, és ő úgy találta, azok éppen illeszkednek ahhoz, amin éppen akkor dolgozott. De az ő ötletei is jól illettek hozzám: ővele könnyen ment számomra a munka. (…) Szeretett velem együtt írni. Nem okozott gondot. Élvezte, részemről pedig könnyen ment vele a munka.”

Nem ez Bill Finger egyetlen alkotói hagyatéka. A szintén a DeWitt—Clintonban érettségizett Irwin Hansennel – akit mára leginkább a Dondi nevű képregénycsík alkotójaként ismernek – együtt alkotta meg azt a profi bokszolói háttérrel bíró szereplőt, akit a Zöld Lámpás egyik története ihletett… egy Vadmacska nevű, emberfeletti képességeket nélkülöző szuperhőst.

Finger szintén közreműködött Batman televíziós sorozatánál, ő volt az 1966. október 12-13-án adásba került részek társírója, melyekben Walter Slezak alakította a címbéli Órakirályt. Finger nagyon élvezte, hogy gigantikus kellékekkel vehette körbe Batmant: óriási írógépekkel, hatalmas görkorcsolyákkal és az Órakirály túlméretezett homokórájával, amivel csapdába ejtette a Dinamikus Duót.

Ezen kívül Bill Fingert tartják a következő szereplők egyedüli alkotójának: Robin, a Csodafiú; Macskanő, Pingvin, Kétarc, Bat-Mite. És rajtuk kívül még számos nevezetes figura köthető az ő nevéhez.

Kane 1968-ban újratárgyalta a szerződését. Habár akkor már egyáltalán nem készített képregényeket, mégis őt kellett megnevezniük Batman figurájának egyedüli alkotójaként. Bill Fingert pedig kirúgták, miután rákérdezett arra, hogy a cég fizet-e bármilyen egészségügyi költséget. Később szabadúszóként visszatért a DC-hez, ám a folyamatos stressz, az állandó szegénység és az egész életét végigkísérő alkoholproblémái végül megkérték a maguk árát: Bill Finger 1974-ben, 59 évesen hunyt el. Maga mögött hagyta a feleségét, Portiát és a fiukat.

A halálát követően a DC egy egész oldalas rajzot jelentetett meg, melyen Batman látható egy síremlék mellett, amelyen Bill Finger gyászjelentése olvasható. A képen látható alakot eredetileg Neal Adams rajzolta, akinek a munkáját Carl Gafford alakította át.

„A supermanes átalakítást – mondja Gafford – egy 1968-as vagy ’69-es Superman-borító ihlette, amin Szupi és a lánya a felesége, Lois Lane sírja mellett állnak. Valamikor Mort [Weisenger] bácsi munkásságának vége felé készült.”

A Superman 215. számáról van szó, amelyben egy olyan elképzelt történetet olvashatunk, ahol az Acélember végül feleségül veszi Lois Lane-t és születik egy gyermekük, ám a sztori tragédiába torkollik, amikor Lois távozik az élők sorából. A borítóján Superman a lánya, Lanine oldalán áll a sírkő mellett. A kislány nagyon hasonlít az apjára, még a ruhájuk is egyforma: Superman jelmeze kék, ezért a kis Lanine is egy kék ruhácskát visel; Superman vörös csizmát hord, a kislány ezért piros harisnyát húzott.

Bill Finger gyászjelentéséhez Gafford rajzolt egy csuklyát, egy denevérjelet és pár kesztyűuszonyt Adams Superman-alakjára. Superman űrhajós övéből Batman szerszámöve lett, eltávolította a kislányt és megmagasította a síremléket.

A síremlék egy egész gyászüzenetet hordozott Bill Finger emlékére, ahol végül örökre kőbe vésték, milyen szerepet végzett Finger az amerikai képregények világának létrehozásában. Az üzenet teljes szövege itt olvasható:

„Tavaly februárban eltávozott közülünk a képregényfüzetek alkotóinak egyik legnagyobbika.
Bill Finger 1914. február 8-án született New Yorkban. A DeWitt—Clinton Gimnázium növendéke volt, ugyanazé az iskoláé, ahová később Bob Kane is járt. Cipőboltos lett belőle, majd egy nap egy összejövetelen találkozott Kane-nel. A képregényekre terelődött köztük a szó, Bob pedig megkérte őt, hogy később találkozzanak az Edgar Alan Poe parkban, hogy megbeszélje vele egy új képregényének ötletét. Így vált Bill az Adventure Comicsban megjelenő Rusty and His Pals írójává. Szintén közösen készítették az Action Comicsban szereplő Clip Carlson-történeteket. Majd 1939-ben jött a Batman.
Amikor Kane hozzálátott a rejtélyes bűnüldöző kidolgozásához, Finger is hozzátette a magáét. Ő javasolta a köpenyt, az orr-részt és azt, hogy tegyék még rejtelmesebbé azzal, hogy nem látszódik a szeme. Bill írta Batman első történetét – ahogy a Joker, Macskanő, Pingvin, Kétarc, Robin és sok másik szereplő első felbukkanását is. Amikor Jerry Robinson előállt a Joker ötletével, Bill mutatott neki egy képet Conrad Veidtről az 1928-as Nevető ember című filmből; ez szolgált később a Bűn Bohóchercegének mintájául.
Habár leginkább Batman írójaként ismert, Finger számos másik hős megalkotásában is részt vett. Ilyenek voltak az aranykori Zöld Lámpás és Vadmacska. Ezen kívül ő írta Robin önálló kalandjainak döntő részét, melyek az 1947 és 1952 közt megjelent Star-Spangled Comics lapjain kaptak helyett. Rajta kívül dolgozott még Supermannel, Superboy-jal, az Ismeretlen Kihívóival és Tomahawkkal is.
Más kiadóknál is megfordult: a Qualitynél (Blackhawk és társai), Fawcettnél és a Timelynál (ma már Marvel), ahol olyan hősökkel dolgozott, mint Amerika Kapitány vagy a Győztesek Osztaga.
A filmek világa sem állt távol tőle, például ő írta a hatvanas évek végén készült Superman-rajzfilmsorozat egyes epizódjait.
Bill legutolsó történetei Joe Orlando szerkesztő számára készültek, ám még nem kerültek nyomtatásba. Az egyikük nemsokára olvasható lesz a Weird War Tales lapjain.
Kevesen tettek hozzá annyit a képregényekhez, mint Bill Finger. Hiányozni fog mindannyiunknak.”

Bill Finger: „Batman valódi atyjainak egyike”

Egy évvel Finger halálát követően, 1975-ben, a Batman című képregénysorozat legelső számának magazinméretű újraközlésében a DC Comics akkori kiadója, Carmine Infantino írt egy megható megemlékezést Bill Fingerről, amelyben végre kimondta azt, amelyet rég ki kellett volna. Ebben teljes mértékben szembement azzal, amit Kane egész életében állított, hogy teljesen egymaga találta ki Batmant. Infantino üzenetében a következő olvasható: „Batman elvesztette az egyik atyját… a két igazi apjának egyikét.” Batman figurája, mint írta: „Bill Finger és Bob Kane párosának legkiválóbb alkotása.”

A rivaldafény után ácsingózó Bob Kane régóta azt hajtogatta, hogy Bill Finger minden olyan állítása, amely szerint bármi köze volt Batman megalkotásához, egyszerű téveszme. Kane azzal magyarázta ezt a hozzáállását, hogy: „Ha valaki egy árnyékíró vagy -rajzoló, akkor szokja meg, hogy a neve nem szerepel a készterméken. Ha valaki azt akarja, hogy elismerjék a munkáját, akkor lépjen ki az árnyékból és váljon valódi alkotóvá!”

Bill Finger élete során egyszer sem láthatta a nevét egyetlen friss Batman-történeten sem (újraközlésekben már ott szerepelt). Ez a szerződésben foglalt állapot, amely nem ismeri el a figura megalkotásában kivett szerepét – amit Bob Kane határozott kérésére tartottak fenn – egészen a mai napig tart. A jelek szerint Bob Kane-ben fel se merült, hogy bármilyen módon elismerje Finger érdemeit, amíg az élt.

Ifjú kora ellenére Kane azonnal felismerte, hogy a Sötét Lovag a hírnév felé vezető út, márpedig ő egymaga akarta meglovagolni ezt az üstököst. Nem akarta, hogy megosztozzon a sok gonddal küszködő, ámde tehetséges társával, Batman valódi alkotójával… Bill Fingerrel.

Ez a cikksorozat az eredetileg a Dial B for Blog weboldalon megjelent három részes leleplező riport alapján készült. Az eredeti cikkben található képi utalások a magyar fordításban nem jelennek meg.

Első rész: A Batman

BATMAN… az igazság és rend nemzetközi védelmezője, a gonoszság könyörtelen üldözője. Akit egy ruhaipari munkás és egy cipőboltos, név szerint Robert Kahn és Bill Finger álmodott meg. És mindez a Bronxban vette kezdetét!

A New York-béli Bronxban található DeWitt—Clinton Gimnázium páratlan növendéklistával bír. Ide járt Don Adams, Judd Hirsch és Burt Lancaster (színészek); Robert Klein (komikus), James Baldwin (író), Ralph Lauren (divattervező), illetve Neil Simon és Adolph Green (drámaírók). És még több tucat híresség!

A fentieken túl a DeWitt—Clinton iskolapadjait koptatták az olyan képregényes hírességek, mint Bill Finger és Robert Kahn, Stanley Lieber (később Stan Lee néven vált ismert íróvá/kiadóvá), Irwin Hansen, a Dondi rajzolója; és a Spirit megálmodója, Will Eisner. Robert Kahn és Eisner jóbarátok voltak, ám Kahn nem ismerte Fingert az iskolában.

Kahn a következőképpen emlékszik vissza: „Úgy 16 évesen adtam el az első képregényeimet. Egy csíkért öt dollárt kaptam, ami 1936-ban hatalmas összeg volt. Érettségi után Max Fleischer stúdiójába kerültem, ahol hat hónapon át segítettem a Popeye- és Betty Boop-rajzfilmek animálásában. Itt kaptam ösztöndíjat, amivel kilenc hónapra a felsőoktatásba kerültem [az Alkalmazott Művészetes Stúdiójában, a Cooper Unionben és a Művészeti Hallgatók Ligájában].”

A válság azonban arra kényszerítette Kahnt, hogy otthagyja a szertett művészeti iskolát és elhelyezkedjen a nagybátyja ruhagyárában. Nagyon utálta ezt a munkát: „Nehéz szavakba önteni azt a gyűlöletet, amit éreztem” – mondta később.

A képregényes áttörés

Robert Kahn egy összejövetelen találkozott először Bill Fingerrel. Kahn 19 éves volt akkor, Finger 21. Finger akkoriban cipőboltosként dolgozott. A coloradói Denverben született Finger még nagyon fiatal volt, amikor a családja New Yorkba költözött. Apja szatócsműhelyében töltötte a gyermekkora nagyját. Amikor a válság tönkretette a családi vállalkozást, Finger mindent elvállalt, hogy eltarthassa a családját: volt kalapbolti eladó, cipőboltos és taxisofőr is.

Finger és Kahn hamar felismerte, hogy mindketten odavannak a képregényekért. Nem a ma ismert képregényfüzetekért, melyek akkoriban még egy éppen csak kibontakozó formátumot jelentettek; hanem a képregénycsíkokért, melyek hatalmas lehetőségekkel kecsegtettek minden rajzművészt.

Kahn hálószobája egyhamar egy stúdióvá alakult át, itt vette kezdetét a páros közös munkája: Finger írt és Kahn rajzolt. Ám, hogy elrejtse zsidó származását, Robert Kahn inkább Bob Kane művésznéven készítette a képeit – hasonlóan ahhoz, ahogyan Stanley Lieberből Stan Lee vagy Jacob Kurtzbergből Jack Kirby vált. (Megjegyzés: Az amerikai képregények hajnalán az alkotók döntő többsége zsidó származású volt. Mint sok más bevándorló csoport – és mint sok XX. századi zsidó közösség – esetében, náluk is eléggé általános volt a nevük helyi nyelvhez alakítása – a ford.)

Kane idővel egykori gimnáziumi ismerőse, Will Eisner beosztottjává vált a legendás Eisner—Iger Stúdióban, ahol jórészt kezdetleges, humoros képregénycsíkokat alkotott, például a Mickey Mouse-t másoló Peter Puppot (a figura a kutyafüleit leszámítva Mickey közvetlen másolata).

A semmibe vett alkotó

Superman legelső kalandjánál ott szerepelt a készítők neve: Jerome Siegel és Joe Shuster. Ám amikor Kane és Finger eladták az első ötletüket a DC Comicsnak, azon csak Kane neve szerepelt, Finger írói mivolta lemaradt. Hogy miért? Mert Finger gyámoltalan volt. Nem igazán tudott kiállni önmagáért. Mindig a tökéletességre törekedett, emiatt gyakran csúszott a határidőkkel, és időnként teljes ihlethiány gyötörte. Később gondjai támadtak az alkohollal is. Előfordulhat, hogy Finger azt hitte, mivel Kane-nek és nem a DC-nek dolgozott, így jobban tette, ha inkább csukva tartja a száját és felmarkolja a fizetését. Akármi állt a háttérben, Finger neve lemaradt a történetről, és ezzel precedenst teremtett a kizárólag Kane-nek tulajdonított művek számára.

Kane aláírása/alkotói jegye nagyrészt Milton Caniffén alapult: ugyanolyan szögletes betűket és hatalmas O betűt rajzolt bele, ezen kívül a nevét szintén egy dobozba tette.

Maga a történet jórészt Milton Caniff Terry and the Pirates című csíkját másolta a maga kissé nyers és kidolgozatlan módján, Rusty and his Pals néven. A DC az Adventure Comics című antológiájában jelentette meg.

Rustyék után Kane eladott egy újabb figurát a DC-nek – amit ismételten Fingerrel közösen, ám az ő nevének említése nélkül alkotott. Ő volt Clip Carlson, Alex Raymond Jungle Jimjének koppintása. Clip az Action Comicsba került bele, Kane ekkor alakított ki szoros ismeretséget a magazin szerkesztőjével, Vince Sullivannel. A kiadó nem sokkal előtte hatalmas aranybányára lelt Supermanben, ezért Sullivan megállás nélkül kereste a következő „rejtélyes alakot” (vagyis szuperhőst), akit a kiadványaiba tehet.

1939 egyik péntekén Bob Kane megkérdezte Sullivant, mennyit keres Siegel és Shuster Supermannel. Döbbenten hallgatta, hogy a két tizenéves a példa nélkül álló figurájának hála heti nyolcszáz dollárt tesz zsebre – pedig éppen tombolt a gazdasági világválság. Akkor sem jutott szóhoz, amikor Sullivan hozzátette, egy új szuperhőst keres a másik általa szerkesztett magazin, a Detective Comics élére. Kane szeme felcsillant és azt mondta Sullivannek, hogy egyetlen hétvége alatt előáll egy új hőssel.

A Madárember születése

Zsidóként Kane valószínűleg a péntek délutánt templomban töltötte, majd hazament, másnap pedig ismét templomba. Mivel ezen időszak alatt nem foglalkozhatott munkával, így előfordulhat, hogy az idejét a következő Superman kigondolásával töltötte. Mivel az Acélember már lefedte a kék harisnyás, fekete hajú hősök piacát, ezért egy vörös ruhás, szőke alakban gondolkodott, aki a Fantoméhoz hasonló dominómaszkot hordott.

Ehhez hozzácsapta az Alex Raymond által készített Flash Gordonban található Sólyomemberek szárnyát, és elnevezte az alkotását… Madárembernek.

A szombati templomlátogatás után minden valószínűség szerint hazarohant, hogy azon nyomban papírra vesse az elképzelését. (Megjegyzés: Az általános tévhittel ellentétben a sábát nem szombat reggeltől éjjelig, hanem péntek estétől szombat délutánig tart, a hithű zsidóknak ezt az időszakot kell pihenéssel és istentisztelettel tölteniük – a ford.) Hogy honnan vette az ihletet az első vázlathoz? Kane sokszor említette, hogy sokban alapozott Zorro-filmre, amelynek az egyik jelentében a címszereplő egy kötélen lendül át egyik ablakból a másikra. Meglehet, ez az emlékezetes képsor ösztönözte Kane-t arra, hogy a saját hőse ugyanezt tegye az első róla készült rajzon.

Szeretünk, Raymond

Bob Kane vajon a saját termékeny képzelete által alkotta meg Madárember első vázlatát? Mint Arlen Schumer kiderítette, Kane egyszerűen lemásolta az Alex Raymond által rajzolt Flash Gordon 1939. január 17-i (vasárnapi) csíkjának egyik képkockáját. (Schumer az Alter Ego magazin második évfolyamának ötödik számába adott interjúja során fedte fel ezt a történelmi jelentőségű titkot.)

Amint összevetjük a két rajzot, azonnal nyilvánvalóvá válik a lopás ténye, egészen az olyan apró részletekig, mint a Gordon karjára fonódó inda, ami Kane-nél a Madárember karjára tekeredett kötélként jelenik meg.

Miután elkészült a másolt vázlattal, Kane valószínűleg inaszakadtából átrohant csendes társa, Finger otthonába, hogy kikérje a tanácsát. Finger nem volt oda Kane ötletéért. Kételkedett abban, hogy egy Detective Comics, vagyis Krimitörténetek című kiadványba illene egy Madárember nevű alak. Ezért inkább azt javasolta, hogy a figurát egy népszerű ponyvahősre, a rejtelmek övezte Árnyékra alapozzák.

Bat-Man kezdetei

Bob Kane élete végéig kitartott amellett, hogy számos helyről merített, amikor megváltoztatta Bird-Man, vagyis Madár-Ember nevét, ám ezen állítások mindegyike egy szövevényes, ámde átlátszó hazugság részét képezte. A második részben bemutatjuk, hogy mi volt az egyetlen, egyedüli forrás, ami arra késztette, hogy a hős nevében szereplő madarat lecserélje a sokkal rejtélyesebbnek hangzó, éjszakát idéző denevérre, vagyis Bat-Manre.

A Jim Steranko által összeállított képregény-történelmi enciklopédia alapján Finger ezután leemelt a polcról egy Webster-szótárat. Abban reménykedett, hogy abban megtalálja egy denevér képét: és igaza volt. „Nézd a fülét! Miért nem másoljuk le a fülét?” – javasolta Kane-nek. A fülek egy csuklyára kerültek, amelyet egészen az orrig lehúzott – így nem is látszottak a figura szemei. „A szárnyak sem tetszettek, egy köpenyt javasoltam helyettük, ami denevérszárnyként lobogott mögötte, amikor futott vagy ugrott. Ekkor még nem volt rajta kesztyű, ezért tettünk rá.”

A következő gondot az jelentette, hogy milyen környezetben mutassák meg a hősüket a képregényborítón. Ismét csak egy hírességet utánoztak: Supermant. A legfrissebb Action Comics (1938. december 7.) címlapján Superman a lábánál fogva cipelt egy bűnözőt a város felett.

Mivel az utánzás a tisztelet egyik legtisztább formája, ezért a páros (vagy lehet, egyedül Kane) úgy határozott, az új hősük pontosan ugyanezt fogja tenni. Így hát rajzolt egy hasonló jelenetet, ahová beillesztette az Alex Raymondról másolt alakját. Kane rajzát később jóformán változatlanul használták fel a Detective Comics címlapjaként.

Előfordulhat, hogy Kane saját kútfőből alkotta a városképet és az előtérben álló két gazfickót (erről bővebben a harmadik részben), ám mára teljesen egyértelművé vált, hogy a központi figurát Alex Raymondtól lopta.

Egy új, izgalmas, kalandos képregény születése

A hétvége hamar elröppent, Kane pedig ígéretéhez híven hétfő reggel felkereste Vince Sullivant. A szerkesztő odavolt az ötletért és megbízta Kane-t azzal, hogy találjon ki egy egész történetet ezzel az új, rejtélyes alakkal, akit ekkorra már Batmannek neveztek. Ezen a néven reklámozták őt az első nyomtatásba került képével együtt az Action Comics 12. számában.

A hirdetés szerint a Batman – ez az új, izgalmas, kalandos képregény – a Detective Comics az év májusi számában tűnt fel először, amihez Kane lopott elemeket tartalmazó borítóját használták fel. Innen a többi, ahogy mondani szokás, már történelem. Vagy legalábbis sokáig az volt…

A korábbi cikkek ebben a témában ezen a linken érhetőek el.

Májusban igazából nem volt különösebb meglepetés az amerikai képregényes fronton, úgyhogy nem is húzom tovább a bevezetőt, lássuk a listát.

A Marvel újabb nagyobb nevet dobott be a vízbe, ezúttal az X-Men v4-et, amelynek első füzete 177e példányban kelt el. Igaz, tíz felett volt a variáns borítók száma, ezért szokás szerint esélyes, hogy a következő hónapra legalább százezret esnek az eladások.
A sorozatot amúgy természetesen azon nyomban imádjuk, méghozzá négy dolog miatt. Egyrészt mert X-Men, és még mindig ez a franchise a legmegbízhatóbb az amerikai kommersz képregények terén. Másrészt mert az egész gárda az X-csajokból áll. Harmadrészt – a másodikból következően – az egyik főszereplője Vadóc, tehát eleve nem lehet rossz. Negyedrészt mert Brian Wood írja, aki ezt csak nem szúrja már el. Mint úgy majdnem mindent, amit eddig a Marvelnek írt…

Második helyen természetesen a Batman v2 áll, ami tovább folytatja lassú, ámde feltartóztathatatlan esését. Jelenleg 129e példány ment el belőle, és nem igazán látszik bármi jele annak, hogy ez a trend egyszer csak átfordulna.
A Justice League (a v5-ös) esése kisebb mértékű, mint az Age of Ultroné. Ez nagyon meglepő. Habár a Marvel ez évi eventje májusban erősen a vége felé járt, a kiadó valamit nagyon megsejthetett, mert esemény közbeni reklámkampányba kezdett nem sokkal e cikk megírása előtt. (Amit mondjuk közel másfél hét választ el a megjelenésétől…) A mini két májusi része bőven 90e felett van, ám az, hogy Geoff Johns… kétes színvonalú JLA-je is ilyen könnyen visszajött fölé, valahol aggasztóan hathat a Marvelnek.
A kilencvenesek táborát a Superior Spider-Man zárja, egyben ez a cím nyitja meg a nyolcvanasokat is, alatta a másik JLA-vel (v6-os) és Bendis X-Menjével.

Összességében látható, hogy nagy meglepetés nincs, majdnem minden cím ott van, ahova vártuk. Ami esetleg egy hangyányival érdekesebben hathat:
A Thanos Rising természetesen a múlt havi második helyről egyenesen a huszadikra esett, ám ez még önmagában nem egy nagy hír. Az lesz majd az érdekes, hogy ezt a zuhanást megállítják-e egyáltalán, mert eddig enyhén szólva is vegyesek a reakciók vele kapcsolatban. Azok, akik kedvelik Thanos figuráját, teljesen ki vannak bukva, hogy a Halált imádó őrült titán, a galaxis felének (és pár alterverzumban egészének) kiirtója, aki isteneken felül álló hatalmasságokat vert már át… egy hisztis emo-tini lett, aki mást se csinál, csak keresi „a helyét az életben”, mint egy kijózanodó hippi. Mások meg odavannak Simone Bianchi (aki egy olasz férfi, mert ezt sokan benézik a neve miatt) rajzaiért és Aaron történetvezetéséért. Összességében azonban az valószínűsíthető, hogy jövő ilyenkorra már senki sem fog emlékezni erre a minire, hacsak nem sikerül Aaronnak vagy a szerkesztőjének elérnie, hogy alapozzanak rá későbbi történeteket.
A másik végletet képviseli a Hawkeye, ami döbbenetesen jól megy. Ez alatt nem azt értem, hogy ne lenne jó sorozat. Nem olvastam még, de mindenhonnan az az egybehangzó vélemény jön, hogy ez az új Immortal Iron Fist. Csakhogy pont emiatt a Vertigo-effektusnak kellene hatnia rá: mindenki könyvben – sőt, lehet, egyenesen omnibusban – akarja megvenni, a füzetet csak pár türelmetlen egyén tartja fenn. Mégis a füzetes változata a Marvel egyik legerősebb közép-felső sorozata.

A kicsik terén a Walking Dead folytatja az „ebben-a-hónapban-vajon-épp-hova-esik” című játékát. Az áprilisi kilencvenezer után 76e példánnyal áll az élen (összesítettben 13.), mögötte egy új Image-címmel, a Ten Granddel. Amit Joseph Michael Straczynski, minden idők egyik (ha nem a) legjobb amerikai képregénysorozatának írója követett el. És ami a leírása alapján egy gyenge Spawn-másolat… mármint sztorira.
Ami, valljuk be, bravúr. Mármint az, hogy lehet a Spawnt gyengén másolni. Ez olyan, mintha valaki egy totálkáros roncsból akarna egy új, még megbízhatatlanabb járművet építeni. Vagy mintha fizetésemeléssel akarna jobb munkára ösztönözni politikusokat. Straczynskinek mostanság amúgy is nagyon rossz szériája van, nem jött ki jó három éve olyasmi tőle, amit egyöntetűen kedveltek a kritikusok és/vagy a rajongók, ezért egy újabb sablonos noir némi spawnos misztikummal keverve nem biztos, hogy segít a megtépázott hírnevén.
Harmadik helyen a stabilizálódni látszó Star Wars található, és ezzel végre van valami más is a dobogón az Image cuccain kívül. Ez persze felveti a kérdést, hogy hol az áprilisi Jupiter's Legacy? Nos, a válasz abban rejlik, hogy Quitely rajzolja, akinek akkor se menne a havi 22 oldal, ha nem lenne krónikus hátfájása. Vagyis az is csoda lesz majd, ha idén kijön a második szám. Ami aggasztóbb, hogy az elsőből májusban annyi sem fogyott, hogy feljusson a háromszázas listára, vagyis nem akadt ötezer új vásárló. Ami könnyen annak a jele lehet, hogy már a második szám el se fogja érni a harmincezret.

A Boom! Studios folytatja a Cartoon Networkkel közös munkáját, az Adventure Time mellé most belekezdtek a Regular Show képregény-adaptációjába, aminek első számával még a My Little Ponyt is leverték (valószínűleg átmenetileg).
Az Aspen e havi újdonsága a Charismagic, ami egy viszonylag friss sorozatuk folytatása, és amely úgy néz ki, mintha az UDON rajzolta és színezte volna. Nem sokkal alattuk van amúgy egy új gyermeksorozat, a Sesame Street az Ape Entertainmenttől. (Valószínűleg eme cikksorozat fennállása óta ez az első alkalom, hogy egyáltalán szóba került ennek a kiadónak a neve.)

Eközben Kieron Gillen visszahozta egy kicsit a régi Avatart. Emlékeztek még ennek a kiadónak a termésére úgy a kilencvenes évek közepétől körülbelül az új évezred első pár évéig? Amikor majdnem minden füzetükben kötelező volt minimum fél tucat embert kamera előtt kibelezni; amikor megtudtuk, hogy egy átlagos kilenc milliméteres lövedék valójában olyan erővel csapódik be, hogy a fej aprócska darabokra robban tőle; amikor egy nyak elvágásától olyan nyomással tört elő legalább három liter vér, amelyet egy olajkút is megirigyelhetett volna; és amikor a sztori alapvetően csak egy ürügy volt arra, hogy folyamatosan felbukkanjon pár lemészárolható ember? Igen? Nos… nekem se hiányzott a legkevésbé sem, hogy ez a rakás ócska hulladék visszatérjen, de a jelek szerint folyamatosan kitermelődik egy szűk, 12-14 éves hímnemű közönség, akik ezt jónak tartják és megveszik. Ilyen volt a Crossed, ilyen most az Über is (melyet egyetlen amerikai portál se tud helyesen leírni az ékezet miatt), amelyben a II. világháború vége felé a nácik végső megoldásként bevetik a kezelhetetlen szuperkatonáikat, akik természetesen puszta kézzel egész hadosztályokat szaggatnak szét a kamera előtt olyan módokon, amelyeket a legelvetemültebb szadista hollywoodi slasher filmek se tudnának megvalósítani.
Persze ennél kicsit mélyebb a sztori, mert manapság már nem lehet megtenni azt, amit anno a Hellinával (annak tényleg nem volt története azon túl, hogy egy démon mindenkit feltrancsíroz, aki a kamera elé kerül), és bizony sok helyen kiemelik, hogy Gillen nagyon erős forgatót írt… de valljuk be, az Avatar az egészet azzal reklámozza, hogy náci Supermanek amerikaiakat koncolnak fel premier plánban.
Persze az Avatarnál is tanulnak… lassan… naaaaaagyooooon lassan. A vér és belek mellett bevetették a két nagy kiadó lassan lecsengő trükkjét, miszerint kevesebb füzetet nyomtak az előrendeltnél, és most mindenhol ujjonganak, hogy elkapkodták a második kiadást is.
Valljuk be, aranyos, hogy miként viszonyul az ember a marketingesek trükkjeihez. Azok marha átlátszóak, mindenki tudja, hogy csak egy trükk, és mégis megállás nélkül bekajálják. Ilyen volt húsz éve a hologramos borító, most ilyen a „teljesen elfogyott az első kiadás” című kártya.

És még egy utolsó hír innen: a jelek szerint lesz egy kis érdekes vita a ZeneScope és a Dynamite között, ugyanis utóbbi tavaly megszerezte a 2011-ben indult, Grimm című televíziós sorozat licencét. Aminek most készült el a képregényes adaptációja, és az első szám egyelőre jóval erősebben indított, mint a legjobb Grimm Fairy Tales-füzet (15e amaz 6e-vel szemben).

Könyvek terén a Diamondnál a Boom! csodát művelt, és sikerült átvennie az első helyet a Walking Deadtől egy kis időre – az Adventure Time első GN-je érte el ezt a bravúrt. Sőt, a zombik meglehetősen gyengén teljesítettek, a felső húszból összesen két helyet vittek el. A jelek szerint a képregényesek közül aki akarta, már beszerezte a Totyorgó Túlbirodalmiak megfelelő kiadványait. Vagy csak pihennek az új évad előtt.
A könyvesboltokban is meglepően élőholtmentes övezet alakult ki, a két compendium áll jó helyen, amúgy meglehetősen vegyes a kép. Az új Naruto vitt mindent, de a Sailor Moon is jó helyen áll. Szerepel még egy keleti kiadvány a listán, egész magas helyen, ám ezt nem merem nevén nevezni, mert egy olyan franchise-hoz tartozik, amit ha csak megemlítenek, kiöl minden kreativitást, dialóguskészséget és jellemvonást mindazokból, akiket megérint… az eredetiség és az írói kvalitások igazi gyilkosa, amely milliárdokat termelt úgy, hogy igazából senki se érti, ki képes akármilyen szinten élvezni ezt a mentális tortúrát. És még képregény is van belőle. Egész sorozat. Egy perc néma csend hát mindazoknak, akik áldozatául estek eme új és látszólag mindennél veszedelmesebb jelenségnek, amely az egykor félelmetes horrorszörnyekből nyálas teszetoszákat és tündibündi plüssfigurákat csinált úgy, hogy halálos komoly felnőtt történetnek akarja eladni magát.

A piacon eközben a helyzet változatlan. Májusban ismét a Marvel áll az élen – igaz, most csak öt százalékkal az áprilisi több mint tíz helyett: 33/37%-ot (bevétel/példányszám) kapart össze a DC 28/31-ével szemben, ami egy kb. 15 millió dolláros összbevételt jelent a nagyobbik kiadó számára (plusz ami a könyvterjesztőktől összejött).
Ahogy már megszoktuk egy ideje, az Image a harmadik, egyben a kicsik győztese, mögötte az IDW-vel, ami megint elég erősen a Dark Horse fölé magaslik. A Dynamite ezúttal beerősített, kellett is neki, mert a Boom! Studios eléggé megtolta magát, közel három százalékra jöttek fel. (Ez több mint félmillió dollár pluszbevételt jelent áprilishoz képest.)
Az egyszázalékosok klubjába ismét csak az Eaglemoss fért be. Példányszámoknál a Valiant újból elérte ezt a határt, ám bevételben most eléggé messzire volt tőle. Az áprilisi bravúr a jelek szerint tényleg csak a jó körülmények hatása volt.

A kissé visszafogott április után a piac visszatért a márciusi szintre, vagyis egy jó 10/5%-ot növekedett az előző hónaphoz képest (ami ugye meg zsugorodást hozott). Tavalyhoz képest sajnos csak az általános és folyamatos áremelkedés hatása látszik: enyhe bevételnövekedés (1% füzetek és kötetek terén is) mellett 2%-os példányszám-csökkenés állt be.
Ezzel összességében még mindig bőven tíz százalék felett van az éves gördülő mutató (év első napjától aktuálisig terjedő időszak arányszáma), vagyis 2013 még mindig érezhetően erősebb 2012-nél.

A nyár talán vízválasztó lesz abból a szempontból, hogy mit bír valójában a piac, van-e benne még növekedési potenciál – bár személy szerint kétlem, hogy tényleg erre az időszakra kell figyelnünk. Az Age of Ultron mérsékelt sikere némi stagnálást helyez kilátásba a következő hónapokban, ám ez a piac olyan, hogy bármikor meglepetést okozhat. Az utóbbi két évben a régebben tapasztalt nyári meglendülés helyét amúgy is egy enyhe tavaszi és egy erősebb őszi vette át, amit valószínűleg erősen köszönhetnek a televíziós sorozatoknak (bármelyik irányba is menjen az adaptálás a képregény és a tévé között), illetve a mozifilmeknek.

A cikk végére a szokásos linkek:
Top 300 képregényfüzet
Top 300 képregénykötet
Kiadók piaci részesedése

A korábbi cikkek ebben a témában ezen a linken érhetőek el.

Az amerikamorrii képregénykiadók áprilisi eladási toplistája ismételten igazolja előttünk a tényt, miszerint az olvasókat akárhányszor be lehet etetni ugyanazokkal az olcsó trükkökkel, ám ezek egyikének sincs három hónapnál hosszabb ideig mérhető hatása. Habár mostanság a három helyett inkább egy hónapról beszélhetünk.

Ugyanis a múlt havi nyertes Guardians of the Galaxy v3 a másfél tucat variánsával együtt szépen lement 210e-ről 90e alá, első helyről a tizedikre. És nem feltétlen azért, mert a vásárlók közel kétharmada meglátta Bendis dialógusait és azóta is kezelteti magát, hanem mert egyszerűen ennyit ér a sok variáns… ám mindössze egyszer. Ezt láttuk már idén a DC-től, láttuk a Marveltől, így még azt sem jelenthetjük ki, hogy a Marvel az, amely a kreativitás hiányát ócska kunsztokkal pótolja. (Ugyanakkor tény, hogy közel három és fél évtizedes múlttal rendelkeznek az ócska és hamar kipukkadó marketingtrükkök terén.)

Kicsit hasonló sorsra jutott a másik Bendis-mű, az Age of Ultron, ám ez a nyári eventek szokványos pályáját követi. A nagyot durranó első szám után jött a várható 40% körüli visszaesés, ám azon túl a sorozat tartja magát a 100e körüli részhez. Igaz, ezzel is csak a negyedik, hatodik és hetedik helyet kapta el.
És itt most közbeszúrnék egy személyes véleményt. Nem a tartalmáról (igazából a Siege óta, vagyis jó pár éve megfogadtam, hogy soha több nem kínzom magam a kreálmányaival, csak ami független kiadónál jelenik meg), hanem arról, ahogy a cég kezeli. Egy erősen reklámozott nagy eseményből, ami ráadásul a felső árkategóriában található, havonta három füzetet adnak ki. Igen, ez megnyomta a részesedésüket. Nagyon. Ugyanakkor még az USA-ban sincs kolbászból a kerítés, a többszörös átlagfizetéshez sokszor, nagyon sokszor akkora árak társulnak. Egy átlagos képregényolvasó ott havonta tíz füzetet se igazán tud megvenni. Most a Marvel ettől a kerettől követeli, hogy havonta plusz hármat tegyen mellé, ne csak egyet, mint az eddigi események többségénél. Nem kell közgazdász diploma, hogy érezzük, ez már középtávon igen komoly károkat okozhat.

És most, a hosszas felvezetés után lássuk, hogy ki nyerte ezt az áprilisi versenyt.
Igazából sok esélyesünk lehetett volna, ám a favoritok többségéről már tudjuk, hogy a dobogóra se fértek fel. A meglepetés most az, hogy nincs meglepetés: a Batman v2 132e példánya jutott fel a lista csúcsára.
Ez a sorozat kissé érdekes eset. Egyrészt komoly reménység, másfelől erőteljes csalódás. Megint csak nem történeti szempontból, vagyis nem egészen.
Ez a cím ugyanis hasonlóan indult, mint Morrison Batman & Robin v1-e. Egy képregény, amit sokak tényleg vártak. És nem csak a szó legegyszerűbb, legjellegtelenebb értelmében. A képregények egy sajátságos médium. Az igazi erejük abban rejlik, amikor az olvasó gyermeki lelkesedéssel várja az új megjelenést, még akkor is, ha amúgy egy határozottan felnőtteknek szóló szériáról van szó. Ám úgy a nyolcvanas évek legvégétől kezdődően, amikor a műfaj úgymond „felnőtt”, ez a lelkesedés valamiért fokozatosan eltűnt. Nem az alkotók hibájából, hanem mert a kiadók elkezdték úgy kezelni őket, mint a hosszú televíziós sorozatokat. Ennek vannak jó vonzatai, ám akad egy hátulütő: az íróknak rutin lesz az egyes füzetek elkészítése, az olvasóknak pedig az olvasásuk. Mint amikor azért nézed egy sorozatod hatodik évadát, mert már hozzászoktál ahhoz, hogy nézed azt a bizonyos szériát. Ilyenek lettek a képregények is, sok mainstream címet egyszerűen… nos, a címéért vettek és vesznek máig. Ez persze nem jelenti azt, hogy kihalt a lelkesedés, ám az aránya jóval kisebb, mint egykoron. Manapság már szinte senki se ül le úgy egy füzettel, hogy alig várja, hogy kinyissa.
És ezt törte meg egy kicsit a Batman & Robin anno, és törte meg ismételten a Batman v2. (Amúgy ilyen volt az Ultimates első sorozata is, hogy mondjak egy marveles példát.) És ez tűnt el úgy a Death of the Family közben valahol. A Batman v2 az első évében még hullámzott… és ez egy jó jel. Mert amíg van mozgás az eladások görbéjén, az azt jelenti, hogy van mögötte olvasói élet. Ám lassan fél éve a cím folyamatos enyhe esést mutat, ami a belefásulás jele. Ezt is sokan már csak azért olvassák, mert megszokták. Elvesztette a varázsát, és ezzel megint elvesztettük az egyetlen olyan címet, ami akár a kiugrást jelenthette volna.
Persze mondhatnánk, hogy ott van helyette a Walking Dead. Ezt sem olvastam soha, de tételezzük fel, hogy csakugyan annyira jó, mint mondják. Ám az ő helyzete most merőben más. Ezt a címet azért veszik, mert felkapott. Egy dili. Igen, három éve folyamatosan az, de akkor is egy dili. Mint a Trónok harca. Létezik olyan, hogy egy franchise akár öt-hat évig is folyamatosan szem előtt legyen és hozza a rengeteg pénzt és sikert. Ám attól még csak egy dili: amint egyszer eltűnik, olyan lesz, mintha sose lett volna. Egy kissé fura, ámde hazai példával élve: emlékszik még bárki, hogy mit jelent a „Xénia-láz”? Pedig egykoron közel két éven át az ifjúság tényleg totál odavolt érte. Mára a legtöbbünkből az emléke is elkopott. Ilyen lesz a Walking Dead idővel, és bizony ilyen lesz a Tűz és jég dala (vagy Trónok harca, ha jobban tetszik).
Amúgy ha már szóba került… az Image most kiérdemel egy sebtiben kihirdetett Hónap Kiadója díjat. Majd ha a kicsikhez érünk, részletezem, miért.

A Marvel elcsípett egy második helyet egy új minivel, amit igazából a legtöbben nem tudnak hova tenni. Kiadási szempontból és történetileg sem. A Thanos Risingról van szó, ami elvileg egy eredettörténet Aarontól és Bianchitől. Ám… nos… az általános vélemény róla a következő mondattal egészen jól összegezhető: „szebb a rajz és a panelrendezés, mint az Astonishing X-Menben, a sztori maga meg nem olvashatatlan.” A legtöbb helyen egy jó közepest adtak rá, és ez Aarontól bizony nagyon gyatra. Sajnos egyre jobban úgy látszik, hogy őt is utolérte a Marvel-átok, ami egy amúgy páratlanul ügyes íróból egy középszerű iparost csinál (jó esetben).

A DC felső részénél a helyzet az, amit sejteni lehetett. A JLA v5 még éppen hogy tartja a 100e feletti helyezését, Damian Wayne halála pedig laza 20e-rel növelte a Batman & Robin v2 (vagy most Batman & Red Robin, később meg majd Batman & akiéppensoronvan) eladásait. A top10-ről lemaradt Superior Spider-Man még nincs gondban, és a fogyás üteme mellett egy darabig még nem is lesz. Nagy hír számára, hogy megelőzte az X-Men részleget, az All New éppen alatta van, mögötte a többi top sorozattal.
Nagy átlagban elmondható, hogy a DC erős címein túli rész lassan elvérzik. Már a Batman-részleg sem ér semmit, középszerű Marvel-sorozatok előzik meg őket. Igazából egyetlen olyan füzet se maradt a Batman-JLA pároson túl, amire azt mondhatnánk, hogy a mostani állapotok megmaradása mellett labdába rúghat. Ami eléggé durva és gyors váltás akár bő fél évvel ezelőttről, amikor ugyanez a kiadó agyonverte az egész piacot.
Ám a Marvel sem úszta meg karcolások nélkül. Cornell Wolverine-je bizony akkorát hasalt, hogy szerintem a szerkesztője máig tikkel. A múlt havi 117e példányos nyitány most 57e-re apadt, ami bizony szégyen, még akkor is, ha egy amúgy tehetséges íróról van szó. A másik sorozatról, Cho Savage-éről meg inkább hallgassunk mélyeket.

Amilyen lehangoló képet mutat lassan a két nagy, annyira meglendült az élet a kicsiknél. Pontosabban csak kettejüknél. Onnan is az Image az, ami most kegyetlen nagy iramot diktál magának és ezzel, akármilyen fura, az egész piacnak. Fentebb szándékosan nem szedtem össze normálisan a top10-et, mert azoknak, akik itt találkoznak először a havi toplistával, komoly meglepetés lehet most, hogy az Image két címet is rakott a top10-be. Igen, a felső tízben két füzet, ami nem a két nagytól származik. És nem a Walking Dead áll jobb helyen, a Sertepertélő Sírontúliak 90e példánya csak a nyolcadik helyezést hozta.
Az összesített dobogó harmadik fokán, egyben a kicsik élén egy friss cím áll, amit nem titkoltan az alkotógárda nyomott meg, méghozzá nagyon. Lehet, hogy a következő füzetre ez harmadolódik, lehet, hogy nem. Ám most a Jupiter's Legacy első száma 105e példányával nagyot ütött. Nem csoda, hiszen a kortárs amerikai képregényalkotók egyik legnagyobb vevőcsalogató erővel bíró párosa alkotta: Grant Morrison Mark Millar és Frank Quitely. Akik amúgy mindketten skótok. Maga a füzet alapsztorija kicsit sablonos: valamikor a XX. század derekán feltűntek a szuperhősök, és most, 201x-ben a gyerekeik és unokáik már egy fogyasztócentrikus társadalomban teljesen más értéket képviselnek, más erkölcsök szerint (vagy azok hiányában) élnek, és ezt mutatja be nekünk Morrison Millar a maga sajátságos futurisztikus/királyságosságos módján. Flex Mentallo Miller társadalomkritikájában. Mondjuk jó kérdés, hogy a mini mikorra végződik, mert Quitely az utóbbi években nagyon komoly hátfájástól szenved, így a rajzolás, pláne az ő nagyon részletes, kidolgozott, aprólékos – és emiatt csigalassú – módszerével kész fizikai tortúra számára.
És hogy ne maradjon le az Image bekezdéséből: a Saga a kicsik között a harmadik, amivel a kiadó megint elvitte a komplett dobogót. A múlt havi harmadik East of West amúgy nem esett sokat, ám ez pont elég volt ahhoz, hogy a Star Wars is megelőzze. Utóbbi mellékesen hihetetlenül stabil, egy jottányit sem változott az olvasottsága.

Az IDW póniseregletét most az Aspen beelőzte kicsit. A kiadó tíz hónapon át tíz új sorozatot indít, áprilisra a Jirni nevű klasszikus akció-fantasy jutott. A turneri hangulatú szériát JT Krul jegyzi, szóval annyira rossz nem lehet. Az egydolláros ára juttatta a My Little Pony: Friendship is Magic hatodik füzete elé.
Az Adventure Time továbbra is a Boom! Studios egyetlen igazán jól fogyó sorozata, jelenleg a Buffyval egy szinten mozog. A Valiant pedig kiderítette, hány olvasója van. Kiadott egy crossovert Harbinger Wars címen, ami a 18e füzetével jobb, mint a múlt havi vezető kiadványa, és egyben a jelek szerint igazolta a sejtésem, amit még egy korábbi cikkben írtam a kiadó olvasótáborával kapcsolatban.
A Dynamite Entertainment pedig… nos, bár személy szerint én kedvelem őket, ám ebben a hónapban ők egyszerűen nem kaptak semmilyen szerepet azon kívül, hogy bent vannak az egyszázalékosok klubjában.

Könyvek terén a Diamond érdektelen, egy Walking Dead első tpb-ja van elöl közepes számokkal. Könyvesboltban pedig egy pillanatra azt hittem, rossz listát nyitottam meg, ugyanis majdnem ugyanúgy néz ki, mint a márciusi. A két Compendium vezet az új Avatar (mármint a léghajlítós fajta) előtt, ami a Sailor Moont előzi. Ami megint csak durva, hogy a húszas listán kilenc kiadvánnyal szerepel a Walking Dead. És még egy zombis könyv is van ott, vagyis az oszladozó tetemek viszik el a toplista felét. Groovy.

Bár a felső rész számai erőteljes esést mutattak – nem volt semmi trükkös kiadvány a hónapban –, a teljes piac bevétele mégis alig kétszázezer dollárt esett. A kicsit több, mint 41 milliós tortából a Marvel 38%-ot vitt el majdnem 42%-os példányszám-részesedés mellett, amire a DC a tíz évvel ezelőtti állapotokat idéző gyenge 26/28%-kal felelt.
Az Image dobbantott, 9/9,9%-on áll. Igen, annak ellenére, hogy teljesen leírtam őket, majdnem elérték a tíz százalékot (példányszámra). Ez durva. Akkor is, ha ez a kiadó a megalakulásakor a második-harmadik volt a piacon. Az más korszak volt (a sötétség korszaka több szempontból), jelenleg a mostani felhozatalával egy ilyen eredmény… zseniális. Jó kérdés, hogy Walking Dead nélkül hol lennének, ám most azt mondanám, hogy hasonlóan magasan. A Diamond láthatóan kevesebb Walking Dead-könyvet árusít, mint a könyvesboltok, és a füzetes változatának erősödése, divathullám és mesterséges felhajtás vagy sem, igen komoly fegyvertény.
Az IDW sem maradt el sokkal, 7,5/5,5%-ával messze lehagyta a Dark Horse-ot. A kicsit hármasából lassan csak egy duó marad, ha ez így folytatódik, és köztük is eléggé meghatározott erősorrenddel. És lehet, amíg a Walking Dead képes eladatni magát, ez így is marad.
A Dynamite még tartja magát a Boom!-mal szemben, mögöttük pedig ott van a Valiant. A Valiant. Ami elérte az egyszázalékos álomhatárt mindkét szinten. Ezt most egy egyszeri meglendülésnek köszönhette, vagyis nem hiszem, hogy megmarad, mégis: végre elérték az egy százalékot – ami, akárhogy nézzük, átszámolva 93 millió magyar forintnak felel meg. Van egy sanda gyanúm, hogy ilyen összeg mellett bármelyik hazai kiadó lenne kicsi odaát.

Bár a Diamond könyves listáját gyorsan letudtam, most hozzá kell tennem, hogy a kiugró siker elmaradása mellett nagyon jó átlagos eladást produkáltak, ám az ő +10%-uk sem segít a füzetek 5%-os esésével szemben, így márciushoz képest a piac enyhe visszaesést mutat. Tavalyhoz képest már jobb a helyzet, két számjegy a tizedestört előtt mindenhol, és az éves gördülő összesítés (első hónaptól az aktuálisig) is alig esett: a márciusi +19,78%-ról +18,32%-ra. Vagyis ebben az évben még jól állunk, ám hacsak a marketingesek nem állnak elő újabb hajmeresztő hülyeségekkel, akkor most jön majd a valódi próba azt illetően, hogy miként teljesít a 2013-as év az egészen tűrhető 2012-eshez képest.

Végül a szokásos linkek:
Top 300 képregényfüzet
Top 300 képregénykötet
Kiadók piaci részesedése

A korábbi cikkek ebben a témában ezen a linken érhetőek el.

A 2013. márciusi amerikai képregényes toplista ékes bizonyítéka annak, hogy a marketing ereje eléggé félelmetes lehet. Elvégre hogyan máshogy adhatna el egy kiégett és egyszer már teljesen hitelét vesztett író egyetlen hónap alatt több mint hatszázezer füzetet, amivel a jó ideje döglődő és kreatív gödörben rekedt cégét annyira az élre vitte, hogy majdnem kétszer akkora bevételre tett szert, mint a közvetlen utána jövő riválisa?

Bizony, a fenti bekezdés azt jelenti, hogy a Marvel toronymagasan nyert márciusban – Bendisnek hála, akinek a Guardians of the Galaxy v3-asa és az Age of Ultronja került a lista élére, míg a DC erős sorozata, a Batman éppen csak megcsípte a harmadik helyet. Az első helyezettnél némileg árnyalja a képet, hogy az első szám a kilencvenes évek kellemetlen korszakát felidézendő több mint másfél tucat variánssal jelent meg, így segítette 200e fölé. Ez persze semmi az előző havi JLA v6 ötvenkettő variánsához képest. Aminek amúgy meg is lett a hatása, mert a múlt havi háromszázezren indító cím most a százezret sem érte el. Sőt, rögtön a társsorozat szintje alá esett. Egy hónap alatt mélyebbre ásta magát, mint amaz másfél év munkájával. Nem biztos, hogy megérte az a nagy borítóhajsza a múlt hónapban, és nem biztos, hogy a Marvelnek is meg fogja érni a GoG v3-on. Pláne, ha hozzávesszük, hogy az előző sorozat egyik nagy húzóereje a zseniálisan összerakott jellemekben és az ebből fakadó dialógusokban rejlett. Márpedig Bendisnél jó négy éve az összes jellem kimerül a végtelenül laza és jópofának hittben, és már nem egy fórumban lehetett látni, hogy a párbeszédeit gyakorlatilag egy algoritmussal meg lehet írni. Szóval hacsak nem kapta nagyon össze magát a kopasz, mint az All New X-Men elején, akkor egy igen dicstelen sorozat indításának leszünk most tanúi.
Vagy nem. Ne feledjük, hogy anno a Vörös Veszedelem is mennyi ideig kóricált a top10 közelében úgy, hogy annál nagyobb hulladékot még a Marvel is elég ritkán tud prezentálni.
A lista negyedik helyén egy érdekes kísérlet bukkan fel. A Marvel elég hamar rájött, hogy a Savage Wolverine finoman szólva sem igazán izgatja az olvasók képzeletét – vagy legalábbis nem úgy. Frank Cho igazából arra használja a címet, hogy egy Shanna-ongoingot írjon, amiben egy bőrbikinis csaj rohangálhat folyton a kamera felett, ám egy ilyen alapra igazából nem lehet egy stabil és sikeres sorozatot építeni. Ezért most előszedték Paul Cornellt és adtak neki egy saját címet. Ami igazából egy dicséretes dolog. Cornell ugyanis eddig kevés mindent írt a Marvelnek, ám azok igen remek színvonalt képviseltek… és mellé nagyon gyatrán mentek. (És ez alatt alsó kategóriát értünk, nem is középsőt.) Ezért az, hogy erre a tehetséges, de nem sikeres emberre bíztak egy presztízscímet, némi kurázsira és végre valami enyhe kreativitásra utal a szerkesztőség részéről.
A százezreseket amúgy az Age of Ultron 175-ről 100-re eső második száma és a még ide kapaszkodó JLA v5 zárja le.

A Superior Spider-Man esése folytatódik. Az ötös szám ugyan még tartotta magát 90e felett, ám a hatodik és a 6.1-es (vagy 6AU) a nyolcvanasokban tűnik fel. Persze ez még mindig igen messze van az előző Pókember előző sorozatának hatvanezer környéki számaitól.
Bár nem olyan rég még nagy vetélkedés folyt a Marvelnél azon, hogy a Bosszú Angyalai vagy az X-Men az erősebb franchise, a nagy újraindulásuk óta ez a kérdés igen hamar eldőlt. A mutánsok egyelőre tartják a vezércímeikkel a 80e feletti részt, melyet meglepő módon nem az Uncanny v3, hanem Bendis sorozata vezet. Bár a GoG v3 kapcsán felmerült erőteljes szkepticizmusomat továbbra is fenntartom, tény, hogy a múltból visszacibált csapat – amúgy ritka idióta – alapsztorijára épülő szériára a kopasz eléggé összeszedte magát, amit az olvasók láthatóan megháláltak. Ez és az Uncanny is a hivatalosan vezércímnek indult Uncanny Avengers felett járnak, ami pedig egyelőre még jobban fogy, mint a folyamatosan csökkenő Avengers v5. A New Avengers v3 meg már olyan messze van tőlük, hogy lassan számításba se kell vennünk.

A DC-nél a Batman és JLA alatti nagy tömb mostanra eléggé szétzilálódott, és nem csak azért, mert pont sikerült a Marvelnek beékelnie közéjük néhány címet. A második Bat-sorozat címéért folyó küzdelem a jelek szerint eldőlt, a Detective Comics kaparintotta meg a Batman & Robin és a Batman Inc. előtt. Persze lehet, utóbbi erősen megugrik az áprilisi listán, Damian Wayne halálának története sokakat érdekelhetett.
DC-fanoknak nem lesz jó hír, hogy az, amit már két-három hónapja kerülgetek, valósággá vált: a DC-nek esélye sem lesz már visszavenni a vezető szerepet, ha marad ez a felállás. Lehet, hogy a Denevérember és a Liga címei egész magasan járnak, és a Marvel rendre valami trükkel orozza el a felső 25 nagyját, ám a fenti két franchise-on túl mindössze a Zöld Lámpás-részleg vezető sorozata képes értelmes eladásokra, minden más a hatvanezertől (sőt, inkább ötvenezertől) lefelé induló középső tömbben zsúfolódik össze – ha nem alatta. Még Morrison Superman-eposzának lezáró füzete is alig hatvanezer ember érdeklődését keltette fel.

A két nagytól megtisztított listában az Image Comics semmit nem bízott a véletlenre, a biztonság kedvéért mindhárom dobogós helyet elvitte. És most nem egy kék unikornissal.
Első helyen természetesen a Battyogó Beledöglöttek állnak, ezt követi a Saga, majd egy új Hickman-cím, az East of West, ami leginkább úgy írható talán körbe, hogy a Fallout találkozik Clint Eastwooddal (a tizenöt-harminc évvel ezelőtti, agysejtjeit még birtokló kiadással) és ez az egész Mad Maxszel. És kb. mindenki imádja, aki olvasta. Mögöttük a Dark Horse immár egyetlen Star Wars-címe áll, melyet rögtön egy duplával követ az IDW My Little Ponyja. Ami után jön a szokásos szakadék, ami a kicsik abszolút felső rétegét elválasztja az amúgy szokásos szintjüktől.
Ezt a tömböt furamód az Aspen nyitja meg, ami egy újabb folytatást fabrikált Michael Turner számos sorozatainak egyikéhez. Majd egy pónis mellékágat és egy Hellboyt követően jön az Image egy érdekes kiadványa, ami megint csak a kilencvenes évek sötét korát idézi. A címe Sex, egy kiégett ex-Batman-klónról szól, és az első részéből igazából az égvilágon semmi nem derül ki. Ez így mind tiszta Liefeld-recept (leszámítva, hogy a dialógusok jók benne és a rajz remekül kezeli a médium lehetőségeit).
A Boom! Studios még mindig csak az Adventure Time-ot tudja felvonultatni mint értelmes eladásokkal bíró címét, és a jelek szerint a Valiantről is kijelenthetjük, hogy a legutolsó cím átbillentette őket az egyensúlyi ponton: a Shadowman jól megy ugyan, ahogyan az X-O Manowar is, ám a többi sorozatuk egyre jobban menetel lefelé. Igaz, ezzel továbbra is az Avatar Press felett állnak, akik mostanság már tényleg csak a Crossedot tudják felvonultatni egyetlen olyan címükként, amit még vesznek.
A Dynamite pedig…? A Dynamite márciusban sehol sincs. Mark Waid új Green Hornet-sorozatának első száma feltűnik a 140. helyen, meg még a Shadow 10. száma a 175.-en, de ezeken túl benne sincsenek a felső 200-ban. Ez meglátszik majd az iparági összesítésben is.

Könyvesboltokban megint zombiuralom volt, az első két helyen a két Compendium áll, ami elég zsíros bevételt jelentett az Image számára. Mögöttük a három abszolút favorit (legalábbis az USA-ban) manga franchise, a Naruta, az Avatar és a Sailor Moon jön, amit még több élőhalott egészít ki. Érdekesség, hogy a könyvesbolti listán is szerepel Fraction Sólyomszem-címének első könyve. Ez akkora nagy szó és olyan reklámérték a címnek, hogy szavakba önteni is nehéz.
A Diamondnál a második Batman HC, a City of Owls vezet az első kötet tpb kiadása előtt, melyet ismét Sólyomszem követ. Fraction csakugyan nagyon hasonlót művel vele, mint anno Vasököllel, így valahol talán várható volt, hogy ez a cím kötetként a vártnál jobban teljesít.
A szokásos Walking Dead itt most csak az első tpb-vel bukkan fel… mint két és fél éve folyamatosan. Lassan tényleg minden ötödik amerikai háztartásban lesz egy darab az első tpb-ből.

Fentebb már utaltam rá, hogy a márciust megint a Marvel nyerte. Magasan. Sokkal magasabban, mint a februárt. Egészen pontosan 40/44%-ra (bevétel/példányszám) a DC 27/30%-val szemben. De az Image se panaszkodhatott, 8/8%-ával újabb csúcsot ért el. Mögötte az IDW jön, és kérdés nélkül, bevételben több mint másfél százalékkal veri a Dark Horse-ot, példányban meg két és féllel. A DH nagy előnye most az volt, hogy a Dynamite annyira gyenge, hogy tényleg nem sokon múlt, hogy még a Boom! is befogja. És egyben ez volt az egy százalék felettiek sora, az Eaglemoss most egy hajszállal lemaradt erről. Nem az ő eladásaik estek amúgy, hanem kegyetlen meglódult márciusban a füzetek szekere, és ez lejjebb nyomta arányaiban a figurakereskedőt.

Az összehasonlító tömbök viszonylag jó képet festenek. Viszonylag. A füzetek csak 3%-ot emelkedtek, ami nem sok. Igaz, hogy februárban ott volt a háromszázezres JLA v6, ám most itt egy GoG v3 és három Age of Ultron-füzet is felvonult ellene, nem beszélve a kis kiadók meglódulásáról vagy az új Rozsomák-címről. Ha így nézzük, a három százalék elég kevés, legalább négy-öt kellett volna ahhoz, hogy tényleg szinten legyünk. A kötetekkel kiegészült teljes kép valamivel négy százalék felett van bevételben és némileg az alatt eladásban.
Tavaly márciushoz képest rögtön szebb a kép, mindenhol két számjegy található. Összesen több mint húsz százalékot erősödött a piac ebben a viszonylatban.
Az idei és a tavalyi első negyedév összehasonlítása már nem ilyen biztató, közel ötszázalékos a mínusz. És sajna most itt van a kutya elásva: 2012 első három hónapjában egyetlen kiemelkedő esemény volt: az Avengers vs. X-Men indulása márciusban; minden más sorozat viszonylag zavartalanul folydogált. Márpedig idén rögtön négy kunszt (Superior Spider-Man, Guardians of the Galaxy v3, Age of Ultron és Justice League of America v6) dobott sok százezret az eladásokon, és még így sincs meg a tavalyi első negyedév átlaga. Ami lefordítva azt jelzi, hogy a piac legalább hat-, de inkább hétszázalékos mínuszban lehet. Aminek persze jelentősen ellentmond, hogy az előző (2012 év végi) negyedévhez képest majdnem húsz százalékot erősödött. Ez azonban még mindig csak úgy fordítható le, hogy tavaly az erős kezdés után jött egy fokozatos visszaesés, ami év végére elért egy mélypontot, és onnan már visszakapaszkodtak egy érezhetően alacsonyabb szintre, mint ahol egy éve álltak.
Vagyis a gödörből úgy-ahogy kimászott egyelőre az amerikai képregénypiac, ám láthatjuk, hogy teljesen a maga lábán továbbra sem tud megállni. Ami immár biztos, hogy van egy nagyon stabil felvevő réteg, ami kitart mellette, és hogy a számuk nem változik vagy enyhén nő – ám a pénztárcájuk továbbra sem bírja annyira, mint szeretné. És mivel – főleg a Marvelnek hála, bár ők csak katalizátor voltak, mintsem közvetlen kiváltó ok – a kötetes piac eléggé beszűkült, így az egyetlen lehetséges kitörési pont a digitális képregények piaca maradt. Nem csoda, hogy a két nagy is másfél (vagy Marvel esetében inkább háromnegyed) éve mindent megtesz annak érdekében, hogy itt terjeszkedjen minden irányba.

Végül a szokásos cikk végi linkek:
Top 300 képregényfüzet
Top 300 képregénykötet
Kiadók piaci részesedése

A korábbi cikkek ebben a témában ezen a linken érhetőek el.

Bevallom, a februári amerikai eladásokról szóló cikk rögtön egy olyan cím említésével indul, amiről sok-sok hónapja tudtam már, mégsem tettem egyszer sem említést róla – szándékosan. Ez persze nem igazán illene egy cikk objektivitásához… ugyanakkor ez nem igazán sajtóanyag, hanem kvázi egy blog. Ami annyira szubjektív, amennyire a szerzője csak akarja. Szóval hát…

A 2013-as februári amerikai képregényversenyt a Justice League of America v6 nyerte. Mielőtt itt valaki ráncolná a szemöldökét, hogy mikor indították újra az alig másfél éves v5-öt: nem tették. Mivel a rajongók az összes JLA-t egy nagy folytonos számozásba teszik, így most a JLA csatlakozott az X-Menhez abban a tekintetben, hogy egy időben fut egymás mellett párhuzamosan két ugyanolyan nevű, csak különböző sorszámú sorozat. (Persze technikailag nem, mert a v5 hivatalos neve simán Justice League.)
És hogy mi ez a JLA v6? Nos, az itteni olvasóknak talán úgy magyarázható el a legegyszerűbben, hogy ugyanaz mögötte a koncepció, mint egykoron a West Coast Avengers mögött. DC-ben jártasabbaknak pedig: a JLI szellemi feltámasztása, csak itt most a névadás fordítva történt. A sorozatot a másik széria írója, Geoff Johns viszi, a rajzolója pedig állítólag hosszú távon David Finch marad. Hangsúly, nagyon erős hangsúly azon, hogy állítólag. Nem csodálkoznék, hogy ha ezt már addigra megcáfolnák, mikor ez a cikk kikerül. Amúgy Finch a régi és az „új” (New Avengersben megismert) stílusa egyvelegét alkalmazza itt, így nehéz megmondani, mennyire halad a füzetekkel.
A csapatfelállás is érdekes, Johns azért nem kicsit ihletett merített Bendis Angyalaiból, mert van itt egy méltatlanul háttérben kóválygott vezető (J'onn J'onzz), a jó és a rossz oldal között ingadozó nindzsapótlék (Macskanő – igen, Selina Kyle egy Ligában, ezt tegye össze valaki –, aki egyben a köldökig dekoltált eyecandy szerepkörét is magával hozza), humoros, könnyed lelkületű ifjú bűnüldöző (Csillaglány)… és még jó pár hasonló összevetést tehetnénk.
Nos, ez a sorozat végzett most az első helyen 307e példánnyal. Ami hatalmas sikernek minősíthető és komoly ujjongásra adhat okot, elvégre elég durva kezdés, erősebb, mint a szétreklámozott Uncanny Avengersé volt tavaly. Egyetlen apró szépséghiba: 52 variáns borítóval jelent meg. És a DC annyira halál komolyan vette ezt, hogy összeállított 52 darabos csomagocskákat, amiben mindegyik borító helyet kapott, persze sok-sok dollárért cserébe. Az összes ilyen csomag előrendelésben elfogyott.
Vagyis ez a sorozat akkora lendülettel esik a következő számra legalább kétszázezret, hogy a koppanását talán még itt, a kontinensen is hallhatjuk. Már csak azért is, mert a hivatalos főcím, a „nagy testvér” JLA v5 pontosan ennyire van most tőle a maga kis szerény éppen csak százezrével a negyedik helyen. Amúgy ez azt is jelzi, hogy most vagy egy szokatlan hullámvölgybe került a cím, vagy megindult az elődje, a v4 páratlanul dicstelen útján. Utóbbit egyvalami erősíti: a DC teljesen feladta, hogy továbbra is ezt a sorozatot tekintse és tekintesse a vezércímének. Teljesen egyértelmű, hogy most már mindent Batmanre pakolnak.
Persze az előző mondatnak némileg ellentmond, hogy a nyári giganagy dobásukat a JLA köré, vagyis a JLA-k köré építik. Amúgy eddig a Trinity War olyan, mintha még mindig DiDio lenne a főszerkesztő, ugyanis az egész az eddigi sajtóközleményekben annyira a marveles Avengers vs. X-Men másolata, hogy az tényleg félelmetes. Nagy átlagban a Trinity War a következőként foglalható össze: JLA v5 kontra JLA v6, egy nagy rakás szuperbűnözővel ágyútöltelékként egy hatalmas kozmikus fenyegetés miatt. És valószínűleg, hacsak a Marvel nem talál ki valamit, ez a gyenge alapötlet lesz az idei nyár húzócíme.

Alaposan körüljártuk a JLA-ket, lássuk, mi van a felső tíz maradékában.
A második hely meglepő módon nem a Batmané volt, hanem Bendis Uncanny X-Men v3-asáé. A cím 177e példánnyal indult, némileg gyengébben, mint az All New – mondjuk utóbbi eléggé komoly reklámot is kapott, míg az Uncannynél láthatóan abban bíztak, hogy a címe elég lesz majd, hogy vigye. És úgy tűnik, igazuk volt. Legalábbis az első rész esetén. A második ugyanis ott van alatta a hetedik helyen, csak éppenséggel feleannyi vásárlóval. Amúgy maga az All New éppen csak lecsúszott 85e példányával a felső tízről.
Az utolsó dobogós hely a Bőregérnek jutott. A Death of the Family zárórésze enyhe emelkedéssel 150e példányig hozta Snyder Batman v2-esét, amivel most már több mint 40%-kal elhúzott a JLA v5 elől.
Hasonlónak tűnik egyelőre Pókember helyzete is, de csak talán. A Superior Spider-Man ötödik és hatodik helyen található kis eltéréssel és 100e környékén. Ugyanakkor az esés folyamatos, és ha nem áll meg két hónapon belül, akkor félő, mégsem érik el a céljukat, hogy Pókemberből zászlóscímet faragjanak. (Amúgy érdekesség: az Amazing Spider-Man lezáró száma közel 50e példánnyal 35. a listán, szóval az utánnyomás is elég sikeres lett.)
Ugyanis, akárcsak a JLA, az Uncanny Avengers ebbe már belebukott. Jelenleg ott tart, hogy lehet, a Detective Comics is megelőzi. Egyetlen vigasza az, hogy Hickman Avegners v5-öse eddig pontosan ugyanazt az ívet futja be, mint a Fantasztikus Négyese pár éve. Vagyis zuhan, mint egy kődarab. Annyira, hogy már a top10-re se nagyon volt esélye. Annyira, hogy a Vörös Veszedelmet és az Ultimatumot elkövető Jeph Loeb által felügyelt (és egyik esetben írt) sorozat is ugyanott debütált, mint Hickman erősnek vélt címe.
Bizony, a Loeb által feltámasztott kozmikus részleg – ami titkolni se próbálja, hogy az Avengers mozifilm végére és a közelgő Guardians of the Galaxy mozira építi egész létezését – a Nova v5 és a Guardians of the Galaxy v3 (mely utóbbi írója Bendis, mint később megtudtam) is 80e példánnyal indított. Ami azért nem gyenge. (Másrészt a Hulk v3-at is közel egy éven át tömegek vették, és máig nem tudja senki megmagyarázni, hogy miért, amikor rosszabb volt, mintha egybekeverték volna a Youngbloodot a Spawnnal.) 
Igazából a szokásos kicsavart módon körbelövöldöztük a teljes top10-et, kivéve egy füzetet, a tizediket. A Secret Avengers v2 indítása jutott el idáig, ami egyben előrevetíti, hogy többet ebben a felső részben aligha találkozunk a nevével.

A Now! többi címe immár egyre biztosabban törekszik a nagy újraindítás előtti állapotokra. Vagyis a nagyjuk kezd teljesen visszaesni 40-60e közé – bár inkább a megadott tartomány aljára – és nem tudni, hol lesz majd az a pont, amikor megállnak. Egyelőre ezek a sorozatok jobban állnak, mint az elődeik, ám eddig mindössze egy olyan akad köztük, amiről tényleg elmondhatjuk, hogy jól járt az újraindulással… A múltkorában említett kötegből csak a Deadpool v5 élte túl, de ő annyira, hogy ezzel a tempóval jövő hónapra maga mögé utasít Pókemberen kívül minden szóló címet (jelenleg egedül a múlt hónapban indított Rozsomák van csak előtte). Tény persze, hogy Deadpool körül most gigantikus a felhajtás, és ez rengeteget dobhat a szérián. Rajta kívül még az Indestructible Hulk az, amiről esetleg kijelenthetjük, hogy a körülményekhez képest szépen tartja magát.

Bár még nem tartunk ott, de előzetesen rögtön egy érdekes kijelentés a havi viszonyszámokkal kapcsolatban: mivel a New52 mára már kifújt – vagyis az újdonság varázsa eltűnt, amúgy maga a kezdeményezés az állandó rossz hírek és a káosz elszabadulása ellenére kifejezetten sikeres – és a Now! láthatóan nem váltotta be száz százalékosan a hozzá fűzött gigantikus reményeket, így igazából most csakis a kis kiadóknak köszönhetjük, hogy a mérleg pozitív lett. Márpedig most onnan a vezető hármas finoman szólva is elég keményen odatette magát.
Hogy mennyire? A felső ötvenből öt, a felső százból tizenegy helyet vittek. Csak szemléltetésképp: múlthónapban a felső százban hat címük volt, egy éve meg öt.
A dobogót most bezsebelte az Image. A szokásos Walking Deadet és a Sagát egy másik Walking Dead fejelte meg: egy különszám a Kormányzóról. Aki lehet, hogy rég fűbe harapott, de a tévésorozatban most éli fénykorát, és ez ki is tűnik abból, hogy a füzetet majdnem annyian vették meg, mint magát a Poroszkáló Porhüvelyekét.
Negyedik helyen a Dark Horse nagy rizikója található, ami bevált nekik. Jelen pillanatban legalábbis kifejezetten így néz ki. A múlt hónapban 39e-rel nyitott Star Wars v3 most 46e példánnyal található a listán. Sőt, az első részből is eladtak még 17e füzetet. Vagyis eddig bejött. Nagyon.
De az IDW-nek is a My Little Pony. A harmadik szám visszaröppent 40e fölé, és kapott is rögtön egy spin-offot a sorozat főszereplőjének nevével, ami szintén hozott egy stabil 30e feletti eladást.
Mögötte amúgy egy rég látott ismerős bukkan fel, az Aspen Comics, ami a tízéves fennállását tíz vadonatúj sorozattal ünnepli. Első közülük a Legend of the Shadow Clan, 30e feletti eladással. Nem tudni, hogy a három variáns borító mennyire segítette az eladásokat.
Az Image ismét feltűnik egy Happyvel, meg persze láthatjuk még a felsőbb részben a Dark Horse erős címeit (Buffy, Hellboy) is, hogy aztán még a Boom! is tiszteletét tegye 20e felett az Adventure Time-jaival.
A Dynamite Entertainment megint lecsúszott a magasztosabb helyekről, a Valiantnál pedig a jelek szerint telítődött az olvasói bázis, ugyanis a két marginálisabb címük megkezdte az ereszkedést a három húzónév javára. Ha jók az értesüléseim, nemsokára crossovereznek majd egy event kapcsán, meglátjuk, ez használ-e bármit. (Logikusan nézve nem nagyon kéne, mert úgy tűnik, van egy kb. 8-10e fős alapbázis, ami veszi az összeset, meg mindegyik sorozatnak egy 1-5e fős rajongótábora, vagyis olyan hatalmas nagy tartalék nincs egyikben sem.)

Könyvek tekintetében a Diamond által ellátott üzletekben most háttérbe tolták az élőholtakat. Annyira, hogy az első húszban kettő egész darab van csak, és azok is a szokásos gyanúsítottak: az első tpb és az első Compendium.
A győztes itt most Alan Moore LoEG spin-offja, a Nemo: Heart of Ice volt, amit egy Batman GN, a Night of the Owls és a második Adventure Time-kötet követ. Jól tartja még magát a Saga, de azon túl igazából a képregényboltos könyvpiac a nagy januári fellendülés után brutálisat zuhant. Számokkal is látjuk nemsokára, mennyire.
Könyvesboltokban a Trappoló Túlvilágiak már jóval komolyabb ellenfélnek bizonyultak, elég nagy harcot vívtak most a mangákkal, amit részben utóbbiak nyertek meg. Első helyen ugyanis a Naruto sokadik kötete végzett, utána jön a két Compendium, hogy aztán a kilences Sailor Moon a biztonság kedvéért mutassa, hogy a keletiek nem adják fel. Érdekes amúgy, hogy feltűnik a listán hatodik helyen egy hétéves GN, a Fun Home is. Ha valaki tudja, mitől lett ez most ilyen népszerű, írja már meg a kommentekben!

A kiadók versenyében minden fentebb írt ténynek ellentmondó módon a Marvel toronymagasan nyert. Közel 35/38,5%-kal (bevétel/példányszám) a DC 29/33%-a előtt. Annak ellenére, hogy minden jel arra mutatott, a DC visszaerősödik, pont az ellenkezőjét látjuk. Ráadásul ront a helyzeten, hogy a 11,5 milliós bevételük közel tizedét a JLA v6 egymaga termelte.
Ugyanilyen meglepő a kicsiknél is, hogy az elmúlt hónapok brutális előnye után az Image alig több, mint fél százalékkal vezet az IDW előtt. A Dark Horse ugyan jócskán le van maradva, de ugyanannyival vezet a Dynamite előtt, mint amennyivel az IDW őelőtte.
Az egyszázalékosok táborába megint csak a Boom! Studios és az Eaglemoss férkőzött oda, de most a Zenescope és a Valiant is alig egy hajszálra voltak ettől. Előbbit bevételben amúgy két hatdolláros és egy ötdolláros kiadvány segítette.

Múlt hónaphoz képest a füzetek az első két helyezettnek köszönhetően 5/4%-os emelkedést mutattak. A kötetek 20/14%-os esése viszont rontott a teljes statisztikán, -3,5/+2%-ra vitte le azt. Tavaly februárhoz képest a kötetek helyzete közel sem olyan rémes (példányban stagnált, bevétel kicsit csökkent a kis kiadók tízdolláros tpb-i miatt), ám ez nem igazán hatott ki az összesítésre, az jórészt a füzetek 16/15%-os bővülését mutatja.
Ez utóbbiból amúgy azt szűrhetjük le, hogy a Marvel Now! címeinek nagyja hiába esik, meglepően szilárd középmezőnyt alkotnak, ráadásul a kicsik most minden eddiginél nagyobb mértékben segítettek a füzetes számok javításában. Ha a Walking Dead – Star Wars – My Little Pony (nem röhög) hármas tartja a helyzetét, akkor a három kistigris fontos tényezővé válhat az iparág idei stabilan tartásában.
A januári orbitális előretörést a mostani szerényebb statisztika sem hatotta meg. A gördülő statisztika alapján az idei első két hónap így is közel 20%-kal jobban teljesít, mint a tavalyi hasonló időszak.

A cikk végi szokásos linkek:
Top 300 képregényfüzet
Top 300 képregénykötet
Kiadók piaci részesedése

A korábbi cikkek ebben a témában ezen a linken érhetőek el.

Az év legelső hónapjának legfőbb kérdése az amerikai képregénypiacon az, hogy most akkor bejött a Marvel Now!, avagy sem?
Erre furamód igazából szinte lehetetlenség most választ adni, ugyanis a januári számokból könnyűszerrel kihozhatjuk azt, hogy ez egy remek vállalkozásnak bizonyult, és azt is, hogy ez volt a kiadó egyik legbénább erőlködése a Heroes Reborn életben tartási próbálkozásai óta.

Tény, hogy ismét a Marvel végzett a dobogó élén, nem túl meglepő módon a Superior Spider-Man 188e példányban értékesített legelső számával. Aminek az eddigi gyakorlatnak megfelelően rögtön abban a hónapban érkezett a folytatása – köszönhetően most annak, hogy a január tényleg kegyetlen hosszú volt, öt szállítási héttel –, és ami most nem 50%-nál többet esett, hanem csupán a kétezres években megszokott kb. 35%-ot.
Jelen pillanatban Slott Pókjának jó esélye van, hogy megpályázza a vezető szerepet, amiért még Remender Uncanny Avengerse és Hickman Avengers v5-je harcol. Bendis All New X-Menje ugyan az élharcba nem szól bele, de jelenleg stabilabbnak bizonyul, mint például a hónapban indult és máris igencsak a középkategóriát megcélzó New Avengers v3.
A többi cím meg úgy tűnik, máris nagy erőkkel munkálkodik azon, hogy a régi olvasótáborára essen vissza. Már jóformán csak a Hulkra és a Deadpoolra mondhatjuk el, hogy még tartanak egy frissen szerzett olvasói réteget, meg esetleg a Thorra. A többiek pedig készülődnek a nagy harcra DC-s megfelelőikkel, keresgetik az ellenpárjaikat, akikkel majd versenghetnek a helyezésekért.

Persze ebben kicsit megnehezíti őket a DC is, aminek a palettája most újfent átrendeződésbe kezdett. Geoff Johns dédelgetett sorozatai, a Flash és az Aquaman megkezdték töretlen útjukat a középmezőny legalja felé, míg a sokszor kritizált, fiatalokat felvonultató csapatcímek, a Teen Titans és az Outlaws elindultak a Denevérrészleg irányába.
Utóbbit persze egyáltalán nem kell féltenünk, hisz a jokeres crossover utolsó előtti részével jelentkező Batman v2-es továbbra is a bőven 140e feletti eladásaival stabilan ott van a második helyen. Amiből februárban biztosan első helyezés lesz, hacsak nem történik valami döbbenetes csoda. És mögötte továbbra is stabil a Detective Comics és a Batman and Robin, továbbá kissé meglepő módon a Batgirl és a Nightwing. Előbbi jó szereplése azért is különös, mert amúgy a kiadó többi női főszereplős címei maximum feleannyi olvasót érdekelnek.

Mivel a két nagy most láthatóan az átrendeződés időszakába került, térjünk is át máris a kisebb kiadókra. Az Image rögtön egy mesterhármassal nyitott, amit egy hetvenezres Walking Dead nyit, mögötte egy 45e példányos Sagával és egy közel 40e-ig felkúszó jubileumi Invincible-lel. Utóbbi valahol mindig elgondolkoztatja az embert, hogy valahol döbbenetes, másrészt dicséretes, hogy még ma is léteznek ilyen saját készítésű sorozatok, amik ennyi ideig maradnak fenn – egy olyan piacon, ahol két sokkal nagyobb vállalat a nagy múltú címeivel nem tud már ilyen kunsztot elérni. Jó, persze, a Cerebus 27 évétől és 300 számától még a kiadó nagy veterán Savage Dragonja is eléggé messze van. Amely szériának amúgy a léte tényleg csodaszámba megy, mert sokszor még a 300-as listán se találjuk, annyira kevesen veszik, de Larsennek még így is megéri.
Az Image-triász mögött két Dark Horse-os címet látunk. Egyikük a szokásos Buffy, a másik pedig a kiadó egy újabb-újabb próbálkozása a Star Wars franchise-ával. Kezdődött ugye régen egy havi sorozattal, amiből lett sok más havi cím, majd nem olyan rég megnézték, mi lesz, ha inkább önálló minik és egyrészesek kötegét szabadítják a piacra, hogy azok mindig frissek maradjanak. Mivel ez nem vált be – a franchise képregényolvasói a jelek szerint inkább a geekek közül kerülnek ki, akik a történetfolyamokat, felépített univerzumokat szeretik az össze-vissza lövöldözött történetecskék helyett –, így most visszatérnek a gyökerekhez, és indítottak Star Wars néven egy új havi sorozatot. Ami a negyedik és ötödik epizód között játszódik, vagyis még a klasszikus karaktereket is bevetették. És az egyik nagyágyújukat, Woodot tették az írói székbe. Ez egyrészt hatalmas pánikról tanúskodik, másrészt egy komoly dobásnak is minősülhet, amivel visszavihetik a franchise-t a nagyfiúk (mármint a kicsiken belüli nagyfiúk) közé.
Az IDW-vel csak a hetedik helyen futunk össze, a Boom! Adventure Time-ja után. Utána megint csak némi kihagyást követően tűnnek fel az új Űrszekerek-film előzményminijével, közvetlen a visszaerősödő X-O Manowar mögött. Bár a Valiant többi címe elkezdett szétszéledni – a korábbi stabil 12e-s bázis most 10-13e között oszlik meg –, a vezérsorozat egyre jobb kritikákat kap, ami a jelek szerint pozitív hatást fejtett ki a szériára.

Kötetek terén a képregényüzletek elég szép forgalmat tudhattak januárban maguk mögött. Ez két ok miatt is csoda: egyrészt karácsony után a könyvkereslet enyhén szólva is erősen csökkenni szokott, másrészt a tavalyi év nagyrészt arról szólt, hogy ha nem adtak volna el annyit a Flangáló Felfordultakból, akkor meg is lehetett volna szüntetni a kötetes részt a havi összesítőkben.
Most a Diamondnál nem volt egy kifejezetten sikeres könyv sem. Az új Fables végzett az első helyen, mögötte a Saga első tpb-jével és a kötelező Walking Deaddel (oké: sok Walking Deaddel, húszból hat cím oda tartozik), mögöttük pedig ott egy nagy rakás, egy igazán nagy rakás mindenféleség. És ez utóbbi az, ami kegyetlen módon megdobta az összesítettet, és ami jó ideje hiányzik ezekről a listákról.

A kiadók versenyét ismételten a Marvel nyerte 35%-kal a 41 milliót érő tortából. A DC lemaradása most három és öt százalék volt (bevétel és eladás sorrendben). A helyzet furcsasága valójában az, hogy igazából az elmúlt hónapok különbségeinek ingadozását a Marvel okozta, mert a DC helyzete végig stabil vagy enyhén emelkedő maradt. Ez azt is jelenti, hogy a Marvel teljesítménye egy ideje még hullámzóbb, mint megszokhattuk.
Ahogy a decemberi lista elemzése kapcsán is szóba került, az Image lehet akármilyen erős most a Walking Deadnek és a Sagának hála, a két számjegynyi részesedést csak akkor érheti el, ha a két nagy nagyon durván megrogy. Persze így sem kell félteni, közel kilenc százalékával toronymagasan vezet az IDW előtt.
Pontosan, az az IDW lett a kicsik viaskodásának második helyezettje, ami a toplistájuk felső részében mindössze kettő kiadvánnyal képviselteti magát. A kiadónak kegyetlen nagy erőssége lett most a sok-kicsi-sokra-megy taktika. Olyan, mintha rengeteg korábbi füzetekből vásárolgatnának kevés példányt, és ez összeadva gigantikus lökést adna most neki, ami ismét a Dark Horse fölé helyezte a kiadót.
A továbbra is ingadozó Dynamite-on túl a szokásos delikvensek jutottak még egy százalék fölé: a Boom! Studios és az Eaglemoss, illetve példányszámban a Valiant megint viszonylag közel volt (0,93%). Utóbbi bevételben amúgy már az Avatarral viaskodik az egy százalék alattiak vezető szerepéért. Ami persze nem tűnik valami hatalmas összegnek, csakhogy ne feledjük, hogy kicsi felvevőréteg ide, nagy összeomlás utáni küzdelem oda, az amerikai képregénypiac egy százaléka átszámolva több mint 85 millió forintnyi bevételt jelent. (Persze kérdés, hogy mekkora a profitráta.)
A január a szokásos gyenge évkezdés jeleit hordozza magán. Az öthetes periódus tavaly decemberhez képest több mint négy- és háromszázalékos (bevétel/példány) esést hozott a füzetek terén. A kötetek +21/16%-a megdobja egy kicsit, és a bevételt feltornássza plusz három százalékra.
Tavaly januárral, egy négyhetes hónappal összehasonlítva a helyzet egy hajszálnyit jobb. Pont ötödével több füzet ment el most, mint 2012 januárjában, melyet a kötetek több mint 30%-os erősödése egy összetett 27/20%-ra hozott. Jelen pillanatban ez sokat nem mond, majd az első negyedévnél leszünk valószínűleg igazán okosabbak. Annyi látszik egyelőre, hogy ha összevetjük a Now! és a DCnU kezdeti hatásait, akkor utóbbi jóval kisebb impakttal bír, mint a DC megújulása, de nem annyival, hogy az negatív képet vessen a teljes piacra. Másrészt ugye a Marvel kezdeményezésének célja leplezetlenül a bevétel- és olvasószám-növelés, egy DC-hez hasonló markáns kiugrás összelapátolása, ami eddig legszebb kifejezéssel élve sem igazán hozza a tőle elvárt eredményeket. Bár nem is egyértelmű bukta, hisz teljes a katasztrófától még kilométerekre van.

Végezetül a szokványos linkek:
Top 300 képregényfüzet
Top 300 képregénykötet
Kiadók piaci részesedése

A korábbi cikkek ebben a témában ezen a linken érhetőek el.

A 2012-es év határozottabban eseménydúsabb volt az észak-amerikai képregénypiacon, mint a 2011-es. Sőt, ha az embernek olyan affinitása van, akár még izgalmasabbnak is nevezheti a piac alakulását. Az esztendőt egyértelműen a DC nagy visszatérése és az Image Walking Deadje határozta meg. Utóbbi persze nem most robbant a köztudatba, ám láthatóan még mindig folyamatosan érkeznek olyan új vevők, akik a sorozat hatására kipróbálták a képregényt is. És belőlük mostanra egy külön könyvesbolti vásárlóréteg alakult ki.

Ez némileg visszaköszön a Diamond értékesítési adataiban is. Leginkább a kötetek összesítő listáján, amit a tavalyi naptári évben leadott eladási jelentésekből állítottak össze.
Innen látszik az is, hogy Walking Dead esetében az USA-ban (és Kanadában) számos olyan olvasó akad, aki csak az első könyvet vette meg az egész sorozatból, mást nem. Az utánuk következő réteg az, aki aztán rögtön lecsapott az első negyvennyolc számot (első nyolc könyv) tartalmazó Compendiumra, ami amúgy lassan a könyvesbolti Walking Dead-eladások elsődleges hajtómotorjává vált az év során.
Sok szó esik most erről a sorozatról, ám okkal. A Diamond kötetes összesítőjében a felső 25-ből 16 helyezést tesz ki ez az egyetlen cím, az első tízbe egyedül a harmadik helyezett Batman: Earth One, a nyolcadik helyezett Batman: The Court of Owls és a tizedik League of Extraordinary Gentleman III: Century 3. könyve tudott bekerülni. Az év jelentősebb eladásai közé tartozott még az első Saga-tpb, a Superman: Earth One folytatása, és a két örök DC-klasszikus, a Dark Knight Returns és a Watchmen.
A Walking Dead azért is fontos most, mert jelenleg a kiadója leges-legfontosabb franchise-ává nőtte ki magát, a cikk végén lévő statisztikákból is kilátszik, hogy a bevétele oroszlánrészét ez az egy cím adja.

Ám nem csak ezért is kellett ennyi szót vesztegetni erre az egy sorozatra, hanem azért is, mert a füzetek ranglistáján szintén a Walking Dead végzett a legelső helyen. A 353e példányban elment, számos borítóval bíró 100. szám magasan a legnagyobb érdeklődésre számot tartó képregényújság volt az obamás Spider-Man 583. óta, amiből anno két hónap alatt több mint félmilliót adtak el.
Ám hiába az elsőség, ha a 2012-es összesített lista igazi nyertese mégis a Marvel, ami zsinórban 15 helyet visz el a másodiktól lefelé. Onnan is oroszlánrészt vállal az Avengers vs. X-Men című event gerincsorozata, aminek mind a 12 füzete ott van a felső húszban. Mégsem ők nyerték a házi versenyt, hanem a 300e példányos Uncanny Avengers.
A második legnagyobb kiadó, a DC házi vetélkedéséből a Batman v2 került ki győztesen a Justice League v5 előtt. (JLA esetén a nemhivatalos, de gyakrabban használt sorozatszámozásba beleszámít minden Justice League of America, JLA és sima Justice League-cím, így jön ki v5.) Bár itt érdekes módon még nagyon úgy tűnik, hogy a Batman összességében nem vezet olyan sokkal a JLA előtt, pedig a valóságban már közel 40%-os eltérés mutatkozik a két cím között.

A lista 100e feletti része sajnos megint csak hamar véget ér, a 64. helyen álló Batman Inc. első száma már csak 99e példányt hozott össze. A felette lévők között pedig sok meglepetést nem találunk, aki követi a tengerentúli képregényes helyzetet, az valószínűleg meg tudja tippelni, mely címek kerülhettek oda. Nagyrészt amúgy a Marvel Now! És a Before Watchmen indító füzetei, meg persze a fent említett sorozatok.
Az első százat, mint mindig, most is kibérelte magának a két nagy kiadó. Korábbi években a Buffy jelentett magányos kivételt, ezt a szerepet most a Walking Dead vette át. És a My Little Pony: Friendship is Magic című licencsorozat legelső száma, ami még befért a kilencvenedik helyre.
A helyzet az első ötszázra kiterjesztve sem jobb, mert csak a Dynamite Entertainment (vagy más néven Dynamic Forces) képviseli magát a Masks és a Shadow v6 első számaival. Mivel azonban eme cikk a kiterjesztett, 1000. helyig tartó lista alapján íródik, így látom, hogy szerencsére a többi kicsinek is volt esélye az év során felkerülni az összesítettre. Itt van még a Valiant, a Dark Horse és a Boom! Studios is. És ez akkor is dicséretes tőlük, ha ezer helyet kell néznünk, ugyanis ne feledjük, hogy már a harmadik hónapra megjelent a Diamond forgalmazásában ennyi új kiadvány, tehát a teljes listának így is csak egy kis részéről beszélünk.

Bár sem a Marvelnek, sem a DC-nek nem magukból a képregényekből származik a bevétele, és nem is ezért érdekesek saját anyavállalataik számára, attól még az évben mégis egy 475 millió dollár értékű piac felosztásáért viaskodtak. Persze ez szinte nevetségesnek hangzik az Avengers- vagy a Batman-mozifilmek bevételeinek tükrében, amik ráadásul szintén csak egy kis részét képezték az egyéb kapcsolható termékekből származó összegnek. Mégis, valahol ez a profit az, ami igazolja a létezésük jogosultságát: hogy ezek a szereplők nem feltétlen csak azért vannak, nem azért megy a sorozatuk, hogy legyen mire hivatkozni a százmilliókba kerülő látványfilmek gyártásának előkészítése során.
Magát a küzdelmet most is, mint sok-sok éve mindig, a Marvel nyerte. A bevétel 34%-át tette zsebre a DC 32%-ával szemben. Példányszámok tekintetében a verseny még szorosabb volt, egy százalék sincs kettejük között (37,6-36,75). Ebből is látszik, hogy hiába az ezüstérem, a 2012-es év sokkal kedvezőbb volt a DC számára, a Marvelt az éves toplista leges-legfelső, drágább áron adott rétege mentette meg attól, hogy oly sok év után átadja a trónt örök riválisának.
A harmadik helyen – egyben a kicsik hármasának élén – természetesen az Image végzett 7,3/6,6%-kal (bevétel/példányszám). A kiadó nagyrészt a Walking Deadnek köszönheti mindezt. A kiadó sajtóanyagai alapján nem is nagyon pihentetik a dolgot, szinte a teljes marketingstratégiájuk erre az egyetlen franchise-ra alapszik. Talán kicsit túlságosan is, hisz Brian K. Vaughan Sagáján túl gyakorlatilag egyetlen címük reklámozásával se fáradtak az év során. Persze ez most egy nagyon jó és sok pénzt hozó taktika, ám annyira támaszkodnak most a Walking Deadre, hogy ha az egyszer kipukkan, akkor komoly bajban találhatják magukat. A nagy zombiőrület előtt amúgy is gyakori látvány volt, hogy az Image, az IDW és a Dark Horse hármasa egymást váltogatta a kis belső versenyük élén, és bizony az Image egyre gyakrabban találta magát második, sőt, néha harmadik helyen. Ami mutatja, hogy a Walking Dead nélkül nincs akkora lendületük és felhozataluk, ami de facto vezetővé tenné őket.
Az IDW ugyanis nagyon komoly erőket fektet abba, hogy jól csengő, de nem feltétlen csak időszakosan meglovagolható sikerű franchise-okra csapjon le, és egyre jobban próbálják arra helyezni a hangsúlyt, hogy a licencelt címek alatt élvezhető minőségű történetek jelenjenek meg. Ez persze nem mentesíti őket a nagyon arcátlan és sokszor túl agresszív árpolitikájuktól. Másrészt meg a hihetetlen állhatatosságuk és kitartásuk, továbbá a jó piaci érzékük miatt így is sikerült majdnem hat százalékot szerezniük a bevételekből (a példányszám alig több négy százaléknál), ami valahol őket igazolja.
Eközben a Dark Horse az év végére egyre jobban kifulladt, se a Star Warsban se a többi patinásabb címükben nem tudtak felmutatni semmi kiemelkedőt. A cég nincs bajban, 4,8/3,8%-kal nem is lehetne, ám a 2012-ben kialakult trendet nézve egyre kétségesebb, hogy ritka alkalmakat leszámítva feljebb jutnak az összesített ötödiknél.
Különösen úgy, hogy a Dynamite továbbra sem adja fel, és a réges-régi figurák és címek újraélesztésével és modernizálásával próbál egy vevőréteget kialakítani magának, amivel néha már a Dark Horse helyezését is támadhatja havi összesítésekben. Úgy tűnik, a kiadó végül megtalálta magának az új stabil arculatát, amit az olvasóközönség is megfelelő mértékben megnyerőnek talált, ami a 3,1/3%-os részesedésükben is megmutatkozik.
Hasonló történt a Boom! Studiosszal is, ami egykoron még egyfajta gótikus horrorfantasykkel próbálkozott nevet teremteni magának. Mára azonban az Archie Comics mellett az egyik legkomolyabb ifjúsági kiadóvá nőtte ki magát, aminél a felnőtteknek szánt címek már inkább csak a portfólió bővítésére használatosak. Az 1,53/1,53%-os részesedésük alapján még lehet kereslet ezekre a minden korosztály számára fogyasztható termékekre annyira, hogy megérje foglalkozni velük. (Ne feledjük, átszámolva ez jóval több mint egymilliárd forintos éves forgalmat takar, ami még az amerikai árak mellett is olyan bevétel, ami mellett azért meg lehet élni.)
A fentebbieken túl egy százalék föle csak a figuraterjesztő Eaglemoss került fel, akik ugyan kevés kiadványt adnak el, ám azok az áruk miatt elég jó megtérülést mutatnak. Bevétel tekintetében a szintén (egy átlagos amerikai képregényfüzet négydolláros árához képest magas átlagárral operáló) mangakiadó, a Viz is közel járt a bűvös egy százalékhoz, ám az ő forgalmukat továbbra is inkább a könyvesboltok adják, mintsem az inkább mainstream amerikai sorozatokra specializált képregényüzletek.
Az év egyik meglepetése pedig a Valiant, pontosabban az a cég, ami megvett ezt a nevet és a hozzá tartozó portfóliót. Év közben indultak, jelenleg összesen öt címük van a piacon (amiből egy novemberi), és így is 0,53/0,58%-os részesedést értek el, szó szerint közel fél év alatt az abszolút nulláról, négydolláros füzetekkel. Már most van egy 10.000 feletti stabil olvasótáboruk, amivel egy nagy rakás rivális, hosszabb ideje létező kis kiadó sem büszkélkedhet. Ráadásul a vezérsorozatukat, az X-O Manowart majdnem annyira dicsérik, mint a régi időkben, amikor Jim Shooter megalkotta húsz évvel ezelőtt. (Bár a Valiant összes sorozata a kilencvenes években jött létre, amikor az amerikai képregények talán történelmük legborzasztóbb időszakát élték át, mégis rájuk a ritka, üde színfoltként emlékeznek még azok, akik megérték azokat az időket ott.)

A 2012-es év nem csak azért volt szebb, mint az azt megelőző, mert sikerült felkavarni az állóvizet a nagyok és a kicsik között is, hanem mert a piac határozottan fellendült a rettenetes 2011-es esztendőt követően. Ezzel ugyan még a közelében sincsenek mondjuk a 2005-ös évnek, amikor már úgy tűnt, hogy a nagy összeomlást követően talpra állhat a szegmens, ám máris biztatóbb a kép, mint a két megelőző évben.
Bár a nagy áremelkedések hatására a kötetek helyzete továbbra sem rózsás, sikerült annyira a füzetek felé terelni az érdeklődést, hogy azok 15/11%-os bővülést mutassanak fel az előző évhez képest. Ez a számpáros majdnem pontosan megegyezik a teljes év teljesítményével is, jelezve, hogy a kötetek mennyire marginálisakká váltak a kétezres évek eleji hatalmas fellendülést követően.
A piac tehát 14,72-os bevételnövekedést könyvelhetett el, bőven infláció felettit. De a példányszámok is emelkedtek 11,58%-kal, ami egy kisebb csoda. És amelyre kicsi az esély, hogy a 2013-as év megismételje, ám ha ebben az évben csak egy háromszázalékos példányszámbővülésnek tanúi lehetünk, már felcsillanhat ismét bennünk a remény, hogy az amerikai képregény nem csak, hogy nem haldoklik, hanem igenis bizonyíthatja, hogy jogosan képezi egy kicsinyke, de kitartó szubkultúra részét.

A cikk végére a szükséges és szokásos linkek:
Top 500 képregényfüzet
Top 500 képregénykötet
Kiadók piaci részesedése

A korábbi cikkek ebben a témában ezen a linken érhetőek el.

Tudom, nagyon furán fog ez most hangozni, de a 2012-es év utolsó tengerentúli képregényes eladási listáját a DC nyerte úgy, hogy a Marvel lett az első. Senki se aggódjon, erre a szokatlan paradoxonra a cikkben megtalálható a válasz.

Novemberben a Marvel Now! indítócímeivel a hagyományosan nagyobbnak mondott kiadó a felső tízből elvitt kilenc helyet, egyedül a DC szuperaduja, a Batman tartotta velük a lépést. (Nem is akárhogyan.) Utóbbi cím most lecsúszott a harmadik helyre (némi olvasóvesztéssel), cserébe viszont a DC négy helyet is kapott a top10-ben.
A dobogó felső két fokán egy jubileumi és egy első szám szerepel, ami megint a Denevér felé tereli az erkölcsi győzelmet. Ám attól még a két Marvel-füzet érdemei egyelőre vitathatatlanok, különösen az előbbié. Az Amazing Spider-Man 700. füzete, Peter Parker halála 200e olvasót érdekelt így első körben, ami a füzet megemelt oldalszámából is fakadó potom nyolcdolláros ára mellett (összehasonlítás: ez jó pár hazai Marvel-kötet borítóára) egymagában kitette a Diamond által forgalmazott termékek bevételeinek majdnem kerek négy százalékát.
Még egyszer: a decemberben megjelent több mint félezer füzet és magazin, továbbá az összes forgalomban lévő kötet és figura, póló és egyéb teljes bevételének huszonötödét egyetlen termék zsebelte be. Ez szó szerint olyan, mintha százból négy embernek pontosan ugyanolyan márkájú és típusú telefonja lenne. A Nokiának nem volt soha ilyen trükkje. (Bár a füzet kissé extrém túlárazása miatt lehet, az Apple jobb példa lenne.)
Ezzel a füzet természetesen eléggé megdobta az előző számok 60e környéki eladásait, és még csak ezután jött az új sorozat az új Pókemberrel: a Superior Spider-Man. Valószínűleg általa a januári első helyezett kilétét is egész jó eséllyel megtippelhetjük.
A második helyezett az Avengers v5 első száma, Hickman újabb hosszú-hosszú eposzának első felvonása, ami… eléggé alacsony lelkesedésű fogadtatásban részesült. Már csak azért is, mert ahogy azt már talán említettem, Hickman három csapatnyi szereplőt zsúfolt a sztoriba, amitől az első szám egy icipicit nem tart semerre sem. És ennek meg is lett a böjtje.

Ugyanis most jön az a rész, amitől a novemberi lista elemzése sem örvendezett a hatalmas, 100e feletti eladások láttán. Ugyanis nem egy friss Now!-féle címből megjelent a hó végén a második füzet is, csakhogy azok eladásai átlagosan 50%-ot estek. Ezt az olvasóvesztést még rá lehetett fogni arra, hogy a hónap legvégén jöttek ki. Most már azonban látszik, hogy az első számok ereje egészen pontosan egyetlen füzetig tartott, és a sorozatok nagyja már most, a második hónapban többé-kevésbé arra a szintre állt vissza, mint ahonnan elindultak. Páran tartják még kissé a jobb helyzetüket – például Waid Indestructible Hulkja és a Deadpool v5, meg a Fantastic Four v4 – ám a többieknél szó szerit mintha mi sem történt volna. Ez visszaköszön majd amúgy a piaci elemzésben is, ahol a Marvel egy darab Pókembernyivel vezet. De ezt majd akkor.
Amíg a Marvel szinte pillanatok alatt elkezdte a gyengeség jelét mutatni, a DC folytatja ugyanazt az iramot, amit eddig diktált. Bár a címei inkább stagnálnak olvasószám ügyében, mintsem emelkednek, mégis ez a stabilitás egy eléggé megnyugtató képet fest a tavalyi események tükrében. És ez azért is nagy szó, mert jó ideje hallani, hogy a szerkesztőségükben sok minden van, csak nyugalom és kiszámíhatóság nem. És mert attól még, hogy stabilak, nem feltétlen lesz hirtelen minden sorozatuk jó. De a New 52-n maradt olvasóik a jelek szerint azt kapják, amire számítottak, míg a Marvel most nem igazán tudott új embereket megnyerni magának úgy sem, hogy jó pár címben teljes szemléletváltást vezetett be, és már így, a legelején akadnak olyanok, melyekre a kritikusok külön felhívják az olvasók figyelmét. Ilyen például a Thor: God of Thunder, ami a Wonder Woman v4-hez hasonlóan egy hatalmas nagy fantasy, csak ez inkább a „heavy metalos” fajtából; vagy a Deadpool, ami sok-sok év után végre valóban humoros és nem csak görcsöl vele; de említik még a ponyva-sci-fivé avanzsálódott Captain Americát is, amit az odakint nagyon kedvelt (idehaza inkább erősen megosztó) Romita rajzol. Persze akadnak olyanok is, amiket szinte az előzetessel leírtak sokan, mint mondjuk az Avengers: Arena, ami a Battley Royal című manga lebutított és felvizezett amerikai másolatának, a Hunger Gamesnek (Éhezők viadala) még felvizezettebb koppintása, ráadásul az egészet azzal próbálják eladni, amivel az összes felkapott, ócska slasher-filmet: „nézzétek, itt gyerekeket mészárolunk, és ez tök legális, mert kitalált!”

A két nagyon kívüli élet most a megszokott mederbe tért vissza, és egy Walking Dead – Saga párossal indít. Mögöttük még tartja magát az IDW új kedvenc licence, a My Little Pony, ami mögött a Boom! Studios egy friss minije, a Deathmatch áll. Aminek az alapötlete valahol minden képregényolvasó álma, másrészről meg a legundorítóbb szenzációhajhászás: egy rakás (két univerzumnyi, csak hogy az utalás totál áthallható legyen) újonnan kitalált, de erősen az ismertekről másolt szuperhős és -gonosz egy nagy börtönben találja magát, majd egy isteni lény közli velük, hogy meg kell küzdeniük egymással, mert a világuk sorsa a tét. Ha esetleg valaki szerint ez egy modern és véres átértelmezése a Titkos Háborúnak, az nyert egy zöld hangszórót. De talán nem is ez az alantas ösztönökre építő dolog lenne benne a baj, ha az egészet nem akarnák megint valami fogyasztói társadalmat kritizáló és mellette állandó pszichológiai manipulációs izének eladni. Mert egy sima megabunyó nem lenne élvezetes, muszáj moralizálni. Ennyit a szórakoztatásról az öntömjénező észosztás ellenében.
A Dark Horse kicsit visszahozott a múltkor megtört lendületéből, és rögtön egy hármast tolt a felső tízbe. De a Dynamite se panaszkodhat az Alex Ross által illusztrált Masksre, mert a második szám negyedére esett ugyan vissza az elsőhöz képest, de harminc variáns után az a csoda, hogy nem veszítette el az olvasók kilenctizedét. Így egy szolid mini lehet belőle a tizenezresek közepe felé, ami a kisebb kiadóknál az ideális felső-középkategóriának számít.
És mivel a kezdetek óta minden alkalommal ejtek szót róla, így szokássá válva jöjjön a Valiant is: a kiadó most némileg visszább esett, az átlag olvasószám is kisebb volt. Bár gondtól még nem kell tartani. Azért sem, mert náluk jóval picibb kiadók is elvannak még azon a piacon.

A kötetek helyzetéről szóló bekezdéssel most rekordot döntünk: Walking Dead. Semmi más. Diamondnál és könyvesboltban is. Kész. Ennyi.

A piaci részesedésnél a Marvel megint gyakorlatilag az első két helyezettjével vezet a rivális DC előtt. De főleg a Pókembernek köszönheti, hogy a negyvenmilliós bevétel kerek harmada lett az övé 36%-os példányszámrész mellett. A DC 29/35%-ot ért el ebben a kettőben. Utóbbinál látszik, hogy ha a Pókembert leszednénk, akkor a DC füzetes forgalma jelenleg egyenlő a Marvelével. Vagyis az állás elég szoros, de a helyzet most a DC javára dől egy keveset, amit nagyrészt a Batman-részleg teljesítményének köszönhetnek.
A Marvelnek ugyanis most már nincs válasza erre. Bendis távoztával a már amúgy is kifulladt Angyalok nem tudnak igazi átütő erőt mutatni, az X-részleg meg egyszerűen a középmezőnybe süppedt. Slott Pókja jó ugyan, de egymaga van és a társsorozatai senkit sem érdekelnek. Így előfordulhat, hogy hacsak az Age of Ultron nem tesz csodákat, akkor akár középtávon is átveheti a DC az elsőséget. Vagy ha a Now! címei mégis csodát művelnek, szemben a most kibontakozó trendekkel.
Az Image természetesen most is hozta az összesített harmadik helyet, mégpedig több mint kilenc százalékkal. Utoljára a sötét kilencvenes években volt ez a kiadó a két számjegynyi részesedés közelében, most a karácsony hatására majdnem elérték megint. Persze ennél feljebb valószínűleg már nem nagyon másznak, de attól még nem lenne meglepő, ha pezsgőt bontottak volna a hír hallatán. Mögötte most az IDW jön, de a Dark Horse alig volt elmaradva tőle mindkét táblázatban. Hazok számára, akik végig szoktak futni a teljes eladási listán, ez most furának tűnhet, lévén hogy a Dark Horse a kicsik „szűkített” listáján végig ott van a felső részben, az IDW meg alig pár címet tudott csak odatolni. Csakhogy az IDW-nél érvényesül az úgynevezett „long tail” hatás: rengeteg fajta kiadványból adtak el kisebb példányszámot, míg a Dark Horse kevesebbel képviseltette magát a palettán. És a képregények médiumában a sok kicsi tényleg nagyon sokra megy.
A fentieken kívül most csak a szokásos jelöltek jutottak egy százalék fölé: a Dynamite, a Boom! és az Eaglemoss. A jóslat mégsem vált be, a Viz nem tudott érvényesülni a karácsonyi piacon.

A Marvel új címeinek visszaesése, illetve hogy most csak egy szám jött ki belőlük, eléggé érződik a havi összehasonlításban, hiszen karácsony ide vagy oda, novemberhez viszonyítva -2,4/-3,5%-ot (bevétel/példányszám) estek az eladások. Ám ez elhanyagolható a tavaly decemberhez képest, ugyanis ott ez a szám 15/12%-os növekedést mutat, amit a füzetek orbitális mértékben megnyomtak (+19/12% a saját statisztikájuk; amit most a nagyon drága és sok példányos ASM torzít, ennyivel nem növekedett az átlagár).
A negyedik negyedév növekedése viszont annyira nem szívderítő. Tény, hogy 3,5/5%-ot nőtt a piac, de ez egy karácsonyi szezonban akkor is gyatra, ha az előző magában foglalta a nyár javát. Jobb a helyzet az előző év utolsó negyedéhez képest, itt a Walking Dead az, ami rengeteget lendített az adatokon és összehozta az összesített +11/5%-ot.
Itt azért nagyon könnyű kiolvasni, hogy erről a sorozatról van szó, mert a kötetek 2011 Q4 és 2012 Q4 között 14,5/14%-os növekedést mutatnak, márpedig annak a ténynek a tudatában, hogy tavalyhoz képest több mint tíz százalékot emelkedtek a könyvárak, látható, hogy a legolcsóbb tömeges cím húzta a szekeret. És az a Walking Dead.
Az év önmagában hozta azt, amit várni lehetett, de erről majd a következő cikkben, az éves áttekintésben lesz szó.

És addig is lezárásként itt vannak a szokványos linkek:
Top 300 képregényfüzet
Top 300 képregénykötet
Kiadók piaci részesedése