Hozzászólások

  • D4RKKM4N 2017.11.17. 17:32
    Nagyszerű történet és szereplők, tetszik hogy a Káosz képviselői nem csak egy lábjegyzet ...

    Bővebben...

     
  • KongFan 2017.11.16. 22:25
    Jogi f*szkodás az eredeti kiadó részéről.

    Bővebben...

     
  • Intruder1 2017.11.16. 12:22
    Mik azok a köztudott akadályok?

    Bővebben...

     
  • solymosgyu 2017.11.16. 10:05
    ez már pár hete olvasható az oldalon.

    Bővebben...

     
  • Sepi 2017.11.16. 06:43
    Nagyon örülünk neki. :)

    Bővebben...

Ki van itt?

Oldalainkat 333 vendég és 13 tag böngészi

  • 24747
  • AnitaPrime
  • bodi82
  • forintuser
  • Irenszej1983
  • jumpy
  • Kouga
  • Lezlie
  • parazoli
  • pek180
  • Sybel
  • Taxidriverhu
  • tomi0304

talgaby rovata

Az észak-amerikai képregénypiacról szóló februári Diamond-jelentés egy rózsaszín leányálom az elmúlt időszak eseményeinek tükrében. Kár, hogy valójában a Marvel kent egy cukormázat rá, ami kissé módosítja az unikornisok hátán fagylaltfák felé ugráló tündibündi nyuszimuszik negédes képét.
Az idei február, mint tudjuk, szökőhónap volt. Amerikai képregénykiadás szempontjából egyben egy roppant ritka szökőhónap, ugyanis elseje, ennek következtében 29-e is szerdára, az ottani képregény-megjelenési napra esett. Vagyis az év legrövidebb hónapja furamód öt szállítást is látott. Pontosabban csak látott volna, de a DC a jelek szerint nem küldte ki akkor az új megjelenéseit, így csak a Marvel számait látni. Ennek hála most ők ketten elérték, hogy zsinórban két hónapnál is alig lehessen kibogozni, mi a valós helyzet. Mielőtt azonban kifejtenénk ezt számokban, lássuk szokás szerint magát a listát.

Úgy néz ki, minden hónapban kiesik egy sorozat a 100e feletti részből. Februárban az Action Comics v2-t érte utol ez a sors. 96e példánya a dobogóra még elég volt a JLA v5 és a Batman v2 előtt, de most már egyre biztosabb, hogy ezzel az ütemmel Morrison tervezett 16 számának végére a cím felsőből vissza fog esni közép-felső/középkategóriába. Az első két helyezett azonban még egészen tartja magát.
A Bőregér továbbra is a legstabilabb DC-s (meg nagy átlagban amerikai) képregénycsaládot alkotja. A Batman & Robin esik ugyan, de a Detective Comics v2 hónapról hónapra egyre közelebb kerül ahhoz, hogy átvegye a harmadik helyezést, és a Dark Knight v2 is immár egészen biztos kézzel vezeti a közép-felső kategóriát a Liga-tagok önálló címei és a komplett Marvel-élmezőny előtt. Mindez azt eredményezi, hogy a DC ismét elviszi a teljes top10-et – bár ennek hátulütője, hogy a jelek szerint annyira az élre koncentrálnak, hogy a Marvel a nagy tömeggel egyszerűen lenyomta őket piaci szinten. (Ez amúgy nagyon kicsiben a Marvel Comics hetvenes években végzett munkájára emlékeztet, ahol szintén a címeik sokaságával gyűrték le az akkor is erősen pár bizonyos kiadványcsaládra koncentráló DC-t.)

A Marvelnél továbbra is az X-részleg tekinthető húzóágazatnak, bár az Avengers ebben a hónapban kicsit visszaerősített korábbi önmagához képest. Okokat nehéz mondani, lehet időszakos hullámzástól kezdve a közelgő Avengers vs. X-Men című esemény előzetes hatásáig sok minden. Bár érdekes módon pont a metszet, a fentebbi eventet felvezető X-Sanction az, ami a több variáns borító ellenére a legmeredekebben esik.
A Pókember-címek ismételten mindennek a közepén szóródnak szét. Az Amazing Spider-Man újfent csak pár száz füzetre volt attól, hogy lenyomja a legmagasabban végző Avengers-címet, az Avengers v4-et. Ez a bravúr várhatóan most már nem is fog összejönni neki az AvX lezárásáig. Ugyan Póki is kap most egy újabb reklámhadjáratot a rá jellemző megoldással – a marketingesek kiragadnak egy random készülő sztorit és próbálják elhitetni, hogy ez nem csak egy történetfolyam része, hanem valami nagyon döbbenetes, nagyon komoly hatású és a Marvel-univerzum megértéséhez nélkülözhetetlen darab... hogy aztán az első szám kijövetelekor azt is elfelejtsék, hogy valaha reklámoztak ők ilyesmit – ám az várhatóan ugyanolyan hatásos lesz, mint az összes többi ilyen felkapott sztori onnan: semennyire. Mégis, a tény maga, hogy eljutottunk oda, hogy Slott saját erejéből cégen belüli vezető pozícióig hozott fel egy majdnem teljesen elsüllyedt sorozatot, jól mutatja, milyen lehetőségek vannak abban az emberben. És hogy az elmúlt évek során mekkora rajongótábort volt képes kialakítani magának. (Slott azon kevés írók egyike, akiket szinte mindenki imád, amióta egyedül írja a Pókembert.)
Az Avenging Spider-Man pedig, ami igazából közel sem olyan rossz, mint hinné az ember – sőt, a maga agyatlanul bunyózó, hiperkönnyed kis kalandos módján szinte hiánypótló – egyre közelebb van, hogy a legutóbbi Web of SM sorsára jusson, és egy éven belül a „már-nem-vállalhatjuk-annyira-nem-veszik” kategóriáig essen. Jelenleg fej-fej mellett halad az Ultimate Comics Ultimate Spider-(Ultimate)-Mannel. Ami mondjuk nem feltétlen egy rossz dolog, mert az Ultimate-részleg zászlóshajója alapvetően egy meglepően szolid sorozatnak bizonyult – sőt, jelenleg az egész Ultimate annak látszik. Közelébe sincsenek a nagy Marvel-éllovas helyezésnek, amiről egykoron valami érthetetlen okból kifolyólag álmodoztak, ám végre elmondhatják, hogy nem veszítenek havonta több tízezer olvasót, mint amikor még a kiadó szintű befolyásról álmodoztak. Vagyis már csak idő kérdése, hogy egy újabb nagyravágyó gigamega eseménnyel mikor vágják tönkre ezt az éppen csak megszilárduló bázist maguk alatt. Mert erre sor fog kerülni, amíg ugyanazok az emberek vezetik, akik öt-tíz éve, ebben szinte biztosak lehetünk.

Nem telhet egy úgy hónap, hogy a Marvel azért nem kövessen el valami baromságot, de legalább mindig adnak alkalmat nekem arra, hogy morgolódhassak kicsit rajtuk. A mostani nagy dobásukat egy közép-alsó kategóriás sorozaton, a Venom-ongoingon követték el, aminek az íróját, Remendert elfelejtették tájékoztatni arról, hogy miről is szólnak pontosan a .1-es számok: önmagukban megálló történeteknek kell lenniük, amik egy teljesen új olvasónak bemutatják a cím főbb szereplőit és a történetek jellemző hangulatát. Ez Remenderhez a következőképpen jutott el: a 13. számban belekezdett egy hat részes történetbe, amibe beleráncigált egy rakás, a füzet szempontjából tök ismeretlen mellékszereplőt és egy addigiaktól teljesen eltérő (szuperhősös katonai kommandózás helyett misztikus hadoválás a Pokolban) hangulatú sztorit. Majd a következő négy részt beletették a 13.1, 13.2, 13.3 és 13.4-es számokba, hogy aztán a 14. füzetben lezáruljon egy hat részes sztori. Tehát végső soron a .1-esek kritériumai közül sikerült annyira nem teljesíteni egyet sem, hogy gyakorlatilag a tökéletes ellenkezője jött össze belőle. Ez a történet minőségétől tökéletesen függetlenül azért teljesítmény az írótól, de leginkább a szerkesztőtől is, aki egy eléggé egyszerű üzenetnek egyetlen icipici részletét se volt képes közvetíteni a címzettnek. Bravó.
És hogy még szebb legyen, ez a bizonyos szerkesztő Mark Paniccia, akinek nem elég, hogy elég komoly szakmai tapasztalatai vannak, de a kiadó jobb szerkesztői közé tartozik.
Persze az is lehet, hogy részükről ez egyfajta állásfoglalás volt a .1-esek értelmetlensége ellen, ám ez se nagyon teszi megbocsáthatóvá a képregény-történelem legidiótább számozását.

A nagy kiadók alatti élet egyrészt kicsit visszazökkent a régi kerékvágásba – a Walking Dead vezet ismét, mögötte egy Buffyval – másrészt a triász két tagja, a Dark Horse és az IDW roppant izgága hangulatban lehettek, mert egy csomó első rész van a Marvel-DC párostól megtisztított lista teteje felé.
Itt van például a máig eléggé nagy népszerűségnek örvendő gyűjtögetős fantasy kalandjáték, a Magic the Gathering egy újabb képregényes adaptációja. Ami most először talán ongoing lesz. És aminek a második száma alig veszített a vevőköréből, ami az egyik legígéretesebben kezdő IDW-sorozattá teszi a feltámasztott TMNT óta. (A rövidítés a Teenage Mutant Ninja Turtlest takarja, de ha valaki ezt nem tudta, annak talán nem egy képregényes cikket kellene most olvasnia, mert ez 14 éves kor alatt még Magyarországon is az alapvetően ismerendő rövidítések körébe tartozik.) Igaz, utóbbinál még kérdéses, hogyan fog valójában teljesíteni a gyűjteményes kiadása, ami szintén februárban jelent meg, és ami a képregényboltos terjesztésben eddig nem szerepelt valami izmosan.
A Dark Horse az első számokat szinte már hagyományos módon egy új SW-címmel erősítette (így van már legalább hatvanöt tucat különböző kicsi címük egymás mellett... rosszabbak, mint a Chaos! Comics volt másfél évtizede), ám nem ez volt a jobban kezdő új szériája, hanem az ismét újjáindított Conan the Barbarian. (Őszinte leszek: már én se merem megtippelni, ez hanyadik széria lehet – elméletileg hivatalosan Conan the Barbarian v2 – és hogy már hanyadszorra indítják újra ennél a kiadónál... legalább harmadszorra.)
A nagy kavarodásnak köszönhetően aztán az amúgy stabilan a kicsik dobogójának közelében kóricáló Boys most az első tíz leghalványabb közelében sem volt – és a helyzetét nem teszi szebbé, hogy se helyezésben, se eladásban nem volt messze tőle a megcélzott korosztályok túlvégét képviselő Archie, ahol a KISS-szel közös sztori tényleg eléggé magasan tartja a sorozatot. Tudom, hogy már negyedik hónapja ismétlem ezt, de tényleg példa nélkülien stabil a sztori alatt ez a cím.
Nem ez volt viszont a legnagyobb pofon a Dynamite-nak, hanem a januárban indított Tarzan-széria, a Lord of the Jungle második részének szereplése. Az első szám ugye beetető áron ment (egy dollár), a teljes összeget viszont a vevőinek kicsit több mint harmada volt hajlandó kiadni a folytatásért. Vagyis a januári vezető sorozat most nagyon, nagyon lent van minden tekintetben. A Game of Thrones azért kicsit jobban bírja a strapát, bár ott is kérdéses valahol, hogy tényleg kibír-e az a sorozat 24 részt úgy, hogy az csak az első könyv (ami mondjuk kétségtelenül egy gyilkolásra alkalmas eszköz, ám a képregény egy cseppet más médium).
Ja, igen, volt még Infestation 2 is sok tie-innel. Senkit se érdekeltek, senki se vette őket, továbbléptünk rajta.
És végül egy érdekesség: a jóformán egy szál tangás bikiniben közelharcba bocsátkozó fantasy-főhősnők két prominens képviselője, Vörös Sonja és a Boszorkánypenge hordozója összefutottak egy közös kalandra a Dynamite és a Top Cow egy crossoverében (a kiadó az előbbi volt, a Top Cow általában a partnerre bízza a crossoverei megjelentetését). Fura, hogy ennyi fedetlenség mellett a kiadó egyik leggyengébben muzsikáló címe volt a hónapban.

A képregénybolti könyveladások továbbra sem akarnak erősödni. Az első helyezett, a Batman: Gates of Gotham valamivel több mint négyezer példányos eladást tudott csak produkálni, de utána már eléggé gyorsan lemegyünk háromezerre, a kétezret pedig még a huszadik hely előtt elérjük.
Az itteni lista teteje amúgy a füzetekéhez hasonlóan eléggé Batman-orientált, a Walking Dead inkább csak azért van itt, hogy emlékeztessen minket arra, melyik franchise-ról szólt az elmúlt tizenpár hónap a kötetek terén.
Könyvesboltokban ismét totális mangauralom volt. A Sailor Moon negyedik kötete csak márciusban jelent meg, így most esély nyílt elbitorolni az első helyét, amit egy másik keleti kötet, az Avatar (nem a Cameron-féle Pocahontas-másolat, hanem a borzalmas megfilmesítésű Last Airbender) magáénak is követelt. A Walking Dead pedig szintén megpróbálta, ám ő már alulmaradt Uszagiékkal (vagy ha a borítót nézzük, Reijel) szemben. A zombisorozat ezen túl a szokásos Compendiummal erősítette magát, a Sailor Moon pedig mindkét maradék kötetével. A zombikon kívül egyedül a CsakKattintokÉszNélkülMertAzÁllítólagSzórakoztat, vagyis a Diablo új részének felvezető könyve, a Book of Cain, illetve rajta kívül a Phantom Menace feldolgozása képviseli a nyugati kiadványokat, egyébként teljes a könyvesboltok képregényes részlegén a keleti dominancia.

A Diamond kicsit változtatott a nyilvános adatok megjelenítésén, így már csak a tíz legjobban teljesítő kiadó részesedésarányát láthatjuk. A kissé szűkebb listát ebben a hónapban is a Marvel vezette 36/38%-os (bevétel/példányszám) részesedéssel a DC 29/35%-ával szemben. Vagyis itt jól látható, amiről fentebb már esett szó: a DC annyira a felső részen lévő sorozataira koncentrál, hogy a maradék három tucat gyakorlatilag leszorul egészen a közép/közép-alsó kategóriáig, a lista felső százát igazából a Marvel uralja – DC-s top10 ide vagy oda. Persze ettől még sejthető, hogy a Marvel fejesei nagyon szeretnék, ha végre az ő egyik címük vezetne a toplistán. Ehhez azonban az sem lenne most elég, ha megdupláznák a legjobban teljesítő sorozatuk eladásait.
A kicsik között ismételten nem volt vita a sorrendet illetően. Az IDW a Magic the Gathering duplázása miatt lazán az élre került, az Image-et meg most alig támogatta meg a Walking Dead, ám még így is könnyűszerrel verte a Dark Horse-t. Ami érdekes, hogy a Dynamite közelebb volt februárban a Dark Horse-hoz, mint az az Image-hez. Egyszer már láttunk ilyet, amikor a Dynamite már majdnem ott volt, hogy betörjön a hármas közé, ám akkor végül az utolsó pillanatban kifulladtak és annyira visszaestek, hogy sokáig a Boom! Studiosszal versengtek az összesített hatodik helyért. Érdekes kérdés, hogy vajon most tényleg eljön-e számukra az évek óta várt áttörés. Ha igen, akkor jóformán kijelenthető, hogy érdekes szerzői címek ide vagy oda, manapság a két nagy alatt igazán csak licencelt címekkel lehet élet.
A fentebbi kiadókon túl a bevételi lista maradék három tagja – a Viz, az Eaglemoss és az Archie – 1% felett végzett, amivel jó ideje a legnépesebbre nőtt az ezt a számot elérő kiadók aránya. Példányszámoknál már árnyaltabb a helyzet, ott azonban meglepő, de az Archie annyira nem volt messze a Boom! teljesítményétől. (Sőt, ezen a listán a Dynamite-DH közti különbség még elenyészőbb.)

Mivel februárban öt szállítási nap is volt, így a januárhoz viszonyított számok természetesen erősen pozitívban állnak. Ugyanakkor a lista alapján leginkább csak a Marvel szállított ezen a napon, vagyis nem igazán a valós erőviszonyoknak megfelelő állapotból készültek a havi statisztikák – és mivel várhatóan a többi kiadó ötödik heti megjelenései a márciusi listán csapódnak vissza, így ott, ha a DC nagyágyúi bedupláznak, teljes lesz a kavar.
A felemás helyzet amúgy füzeteken az év indításához képest 11/8%-os növekedést hozott, köteteknél pedig egy erős 11/11%-ot. A végeredmény pedig ennek ellenére szinte megegyezik a füzetes differenciaszámokkal.
Ami biztató, az a tavaly februárihoz mért adat, itt ugyanis bevételben több mint húsz, példányra pedig közel 19%-os növekedés volt látható, ami, öt hét ide vagy oda, javuló tendenciát mutat. Másrészt fontos kiemelni, hogy a tavalyi év egészen a DCnU indulásáig egy totális katasztrófa volt, ahonnan feljebb jönni egyáltalán nem művészet. Ennek köszönhető az is, hogy a 2011-es év első két hónapjánál az idei január-február összesítve majdnem egynegyeddel nagyobb eladást produkált.
Negatív számokat egyedül az elmúlt két évet vizsgáló gördülő statisztika mutat. (Ez a statisztika az elmúlt 12 hónap összesített eredményeit veti össze az az előtti 12 hónapéval, hogy folyamatosan mutassa, kétéves távlatban milyen módon alakulnak az eladások.) Ezen jól látszik, hogy a tavaly-tavalyelőtti megindult köteteladás egyre jobban kezd elsatnyulni. Ebben nagy szerepet játszhat a könyvek elég komoly drágulása, ami ezen a statisztikán gyönyörűen látható: a két 12 hónapos szakasz között két százalékot esett csak a bevétel, a példányok azonban közel tízet. Másrészt a kis piaci arányukat jellemzi, hogy ezek a mínuszok a füzetek 7/11%-os erősödését összességében csak 4/9%-ra húzzák eddig le.
Kevésbé számosan kifejezve: annak ellenére, hogy az előző évtizedben a parancs az volt, hogy mindent kötetekbe kell tenni és könyvekben nyomulni, mára a fent nevezett könyvek erőteljes drágulása és egy arra rárakódó érdektelenség miatt ismételten a füzetek jelentik a képregények húzóágazatát, és egyre inkább úgy tűnik, a kiadók is ezekre koncentrálnak. Ami azért nem biztos, hogy jó dolog, és azért is játszhat közre esetleg az általános esésben, mert pont az előbb említett nagy tpb-robbanás következtében kialakult egy réteg, akik kifejezetten kivárják egy-egy sorozaton, hogy megjelenjen az új könyv, mintsem hogy megvegyék füzetekben. (Erre jó példa a komplett Vertigo.) Bár azt is meg kell említeni, hogy a DC már kiadta előzetesben az első DCnU-s tpb-k megjelenési adatait, és ez alapján – lehet, csak most, kezdetekben – megint alaposan visszanyírják az árakat. Mostanra ugyanis megszokás lett, hogy az egy évtizeddel ezelőtti állapothoz képest, amikor egy tpb borítóára jóval alacsonyabb volt az őt kitevő füzetekénél, egy sima, öt füzetes könyv drágább lett hat képregényfüzetnél. A DC új megjelenései azonban a füzetes összár 60-80%-ába fognak kerülni, ami azt mutatja, hogy a digitális terjesztés mellett vinni akarják a könyveket, ami azért jó taktika, mert a Marvel meg a jelek szerint egy ideje teljesen feladta azt a szegmenst.
Igen, okosnak tűnő taktika a DC részéről. Szinte hihetetlen ennyi év után. A végén kiderül, a teljes vezetői tisztogatás mégis ért valamit.

A cikk végi szokásos linkek:
Top 300 képregényfüzet
Top 300 képregénykötet
Kiadók piaci részesedése

Jó háromnegyed év után talán itt az ideje, hogy folytassuk a How to Be a Succesful Overlord c. gyűjtemény magyar változatát…

51. Ha az egyik fegyőröm felhívja a figyelmem a hercegnő cellájának szerinte embertelen körülményeire, azon nyomban áthelyeztetem egy kevésbé emberközpontú pozícióba.

52. Felfogadok egy csapat képzett építészt és karbantartót, hogy alaposan fésüljék át a kastélyom olyan titkos átjárók és alagutak után, amikről esetleg még nem lenne tudomásom.

53. Ha az általam elfogott szépséges hercegnő azt mondja nekem, hogy nem fog hozzám jönni soha, de semmilyen körülmények között, de bármiért sem, megrántom a vállam, és megölöm.

54. Ha alkut kötök egy démoni lénnyel, nem fogom megpróbálni átverni őt, csak mert rám jön a kétszínűség.

55. A Terrorlégióimban helyet kaphatnak a deformálódott mutánsok és az eszelős pszichopaták is. Ugyanakkor mielőtt kiküldeném őket egy fedett akcióra, alaposan körülnézek a seregemben, hátha akad valaki más, aki hasonló kvalitásokkal rendelkezik, és nem hívja fel magára ennyire a figyelmet.

56. A Terrorlégióim szigorú kiképzést fognak kapni céllövészetből. Bárkit, aki nem lesz képes eltalálni egy emberméretű célpontot 10 méterről, céltáblának fogunk használni.

57. Mielőtt felhasználnék bármilyen elfogott ereklyét vagy szerkezetet, alaposan áttanulmányozom a használati útmutatót.

58. Ha valamiért kénytelen leszek elmenekülni, nem fogok drámaian visszafordulni a menekülőjárat ajtajából, hogy még odavessek egy laza mondatot.

59. Semmilyen körülmények között nem fogok olyan értelmes számítógépet létrehozni, ami még nálam is okosabb.

60. Az ötéves tanácsadómat ezen kívül megkérem majd, hogy próbáljon meg megfejteni minden, általam kitalált kódrendszert. Amennyiben képes lesz azt 30 másodpercen belül feltörni, nem fogjuk használatba léptetni. Utólagos megjegyzés önmagamnak: ugyanez érvényes lesz a belépőkódokra és jelszavakra is.

61. Ha egy tanácsadóm azt kérdezi tőlem, hogy miért kockáztatok ennyi mindent egy látszólag őrült terv kedvéért, addig nem fogok elmozdulni a helyemről, amíg elő nem állok egy számára megfelelő válasszal.

62. A kastélyom folyosóin nem lesznek alkóvok vagy egyéb kiszögellések, ahová a hősök könnyűszerrel fedezékbe húzódhatnak egy tűzpárbaj során.

63. A hulladékot szemétégetők segítségével fogjuk eltüntetni, nem pedig présekkel. És folyton üzemelni fognak, nem lesz itt semmiféle ostobaság félpercenként végigsuhanó lángokkal a járatokban.

64. Felkeresek egy szakképzett pszichiátert, hogy az gyógyítson ki mindenféle ismert és még számomra is felfedezetlen fóbiából és rögeszmés pótcselekvésből, ami esetleg még a hátrányomra válhat.

65. Ha kénytelen leszek nyilvánosan hozzáférhető számítógépes terminálokat állítani a hálózatomban, amiken ráadásul elérhető lesz a központom térképe is, teszek róla, hogy azon jól láthatóan be legyen jelölve egy Irányítóterem feliratú helység. Ez a helység a valóságban a kivégzőterem lesz. A valódi irányítóterem a térképen Csatornatúlfolyás-gátló csarnok címen lesz bejegyezve.

66. A biztonsági számzáram valójában egy rejtett ujjlenyomat-olvasó lesz. Így ha bárki kilesi a kódot vagy port szór rá ujjlenyomatok után kutatva, azonnal meg fogja szólaltatni a riasztót, amikor a kód bevitelével próbálkozik.

67. Akárhány rövidzárlat is legyen normál körülmények között a rendszerben, az őrök arra lesznek utasítva, hogy bármely meghibásodott biztonsági kamera felfedezése esetén szólaltassák meg a teljes körű riadót.

68. Ha valaki korábban megmentette az életemet, én is meg fogom kímélni az övét. Ez így logikus, és egyben másokat is hasonló cselekedetekre fog ösztönözni. Ám ez az ajánlat csak egyszer érvényes. Ha azt akarják, hogy ismét megkegyelmezzek nekik, mentsenek meg megint.

69. A bábákat száműzni fogom. Minden egyes gyermek államilag felügyelt kórházakban fog a világra jönni. Az árvákat pedig nevelőszülőknél helyezzük el, nem vetjük ki a vadonba, hogy ott vadállatok neveljék fel őket.

70. Ha az őreim különválnak, hogy megkeressék a behatolókat, legalább kétfős csoportokban kell maradniuk. Továbbá arra képzem ki őket, hogy ha az egyikük rejtélyes körülmények között eltűnik őrjáratozás során, a másik azonnal szólaltassa meg a riasztót és/vagy hívjon erősítést, ne kukkantson előtte be kíváncsian a sarok mögé.

71. Ha próbára akarom tenni egy hadnagyom hűségét, hogy meglássam, előléptethetem-e már Megbízható Hadnaggyá, a biztonság kedvéért készenlétben tartok egy rejtekajtó mögött egy osztag mesterlövészt, arra az esetre, ha elbukna a próbán.

72. Ha a hősök egy szokatlan eszköz köré csoportosulva kezdenek el szándékosan ingerelni, előveszek egy hétköznapi fegyvert, és azzal nyitok tüzet rájuk a megállíthatatlan csodafegyverem helyett.

73. Nem fogok belemenni abba, hogy a hősök szabadon távozzanak, amennyiben megnyernek egy megbundázott viadalt, bármennyire is bizonygassák nekem a tanácsadóim, hogy semmiképpen sem győzhetnek azon.

74. Ha készítek egy látványos számítógépes prezentációt a leendő terveimről, hogy annak a segítségével mutathassam be azt az ötéves tanácsadómnak, nem fogom a lemezre ráírni, hogy „Világuralmi tervek”, és nem fogom azt az íróasztalomon se elöl hagyni.

75. A Terrorlégióimat arra képzem ki, hogy tömegesen rohamozzák le a hősöket, és ne csak álldogáljanak, mialatt a társaik egyesével az ellenségre támadnak.

A január általában a szórakoztatóipar egyik legnagyobb mélypontja szokott lenni. Ennek okaként fel szokás hozni a karácsony körüli nagy költekezéseket – ugyanakkor, ha belegondolunk, a nyugati társadalmakban eléggé kezd elterjedni a szokás, hogy mindenki a szilvesztert követő nagy leárazások alatt vásárol be nem fogyócikkekből egész évre. Mondják még, hogy mert az ünnepek alatt mindenki annyit pihent, így januárban még van lendülete inkább a munkával foglalkozni. Vagy szóba jöhet még, hogy mindenki elvan a karácsonyi ajándékával.
Hogy mik a pontos okok, jó társadalomgazdasági tanulmány lehetne. Valószínűleg akad is pár ilyen. A cikket azonban azért vezettem fel így, mert 2012 januárja a tengerentúli közvetlen terjesztésű képregények esetében közel sem volt ilyen rossz. Persze gyengébb lett, mint az előtte lévő december, de közel sem annyira, mint szokott. Mielőtt azonban a számokhoz érnénk, nézzük szokás szerint a listát magát.

Habár a Marvel visszavette még előző év végén a piacvezetői helyét, a toplistában kezd egyre reménytelenebbé válni számára, hogy saját erejéből visszakapaszkodjon a dobogó élére. Annyira, hogy most januárban nem az első háromból, hanem az első tízből estek ki. Bizony, 2012 januárjában Top 10 = DC Comics. Ráadásul a sorrend itt is kicsit megborult, mert az eddigi stabil JLA v5 – Batman v2 – Action Comics v2 – Green Lantern v5 négyes negyedik tagja most eggyel lejjebb szorult, hogy a Detective Comics v2 vegye át a helyét. A Bőregeret mostanában tényleg nem lehet megállítani a DC-nél, pedig még hol van a következő film, ami mindenféle belső okok nélkül emelhetné az eladásokat...!
Ám bármilyen ügyesen is előzött be a DetCom egy egész erős (+10%) emelkedéssel, egy hajszállal ugyan, de lecsúszott a 100e-ről, amit most csak a felső három címnek sikerült áttörnie. Az emelkedés amúgy nem csak a Detective Comicsot érintette, hanem a Dark Knight v2-t, ami egészen szépen tartja magát azóta, hogy Finch mellé odaültettek egy írót és egy rajzolót, hogy valami értelmet verjenek abba a sorozatba. Nagyon úgy tűnik, hogy Jenkins írói tapasztalata eladási szempontokból is jót tett ennek a címnek.

Emlékeztek még, mint mondtam a közelgő Avengers vs. X-Men kapcsán? Hogy lehet, ez a crossover fog dönteni arról, a két részleg közül melyik legyen a közeljövőben a Marvel húzóága? Nos, úgy tűnik, hacsak nem nyúlnak bele ott nagyon a történetbe (továbbra is fenntartom így előzetesen, hogy bele fognak), akkor bizony ez a kérdés már a kezdete előtt eldőlt. Ha csak a Marvel kiadványait nézzük önmagukhoz képest, az első öt helyen X-címek vannak, az Avengers-részleg pedig lassan Pókember sorozatainak eladását is képtelen megtartani. Tavaly év végén még az X-ekkel voltak szoros versenyben, most a Pók-címek azok, amik pár száz füzetes különbségekkel püfölik oda-vissza őket. Érdekes amúgy, hogy a kettő közös pontja, az Avenging Spider-Man az egyetlen, ami egyre ölesebb léptekkel halad lefelé. Bár ez így nem igaz, de az elmúlt néhány hónap összesítéséből úgy tűnhet, hogy míg öt éve azzal volt sikeres egy cím, ha a borítóján szerepelt az Avengers vagy a Bendis szó, most viszont az előbbi kifejezés késztet minél több embert arra, hogy ne vegye meg adott széria legújabb darabját.
(A valódi válasz igazából az, hogy az Avenging Spider-Man egy ügyesen megrajzolt, dinamikus és meglepően élvezhető, ám végső soron teljesen üres bunyófolyam, amiben érdemi tartalmat jóformán lehetetlen találni. És ez Slott szereplőorientált írásai mellett igen könnyen csalódást tud okozni.)

A Marvelnél maradva (bocs, DC-fanok, de fentebb a kiadóval kapcsolatos minden érdekességet elmondtam; a totális elsőséget és a Denevér erősödését leszámítva a sorozataik a szokásos enyhe esést/stagnálást mutatják, semmi egyebet): decemberben két erős első számuk volt, melynél feltettem a kérdést, hogy vajon csak az első rész ereje és a sok variáns borító tolta fel őket ennyire, vagy tényleg sikerült egy jó koncepciót találniuk?
Nos, most már egyértelmű, hogy az előbbi. Fentebb említésre került, hogy a Marvelen belül első öt helyen X-címek vannak. Csakhogy ezek közül az ötödik az X-Sanction második száma. Ami ugyan alig hétezerrel, vagyis csak kb. 12%-kal marad el a vezető Uncanny X-Men mögött, a decemberi 93e-hez képest azonban meglehetősen komolyan visszakullogott, különösen, ha számba vesszük, hogy a sorozat továbbra is többféle borítóval jelenik meg.
A másik első rész tavaly év végén a Defenders v4 volt, ahol felmerült a kérdés, hogy a koncepció, ami a nyolcvanas évekkel együtt halálozott el, működhet-e most. A válasz eléggé egyértelmű: a második szám 47e olvasót veszített, az első rész vásárlóinak 55%-át. Ez példányszámra ugyan nem, arányra azonban szinte biztosan rekordnak nevezhető az elmúlt évtizedből. A 38e-s olvasótábor mondjuk még mindig bőven a fenntartható szinten van (15e környékén is élnek még 616-os sorozatok a Marvelnél), ám ha figyelembe vesszük, hogy a közönségkedvenc Fraction írja és az olvasottságnövelésre használt Dodson-házaspár rajzolja, ráadásul nagyon pofátlanul igyekszik megfelelni a fiatal hímnemű olvasóknak... akkor bizony ez a széria már most nagyon, nagyon, nagyon csúnyán megbukott. Hacsak nem történik valami csoda vele, akkor Fraction másik saját ötletű csapatcímének, az Ordernek a sorsára juthat, és majd a Defenders v4 kapcsán is olvashatjuk, hogy igazából mennyire szerették a kritikusok (csak a közönség nem).
Lassan akár azt is megkockáztathatjuk, hogy kijelentsük: Fractionnek nem mennek a csapatcímek. Az Uncanny X-Men se volt éppen élete legfényesebb pontja.
Az igazságosság végett ezen gondolatsort folytatva említést kell tennem az Incredile Hulk v4-ről, amely szintén nem sokkal a Defenders felett tartózkodik a maga 45e példányával, és ami indulásakor még 100e felett volt. Itt szintén bejön, hogy maga a figura – bármennyire is próbált Loeb mást elhitetni a kiadóval – jelenleg egyszerűen képtelen többre. Ez nem azt jelenti, hogy a Hulk unalmas vagy kifulladt, hanem azt, hogy nem lehet minden egyes képregényhősből top10-es alakot faragni. Persze, mindenkinek megvan a maga dicső korszaka és a benne rejlő potenciál (Hulknál az ereje mellett a skizofréniája és a többszörös személyisége jó alapanyag, bár nem feltétélen egy olyan, 30 füzetes elbeszélő pszichoanalízishez, mint amit Jenkins írt vele), ez azonban nem egyenlő azzal, hogy folyamatosan közönségkedvenc lehet.
Most úgy tűnhet, mintha nem egészen egyenrangúan kezelnék két hasonló esetet, ám a kettő között van egy lényegi különbség: Aaron Hulkja egy kezdeti mesterséges emelés után esett egy nagyobbat, majd onnan szürkült bele lassan a középmezőnybe. A sorozat gyengül és nincsenek jó kilátásai, ám ez mégse említhető egy lapon azzal, hogy valami már az indításánál elkergesse az olvasói több mint felét, és éllovasból egyetlen szempillantás alatt a közép-felső kategória alján találja magát. Egyik széria se hozta a hozzá fűzött reményeket, de a Defenders kapcsán már most garantáltnak tűnik az orbitális pofára esés, a Hulknál pedig még nem.

Egyelőre még egy kicsit Marvel...
Manapság az IDW és a Dynamite Entertainment kettősét szoktuk a legnagyobb licencelőbajnokoknak tartani, akik egymást tapossák, hogy valami képregény-adaptációt hozzanak ki népszerű dolgokról abban a reményben, hogy így gyors pénzhez juthatnak. Az eredmény a zseniálistól a szégyenletesig eléggé széles skálát lefed mindkettejüknél. Csakhogy ők ketten valójában kezdő és tapasztalatlan kiscserkészek ahhoz képest, amit a Marvel művelt a hetvenes évek második felétől a nyolcvanas évek végéig. A Marvel akkoriban szinte arcpirítóan szégyentelenül megpróbált képregényt csinálni bármiből. Mármint bármiből. Volt náluk minden Rendőrakadémiától kezdve egy NFL-szuperhősön és a Kool-Aid reklámfiguráján keresztül az ewokokig és a Szíves bocsokig. Százával (nem, nem túlzás) vettek licencjogokat rajzfilmekre, popkulturális karakterekre, de akár ismert szervezetek, termékek reklámfiguráira is.
Ez pedig... nem igazán ment fényesen nekik. Manapság persze az emberek nagyja olyan licenccímekre emlékszik csak tőlük, mint a Conan, a Star Wars, a ROM és a Micronauts (plusz esetleg a TransFormers, bár arra igazából annyira nem sokan, akármilyen meglepő is legyen ez idehaza), melyeket a kiadó legjobbjai között lehet számon tartani. (A ROM, The Space Knightot mai napig kora egyik legkiemelkedőbb címének tartják, aminek a képregénye vicces módon majdnem kifizetődőbb volt, mint maga a játék.) Ám mindezek mellett ott volt – főleg a Star Comics imprint alatt – a Marvel licenccímeinek sötét oldala.
Hogy mi köze ennek a mához? Nos, annyi, hogy egy furcsa csavar miatt most tanúi lehetünk annak, hogy a Marvel bénábban kezel egy licencelt címet, mint egy másik kiadó ugyanazt. A Marvel-féle John Carter-feldolgozások ugyanis annyira elmaradnak már a Dynamite címeitől, hogy utóbbi kiadó januári vezető Carter-címe majdnem kétszer annyi olvasót érdekel, mint a Marvelé. Ez azért egy eléggé csúnya pofon valahol az óriásnak. Pláne, hogy a Marvelnél az egyik sorozat (a kiadótól meglepő módon) olcsóbb, mint a Dynamite szériái.

És ha már szóba kerültek a kicsik és a folyamatosan zsákmányolt licencek...
Pár első rész miatt eléggé megkavarodott az állóvíz itt, ám ez pont a Walking Deadet és a Buffyt nem zavarta, ők köszönik szépen, elvannak a vezető helyeiken. Utánuk viszont három új sorozat jön. Három, ilyen-olyan szempontokból roppant érdekes új sorozat.
Az első közülük a Dynamite újabb egy dolláros beetető árral kiadott füzete, a Lord of the Jungle. Bizony, ez a cím Tarzant takarja, és igen, megint az eredettörténetét (ami, ha jól számolom, az ötödik képregényes megvalósítás ugyanarra a sztorira - nem számolva a sorozatok közbeni későbbi visszaemlékezéseket ugyanerre az eseménysorra). A kiadó ígérete szerint nem fogják vissza magukat, Burroughs eredetijének hű és véres mását fogják kapni most az olvasók.
A következő első részt az Image szállítja. A sorozat címe Fatale, az érdekessége pedig az alkotópáros: Brubaker és Philips. Bizony, bizony, a Criminal és az Incognito alkotópárosa visszatér, hogy a Marvel kiherélt Iconja helyett az Image kiadásában jelenjen meg legújabb művük. Ami inkább az Incognito nyomait járja, ugyanis a természetfelettiség itt is fontos sztorielem lesz halhatatlan nőktől kezdve a démonmaffiózókig.
A hármas utolsó tagja inkább csak a kiadó miatt különös. A Danger Girl eredetileg az Image egyik legjobban fogyó címe volt, amit leginkább az alkotónak (Jeffrey Scott Campbell) és az alapötletnek (tipikus kalandorientált kincsvadász akció kémekkel és rengeteg humorral) köszönhetett. A széria aztán – főleg Cambell kivonulása miatt – eléggé elsüllyedt, most azonban a híres rajzoló visszatért.
Csak éppenségel az IDW-hez.
Ami azért fura, mert a Danger Girl eredeti kiadója a WildStorm volt, ami ugyan egy ideje nem létezik, de a jogai és a munkatársai még igen, hisz beolvasztották őket a DC Comicsba. Campbellék mégsem a DC-vel adatják ki, hanem átmentek az IDW-hez. Amihez joguk volt, hisz a sorozat jogai az övék, mégis kissé fura egy ex-wildstormos szériát az IDW logójával látni. Az IDW annyira megörült amúgy neki, hogy a hónapban elkezdték kiadni az eredeti sorozatot is kettesével füzetekbe szedve, illetve máris bejelentettek egy Danger Girl – Army of Darkness crossovert... mert az IDW-nél lassan kötelező lesz minden címnek crossoverezni az Army of Darknesszel. (Bár érdekes lenne, hogyan oldanának meg egy Locke & Key – AoD közös sztorit.)
A fentiek mellett akad még egy roppant érdekes első szám a listán. Bár már tavaly évé végén kijött egy nulladik füzet, most vette csak kezdetét igazából a Boom! Studios kaboom imprintjénél (a gyerekrészlegük új neve) a Peanuts, amit idehaza leginkább Snoopyként ismerünk. A sorozat különlegessége az, hogy nem a régi stripeket gyűjti egybe és adja ki - mint a magyarországi Garfield képregénymagazin -, hanem teljesen új történeteket írnak az ismert szereplőkkel. Ez a tény önmagában ugyan nem példátlan, azonban roppant merésszé teszi, hogy a Peanuts az USA-ban egy nagyon kultikus strip volt. A leghíresebb valaha. (Nem vicc. A Garfield és a Kázmér és Huba együttesen voltak csak annyira ismertek és kedveltek, mint a Peanuts.) Ehhez új anyagot írni folyamatosan úgy, hogy az alkotója több mint tíz éve nincs az élők sorában (pláne, hogy Schulz jóformán halála napjáig írta), igencsak komoly lépés. Már csak azért is, mert az utolsó kiadott napi csíkban Schulz kifejtette, hogy a családja nem akarja, hogy bárki más átvegye tőle a stafétát (mint az más stripek, például a Dick Tracy esetében már előfordult). A kiadó amúgy folyamatosan értekezik a hagyatékkezelő céggel a teljes autentikusság végett. Nagyon érdekes lesz látni, hogy a kísérletük milyen eredményt hoz.

Kötetek tekintetében első helyen ismét Bőregér-dominancia látható. A Through the Looking Glass című GN a címéből kitalálhatóan a Kalapos körül forog. Vagy még pontosabban retconolja első találkozását Batmannel, hogy a gothami detektívet aztán végigrángathassák Csodaország kifordult másán. Melyhez eléggé illik a rajzoló, Kieth, bár az íróra se lehet panasz, hisz Bruce Jones jegyzi. Ő volt az, aki Jenkins szakasza után – melyet itthon valamiért sokan kedvelnek – szó szerint a sírból hozta vissza a majdnem nulla eladásra esett Hulkokat. (Vagyis igen, az itthon kedvelt Jenkins-szakasz igazából teljesen tönkretette azt a sorozatot, és igazából amilyen unalmas pszichiátriai kórkép volt, ez nem olyan meglepő.)
Könyvesboltokban úgy tűnik, az észak-amerikaiak egy időre elegendő Walking Deadet vettek maguknak és ismerőseiknek, mert a januári listán egyedül a legfrissebb tpb szerepel a második helyen, semmi más. A Sailor Moon viszont visszavette vezető helyét a harmadik kötettel. Az első kettő szintén szerepel a húszas listán. És mellettük még tíz keleti kötet. Eléggé keményen indították az évet ott a mangák. Viszont most a Marvelnek is sikerült két könyvet beszuszakolnia ide, mégpedig a tavalyi évük két legnagyobb eseményének (Fear Itself és Schism) keményfedeles kiadását.

Számok tekintetében a Marvel nyert is meg nem is. A kiadók és az anyacégeik természetesen azt nézik, hogy a vállalat a teljes piac bevételeiből hogyan részesedik, és ezt a Marvel nyerte 35-33 arányban. Példányszámra azonban a DC kerekedett felül 40-37-re.
A kicsik nagy hármasa között most sem volt igazából verseny, az Image nagyon verte a Dark Horse-ot, ami meg az IDW-t, ami mögött nincs annyira lemaradva a Dynamite (példányoknál 12 századnyira volt csak az IDW-től). Rajtuk kívül a Boom! az, ami kényelmesen ott van 1% felett, ahogy bevételben a figuraárusító Eaglemoss is. A Viz most lecsúszott, és hiába megy továbbra is jól az Archie-ban a KISS-es sztori, az Archie Comics most már nagyon messze van az egy százalékos részesedéstől akármelyik téren.

A bevezetőben hosszasan tértem rá arra, hogy a január egyáltalán nem volt rossz a tengerentúli képregénypiacon. Ez a decemberhez képest viszonyított számokban persze aligha látszik, hogy képregényeknél 7/9% (bevétel/példányszám) volt a csökkenés, köteteknél pedig 5% környéke, ami összesítve egy több mint hat százalékos bevételi csökkenést hozott össze. Ez azonban karácsony után természetes. Ilyenkor mindig esniük kell a bevételeknek, hisz decemberben rengeteg egyszeri vásárló akad.
Ami már sokkal jobban néz ki, az a tavaly januárihoz viszonyított adathalmaz. 2011 januárja ugyan majdnem minden szempontból egy hatalmas katasztrófa volt, amihez képest nem nagy kunszt jobbat hozni, de a 2012-es évkezdet nagyon jobbat hozott. Füzeteken mindkét növekedés 30% feletti, de még köteteknél is a példányszámok több mint 8%-ot nőttek, hát még a bevétel...! Összességében idén januárban több mint 27%-kal nagyobb bevételt értek el a kiadók, mint tavaly ilyenkor, 31% feletti forgalombővülés mellett.

És végül a szokásos cikk végi linkek:
Top 300 képregényfüzet
Top 300 képregénykötet
Kiadók piaci részesedése

2011. meglehetősen hektikus évnek bizonyult az észak-amerikai képregénykiadóknak. Egészen nyár végéig úgy tűnt, hogy a teljes ágazat az elmúlt tíz év legnagyobb mélypontját fogja elérni, aminek okait elég sokféleképp lehet értelmezni. Lehet beszélni a médium haldoklásáról, hogy a papír alapú képregények kora kezd lejárni, hogy az emberek belefáradtak már a havonta ismétlődő hitegetésekbe, mely szerint adott füzetben minden végleg és örökre és visszafordíthatatlanul és most tényleg megváltozik, majd mégsem.
És lehet úgy értelmezni, hogy mivel 2011-ben nem volt egyetlen nagy esemény (vagy óriás crossover, más néven event) sem, így biztos azért nem vették a füzeteket. Ez legalábbis a Marvel értelmezése, akik rögtön ki is találták még valószínűleg ugyanezen értekezleten, hogy akkor csinálnak egy nagy eseményt, amire majd odafigyelnek. Ez azonban nem a tavalyi év témája.

Az már sokkal inkább, hogy miként értelmezte a DC az átlagos fogyásokat, illetve hogy ott miként reagáltak erre. Azt már jó ideje tudjuk, hogy az egyik első lépésük még jóval régebben az volt, hogy az anyavállalat utasítására lecserélték a vezetőségüket, illetve átcsoportosították a szerkesztőséget. DiDio távozott a kreatív munkáktól, a veterán szakmabeli, Bob Harras pedig elfoglalta a főszerkesztői székét. A valódi irányítást azonban nem az ő kezébe adták, hanem a kreatív igazgatóéba, Geoff Johnséba, akinek az elmúlt néhány évben a munkája színvonala ugyan esett, cserébe azonban a vásárlócsalogató ereje folyamatosan nőtt. Addig a pontig, hogy már úgy tűnt, egy teljesen jellegtelen és unalmas sorozatot is el lehet adni a nevével. Ez a próbálkozás ugyan nem volt olyan sikeres, mint elvárták volna tőle, ám remek apropót adott arra, hogy meglépjék az igazán komoly döntésüket: a DC nyár végén (az amúgy szintén Johns által írt Green Lantern-sorozatok kivételével) minden címének történetét lezárta, és szeptemberben DCnU/New 52 címmel teljesen újraindította a saját univerzumát. Meg mégsem. A kivitelezés kissé felemás lett, mert egyes karakterek/sorozatok tényleg totális átváltozáson mentek át (néhányuk sajnos „ultimatizálódott”, ami abban merült ki, hogy jelleme kimerült a nagyon keménykedősben, mindig akciózik, de az igazi karakterrajza ráfér egy fél cetlire... nagy betűkkel), páran inkább csak egy új történetfolyamba csöppentek, egyeseknél pedig mintha mi se történt volna.
A kivitelezés felemás volt, a fogadtatás azonban nem. Az olvasók rákaptak a csalira, az 52 első szám eladásai – az elmúlt évek számaihoz képest – az egekbe szöktek, és még októberben is minden szép volt, hisz a második számok közül akadt bőven olyan, amelyek túlszárnyalta az elsőt. A lendület utána ugyan alábbhagyott, ám a tény megmaradt: az új DC sikeres volt, annyira, hogy két hónapra még a kiadók közötti csatát is meg tudta nyerni.

Mindezt egészen ékesen mutatja a 2011-es teljes eladási toplista. A DC kiadványai a felső száz kerek 70%-át viszik el, a maradék pedig teljes egészében a Marvelé. Az Igazságliga egészen kényelmesen trónol a 2011-es lista élén, igaz a Batman végül nem maradt el olyan sokkal mögötte. A dobogó harmadik fokára az Action Comics v2 első része jutott.
A fentihez hozzátartozik, hogy ez a lista a teljes évi összesített eladásokat mutatja adott füzetre. Ezért lehet a JLA v5 ennyire magasan az élen, hiába volt kisebb szám mellette az augusztusi listán, mint a rá következő hónapban a Batman v2 első részénél.

Ami még lényeges elem a DC-vel kapcsolatban, az az, hogy a New 52 az új stratégiájuknak egy részét képezte csupán. A képregények ugyanis eddig leginkább két fő kategóriába csoportosultak eladás szempontjából: füzetek és kötetek. (Kötetek lehetnek a füzetes történetek egybegyűjtött változatai, plusz jó pár cím akad, ami eleve ebben a formában jelenik meg). Előbbit jóformán csak erre szakosodott üzletekben lehet kapni, utóbbi azonban a képregényüzletek mellett a könyvesboltokban, könyváruházakban és ezek webshopjaiban is fellelhetőek. A 2000-es évek egyik legszembetűnőbb trendje volt, hogy az amerikai képregénykiadók elkezdtek agresszíven és nagy tömegben köteteket nyomni, amely lépés akkor hatalmas sikernek bizonyult és új életet lehelt a piacba. Mára ez ott tart, hogy rengeteg olvasó leszokott a füzetekről és szándékosan kivárja a kötetes megjelenést, ami viszont visszahat a füzetek eladásaira, ami pedig visszagyűrűzik a kötetekre. Ez a spirál jelenleg ott tart, hogy a könyvek eladásai évi két számjegynyi százalékot esnek. A hatást erősíti, hogy a kiadók egy része – különösen a Marvel – eleinte ezt árnöveléssel próbálta kompenzálni. Ami pont a Marvel esetében öngyilkosságnak bizonyult, mert szép lassan kiszorult az első helyről és a DC átvette az uralmat a könyvpiac felett – bár az elsősége egyelőre marginális.
A DC ezért szeptembertől egy számukra újnak mondható, bár már évek óta létező alternatív terjesztési forma után nyúlt: a teljes választékát a megjelenés napjától elérhetővé tette digitális formátumban. Az első héten borító-, utána jelentősen csökkentett áron. A kísérlet a maga módján nagy sikert aratott. Ugyan a papír alapú eladásoknak még a közelében sincsenek a digitális terjesztés számai, és olyan átütő sikert se értek el vele, mint a füzetekkel – melyet jól szemléltet, hogy míg augusztusban közel száz címmel összesen 2,3 millió példánnyi eladást produkáltak, szeptemberben ez a szám 68 kiadvánnyal közel 3,4 millióra nőtt – a kiadó üzleti részlegének vezetője szerint a digitális eladások így is némileg várakozásaikon felül teljesítettek. Amely várakozások eredetileg arra irányultak, hogy az új terjesztési közeggel sikerül jelentősen növelniük a pozíciójukat és érdemi bevételnövekedést érnek el. (Mivel egyes pletykák alapján a DC csak a szeptemberi digitális eladásaival megnégyszerezte az addigi teljes évi digitális forgalmat, így sejthető, hogy milyen komoly vásárlóközönség bukkant fel az ajtajukban szinte mondhatni a semmiből.) A DC tehát nyitott egy újabb frontot és erőteljesen megpróbál előrenyomulni rajta.

A Marvel Comics, az USA legnagyobb képregénykiadó vállalata eközben kifelé a teljes tunyaság jeleit mutatta. És a kapkodásét. A Marvel különös hozzáállását remekül jellemzi egy nyár végi-ősz eleji példa. A DCnU kezdete előtt, amikor az esemény még az erős reklámozás stádiumában volt – és amikor már tudható volt a DC új digitális terjesztési stratégiája – a Marvel bejelentette, hogy a közelgő nagy Ultimate univerzum-béli újraindítása után megjelenő Ultimate Comics-os címeit hozzáférhetővé teszi a digitális vásárlók előtt a nulladik napon. Ez egyfajta kísérlet lett volna náluk, egy kissé felemás megoldás, amivel próbálnak a haladás látszatát kelteni, ám mégsem a teljes készletükkel, csak pár periférián elhelyezkedő címmel. Majd amikor eljött a szeptember és a fórumok elkezdtek zsongani a DC sikereiről, közte a meglepően jó digitális eladásokkal, a Marvel pár napra rá egy rögtönzött sajtóközleményben tudatta mindenkivel, hogy néhány hónapon belül a teljes készlete megvásárolható lesz a nulladik napon digitálisan. Ami sajnos nem tudta leplezni a korábbi nyilatkozataik fényében a tényt, hogy utólagosan, kapkodva reagáltak a konkurenciára.
És nem csak ebben. A DC újraindítása környékén a semmiből felröppent az úgynevezett Point One elképzelésük is. Ez egy már korábban létező fogalom volt a cégnél, így jelölték a sorozataiknál azokat a – szokványos menetrenden kívül kiadott – részeket, melyek esetében azt a kifejezett parancsot adták az alkotóknak, hogy a füzet segítségével egy teljesen új, a világot sem ismerő olvasó is képbe jöhessen a sorozat történéseivel és bekapcsolódhasson az eseményekbe. Ebből a kezdeményezésből a New 52 megjelenése után nem sokkal egy „esemény” született, ami egy megnövelt oldalszámú és félig ingyen terjesztett különszám segítségével megpróbálta úgymond újraindítani a Marvel-univerzumot. De csak próbálta. A próbálkozás nem aratott osztatlan sikert, így a hatásai közel sem érvényesültek olyan mértékben, mint azt eredetileg elképzelhették. (Akár úgy is mondhatnánk, hogy az égvilágon semmi hatása nem volt egészen eddig.)
A Marvel tehát bizonyos szempontból szenvedett 2011-ben, másrészt viszont egészen kényelmesen elüldögélt a babérjain. Az eladásai végig stabilnak mondhatóak voltak (havi tízmillió dolláros bevétel környékén mozogtak), a piacvezetői pozíciója is csak két hónapra dőlt meg – igaz, abból az egyikben nagyon arcpirítóan kikapott a DC-től.

A végeredmény a két nagy között mégse változott igazán. Ennek oka abban keresendő, hogy hiába volt a DC-nek olyan kiváló utolsó negyedéve, ha egyszer az első kettő szinte katasztrofális volt. Hiszen pont az akkori szörnyű teljesítménye sarkallta arra az elkeseredettnek tűnő lépésre, hogy nem egy-két, hanem minden sorozatát megpróbálja első számok által felhúzni.
Mindez végül arra vezetett, hogy a Marvel bevétel tekintetében 37-31%-ra verte el a riválisát, példányszámoknál pedig 41-36%-ra. Ami egyben azt is megmutatja, hogy a Marvel kiadványainak átlagos ára némileg magasabb volt, mint a DC-é.

A kisebb kiadók (ami alatt általában a Marvel-DC pároson kívüli részt szokás érteni) összteljesítménye eléggé stagnáló volt. Bár a két nagy, ennek okán a teljes piac is egész évben egy érdekes hullámvasúton ült, a kicsik eközben végig egy kb. egymillió példányszámos sávban mozogtak.
Kibontva már nem ennyire egységes a kép. A kicsik között akad ugyanis három „nagy”: a Dark Horse, Image és IDW hármasa, akik már jó ideje egy érdekes rotációs játékot játszanak egymással, aminek az a lényege, hogy jóformán nincs két olyan egymást követő hónap, ahol ugyanolyan sorrendben állnának a részesedési listán. Mindhármunknak megvannak a maguk nagyágyúi (Star Wars és Buffy, Walking Dead illetve Teenage Mutant Ninja Turtles és True Blood) és az időszakos fellángolásai. Akár úgy is mondhatnánk, hogy ha levesszük a havi listákról a Marvelt és a DC-t, bizonyos szemszögből egy elég izgalmas csata képe alakul ki előttünk, aminek sosincs igazán győztese, mert a végeredmény valahogy mindig ugyanaz. Már persze ha akad olyan, akinek egy statisztika ugrálása képes izgalmas lenni (és ha a rengeteg fantáziasportra és sportmenedzser-szimulátorra gondolunk, bizony szép számmal akadnak ilyenek).
A kicsik között végső soron a Walking Dead könyvpiaci úthengere döntött. Az, hogy az év legelején, de különösen a november-decemberi időszakban az Image iszonyatos mennyiséget tudott eladni ebből a szériából, így bevétel/példányszám arányosan 5,27/4,71%-ot szakított ki magának a tortából. A másik kettő között csak egy hajszál döntött az IDW javára, két század százalékkal előzte meg a 4,71%-nyi bevételi részesedésű Dark Horse-ot. Mögöttük pedig továbbra is feltörekvő, ámde még nem igazán kihívó státusban ragadt a Dynamite Entertainment, ami 2010-hez hasonlóan félúton van valahol a kicsik triásza és a tényleg picinek mondható (1% körüli vagy még alacsonyabb részesedéssel bíró) kiadók – például a Boom! Studios, Avatar, Zenescope Entertainment, Aspen LLT, Archie, Top Shelf és a többi - között. A kiadó időnként képes összeszedni magát és már-már megközelíteni a triászt, máskor pedig még az összesített hatodik helyet se képes megfogni. Másrészt a Dynamite az egyetlen, aki az évi top 1000-be képes volt a Marvel-DC-Image-IDW-Dark Horse tengelyen kívül füzetet juttatni, vagyis a potenciál láthatóan megvan benne.

A számok tehát így önmagukban nem olyan vészesek, különösen ha az egész éves teljesítményt egyben nézzük. A gond a trendekben van. 2011-ben a képregénypiac legnagyobb gondja ugyanaz volt, mint az előző három évben: az olvasószám fogyása. A decemberi lista miatt immáron kijelenthető, hogy nem létezik olyan sorozat, nem tudnak előállni olyasmivel, ami képes lenne akár már középtávon megragadni egy nagyobb közönség figyelmét. Emiatt minden, de minden egyes sorozat idővel egyre kevesebb és kevesebb vevőre talál. Ez ellen a kicsik általában úgy védekeznek, hogy a termésük döntő hányada minikből, egy részes történetekből és könyvekből áll, a Marvel és a DC azonban a történelme miatt nem engedheti meg magának ezt. Ők ketten tavaly szinte presztízskérdést csináltak abból, hogy a megjelenő kiadványaik sorszámának összege melyiküknél a nagyobb (ennek voltak köszönhetőek a Marvel részéről a nem kicsit izzadtságszagú „900. számok” vagy számos sorozatuk visszaszámozása). Így ők más eszközökkel próbálnak harcba szállni.
A leggyakoribb mostanság az „eventezés”, vagyis amikor egy bizonyos történetet kiemelnek és reklámozás illetve időnként szerkesztési szempontok szerint is megpróbálnak valami naggyá, izgalmassá varázsolni. Pókembernél például 2009. óta gyakori volt, hogy egy amúgy teljesen hétköznapi történetet világrengető, mindent megváltoztató eseménynek próbáltak beállítani, ám az olvasók hamar rájöttek, hogy csak vakították őket. Ám akadtak itt mini „nagy események”, mint a World War Hulks – Fall of the Hulks páros, amik egy kiadványcsaládon belül akarták alkalmazni a Polgárháború-szerű események során bevetett receptet. Ezek eredménye általában felemásra sikeredett: néha kritikailag dicsérték őket, eladások tekintetében viszont volt, hogy még egyetlen hónapra sem tudták 10%-kal emelni az eladásokat.
A másik módszer a visszaszámozások szöges ellentéte, az újraindítás, vagyis az első számok ereje. Amit nem ritkán 3-8 variáns borító is meg szokott támogatni. Ezekkel általában azért csínján bánnak, mert Marvel és DC esetén egyre ritkábban ugranak be ennek. Persze a New 52 ennek éppen tökéletesen ellentmond, ám az egyszerre volt az újraindítás és a nagy események keveréke, egy olyan elegy, amit egyszer el lehet játszani. Másképp kifejezve: évekre előre ellőtték minden „első részes” muníciójukat. (Persze ettől még jönnek ott is új sorozatok, csak nem a felső kategóriákban.) A ezt ennyire nem vitte túlzásba egyedül nyáron volt egy kisebb hullám náluk új szériák tekintetében. Ekkor még a nagy DC-hullám előtt megpróbáltak néhány újraindítással – melyek közül a Captain America v6 volt talán a leglátványosabb, különösen azok után, hogy előtte néhány hónappal számozták csak vissza 600-ra a v5-ös szériát -, ám ezek száma összességében egyáltalán nem lépte túl a megszokott mennyiséget.
Minden fenti trükk ellenére a helyzet alig vagy sehogyan sem akart javulni. Az év során egyre csak nőtt a fogyást elszenvedő sorozatok száma, a növekvő példányszámúaké pedig drasztikusan lecsökkent év vége felé. (A stagnáló és a friss szériák léte miatt az előző két kijelentés közel sem szükségszerűen egymásból következő.) Ha csak a decembert néznénk, ott egyenesen siralmas volna a helyzet: a Diamond 300-as listájának közel 80%-as esett (kis híján milliós példányszámvesztés volt novemberhez képest a piacon).

Erre a gondra eddig nem nagyon sikerült megoldást találni, márpedig a helyzet lassacskán kezd eljutni arra a pontra, hogy komolyan veszélybe sodorjon kiadókat, kicsiket és nagyokat egyaránt. Jelen pillanatban úgy fest, a tengerentúliak a digitális terjesztést tartják a legjobb megoldásnak. Nem arról van szó, hogy át akarnak állni a papírról, hanem inkább harmadik terjesztési módozatként tekintenek erre a füzetek és a kötetek mellett. Ez a forma eddig több kisebb kiadónál élt már (a Dark Horse például kifejezetten elöl jár már ebben), ám amíg a nagyok be nem csatlakoztak, inkább csak érdekességnek volt tekinthető.
A DC megváltoztatta ezt és robbanásszerű növekedésnek indította a digitális képregényterjesztést. Annak eladásai (és bevételei) ugyan még nagyon messze elmaradnak a papír alapú társaikétól, vagyis nem ettől fognak megmenekülni jövőre a kiadók, ám jelen pillanatban úgy tűnik, a digitalizálás járható és komoly potenciálokkal rendelkező terjesztési forma lehet. Akár középtávon is. Persze a kérdés még mindig a Marvelen áll. Azon a kiadón, ami már többször nekirugaszkodott a digitális képregények terjesztésének, ám mindig egy sajátságos, házilag készített recept alapján. Melyek sorra megbuktak. Meglehet ez fogta vissza eddig a DC-t, ahol azóta rájöttek, lehet ezt okosabban is csinálni.
Ugyanakkor hiába volt a DC átmenetileg piacvezető, jelen pillanatban az a helyzet, hogy a teljes észak-amerikai képregénypiac mutatói majdnem teljes mértékben kiszámolhatóak úgy, hogy a Marvel statisztikáit beszorozzuk egy konstans számmal: még mindig inkább rajtuk áll, mi lesz a képregénypiacon. Így bármennyire is nagynak tűnjenek a DC újfajta terjesztési álmai, előfordulhat, hogy a Marvel bénázása miatt életképtelennek bizonyulnak hosszú távon. Vagy épp ellenkezőleg, rátalálnak egy olyan formára, amiben náluk lehet az előny és ők állíthatják fel a szabályokat. Ugyanakkor ez a szegmens még mindig eléggé újnak mondható, és semmi sem garantálja, hogy ugyanolyan jótékony hatása lesz, mint a 2000-es évek eleji nagy kötetdömpingnek, ami önmagában elég volt, hogy visszahozza a haldokló médiumot a pusztulás pereméről.

Hogy mi várható mindezek alapján 2012-ben? Nehéz erre választ adni.
A Marvel még mindig nyugodtan kibekkelhetné az évet érdemi változtatások nélkül. Van akkora lendülete, hogy megtegye. Ám szinte biztosan nem fogja, mert presztízsdolgokban hatalmas vereségeket szenvedett mostanában, köztük a dédelgetett és néha mesterségesen élen tartott Avengers-részlege bukását, ami azért is fájó, hisz jön a film, és ilyenkor kell annyit kisajtolni a képregényekből, amennyit lehet.
A DC reménykedik a DCnU-ban és elég sokat feltett a digitális piac elhódítására, amiből – ha sikerül életben maradniuk ott addig – hosszú távon akár piacvezetőség közelébe jutó taktika válhat.
A kicsik nem igazán tehetnek mást, mint licencelnek és reménykednek. Hiába volt konstans a teljesítményük, az élet nem olyan rózsás ott sem, hisz ha a nagyoknak rosszul megy, akkor nekik is. Ugyanis ha a nagyok nehézségekkel küszködnek, az annak a jele, hogy a képregénytől mint médiumtól fordulnak el az emberek, illetve hogy nincs pénzük már megvenni a füzeteket. Márpedig a nagy többség még mindig inkább a (borítóáron drágább) indie-ről mond le előbb, mint a folytatásos szuperhős-képregényeiről.
Szóval a 2012-es év sok minden lehet. Lassú haldoklás, kényszeredett stagnálás, hirtelen visszaemelkedés vagy akár egy csoda is előfordulhat. Jelenleg a számok szinte bármelyik lehetőségét magukban rejtik. Úgyhogy lehet szurkolni, hogy egy optimistább változat valósuljon meg, és ne az eddigi lassú süllyedés nézzük szomorúan tovább.

Néhány cikk, forrásanyag ehhez kapcsolódóan:
Top 1000 képregény
Éves és havi szintű piaci számok
Kiadók összesített részesedése

A téli szünet miatt a tavaly decemberi amerikai képregényes eladási listáról szóló értekezés sem került ki januárban. Cserébe viszont azok, akiket még érdekel ez a téma, elég sűrű időszakra számíthatnak, mert a mostani után nem sokkal jön a 2011-es naptári év áttekintése az ottani piacról, az után pedig igencsak esedékes lesz a január kivesézése. Szóval az eddigiekhez képest eléggé sűrű lesz az élet ebben a rovatban.

A hónap híre valószínűleg az, hogy a Marvel visszavette a piacvezetői posztot a DC-től. Vagy azt is tekinthetjük a legfőbb decemberi történésnek, hogy a DC eladásai az eddigi szép trenddel ellentétben eléggé keményen (összesítve hét számjegynyi füzettel) megcsappantak. Ám mielőtt rátérnénk a számokra, nézzük magát a listát gyorsan:

Bár az első helyről lecsúszott összesítettben, egyéniben még mindig a DC vezet, méghozzá négyszeresen. A JLA v5 – Batman v2 – Action Comics v2 – Green Lantern v5 fogat továbbra is elérhetetlen a Marvel számára. Ezen kívül most már egyedül ők négyen képviselik a százezresek klubját. Még a legjobb Marvel-kiadvány, a Jeph Loeb és Ed McGiunness által jegyzett Kábel vs. Angyalok, vagy hivatalos nevén Avengers: X-Sanction sem érte el a százezer példányt, hiába volt hat különféle borítója, köztük – igen – a továbbra is páratlan tök fehér fajtával. Amiben most az a legszebb, hogy a mini logójának különleges tipója folytán sokkal, de sokkal idiótábban néz így ki, mint bármely más fehér borító, amivel a Marvel a legelvetemültebb, vagy inkább leghülyébb elvakult gyűjtőket szívatta. (Komolyan, ki az, aki önszántából megvesz egy fehér lapot, mert valaki azt mondja, csak azzal lesz tökéletesen teljes a gyűjteménye?)
A mini amúgy abban különleges, hogy a variánsozás itt nem áll meg, az Ultimatum után Loeb megint kibulizta magának, hogy a teljes sztori egészen a végéig legalább három különféle borítóval menjen le. Ez egyben egy roppant érdekes kísérlet lehet majd számunkra, ugyanis kiderülhet néhány dolog. Például, hogy Loeb neve önmagában milyen hatást vált ki mostanában? Mert egykor ugye olyan volt, mint 2006 környékén Bendis: ha a neve ott van a borítón, a sok zombi megveszi. Nem olyan rég azonban Jeph Loeb képregényíró neve egybeforrt a milleri mélységekre (csak más milyen módon) törő legalja alkotóéval, aki bármihez nyúl, akármilyen jó volt, el tudja menthetetlenül rontani. (Hm, érdekes lenne megnézni, milyen lenne egy Loeb által írt Spirit, abból kiderülne, elérte-e már Miller színvonaltalanságát, vagy még azért van remény?)
Másrészt a variáns borítók hatása is kérdéses marad. Mert könnyen lehet, hogy még ennyi idő után is a sok borító önmagában elég, hogy rövid ideig jó eladásokat hozzon egy címen.
És persze a nagy rejtély, hogy Loeb ezt is elcseszi, mint a Marvelhez való visszatérése óta pár kivételt (pár meglepően jó kivételt, hogy hozzátegyem) leszámítva mindent, vagy sikerül összehoznia valami használhatót? Az első szám alapján eddig erősen kétesélyes, csak annyi derült ki, hogy valami mély és agyi munkát kívánó dologra senkinek se szabad számítania. Habár másrészt egy olyan miniről beszélünk, ami az Avengers vs. X-Men című, sok tucat füzetes eseményt akarja felvezetni. Amely eseménynél úgyis mindenki előre tudja, hogy valami írói csel – vagy inkább csalás – lévén a Bosszú Angyalai fognak győzni, mint minden ilyen korábbi összetűzésnél. Annak ellenére, hogy amikor ezt a kérdést még értelmesen kezelték, az X-ek egyetlen tagja élete első bevetésén egy szál magában elintézte a komplett Bosszú Angyalait olyan tagfelhozatallal, hogy Thor, Vízió, Energikon, Vasember és Amerika Kapitány. Most meg a teljes X-Men száll ringbe. Csak hát a Bosszú Angyalait nem lehet a Marvel-univerzumon belül megalázni egy teljes vereséggel, mert azt sehogy se lehet a marketingnek lekommunikálnia, az X-ek azonban mindig az elnyomott kisebbség szerepét töltötték be. Szóval lehet készülni arra, hogy megint végig kell szenvednünk egy időszakot, amikor kormányzatilag üldözik a mutánsokat...
Vagy csoda történik és egyszer végre logikusan működtetik harminc év után a saját világukat. A marketing nem szól bele, és hagyják, hogy az írói kreativitás megmutassa, mit tud valójában. És persze felkeres ekkor minket valaki, hogy tud kéz alatt egy eladó hidat.

Amúgy nem ez az egyetlen első szám, amit a Marvel bevetett az év végén. A másik, szintén top10-be jutott sorozatkezdőjük a Defenders v4 első száma (piros pont annak, aki megmondja, melyik volt a v3), melyet Matt Fraction jegyez és aminek az első sztorijához a Dodson-házaspár szállítja a rajzokat. Arra a kérdésre, hogy mi szükség van most egy Defendersre, pláne miután az Alpha Flight felújításának kísérlete a Marvel tavaly év végi egyik legnagyobb szerkesztői katasztrófájának következtében megbukott (az eredetileg mininek szánt címre a marketing először megadta az engedélyt, hogy ongoinggá bővítsék, majd amikor elkezdték kiadni az ongoingot, közölték, hogy ja, de ennek csak egy mininek kellett volna lennie, és leállították az egészet... a kompetencia továbbra is csak úgy süt onnan, mi?). Ráadásul érdekes, hogy ugyanaz a Matt Fraction jegyzi, aki halál pontosan ugyanezzel a recepttel próbálkozott az Order című sorozat kapcsán pár éve, csak akkor soha addig nem látott (vagyis oda kitalált) karakterekkel. A kettő között amúgy kb. ennyi a különbség, sajna ugyanazokkal a gyenge hatásvadász trükkökkel próbálja eladni ezt is, mint az Ordert. Vagy még rosszabbakkal, mert itt rögtön az elején bedobja a szexuális szabados csajokat. Igazából senki se jósol nagy jövőt a sorozatnak (az Orderre szeretik ráfogni, hogy szerették a kritikusok, ám ettől még Fraction talán legorbitálisabb buktája volt, majdnem olyan, mint Bendisnek a Spider-Woman), egyedül Dodsonék Vörös Amazonja az, aki az első sztorit még biztosan elviszi, aztán majd meglátjuk, képes lesz-e egyáltalán az egy évet megérni. Vagy valami csoda folytán meglepetés okozni, ám ezzel a címmel azt nehéz lesz, ennél nagyobb kihívást csak a Champions csapat feltámasztási kísérlete okozna.

Továbbra is maradunk a Marvelnél. Nem azért, mert most kompenzálni kell a nagy DC-s fölényt őszről, hanem mert a DC-nél azt leszámítva, hogy minden sorozatuk relatíve tartotta a pozícióját, csak közben példányszámot veszített, nem igazán töltene meg ennél a pár sornál többet. Szóval Marvel...
A Marvelnél igazából nehéz megmondani, mi van most. Azon kívül, hogy a marketingesei továbbra is hülyék, és hogy én szeretem szidni őket, mert (reményeim szerint) feldobja ezt a rovatot. És mert tényleg hülyék. Nagyon.
Ami vásárlói oldalról kialakulóban lévőnek tűnik, az az, hogy a Bosszúangyalok dominanciájának vége. És hogy a szerkesztőségük ezt nem igazán akarja szó nélkül hagyni. Sőt, a közelgő Avengers vs. X-Men egyfajta próba is lehet, hogy a feltörekvő X-ek vagy az eddig a népszerűségi listát vezető Angyalok a vásárlók favoritjai? És akkor ebben az egészben még ott van a Pókember, amit Slott nagyon lassan ugyan, de kezd feljebb húzni, ráadásul ugye az eszement akcióhalom, az Avenging Spider-Man is besegít most elég keményen. Jelen pillanatban az X-ek dominanciája kezd bebetonozódni, ám ez bármikor megborulhat. Szóval hacsak nem cseszi el a szerkesztőség/marketingosztály egy felülről beleavatkozással, lehet hátradőlni és végignézni, amint ez a három részleg a nyolcvanas évek elejéhez hasonlóan elkezdi kegyetlen harcát a teljes dominanciáért.
Mivel azonban a Marvel a Bosszú Angyalait is mesterségesen húzta fel anno, hogy általuk egy jól eladható franchise-t építsen fel a már akkor létező filmes terveiknek - amely tervek éppen beérőben vannak -, míg az X-ek filmes jogai egyelőre külső kézben vannak, így erősen kétlem, hogy ne próbálnák meg mesterségesen felhúzni az Angyalokat – bár azt már igen, hogy vannak annyira idióták, hogy ezt az X-Men részleg elnyomásával próbálják elérni, ennyire dilettáns barmok még náluk sem ülhetnek.
Ha meg valaki esetleg nem értené, mi alapján állítom, hogy itt nagy összecsapásra kerülhet sor az eladási listán a részlegek között, itt van a három érintett elhelyezkedése decemberben:
Uncanny X-Men v2 (12.) - Avenging Spider-Man (13.) - Wolverine and the X-Men (15.) - Avengers v4 (17.) - Uncanny X-Force (21.) - Amazing Spider-Man (22.) - New Avengers v2 (25.) - X-Men v3 (44.) - Secret Avengers (47.) - X-Men Legacy (49.) - Astonishing X-Men v3 (60.) - Avengers: Children's Crusade (65.) - a tagok saját sorozatai pedig, ha vannak, ennek az egésznek a közepén mindenfelé.

Na jó, a DC-nél is vannak hírek, bár igazából nem a listát érintik. Hat sorozatukat a nyolcadik számnál le fogják lőni, hogy hat új jöjjön a helyükre. Az elhullottak (zárójelben a decemberi helyezésükkel és eladásaikkal): a Hawk and Dove v5 (114. - 18e), O.M.A.C. v6 (126. - 16,5e), Mr. Terrific (127. - 16e), Static Shock v3 (131. - 15,7e), Blackhawks (135. - 15e), Men of War v3 (139 – 15e). A Captain Atom v3-at leszámítva ezek a DCnU jelenlegi legrosszabbul fogyó címei. Ez utóbbi valószínűleg azért maradt meg, mert inkább Liefeld fogvicsorgás-gyűjteményétől szabadultak meg jó gyorsan, mintsem hogy feladják a régi Atomot, akinek a visszatérését eléggé görcsösen kell magyarázniuk az olvasók előtt, ugyanis valahol sokaknál az tette be a kaput, amikor – a valljuk be, a dilis feleségét leszámítva halál unalmas és végtelenül sablonosan fehér férfi – Ray Palmer visszahozásának érdekében nagyon csúnyán és jó grafikus módon kicsinálták az új és sokkalta izgalmasabb, és ami még főbb, ázsiai Atomot. Ennek ellenére könnyen lehet, hogy még pár címmel együtt (Voodoo, Shade the Changing Man, Blue Beetle, I Vampire, Grifter, Resurrection Man) a következő kaszálás áldozata lesz.
Ja, igen, az új címek helyettük: Batman Inc., Ravagers, Earth 2, World's Finest (ez utóbbi kettő alterverzum), G. I. Combat és Dial H. Róluk majd talán egy későbbi cikkben.

A kicsik versenyében nagyon komoly küzdelem folyt az első helyért, amit kevesebb mint 350 példánnyi különbséggel a Walking Dead nyert meg a Buffy Season 9-nal szemben. Ők ketten annyira elhúztak a harmadik helyezettől, hogy a listán 34 pozíciónyi különbség van az ezüst- és a bronzérmes között. Ami amúgy a meglepő módon elég hamar (mármint az eddigi másfél éves szünethez képest tényleg) kijött Lady Mechanika 3. száma.
Az IDW a dobogóról megint lecsúszott, cserébe viszont elkezdte a szokványos tejelési technikáját, aminek áldozata most a TMNT lett. Az ongoing mellé beröppent a teknőcök saját mikrosorozata (ők nevezték el így), aminek az első része Raffaellóval elég szorosan ott van a fősorozat mögött.
A Dynamite-nak most esélye sem volt, hogy bejusson a három nagy mögé. Nem csak az Aspen LLT előzte meg, de még az Archie is, amiben folytatódik Archie és a KISS együttes közös története.

Kötetek tekintetében gyakorlatilag a decembert össze lehet foglalni két szóban: Walking Dead. Most mindkét fronton (Diamond szaküzletes eladásai és könyvesboltok) mindent vittek minden szinten. Képregényüzletekben az új tpb vert mindent agyon, majdnem kétszer annyi ment el belőle, mint az új Fables-könyvből, amiből meg kétszer annyi, mint a harmadik helyezettből - ami megint Walking Dead, az állandóan visszatérő első kötet. (Lassan az USA 1%-a birtokolni fogja a Walking Dead első hat füzetét valamilyen formában.)
Könyvesboltban a különbség még csúnyább. A Sailor Moon most roppant fura módon teljesen visszaesett (9., 13. és 20. hely), viszont a Walking Dead compendiumja (első 48 rész egyben) toronymagasan vezet, mögötte a legújabb tpb-jével, a tizenötössel. És felbukkan még az első HC is (első két tpb egyben). Plusz az első tpb. És a második HC. Közte némi Habibi, Batman: Noel és néhány manga. Meg a Hark! A Vagrant, egy eléggé népszerű és díjazott webcomic könyve (félig gyűjtemény, félig új anyag).

Számok kapcsán már tudjuk, hogy a Marvel visszavette a vezetést. És most nem trükköztek, a DC esett vissza, szóval ezúttal reálisabb képet kaptunk a füzetek terén. Könyveknél borul kissé az állás, mert a két nagyot karácsony miatt eléggé komolyan verték a kis kiadók, ami megérződik most a piaci részesedésükben is.
A Marvel összességében alig egy százalékkal verte a DC-t, 34,4/39%-ot állított ki 33,7/37,7%-kal szemben (bevétel/példányszám). A kicsik közt nem volt vita, a Walking Dead rekordmagasságig, majdnem hét százalékig repítette az Image-et, az IDW éppen csak 5% fölé jutott, a Dark Horse pedig még a négyet se érte el. Sőt, a Dynamite Entertainment is megközelítette. Rajtuk kívül az Eaglemoss (megnövekedett figurakereslet karácsony miatt), a Boom! (szokás szerint) és a Viz (szintén) volt egy százalék felett, illetve az Archie majdnem elérte ezt a határt példányszámok tekintetében.
Év közben az összehasonlításoknál láttunk már egy nagyon csúnya esést, egy brutális emelkedést, majd ennek kifulladását. Hogy végül ez mire volt elég... azt majd a következő, éváttekintő cikkben. A december önmagában vegyes képet alkot. Az előző hónaphoz képest még erőteljesebb a fogyás, összességében 16,6/12,8%-kal kevesebb füzetet és könyvet vettek/vittek, mint novemberben. A tavalyi eredményekhez képest a kép nem valami biztató, mert a DC miatt a füzetek ugyan még mindig jóval szebben teljesítenek, a könyvek viszont hihetetlen esést szenvedtek el (példányra 20% felett van a hiány). Emiatt az összesített bevétel esett, a darabszám azonban pozitívban van.
Negyedévre nézve már kevésbé komor a szituáció, mert mind az idei harmadik illetve tavalyi utolsó naptári negyedhez képest erősödés volt tapasztalható. Ez nem kicsit a hihetetlenül erős októbernek köszönhető, bár a novemberi eladások is részt vettek tevékenyen ebben. Meg persze az is, hogy a tavalyi év vége az akkori erősödés ellenére közel sem volt izmos.

Ennyi volt a december, a tavalyi évet azonban még nem zártuk le ebben a rovatban, mert jön a teljes áttekintés. Addig is azonban a szokásos linkek:
Top 300 képregényfüzet
Top 300 képregénykötet
Kiadók piaci részesedése

Üdvözlet mindenkinek az év utolsó ilyesféle cikkében. Érdekes tény, hogy bár az előző két értékelésnél gyakorlatilag sikerült egy kisregényt teleírni a DC-vel kapcsolatos eseményekről, most ezek az események azok, amik kissé szürkévé teszik a novemberi amerikai eladási listát. Persze azért a Marvel sem tétlenkedett...

Minden csoda három napig tart – tartja a mondás. A DC ugyan ennél kicsit tovább bírta, ám már most látszik, hogy a kezdeti brutális iram – ami akkora volt, hogy októberben még lendületszerzési időszakát élte – kezd lohadni, és az amerikai piac szépen elkezdett visszafelé tendálni abba az állapotba, ahol amúgy egész évben volt: már egy erőteljesebb csökkenés tapasztalható teljes piaci szinten.
Ugyanakkor aligha kell féltenünk a DC-t ezen a listán, hiszen a nagy négyese most is szépen, annak rendje és módja szerint lenyomta a Marvelt, pedig utóbbi azért nagyon, nagyon, nagyon keményen gályázott most a dobogóért, hat számjegyű dollármennyiséget dobtak ki arra, hogy megpróbálják elérni.
A leghalványabb esélyük se volt rá.
Vagyis igen, ismételten a JLA v5 – Batman v2 – Action Comics v2 – Green Lantern v5 kvartett áll az élen ebben a sorrendben. Ugyanakkor ők négyen összesítve több mint 80e olvasót veszítettek, vagyis egy komplett 11. helynyit. Érdekes módon a két Johns-sorozat szenvedett el arányaiban kisebb esést, míg a Batman és az Action Comics egyre gyorsabban kezd kiesni a 100e feletti részlegből. Márpedig ki fognak esni, mert akármekkora ász legyen Batman (vagy a kutyája Ász?) a DC-nél, a nagy igazság az, hogy havi sorozatban olyan nagy tábort sose tudtak vele megtartani. Feltételezhetően ezért is röppent fel az a pletyka (vagy inkább csak kritikusi feltételezés, ha engem kérdeztek), hogy megpróbálják sűríteni a Bőregérhez köthető önálló kötetek – vagyis GN-ek – megjelenését. Amivel én igazság szerint egyetértenék, mivel részemről ő mindig is olyan karakter lesz, aki ilyen önálló, elzárt, kiragadott történetekben állja meg a helyét, folytatásos sorozatban egyes ügyes szakaszokat leszámítva nehezen tud kiemelkedőt nyújtani.

A Marvel az ötödik helyen bukkan fel, ám rögtön tripláz. Ahogy októberben, most is csak első részekkel tudta áttörni a 100e-s határt. Az első versenyzője a Point One egyrészes, ami gyakorlatilag az ő mini kis Flashpointjuk (állítólag a Point mint címelem egyáltalán nem véletlen, és valljuk be, amennyire izzadságszagú mostanság a Marvel marketingpolitikája, előfordulhat, van ebben némi igazságtartalom). És egyben egy páratlan csalás a listán. Hiába van ott ugyanis 113e példány egy hat(!) dolláros füzet mellett, igazából a cég minden egyes rendelt példányhoz automatikusan és grátiszba hozzácsapott még egyet, amiről a képregényüzletek dönthettek, hogyan osztogatják szét. Vagyis igazából volt kb. 57e valóban rendelt darab, meg ugyanannyi szétosztogatott reklámfüzet.
A következő versenyzőjük a Civil War: House of M utáni legpofátlanabb cím, amit csak ki tudtak találni, a parasztvakítás egy teljesen új súlycsoportja, az Avenging Spider-Man. Ami a címe ellenére nem arról szól, hogy Póki alapít egy saját Bosszú Angyalai-csapatot, vagy hogy velük kalandozik, hanem ez a régi Team-Up recept felújítása, aminek adtak egy címet, amibe valahogy bele tudták erőszakolni az Avenge szó. Ugyanis még mindig abban a rózsaszín álomvilágban élnek, hogy aminek benne van a címében az Avengers, azt meg fogják sokan venni.
Most persze kérdés lehet, miért írom ezt úgy, mintha bukás lenne, amikor láthatóan bevált, elvégre hatodik 112e példánnyal. Nos, azért, mert egyrészt szokás szerint volt fél tucat variánsa – mielőtt valaki megkérdezné, igen, ezek közül az egyik a tök üres borító volt, ami biztosan hatalmas népszerűségnek örvendhetett, elvégre ki ne akarna kifizetni ezer forintot egy üres lapért? – és mert szó szerint úgy tolták bele mindenki képébe, mintha arctetoválást akarnának csinálni vele. Egy dolog menti meg a sorozatot: hogy Zeb Wellsre bízták, aki Joe Madurierát kapta rajzolónak. Legalábbis az első pár számra, mert valljuk be, ha Maduriera lenne az állandó ceruzarajzoló ezen a címen (vagy akármelyiken), középtávon már az All Star Goddamn Batman is a megbízható és gyors megjelenésű sorozatok mintaképe lehetne mellette. Maduiera ugyanis lassú rajzoló. Nagyon, nagyon lassú. Annyira lassú, hogy az Avenging Spider-Man első pár számát jóformán az Ultimates 3 óta rajzolja, és csak most készült el annyi füzettel, hogy neki merjenek fogni a kiadásának. Az Ultimates 3-at több mint három és fél éve adták ki. Lehet számolgatni.
Érdekes lesz majd szemmel tartani a széria sorsát, mert bár próbálták álcázni, de mindenki tudja, hogy ez a Team-Up megint. Wells eddig nem is tököl sokat a történettel: papírvékony; hagyja, hogy Maduriera kiélje magát és a rajz vigye az egészet. És ez meglepő módon egy jó döntés volt, csak kérdés, hogy ez az Ultimate-füzetekre jellemző recept képes lesz-e lekötni az olvasói figyelmét fél évnél tovább.
A Marvel-triász utolsó tagja a nagy X-újraindítás B jelű zászlóshajója, a friscói csapat központi címe, az Uncanny X-men v2. Amivel elértük azt, hogy nem létezik többé olyan 10 évesnél régebbi, ma is futó mainstream amerikai képregénysorozat, amit ne számoztak volna legalább egyszer újra (a Batman, Detective Comics és az UXM tartották csak magukat... valahol azért kár értük). Ez csak négy variánssal jelent meg (köztük természetesen az innováció csúcsát képező üres borítóval), így arányaiban sikeresebbnek mondható az Avenging Spider-Mannél is. Ugyanakkor könnyen előfordulhat, hogy már középtávon kisebb lesz az olvasottsága, mint annak. Az X-részleg mindig is különös téma volt a Marvelnél. Ezt erősíti, hogy a hó legvégén kijött második füzet egy heti fogyása jóval gyengébb a Wolverine and the X-Men második füzetének adatainál.

A múlt hónapban erőteljesen csodálkoztam, hogy rengeteg DC-cím erősített az első számaihoz képest. Ez a tendencia most megfordult. Erőteljesen. Nem csak az első négynél volt erőteljes esés, hanem minden címen. A Marvel három friss sorozatának hála a teljes esés megmaradt 10% alatt, ám ha valakinek van türelme egyesével végignézni a DC kiadványait, most már tapasztalhatja azt a visszaesést, ami mindig jellemző egy új sorozatra. A mérték változó. A Flash v5 például elég durván zuhan, a Flashpoint hatása kezd nagyon kifújni. A Supermannél még rosszabb a helyzet, Pérez története láthatóan minimális olvasómennyiséget fog meg, ott várható vagy egy alkotóváltás vagy az, hogy visszatér a 40e-s részlegbe igen hamar.
Érdekes, hogy a Batman & Robin az ígéretes indítása ellenére elkezdett leszakadni a Dark Knightról. Ugyanakkor a Bat-részleg összességében még mindig erősnek mondható. Ami azért szép eredmény, mert a Liga-címek mellett egyértelműen ez a legnagyobb lapcsalád most az USA-képregények között. Persze itt sokat segít, hogy a nagyja inkább gothami, mintsem Batman-történet, és a hetven éves nyomozóval ellentétben a kísérőgárda tagjainál még egész jól ki tudják használni az írók a figurák jellegzetességeit, meg persze hogy nincsenek ott egyszerre tíz sorozatban, ami – népszerűség ide vagy oda – képes hamar kifullasztani bármely szereplőt.
Esésekről nem csak a DC-nél beszélhetünk. A múlt havi két Marvel-féle első szám folytatásai elég szép eredményt hoztak, ám természetesen már gyengébbet, mint indításkor. Aaron két sorozata már most gyorsan helyet cserélt, a variánsbajnok Incredible Hulk v4 egy komolyabb, de még közel sem vészes pottyanás után nyolcvanezerrel esett ki a top10-ből, ahová a Wolverine and the X-Men még épp bejutott (példányra és arányra is jobban teljesített a jádeszín óriásnál).
Az Avengersek helyzete kissé fura. Bendis ellenzői/utálói vitathatatlanul egyre többen vannak – mármint az Avengers-címekkel kapcsolatban – és nekik most erős fegyvertény lehet a két Bendisvengers 30. illetve 33. helye. Ugyanakkor a Marvelen belül ha levesszük az első számokat és a jubileumi kiadásokat (ó, erről mindjárt lesz szó...), még mindig a vezető részleg – igaz, Slott Pókembere egy hajszálra van attól, hogy hivatalosan is átvegye a zászlóshajói tisztséget. Harmadrészt meg... ötvenezres kategória. Ez utóbbi pedig egy eléggé kemény fegyvertény lehet Bendis leváltásában. Csak hogy érzékeltessem: a Bendisvengersek eladásai nagyon közel állnak annak az Ultimate-részlegnek a teljesítményéhez, ami négy éve gyakorlatilag kifulladtnak és vegetálónak tekinthető. A Nightwing-sorozat veri jelenleg őket. A New Avengers v2-t még a Red Lanterns is. Centikre vannak a Swamp Thingtől. Vagy hogy teljes legyen az alázás: nem sok választja el őket a Hickman által történelmi rekordmélység felé közeledő gödörbe taszított Fantsztikus Négyestől.

Ó, igen, Hickman. Valahol hihetetlen, mi történik az F4-gyel az érkezése óta. És most vicces módon úgy lehet a neve mellé tenni egy látványosan bebukott 600. jubileumi számot, hogy igazából nem igazán ő okolható javarészt a gyenge eredmény miatt.
Habár tény, hogy Johnny Storm egy évvel ezelőtt mindenki, de mindenki által előre, pontosan és szinte oldalról oldalra eltalált feltámasztása a 600. füzetben a nullától legfeljebb csak apró mértékben eltérő reklámértékkel bírt. Ne feledjük, hogy a Fáklyát eleve azért ölte meg az FF indulása előtt, mert Johnny magasan a legalacsonyabb népszerűséggel bíró karakter volt a csapatból. Ezen az se segített, hogy a teljes jubileumi szám új sztorikkal volt tele, egy darab reprint (újraközlés) nélkül. De a végső csapást természetesen megint kedvenc idióta-gyülekezetünk, a marketingosztály követte el, akik végtelen bölcsességükben – kiindulva a Fear Itself befejezésének „hatalmas” sikeréből – nyolc, ismétlem, nyolc dolláros áron adták a füzetet. Ez valahol a Marvelhez képest is keményen pofátlanság. (Csak érzékeltetésképp: idehaza egy képregénykiadó a drága jogdíjak felárával és a kis példányszám okozta sokkal nagyobb fajlagos nyomdaköltséggel, plusz a kiadás körüli egyéb költségek pl. fordítás kifizetésével is ki tudta volna hozni forintra számolva ennyiből ezt a számot.) Feltételezem, azt várták, hogy csak a 600. szám miatt majd biztos rögtön top10-es, sőt, talán rózsaszín vágyálmaikban azonnal dobogós lesz, és akkor egy szempillantás alatt fognak itt közel félmillió dollárt... Ez valahol sokat elárulhat az ottani mostani cégvezetés realitásérzékéről.
Természetesen nem jött be. A füzet a 15. helyre tudott csak felmászni, az egy hétig se kapható UXM 2. rész majdnem leverte egymagában. De még a szinte rekordsebességgel zuhanó Superman v3 is elérhetetlen magasságokban tornyosult felette. És az se segít most sokat a képen, hogy majdnem duplázta az FF eladásait, mert annak a sorozatnak a számai egy év alatt lementek vissza a béka ülepe alá.
Tudom, hogy sokan kedvelik Hickmant. Az emberünk nem mondható rossz írónak (mondjuk részemről jónak se, de ez teljesen magánvélemény és nem feltétlen mondom, hogy nem értem azokat, akik komálják a műveit). Azonban akármilyen oldalról nézzük, az F4 alatta csak vergődik a teljes kipusztulás és érdektelenségbe fulladás szélén. Már bevetettek tragikus önfeláldozást, sorozatlezárást, szétvariánsozott első számot, bevetették Pókembert, bevetettek egy jubileumi számot, de nem megy. Nem veszik. És a megoldásuk most erre az lesz, hogy ha egy sorozat nem megy, akkor legyen most két sorozat ugyanettől az embertől, hátha akkor egy helyett kettő nem fog most menni.
Másrészt valahol ez legalább azt jelzi, hogy Hickmant úgy-ahogy hagyják kiélni magát és nem kezdenek el feleslegesen erőltetni dolgokat. Nem feltétlen azért, mert tanultak az elmúlt évekből, ahonnan szerintem fel lehetne sorolni rögtön vagy fél tucat sorozatot, amit a nagyeszű marketingesek öltek meg (és a Thor v3-on még csak törni se kell az agyunkat, annyira félelmetesen erőteljes emlék), hanem mert valószínűleg jelen pillanatban nem akarnak foglalkozni vele, nem tartják megfelelően vásárlócsalogató franchise-nak. És bármennyire nem kedvelem Hickman F4-eit, ez még talán mindig a jobbik megoldás.

A kicsik közül az első helyezetteket nem lehet nehéz kitalálnia annak, aki olvasgatja ezt a rovatot. Az elmúlt időszakban eléggé biztosítottnak látszik a Buffy – Walking Dead – TMNT trió helyzete. Amikre lehetett volna esetleg számítani, hogy belezavarnak ebbe a képbe – Angel & Faith, Boys, Game of Thrones – nem igazán fenyegették a felső hármat. Lett volna még egy átmeneti esélyes kihívó, a Flash Gordon: Zeitgeist, amit Alex Ross neve és az egy dolláros borítóára támogatott. Ennek ellenére nagyon szerény eladást produkált. Mármint úgy értem, Ross és egy nyavalyás dolcsi. A Project: Superpowers ezzel a kombóval top10-es képregény volt. A Flash Gordon meg 122. 18e példánnyal. Ennyire nem érdekli senkit se az USA-ban ez a klasszikus ponyvahős, csak az egy szél bimbótakaró fémizében rohangáló marsi hercegnő? (Bár a Mars-széria éppenséggel 11e környékén mozgott novemberben, csakhogy azok nem első számok...)
A kicsik közül ketten is érdekes kunsztokkal jöttek elő novemberben. A Boom! Studios elkezdte a Peanuts (idehaza Snoopyként ismert) újraközlését, aminek a promója szintén egy dollár volt. Az Archie-nál pedig Archie találkozik a Kiss-szel egy több részes történet keretében. Nem mondom, hogy világrengető sikert értek el, ám a két kicsi most a listán ennek hála előkelőbb helyeken szerepel, mint azt megszokhattuk. Az Archie konkrétan a Boys előtt. Ilyet azért olyan gyakran nem látni. Ami a fennmaradókat illeti... legyen annyi elég, hogy a Tarot legfrissebb száma kis híján a teljes Zenescope-palettát leverte.

Könyvek tekintetében a képregénybolti eladásoknál mindössze kettő olyan van, amit tényleg érdemes megemlíteni.
A második helyen végzett a legújabb Hellboy-mini gyűjteményes változata, ami megint megmutatta, hogy a karakter egész életképes tud még lenni ennyi idő után. Azonban az első helyezett az, ami igazán érdekes most.
Emlékeztek még a Joker HC-re két évvel ezelőttről? Tudjátok, amiben a Bűn Bohóchercege egy közönséges maffiafőnök volt, Gyilkos Krok egy bőrsömörben szenvedő néger verőember, Harley Quinn meg egy idegbeteg, agyatlan szőke. Aki nem vicceskedik. És ez csak a felszín kapargatása volt...
Nos, Azzarello ugye ott ismét bizonyította nekünk, hogy lövése sincs a szuperhősökről (melyet mostanság kezd cáfolni, habár a Wonder Woman inkább egy horrorszéria, mintsem egy szuperhős-sorozat). Nem is ő most a fontos, hanem annak a kötetnek a rajzolója, Lee Bermejo, aki most jó megérzéssel inkább önmagára hagyta az írói teendőket, és azt is óvatosan kezdte. Feldolgozta ugyanis a Karácsonyi éneket Batmanre a Batman: Noel (vagy ha lett volna egy értelmes fontjuk, akkor normálisan Batman: Noël) című GN-ben. Amire nem mondom, hogy levett minden kritikust a lábáról, de kétségtelen, hogy a legtöbb értékelés két számjegyű, és ritkán kezdődik nyolcasnál alacsonyabbal. Az időzítés is páratlan volt ugye, karácsony előtt nem sokkal.
A könyv annyira jól összekapta magát, hogy képes volt a könyvesboltokban is hasítani. A Noël volt az egyetlen, ami amúgy bele tudott kissé szólni abba brutális, kegyelmet nem ismerő, gigantikus összecsapásba, ami ott folyt a képregényrészlegeken. Ugyanis november a könyvesboltokban képregényes szemszögből egyetlen hatalmas Sailor Moon kontra Walking Dead küzdelemből állt, melyet végül Uszagiék nyertek meg. A Kodansha ígéretéhez híven elég sűrűn dobálja ki a jubileumi kiadás lefordított változatát, és a második Sailor Moon- és Sailor V-kötetek megjelenése magával rántotta az első részeket is (nem kicsit!), amivel még a Walking Dead potom áron adott első tpb-je, HC-ja, vagy a hónapban legnépszerűbb Compendiumja (első 48 rész egy emberölésre alkalmas valamibe összefűzve) se tudott igazán választ adni. A franchise egyértelműen a legtöbb pénzt termelő nyugati cím most az USA képregénypiacán, de mégis alaposan elmaradt a Sailor Moon mögött.
A Kodansha ez alapján lassan talán elhiszi, amikor tíz éve mondják neki, hogy csókolom, úgy vagyunk a bolygón cirka pármilliónyian, akik meg akarjuk venni ennek egy normális (értsd: nem azokkal a rettenetes, borzalmas, szörnyűséges és elviselhetetlen anime-szinkronos) nevekkel operáló kiadását. Marhák.

Az ár-összehasonlító rész érdemi változások hiányában elmarad. És szerintem fog is addig, amíg nem áll be valami érdemi. Helyette ugrunk a statisztikára.
Amint fentebb már elejtettem, októberhez képest szűkült a piac. A DC lendülete meg ugyan nem tört, de érezhetően lejjebb lohadt a vásárlók lelkesedése. Vagy csak megijedtek, mert a jövő évi választások miatt már elkezdődött a riogatás az amerikai gazdaság helyzetével (aminek mondjuk van alapja, de ez nem az a rovat). A lényeg, hogy hét százalékkal kevesebb füzet ment el, és az összesítésében a példányok még úgy is mínuszban maradnak, hogy a karácsonyhoz közeledve a kötetek eladásai érezhetően nőnek (árra és darabra is 30%-ot jöttek fel). Emiatt persze a bevétel összességében javult októberhez képest.
Ami igazán szép eredmény, az a tavaly novemberihez nézett rész. 2010 novembere egy nagyon csúnya időszak volt az USA képregénypiacán, így nem volt nehéz most a DCnU-val 23/31%-os (példányszám/bevétel) erősödést összegereblyézni. Az igazán érdekes sor azonban a köteteké. Kicsivel kevesebb eladással (-0,7%) 12,5%-os bevételnövekedés. Egy év alatt a képregénykötetek átlagára több mint tíz százalékot emelkedett. Ennek nagyja a Marvel, de a többiek se nagyon maradtak ki. (DC-nél és Dark Horse-nál kb. stimmel a +10%, Dynamite eléggé keményen, Marvel-szinten kér többet, de az áremelés nagyját még mindig a Marvel viszi el a kötetenkénti +5-10 dollárjával).
Hiába volt erősödés a kötetek piacán, a teljes 11 hónapra nézve még mindig jóval gyengébbek az előző év hasonló szakaszánál. Jelenleg -2,5/10%-os elmaradásban vannak, melyet a füzetek +4/7%-a hoz fel egy összesített +2/5,5%-ra – vagyis ha mást nem, azt elmondhatjuk, hogy a DC-nek hála az év immár egyre nagyobb valószínűséggel fog pozitívan zárni.
A Diamond bevezetett egy új kategóriát, a gördülő összehasonlítást, amiről még fogok valamikor később szót ejteni. A mostani egy darab adat azonban a számítás jellegéből adódóan nem mond semmit. Ez egy olyan statisztika, ahol sok elem után lehet mondani valamit, ugyanakkor megfelelő adatmennyiség után roppant érdekes dolgokat lehet kideríteni.
A részesedést most szándékosan hagytam a végére, mert a piac mozgása most némileg érdekesebb volt. Mondom úgy, hogy a DC továbbra is vezet mindkét téren, habár az előnye most már 2/2% alá csökkent. A Marvel természetesen a két első résszel és a Point One-nal jött fel, melynél a fentebb írt csalás most megnyilvánul, ugyanis az ingyen osztott példányokat teljes hat dolláros áron számítják itt most náluk fel (mintha megvásároltak ők volna 56e példányt a Diamondtól).
A kicsik hármasa folytatja körforgását. Hiába megy jól a Buffy és a Star Wars, a Dark Horse-nak kötetekben csak a Hellboy volt az egyetlen húzócíme, míg az Image konstansan ad el mostanság Walking Deadeket (nem túl sokat, de sok kötet van, és sok kicsi sokra megy, ugye...). Így hát az Image most az első közülük, és a bevezetéssel ellentétben nem a Dark Horse, hanem az IDW a második. Náluk nem volt semmi extra, egyszerűen összegründolták most maguknak ezt a helyet kemény munkával, mindenféle trükkök nélkül. Bármennyire kapzsi és leírhatatlanul pénzsóvár az a banda, ez valahol azért dicséretes.
Érdekes, hogy a három „nagy kicsi” annyira nem teljesített kiemelkedően az indie-kiadók között. A Dynamite most szintén trükkök nélkül, a karácsonyi lázat közepesen kihasználva majdnem utolérte a Dark Horse-ot (na jó, az a „majdnem” közel egy százalék, ami az 5% körüli résznél elég komoly lemaradás), és a Boom! is alaposan feljött 1% fölé. Sőt, az elmúlt két hónappal ellentétben még egy kiadó bejutott a százalék felettiek táborába, mégpedig a Viz Media. És az Avatar meg a Random House (Sailor Moon Diamondon keresztüli terjesztője) is nagyon kevéssel maradt el ettől. Látszik, hogy a DC visszaesésével megint nyílt egy kis tér a kicsiknek.

A cikk végi szokott linkek:
Top 300 képregényfüzet
Top 300 képregénykötet
Kiadók piaci részesedése

Igazából néha tényleg érezni a hátrányát annak, hogy egy hónapos késéssel értesül az ember egy eladási lista alakulásáról, habár az inkább ilyenkor, év végén tud kicsit bosszantó lenni. Ugyanis akármennyire pocsék volt a 2011-es év első fele-háromnegyede, annyira kezd bekeményíteni a tengerentúlon a két nagy kiadó – meg valamennyire azért a kisebbek is.
A 2011. októberi eladási adatoknál nem érdemes húzni az időt hosszas felvezetéssel vagy a legvégére tartogatni a nagy hírt, hanem most, rögtön az elején túlesünk rajta: a DC e hónapban (ismét) elverte a Marvelt. Nagyon. És a nagyon alatt nem öt százalékos különbségeket kell érteni, hanem húszat.

Hogy mivel érte ezt el? Valószínűleg köze lehet ahhoz, hogy az első húsz helyezettből tizenhét a DC-é. Igen, a felső húsz 85%-át elvitték, de a felső száz címből is elég nyomasztó fölényt harácsoltak össze, ugyanis onnan hatvan kiadványt ez a kiadó jelentetett meg.
Persze már megtanulhattuk bőven, hogy maga a helyezés sokszor semmit sem ér, és még akár egy 300 feletti index is nagyon jól mutathat egy kiadvány sorában, ha egyszer az mondjuk összességében nem ért nyolcvanezer példányt sem. (Bár ez most egy szándékosan túlzó példa volt, mert valójában egy ilyen felállás azt jelentené, hogy a Batmanből vagy Detective Comicsból harmincezer példányt se tudtak eladni.)
Ám ebből a szempontból sem érheti panasz a DC-t és a mostani listát, ugyanis a kiadó valahogy - és szinte érthetetlen, hogy - megcsinálta azt a csodát, hogy bár a top sorozatai estek ugyan (a Batman és a JLA keveset, Action Comics kicsit többet), de a felső-középkategóriában stagnálás, a közép és közép-alsó kategóriában pedig nagyon kevés kivétellel növekedés volt tapasztalható. Igen, tucatjával vannak sorozatok, ahol a második számok vevőközönsége nagyobb volt, mint az elsőé. Ez megint egy elég komoly rúgás a Marvelbe, aminél csak az utóbbi időszakban vagy három felső kategóriába szánt sorozat szenvedett el kriminális mértékű zuhanást elsőről második számra. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy szinte általános és örök érvényű tendencia, hogy a szórakoztatóiparban a AAA kategóriájú mozifilmeket és videojátékokat leszámítva egy sorozatnak mindig az első része az, ami kiemelkedően jól teljesít a többihez képest – persze azért lehet ellenpéldákat mondani klasszikusoknál is (a japán kult-anime, az NGE pl. kifejezetten pocsék nézettséggel indított, ami a sztori előrehaladtával mászott fel, hogy aztán a legvégén világszintű jelenséggé nője ki magát).
Nehéz választani, miről írjak elsőként, mert ugyan adna magát a listabéli sorrend, vannak azért bizonyos összefonódások és képregénycsaládok, amikről meg egyben kellene szólni. Lássuk, mi sül ki belőle.

Bár a Batman volt az, ami csúcsot döntött és megverte a DCnU-t elindító JLA v5-öt, utóbbinál azért közrejátszott, hogy a valódi eladási száma megoszlott két hónap között, az augusztusi listán az első napos(!) eladásai jelentek meg. A valós szám igazából 216e felett volt. Ez az, ami most az egyik legnagyobb arányú esést szenvedte el, nagyobbat az Action Comicsnál. Ebből persze lehetne következtetéseket levonni, ám most mindenkit óva intenék ettől, és nem csak azért, mert relatíve elég új még mindig ez az egész. Hanem azért, mert az idei évet nézve az, hogy egy 200e közeli (vagy a JLA esetében a fölötti) indítású sorozat képtelen stabilan megfogni ekkora embermennyiséget, az teljesen normális. Erre meglehetősen hosszú ideje Batman képes csak igazából. A JLA és az Action Comics esése semmit sem mutat a történetek minőségéből (igazság szerint JLA esetében inkább Jim Lee rajzait emelik még mindig ki, az Action Comics meg talán a legkomolyabb értékű pontszámokat zsebeli be kritikusoknál, mégse törvényszerű, hogy teszem azt egy évig maradnak top10-ben, láttunk már ultrazseniális sorozatokat első sztorinál elvérezni – lásd marveles S.W.O.R.D.).
JLA harmincezer feletti esése vagy sem, tény, hogy a DC-nél Johns most pontosan azt a szerepet tölti be, mint Brian Michael Bendis hat éve a Marvelnél: neki kellene pénzügyi szempontból elvinni a céget a hátán, ő az, akinek a sorozatait minőségtől függetlenül veszik. (Ami alatt nem azt értem most, hogy gyengéket ír, hanem azt, hogy a munkája színvonala kb. 2006-tól kezdődően finoman szólva is erősen hullámzó.) Így nem csoda, hogy a másik két sorozata, a Green Lantern v5 és a Flash v5 is 100e feletti lett, ott pihengetnek a 4-5. helyeken. Utóbbinál amúgy még mindig okolható a sikerért a Flashpoint háttérszele, mert előtte, ismerjük be, sok minden volt a sorozat, csak érdekes vagy izgalmas nem.
Fentebb esett szó Batmanről, csak éppen arról nem, hogyan szuperáltak a sorozatai. Nos, egyelőre megint ő tűnik a nyertesnek a nagy DC-n belüli képregénycsaládok versenyében, bár ebben nagy segítség neki, hogy több kiadvány tartozik a gothami bőregérhez, mint a Ligához és Supermanhez együttvéve. Nos, a legfelső kategóriából egyértelműen a Batman v2 szenvedte el a legkisebb esést, 10% alatt van, 172e-re hozta magát. A másodlagos címe, a Detective Comics már azon címek között van, amik emelkedtek. A harmadlagos, a Batman: The Dark Knight (ami most vagy v2 vagy v3, erről lehetne egy félelmetesen kocka, nagyon hosszú és a bolygó népessége 99,9999%-ának szemében totálisan lényegtelen és érdektelen vitát nyitni...) természetesen a gyengébben teljesítő címek között van. Ugyanakkor egyszerűen nem hiszem, hogy ettől a sorozattól valójában bárki, beleértve a vevőit is, bármit elvárna azon túl, hogy még egy rókabőr a Denevéremberről egy kvázi közönségkedvenc rajzoló nevével a borítón.
A korábbi elsődleges, mára negyedleges Batman-sorozat eközben erősen próbálkozik legalább a sima Batman mögé felkapaszkodni jelentőségben, a Batman & Robin ugyanis megint a jobban teljesítők közé tartozik, és ilyen ütemmel már novemberben le fogja hagyni a Dark Knightot. A Batgirl-Batwoman páros hasonlót művel, Simone sorozata igazából lefelé megy – és várhatóan fog is –, a Batwoman ezzel szemben megint csak az erősödők közé tartozik. Köztük is helycsere várható tehát a következő havi listán.
Ugyanakkor egy megjegyzés: utóbbi párosnál a Batgirl visszavihető cím, vagyis 10%-kal kisebb szám szerepel itt a valóságos adatnál. Ehhez pedig kapcsolódik még egy valóságtorzító tény, mégpedig hogy a múlt hónapban levont 10%-okat az ehhez hasonló visszavihető címeknél a Diamond most a második számok adatainál részben jóváírta, vagyis most van egy olyan szórásunk, amiben a listán szereplő eladási számoknál -10 – +5%-os eltérés is előfordulhat. Ez főleg a 13-90. helyek között kisebb-nagyobb tömbökben elméletileg komoly sorrendcseréket okozhat, így emiatt (is) próbálom inkább a viszonylagos (kb. a lista melyik részén található), mintsem a szám szerinti (mi van alatta vagy felette) pozíciók alapján értékelni a dolgokat. Ami igazából biztosnak tekinthető, az kb. az első 12 hely.

A felső tízben hét 100e feletti cím van, ami amúgy furamód megegyezik azzal, ami szeptemberben lett volna a normális (hat hely volt azon a listán, plusz a JLA is ide számolható inkább), csakhogy most volt egy kis csere, ugyanis a Dark Knight kiesésével a Marvelnek kellett betöltenie ezt a helyet, hogy egy újabb első számmal próbálkozzon a DC jelenleg megállíthatatlannak tűnő úthengere ellen. Az alany most a Hulk, az író pedig Jason Aaron, akinek ugyan voltak komoly mélypontjai – konkrétan két hatalmas buktája két Rozsomák-címmel, amik igazából így visszatekintve inkább annak voltak köszönhetőek, hogy a karakter önállóan már egy ideje nem tekinthető elég erősnek –, ám a Schismmel most sikerült visszatérnie a potenciális nagyok közé. Érdekes döntés, hogy Aaron, aki amúgy most az X-részleg egyik vezető írója lesz Rozsomák csapatcímével (aminek az önálló sorozataival ellentétben most elég jó esélyei lesznek a megmaradásra és a sikerre) egyben átveszi a Hulk fővonalát Parkertől. Az Incredible Hulk v4 első száma mondjuk hozott is némi sikert, hisz 100e feletti eladásaival a legmagasabb példányszámban eladott Marvel-sorozatnak bizonyult októberben. Igaz, ebben közrejátszott a hatféle variáns borító, köztük a Marvel új ötletével, ami művészi mivoltában akarja szimbolizálni a marketingesek és valószínűleg lassan a szerkesztők kreativitásának jelenlegi csúcsát: azt, amire csapatuk hosszas gondolkodás után maximálisan képes.
A Marvel egyes kiadványai tök üres borítóval jelennek meg.
Mármint egy szál logó, plusz Marvel-logó és alkotók, meg esetleg vonalkód, amúgy nagy fehérség. A semmi. Négy dollárért.
Ez az, amire a Marvel egységesség címén képes, és ami egyre nagyobb részüket kezdi jelképezni: a teljes, sivár, jellegtelen, ötlettelen üresség. A semmi.
És ami a legszebb, nem ez az első eset. Az üres borítók igazából már 2008. környékétől fel-felbukkantak variánsként, és már akkor se örvendtek valami marha nagy népszerűségnek, ám a jelek szerint továbbra is ez az egyetlen dolog, amivel elő tudnak állni. És nehéz megmondani, hogy ez jobb vagy rosszabb-e, mint a Deadpool-variánsok voltak a hatvanadik olyan borító után.
A fenti kis tiráda igazából csak arra akart rámutatni, hogy a Hulk ugyan valószínűleg nem fog valami élsorozat lenni, ám az, hogy egy új szériába ennyien belevágtak, azzal kecsegtet, hogy az eddigi alsó-közép részből akár egy X-Menhez közeli valami is lehet belőle, pláne, ha Aaron írása tovább kapja ezeket a kiemelkedő kritikákat. És ha már Aaron, a másik első száma, a fentebb említett Wolverine and the X-Men rögtön a Hulk mögött végzett, de már a 100e-s részleg alatt. Ehhez még hozzácsapjuk a Fear Itself végét, és...

No és most egy kicsit fékezzünk. Szóval a Fear Itself befejező része. Most egy kicsit próbáljunk túllépni az esemény kaotikusságán és Secret Invasionhöz hasonló módon tapasztalható laza összeszedettségén a többi címmel. Meg azon is, hogy a Marvel-események gerincsorozatainak végei hajlamosak csalódást okozni az olvasóknak (a másik oldalon meg a DC-nél a fő események gerincei többnyire csak töltelékek, és tie-inekben megy le az igazi történet... szóval ott meg a megtévesztés megy ezerrel). Nem, itt most arra a tényre hívnám fel a figyelmet, hogy a Marvel szerkesztősége – és most igazából lényegtelen, hogy a szerkesztők, a marketing, a terjesztés vagy a felső vezetés – megdobta az egyik legalattomosabb, legundorítóbb dolgot, amit én ezeknek a cikkeknek az írása óta láttam... az utolsó rész árát egy dollárral megemelték. Az utolsó részét. Mert tudták, hogy aki addig kibírta valahogy a történetet, az meg fogja venni a végét, hiszen máskülönben a hat előző megvásárlása teljesen értelmetlenné válna. Így nyugodtan lehúzhattak még egy bőrt róluk. Persze lehet azzal védeni őket, hogy duplaszám volt. Hogy ekkora oldalszámnál már lehet oka az öt dolláros borítóárnak (amúgy senki se ezen az áron vásárol képregényfüzetet, aki ennyit ad alapárként érte, az egy orbitális balek – és ebbe beletartozik a tengerentúli vásárlás is).
De nem. A megemelt oldalszámhoz egy tonna plusz reklám tartozott. A füzet előállításának fajlagos költsége a duplázás ellenére minimálisan se emelkedett. Lehetőségük lett volna tenni egy gesztust az egyre fogyatkozó olvasótáboruknak egy olyan piaci klímában, ahol a konkurencia egy huszárvágással kezdi kivégezni őket, és ahol a rajongóik egyre tetemesebb része kezd átpártolni, ám ők inkább a mellett döntöttek, hogy még egyszer megfejik a már vákuumszivattyúval megdolgozott tehenet, még egy bőrt leszaggatnak az olvasókról. Nem érdekli már őket az, hogy ezzel simán alávághatnak egy csomó kiadványuknak, és több hasonló húzásuk miatt egyre többen kezdenek elfordulni tőlük. (Amik közé tartozik, hogy a tavaly beígért árcsökkentést szépen elsimlizték, sőt, egy ideig még bővítették is a drága füzetek palettáját – bár ezt a tendenciát Alonso kinevezése óta lassacskán kezdik megfordítani, és már a köteteiken sincs rajta az érthetetlen plusz öt-tíz dolláros többlet.) Nem, ők bíztak a stabilnak tűnő piacvezetői helyükben, hisz a DC rengeteg egyéb hülyesége miatt abból a kiadóból még többen ábrándultak ki. És amikor a konkurencia felismerte ezt és bevállalta az egyik legkockázatosabb döntését, a Marvelnél továbbra se tettek semmit, hanem ültek a babérjaikon abban bízva, hogy az elsőségük bármi ellenére meg tud maradni. És amikor megtörténik a baj, mit csinálnak? Tűzoltás, kapkodás. A Fear Itself ennek csak egy része ugyanis.
Van itt egy másik komolyabb bejelentés, ami a Marvel lassúságát és ötlettelenségét mutatja. Mégpedig a digitális terjesztés témaköre.
A DCnU-nál a reklámkampány időszakában párszor felhívtam a figyelmet arra, hogy bármilyen jók legyenek ezek a listás számok, sose ez volt a lényeg a DC szempontjából. Hanem a nulla napos digitális terjesztés széles körű bevezetése. Amivel egyes híresztelések alapján (digitális terjesztésről nem kötelesek a kiadók részletes beszámolót adni, és nem is teszik) a DC szeptemberben – egyetlen hónappal – megnégyszerezte az addigi teljes évi digitális képregényforgalmat. Ezen a tényen mindenki merengjen el most egy picit.
A Marvel a reklámfázisban persze próbálkozott valamivel. Az Ultimate-részleg második újraindítása kapcsán bejelentették, hogy az ottani kiadványok is átveszik a zéró napos digitális terjesztés sémáját, ez lett volna a tesztüzem. Majd megérkezett a fenti hír, erre néhány nappal később a Marvel kiadott egy sajtónyilatkozatot, hogy jövőre minden soroztuk elérhetővé válik a megjelenés napján digitálisan. Ismételten csak utánoznak, lereagálnak, nincs megint mögötte semmi innováció, ötlet, újítás. És komolyan csodálkoznak, hogy a DC két hónap alatt ronggyá alázta őket.

A kicsik közül nem meglepő módon tovább vezet a Buffy kilencedik évada, ami mögött annyira nem volt messze a két októberi Walking Dead-füzet. Ők hárman a nagy DC-henger ellenére bejutottak a felső százba. Az IDW TMNT-je továbbra is elég stabilnak mutatkozik – látszik, hogy az eredeti alkotó viszi és nem valami kontár, aki életében nem találkozott az alapanyaggal, mint a Godzilla-sorozatoknál –, és az ígéretesnek mondható crossoverük a DC-vel, a Star trek/Legion of Super-Heroes is szépen nyitott. De hogy ne csak szépet és jót mondjunk róluk: az IDW bejelentette már az Infestation 2-t is, aminél nem csak az a baj, hogy kilóg a lóláb, hanem hogy az messziről bűzlik. Ennyire átlátszóan könnyű pénzt csak a Marvel akart egyszer szerezni a Civil War: House of M című, kitalálható minőségű kiadványával.
A Dynamite-nál a Boys visszaelőzte a Trónok harcát, ami 20%-ot vesztett az első számhoz képest. Ez alapvetően nem rossz eladás, csak hát ugye a Boys már gyakorlatilag évek óta megingathatatlan. Olyan a Dynamite-nek, mint a Walking Dead az Image-nek.
Az Avatar megint fel tudott mászni egy kicsit 10e fölé egy új ongoinggal, a Stitcheddel. Ami igazából Garth Ennis egyik újabb művészeti maszturbációja, ami amúgy annyiban különbözik az előző avataros sorozatától, a Crossedtól, hogy ez Afganisztánban játszódik – minden más ugyanaz. Na jó, meg hogy itt nem kereszt alakú vörhenyes zombik gyilkolnak ész nélkül, hanem zsákvászonba csomagolt zombik ölnek ész nélkül. Mindez egy „nagy sikert aratott” kisfilm alapján, amit véletlenül szintén Ennis készített, és amely nagy sikert a legutóbbi SDCC szerencsétlen közönsége jelentette, akiknek egyszer csak az orra elé tolták azt egy kijelzőn.

Nagyon szívesen írnék bármit hosszabban a kötetlistáról, de az a nagy helyzet, hogy a jelek szerint a képregénykötetek szépen lassacskán kezdenek kikopni a szakboltokból. Hogy a vásárlók a könyvesboltokba mennek inkább vagy ennyire tolódnak digitálisba, nehéz megmondani. Bizonyos jelek alapján a képregénykiadók inkább kötetekben látják a nagy lehetőségeket, ami az előbbi felvetés felé vinne minket.
A Diamond-féle listán nincs is igazán komoly eladás semmiből. A Flashpoint elég gyorsan kidobott HC-ja ugyan feljebb ment 5e-nél, és az Arkham Cityhez készített mini gyűjteménye se teljesített annyira rosszul a maga több mint négyezrével, plusz köztük ott volt egy szinte elmaradhatatlan Walking Dead (a hetes HC), ám alattuk már szépen, apránként fogyatkozunk, és nem is igazán találunk semmi érdekeset azon a tényen túl, hogy bár a Marvel árat csökkentett, mégis, egy ugyanannyi oldalas Marvel-tpb és egy DC-hc között kemény három dollár a különbség. És aki gyűjti ezeket, azért tudja, hogy nyomdászatilag elég szép különbség van a kettő között. Bár a Marvel jó ideje nem tud jól teljesíteni könyves részen. Könyvesbolti toplistán is sokkal gyakrabban látni DC-kiadványt, mint Marvelt.
És ha már szóba került: a BookScan szokásos soványka húszas listáját ismételten a Sailor Moon évfordulós speciális kiadásának amerikai változata vezeti. És annyira nem lepődnék meg, ha egy ideig még ezen a listán maradna valahol. Tudom, hogy a HálóZsák egy nyugatiakra specializálódott oldal, így a közönség ízlése is inkább azok felé tendálhat, de nem tudjátok elképzelni, milyen iszonyatos igény volt már a tengerentúlon erre a sorozatra (az anime ötödik évadjáról, az egész sorozat legzseniálisabbjáról, a Starsról nem is szólva, amit soha nem adtak le ott se szinkronosan, se eredeti nyelven).
A Sailor Moon mögött a gigantikus sikerű Blankets alkotójának, Craig Thompsonnak szinte emberölésre alkalmas méretű új könyve, a Habibi tör fel rendesen. Ez az a kiadvány, aminél nem csodálkoznék, ha novemberben (lehet, csak átmenetileg a karácsonyi roham előtt) lenyomná Uszagiékat. Utána a szokványos Narutót és Walking Deadet leszámítva – itt is a hetes HC bukkan fel – megint csak szép manga-uralom van, melyet megint Walking Dead tör meg. Októberben elkezdték ugye a tv-sorozat második évadának reklámkampányát, ennek eredménye egy szép kis helyezés az első Compendiumnak (első 48 rész egy kötetben), meg persze a továbbra is bagóért vesztegetett és tavaly embertelen mennyiségben kinyomott első tpb-nek.
Ha esetleg valakit érdekel, Frank Miller Holy Terrorja csak a Diamond listáján van jelen, kb. 1e példánnyi eladással a 76. helyen. Miller számára még mindig az lenne a legjobb forgatókönyv, ha ez a... „munkája” szépen és gyorsan eltűnne a feledés jótékony homályában, mint a hasonlóan kemény bukást elszenvedő Joker HC Azzarellótól. (Hogy az is mennyire félelmetesen... semmilyen volt...)

A ki-mennyire-kapzsi részleget most átugorjuk. A DC-nél továbbra is csak az négy ongoing, plusz egy új Batman-mini esik a drágább kategóriába, a Marvelnél meg majdnem pontosan fele-fele az arány a drágább és a négy dollár alatti címek között. A töbieket nem igazán éri meg felsorolni, mert pont ugyanaz a helyzet, mint az előző hónapban. Úgy néz ki, a kiadók árstratégiája egy-két extrém esetet leszámítva (lásd a fenti Fear Itself-es kirohanást) beállt az év hátralévő részére.

A számoknál továbbra is az a nagy hír, amivel a cikket kezdtem. A DC lenyomta a Marvelt (az ICv2-n a cikkben nemes egyszerűséggel úgy fogalmaznak, hogy szétmorzsolta). Az eladásokból 42,5% lett az övék, a példányszámok tekintetében meg több mint a piac felét(!) elvitték októberben. Ez utóbbira még a Marvel sem volt halovány emlékeim szerint képes ebben az ezredben. A Marvel amúgy erre egy 29/30%-kal felelt (bevétel/példányszám), ami megint mutatja, hogy átlagosan sokkal magasabban árazzák a termékeiket (és itt nem jön ki a köteteik drágább mivolta, mert annyira keveset adnak el azokból összességében).
A három „nagy kicsi” forgása tovább halad. Ugyanakkor volt Walking Dead-előzetes, szóval sejthető, melyikük nyerte. A Buffy meg továbbra is besegít a Star Warsoknak, így a második hely sem kétséges. A harmadikra meg nem marad sok jelölt.
Alattuk a Dynamite nem hagyott sok esélyt a Boom! Studiosnak, ami továbbra is az Irredeemable-ből próbál megélni. Őalattuk egyedül az Eaglemoss tudott megint csak bejutni 1% fölé, utána már olyan kiadó sincs, aki legalább eladásilag összehozta ezt (bár az Avatar most csak két századdal maradt el ettől a határtól). Vicces amúgy látni, hogy továbbra is csak a Bongó Comics és az Aspen az a kicsik között, ahol a példányszám aránya nagyobb a bevételnél (vagyis akiknek alacsonyabb a kiadványaik átlagára a teljes piacénál).

A füzetek feltörése nem hagyott alább, a DC-nél tapasztalható általános emelkedés plusz a többi kisebb tényező összesen közel hét százaléknyi növekedést ért el az előző hónaphoz képest (bár ennek a nagyját még mindig egyedül a DC adta). A kötetek gyengélkedése sem maradt abba, bevételben hét, példányra tizenegy százalékot estek. Ám a DC erejének hála az összesített eredmény még mindig pluszban van, 2,5/5,5% környékén.
Tavaly októberhez nézve a fentiek mind-mind érvényesek maradnak, csak sokkal, sokkal durvább számokkal, melyek vége egy kombinált 12/26%-os növekedés. Ez is mutatja, hogy milyen hihetetlen vásárlóerőt vont el a könyvektől a DC akciója.
Az idei teljes évi számokat 2010 hasonló időszakával összevetve most először láthatunk pozitív eredményeket az összesítésben. Bevételben ugyan még mindig elmaradnak majdnem két egész százalékkal a tavalyi első tíz hónap eredményeitől, példányszámra azonban a kötetek 12 százalékos gyengélkedése ellenére elérték a kemény fél százalékos növekedést. Innen látszik, hogy tavaly erős Marvel-dominancia volt, több eladás kevesebb bevételt generált.

A cikk végi szokásos linkek:
Top 300 képregényfüzet
Top 300 képregénykötet
Kiadók piaci részesedése

És igen, eljött a pillanat, amitől az amerikai képregényes sajtó már hónapok óta zsongott, és amiről már én is ki tudja, hány alkalommal megemlékeztem ezekben a cikkekben, és amire már így is az előző hónapban egy egész szép részt szenteltem. Vagyis a DC-rajongók nagy örömére most egy eléggé hosszas DC-elemzés következik amerikai képregényes listaboncolgatás címszó alatt, ugyanis szeptemberben az egy kósza korai fecske JLA v5 első része után teljes gőzzel beindult a DCnU, és a legrégebb óta folyamatosan fennálló amerikai mainstream képregénykiadó még a kilencvenes évek legeleji Image Comicstól sem látott módon ötvenegy (ugye lejön a JLA) darab első számmal árasztotta el a piacot. Melyek közül ugyan sok visszavihető, én a DC-nek volt annyi esze, hogy tudja, melyek ne legyenek azok. Bár most egy kicsit előreszaladtam.

Igen, az augusztusi 171e-nyi JLA-eladás után a DC ismételten a lista élére került, ráadásul ezúttal még magasabb számmal, mint a JLA v5 esetében! Pontosan, zsinórban harmadszorra döntöttünk rekordot a nyári-kora őszi időszakban, és ezúttal, ha csak egy röpke ideig, de olyan számokat láthatunk, mint néhány évvel ezelőtt, az egyik legerősebb előző évtizedi időszakban.
A nyertes képregényre ugyan előre lehetett tippelni, ám a győzelme mégse volt teljesen előre kiszámítható, hisz volt egy-két olyan füzet az előre bejelentett felhozatalban, amiről sejteni lehetett, hogy talán felérhet a JLA-hez. Hiszen volt itt Johns és Lee párosa mellett egy Scott Snyder (aki tavaly elnyerte az Eisner-díjat, de ami mostanában inkább számít, hogy mellé bezsebelte ugyanazért a munkáért a Harvey-díjat is) által írt Batman, melyet Capullo rajzol; vagy itt van az Action Comics, amiben Grant Morrison az óriási sikerű All Star Superman után (amelynek 100 dolláros Absolute változatából jövőre jön az új nyomat, mert az elsőt már szinte teljesen elkapkodták) ismét az Acélember történeteit írja, ráadásul most egy egész epikus, 16 számon át húzódó eredettörténetet kerít köré, ami – valljuk be – csak jobb lehet Geoff Johns hasonló kísérleténél évekkel ezelőttről. A kiadó sokat vár tőle, mert az Action Comics egyike azoknak a füzeteknek, melyeket az emelt, négy dolláros borítóáron osztogattak, és ez a széria nem tartozott a csak kipróbálhatóak körébe. De ha már Geoff Johns: igaz, hogy a munkája színvonala az elmúlt öt évben folyamatosan lefelé ívelő pályát mutat, és a Green Lantern v4 inkább volt hullámhegyek és -völgyek sorozata, mintsem egy végig kiváló sorozat (habár ebben szerepet játszik, hogy a címszereplő Hal Jordannél unalmasabb karakter a képregények történetében még Rob Liefeld keze alatt sem tudott születni), mégis, a Blackest Nighttal induló eseménysorozatnak hála végig egy toplistás, sőt, egy időszakban DC-vezető széria volt. Vagy ha már nagy események: bár a Flash v4 sok mindennek volt nevezhető, csak izgalmasnak nem, a Flashpointnak hála sikerült a figyelem középpontjába kerülnie, plusz ezt is a nagy húzónév, Johns jegyzi ugye, és ami még nagyobb fegyvertény, hogy Francis Manapul, a DC egyik legkiválóbb rajzolója szállítja hozzá a képeket (meg egy félelmetesen generikus és unalmas borítót, ám ez talán most a nagy első számos lázban megbocsátható). És ha már nagy nevek a szakmában, van ugye egy Superman v3, aminek az írója az a George Pérez, akinek a fantasztikus munkáit – kövesse el azt íróként vagy rajzolóként – felsorolni alig lehetne, és aki ugyan az idő múlásával már közel sem olyan gyors, mint egykoron, ám a képességei nem látszanak fakulni.
Hogy egy ilyen hihetetlen erős mezőnyből ki tudna kikerülni egyértelmű győztesen? Nem akarom tovább húzni a dolgot: a fentebbi felsorolás a 2011. szeptemberi füzetes eladási lista sorrendje volt egyben. Hogy számok is társuljanak melléjük, itt van a pontos lista: Batman 188e, Action Comics 182e (ezzel majdnem 30%-kal nyereségesebb volt amúgy, mint a Batman, amit a régi áron adtak), Green Lantern 141e, Flash 129e, Superman 118e. Mellettük ott van még a Detective Comics 103e példánnyal, követlen alatta pedig nem sokkal egy másik Batman-cím, a Dark Knight 98e-rel, aminek ugye az előző, minivé csökkent szériáját már egy kisebb osztag hozta össze az előző hónapban, hogy még időre meglegyenek az így is egy számmal csökkentett hosszúságú történettel.
Ez a hét füzet alkotja most a százasok listáját, amire már nagyon, nagyon, nagyon hosszú ideje nem volt példa. És igen, a 98e példányos TDK szinte garantáltan benne van a százasok listájában, ugyanis az egyike a visszavihető címeknek, melyek esetében a Diamond mindig a lejelentett fogyasztásnál tíz százalékkal kevesebb példányt tesz ki a hivatalos listájában. Ahogy azonban az ICv2 elemzője megjegyezte, és részemről osztom a véleményét, a visszatérítés mértéke alacsonyra várható sok esetben, mert sokan még mindig abban a hiszemben élnek, hogy egy első szám hosszú távon pénzügyi befektetésnek számíthat. Az ilyenek nincsenek tisztában azzal a ténnyel, hogy a két legnagyobb példányban felvásárolt hasonló célú füzet, az X-Men v2 és a Spider-Man v1 első füzetei jelenleg, közel húsz(!) évvel a megjelenésük után, az egyik legkomolyabb dollárinfláció ellenére a borítóáruk alatt kaphatóak hibátlan állapotban. Spekulációs értékük tehát nem hogy alacsony, de kifejezetten veszteségesek még két évtized után is. Mégis... mégis, mai napig akadnak, akik ezt játsszák. Bámulatos, nemde?
Feltűnően nem volt eddig egy Marvel-cím se. Ez a nyolcadik helyen változik, igaz, itt a kiadó rögtön duplázott. A Fear Itself hatodik száma az augusztusi hullámvölgy után visszaállt a mini eladásainak stabil szintjére, amivel, akár gyenge a történet, akár nem, megbízhatóbbnak bizonyult még a Bendis-féle Secret Invasionnél is. Mégsem ez az érdekes, hanem ami mögötte van a kilencedik helyen.
Bizony, elindult az Ultimate Ultimate Comics Ultimate Spider-Man Ultimate v3(-nak nevezhető... annyira idiótán címezik az Ultimate-kiadványokat az Ultimatum óta, hogy lassan kategorizálhatatlanabbak lesznek a Hulk- vagy az X-Men-címeknél) legelső száma, benne a vadonatúj újvilági Pókemberrel, Miles Moralesszel, aki gyakorlatilag minden kritikus előtt megmutatta, hogy Bendis – bármely valószínűtlennek hangozzék ez az Avengerseit nézve – igenis tud kiemelkedően jó sorozatot írni. Csak hát sajnos a sorozat nagy végzete, hogy egyrészt az Ultimate-szerkesztőség felügyelete alatt áll, akik, ismerjük be, nem bizonyultak az elmúlt években szakmájuk legkiválóbbjainak; és ami még nagyobb gond, a széria címében benne van, hogy Spider-Man, amitől automatikusan kijárt neki a Pókember-féle marketing, amiről ugye már annyiszor megemlékeztem. Aki azonban most találkozik ezzel először, annak röviden: a Marvel reklámrészlegének szokása Pókemberrel eljátszani azt, hogy az eladások feltornászása végett elővegyenek egy kb. fél év múlva esedékes Pókember-történetet, és bármiről szóljon, elkezdjék úgy reklámozni, hogy ott minden megváltozik, nagy esemény, semmi sem lesz a régi, bla bla, szabvány süket marketingszöveg olyasmiről, amiről láthatóan lövésük sincs és sose olvastak egy sort se belőle. (Bár az előzetesek szövegei alapján jóformán nincs már egy olyan füzet se, aminek a tartalmáról az előzetesek íróinak leghalványabb fogalma lenne.) Ezzel sikerül egy kisebb hírverést elérniük, ami szinte minden alkalommal egy 10-30%-os emelkedést ér el a sorozaton (kivéve a Spider-Islandet, ám azt mini-esemény mivolta miatt picit másképp kezelték). Majd amikor elérünk ehhez a bizonyos füzethez, amit sikerült megemelni, az egész reklámkampányt, de még az alapszintű híreket is egyszerűen elfelejtik, nem törődnek vele, aztán valószínűleg nagyra nyílt boci szemekkel nézik, hogy jé, a következő füzet eladásai visszaestek ugyanoda, ahol eddig voltak. És ezt eddig több, mint fél tucatszor játszották el, de máig nem esett le a tantusz. (A Savage Chickens című, zseniális webcomicban visszatérő poénforrás, hogy a marketingesek értelmi képességeit egy viccbéli szőke rendőrnő felülmúlja... a jelek szerint ebben erősen lehet valami.)
Hogy ez most hogyan jön az Ultimate Ultimate Ultimate Spider-Ultimate-Man-Ultimate-hez? Hát az, hogy első szám remeklése ide vagy oda, a második füzet, ami szintén abban a hónapban jelent meg, már majdnem ugyanazon a szinten áll eladásilag, mint az egész Death of Spider-Man sztorivonal előtt. Bravó. Komolyan nem emlékszem olyanra, amikor ennyire elszúrtak volna egy lehetséges sikerszériát szerkesztőségi szinten.
A top10 maratoni bekezdése lassan végéhez ér, már csak a tizedik helyezettel maradtam adós. Az utolsó felső kategóriás helyért szép csata dúlt újabb három első szám között, és a Batman & Robin v2 nem sokkal futott csak be a Green Lantern: New Guardians és a Batgirl v4 előtt. Amely helyezése amúgy meglepő, hisz a karakter még a sokat dicsért v2-es, Cassandra Cain-es éra alatt sem büszkélkedhetett ilyen jó helyezéssel, ám Gail Simone neve önmagában elég volt ahhoz, hogy ha csak egy első szám erejéig, de simán a top20-ba, 80e példány fölé emelje. A második számra már ennek a fele szép eredmény volna, de jó volt Simone egyik sorozatát megint ilyen előkelő helyen látni.

A DC menetelése természetesen nem állt meg a top10-ben. Az első számok ereje továbbra is nagy, spekulánsok ide vagy oda. Az első húszból a fenti kettőn túl a Marvel mindössze egy sorozatot, az Amazing Spider-Mant tudta bepasszírozni, ami szerencsére önmagától elkezdett feljebb kúszni az eseménynek és az olvasók saját híreszteléseinek hála, akik az ilyen-olyan fórumokon és közösségi portálokon sorra dicsérik a történet főszálát.
A 25. helyezéssel aztán már el is érünk a 60e alatti részhez, ami ugyan kategóriákkal jobb helyzet, mint mondjuk az év első felében, ám egyben annak a jele, hogy itt első számok ide vagy oda, már egy olyan állapot állt be, amit nem igazán hatott meg a nagy újraindítási hisztéria. A Marvel felső kategóriás címei természetesen mind itt sorakoznak, közéjük szorultak a kisebb figyelmet kapott DC-sorozatok. Melyekről lehetne hosszasan értekezni... ám tekintetbe véve, hogy az elmúlt majdnem két hónap során gyakorlatilag minden képregényes portál, köztük nem egy hasonló téren mozgó magyar oldal eléggé kimerítően és sokféleképpen kivesézett... nem látom túl sok értelmét. A lényege az, hogy továbbra is vannak jó sorozatok, vannak érdektelen sorozatok, vannak sorozatok, amiknek értelme sok nincs, és vannak rettenetes sorozatok. Hogy melyik melyik, mindenkinek az ízlésére van bízva.

Nem csak a DC szolgáltatott a szokványos eltérő képet, a kisebb kiadóknál is volt most nyüzsgés. Kezdve azzal, hogy szeptemberben nem volt új Walking Dead. Ám ha lett volna, akkor se jutott volna túl magas helyre a kisebbek versenyében, mert most elég komoly címeket vetettek be ezen a részlegen. Kezdve rögtön a Dark Horse-szal, akik választ adtak arra a kérdésemre, hogy az augusztusban indult Angel & Faith-sorozat a Buffyt pótolja, vagy a nyolcadik évad sikerén felbuzdulva bővítették a termékpalettát. Nos, a kicsik versenyét toronymagasan a Buffy Season Nine első száma vezeti. Annyira, hogy az utána következőtől ötvenöt helyezés és több mint 21e példány választja el. Bizony, a Dark Horse a DCnU ellenére felnyomott egy füzetet a top100-ba, sőt, kis híján a top50-be. Ehhez képest a Dynamite új üdvöskéje szinte harmatgyengének tűnik, pedig ők is szépen 20e felett indítottak vele. A mostani egyik legfelkapottabb franchise-ról van szó, a Trónok harcáról, aminek a már talán másfél éve bejelentett képregény-adaptációja indult el a kisebbik licencharácsoló cég égisze alatt.
Amúgy ha már Dynamite és az adaptációk... a listán különös jelenség, hogy bár a Dynamite Warlord of Mars sorozata továbbra is töretlenül megy havi két füzettel, a Marvel is kidobott egy címet ugyanebben a világban, ugyanezzel a névvel. A magyarázat kissé meglepő. A jelek szerint Burroughs-nak ez a karaktere/könyvsorozata már köztulajdonban van, és hiába viszi a Dynamite már jó ideje a saját kis címeit belőle, a Disney kb. ugyanakkor elhatározta, hogy filmet forgatnak belőle. (A produkció ennél sokkal korábbra datálható, ám annyi kavar volt vele, hogy a konkrét munka megkezdése gyakorlatilag tényleg a Dynamite képregény-sorozatának indulása környékére tehető.) És mivel a Marvel a Disney tulajdona... igen, egy kapcsolódó képregény. Ami másféleképp meséli el ugyanazt, amit a Dynamite. És ami – lévén Marvel – már jobban indított, mint a Dynamite már bejáratott címe. Bár nem sokkal.
Ám vissza a kicsik listájához, elvégre ott hagytuk abba, hogy a Dynamite bedobta a ringbe a Trónok harcát, maga után utasítva a fentebb említett Angel & Faithet. Ám az IDW nem hagyta ezt annyiban, és ugyan a Dynamite régi stabil pontja, a Boys kissé megtöri a sorozatukat, ám szinte gyors egymásutánban három címet is felsorakoztatnak a dobogósok mögött. A Teenage Mutant Ninja Turtles sokadik sorozata a második száma ugyan veszített 15e olvasót – hisz csak feleannyi borítóval jelent meg, mint amaz -, ám így is jobban áll, mint két első szám ugyanettől a kiadótól. Van ugyanis itt egy új Szellemirtók havi sorozat, és egykori tagtársunk valószínűleg legnagyobb örömére nagy nehezen rászánták magukat, hogy a minik átláthatatlan tömkelege helyett a Star Treknek egy stabil sorozatot adjanak.

A kötetlistában... ó, a kötetlista! Hiába tekinthető továbbra is gyengének (bár nem az) a sok alacsony eladású cím miatt, amik még az élen se képesek elérni a bűvös öt számjegyet, nem is kell törődnünk velük, hisz itt van a szeptemberi első helyezett, ami önmagában elég ahhoz, hogy egy bekezdés kiteljen vele. Egy olyan könyvről van szó, melynek címe már csak azért is különleges, mert pontosan leírja azt az érzést, amit az olvasóiban kivált. Igaz, a funkciója az alkotója szerint épp az ellenkezője kellene, hogy legyen.
Bizony, megjelent a Holy Terror Frank Millertől. Az a Holy Terror, ami sok-sok éve még Holy Terror, Batman! munkacímen futott, és 9/11 egyik korai évfordulóján jelent volna meg a Dark Knight-széria legújabb folytatásaként. Az a Holy Terror, amit amikor Frank Miller bevitt a DC szerkesztőségéhez, azok nyíltan és őszintén a szemébe mondták, hogy ezt nem hajlandóak kiadni.
És itt most álljunk meg. Frank Millernek, a bolygó talán leginkább túlsztárolt és egyben valószínűleg egyik legtehetségtelenebb képregényírójának az a DC, ami karrierjének legstabilabb pontja volt, és amely cég egy időben kifejezetten lobbizott nála, hogy dolgozzon nekik... ez a cég ennek a Frank Millernek kategorikusan kijelentette, hogy ezt a Batman-művet nem hajlandóak megjelentetni. Se DC, se Vertigo, se semmi más imprint alatt. A DC, ami képes volt kiadni minden idők legborzalmasabb szuperhős-sorozatát, az All Star Goddamn Batman and Dick Greyson, Age Twelve-et, melynek minden egyes számát átengedte a szerkesztőség, a Holy Terrort annyira borzalmasnak találta, hogy nem volt hajlandó a nevét adni hozzá. Nem tudom, ezek a leírt szavak képesek-e érzékeltetni, hogy ez a tény önmagában mit jelent? Hogy igen, Frank Miller elért egy olyan mélységet munkája színvonalával, amit még a neki udvarló DC se akart a nevére venni. Sőt, semmilyen más létező képregény-kiadó sem, köztük azzal a Dark Horse-szal, ahol a Sin Cityvel Miller anno befutott az igazán nagy nevek közé... valamiért.
Nem, Millernek egészen Zack Snyderig kellett mennie, hogy aztán az létrehozzon egy külön leányvállalatot a filmes cége, a Legendary Pictures alá Legendary Comics néven, mert ő volt az egyetlen, aki vagy nem olvasta a történetet, vagy hajlandó volt vállalni azt a totális égést, amit a kiadása jelentett. Mert ez a mű borzalmas. Szavakkal kifejezhetetlen módon az. És az se segít rajta, hogy nem Batman legendáját tiporja sárba – ellentétben az ASGBADGAT-vel -, mert ez akkor is olyan mélység, melyre szavak nincsenek. Ez az a könyv, amivel a hadseregben kínvallatni lehetne. Az a történet, ami mellett a Schumacher-féle Batman & Robin egymás utáni tízszeri megtekintése a megváltás érzését hozná magával. Olyasmi, aminek elolvasása után ha bárki még azt képes mondani, hogy Frank Miller egy jó író, az fanatikusabb a műben ábrázolt dzsihádista terroristáknál.
Ám mivel Frank Miller neve van rajta, és mert sokan tudták, hogy ez eredetileg egy Batman-sztori volt, csak kicserélték a szereplők neveit, mégis majdnem 10e ember megvette. És ebből esélyes, hogy páran csak azért, hogy megbizonyosodjanak róla, tényleg annyira rettenetes-e, mint előre sejteni lehetett.
A könyvesbolti listán már kicsit más a helyzet. Itt nyoma sincs Miller legújabb emberriogató kínzóeszközének, helyette egy olyan hír köszönt minket, ami valószínűleg nem igazán jelent sokat a HálóZsák olvasóinak, lévén mi nem foglalkozunk a nyugati képregényekkel. A mangásoknak viszont az USA-ban a szeptember egy kész örömünnep volt, ugyanis ötévnyi térden álló, sírva könyörgés, fenyegetőzés és rimánkodás utána Kodansha megkönyörült rajtuk, és ezzel áttételesen a bolygó angolul is beszélő népességén, és végre hajlandó volt kiadni a Sailor Moont. Ráadásul az évfordulós átdolgozott, bővített kiadást, teljesen új, nulláról indított fordítással (az eredeti, mixxes fordítás színvonala olyasmi, amire nem igazán lehetne olyan szavakat használni, amiktől ez a cikk szalonképes volna...). Ez és az előzménysorozata, a Sailor V vitte a prímet a könyvesboltokban, ahol amúgy megint erős keleti uralom volt. A nyugatiak mégis szépen teljesítettek, mert a nagyjuk az első tízben van ott, és a húszas lista második felét adták át inkább a mangáknak. A nyugatiak közül a legnagyobb hír valószínűleg a Blankets alkotójának, Craig Thompsonnak az új könyve, a Habibi. Sőt, még a Marvel is itt van egy amerikai tv-sorozat, a Castle világában játszódó történetével.

Elég drabálissá kezd válni a cikk, szóval a számokról most csak röviden.
A DC egész szépen tartotta magát az ígéretéhez, hogy az új sorozatokat alacsony áron adja (cserébe a digitális verzió a papír alapú borítóárába kerül az első időszakban), így összesen öt négy dollár környéki címe van a listán, amiből egy a Flashpoint végének elfekvő készlete. Amúgy a két leggyengébbnek ítélt sorozatukat, az amúgy is kis közönséget megszólító Men of Wart és All Star Westernt adják az Action Comics és a JLA mellett emelt áron.
A Marvelnél negyvenhét drága jut ötvenhat normál árúra. Az arány majdnem kiegyenlített, ami azért nem túl kellemes hír. Az Image-nél továbbra is a Top Cow adja csak drágán a dolgait, a többi kiadó meg gyakorlatilag változatlan árpolitikát folytat.

A piaci részesedés tekintetében a legnagyobb hír mindenféleképpen az, hogy a DC mind bevétel, mind példányszám tekintetében legyőzte az ősi rivális Marvelt. Előbbi tekintetében éppen csak, mert 35,74%-35,37% volt az állás, példányszámoknál azonban a jóval nagyobb arányú három dolláros füzeteknek hála a DC 43%-a több mint 5%-ot vert a vetélytársára.
A „nagy kicsik” versenyében nem volt vita. Az az ötvenkettedik hely a Buffyval garantálta a Dark Horse győzelmét, és ha jól játsszák ki a lapjaikat, akkor a Star Warsszal együtt akár közepes távon is garantálhatja nekik a dobogós helyet a két nagy mögött. Igaz, ehhez elég szép versenyt kell majd futnia az Image-dzsel, miután lassan elkezdődik a Walking Dead második évada. Az Image amúgy most harmadik helyen van a triászból, az IDW bevételben éppen csak meg tudta előzni a TMNT-vel és a két első résszel. Példányszámok tekintetében természetesen az Image továbbra is felette lenne.
A DC olyan óriási szeletet harapott ki a tortából, hogy a felsorolt kiadókon kívül egyedül a Boom! Studiosnak sikerült mindössze átlépnie bármelyik kategóriában az egy százalékos határt, bár tény, hogy a Sailor Moon észak-amerikai terjesztését végző Random House (a jogtulaj a Kodansha Comics és ezen a néven is megy) mindössze egyetlen század százalékkal maradt el ettől a határtól.

Azt gondolom nem kell mondani, hogy a DCnU-nak hála az augusztusi remek statisztikákat is sikerült messze túlszárnyalni – mármint füzetek terén, ahol 10/13%-os (bevétel/példányszám) volt az emelkedés. Köteteknél viszont pont fordítva. Annyira elment mindenki pénze a DC-re, hogy a képregényüzletekben alig vettek köteteket, ez a szegmens -14/-12,5%-os szűkülést szenvedett el. Ebben persze közrejátszhat az a tény, hogy szeptemberben inkább a könyvesbolti eladások emelkedtek, bár hogy mennyivel, arról a Bookscan nem szolgál nyilvános adatokat. Az összesített eredmény amúgy augusztushoz képest +2/10%.
Tavaly szeptemberhez viszonyítva a helyzet majdnem ugyanez, csak a köteteknél még erőteljesebb a fogyás (-18,5/23,5%), ami miatt a teljes eredmény már mínusz egy százalékba fordul bevétel terén – igaz, a nagy mennyiségű füzetes eladás miatt a példányszám így is emelkedik tíz százalékot.
A DC javított az év első napjától tárgyhóig számított adatokon is. Augusztusban egy elég szép emelkedés után, amikor is -10%-ról indultunk, már -4,6%-nál álltunk, ez tovább emelkedett -3%-ra, példányszámoknál pedig már alig -1%-on van. Ezen kívül már-már biztatóak a negyedéves összehasonlítások, ahol a második negyedhez képest a kötetek stagnálása mellett a füzetek a teljes összeget 11/15,5%-kal javították, a tavalyi harmadik negyedévhez képest pedig némi kötetesés mellett 3,5/8,5%-os pluszt hoztak ki. Az itteni gyengébb eredmény oka, hogy tavaly ilyenkor már erősen volt Blackest Night, aminek önmagában ekkora húzóereje volt, hogy ennyivel tudta csökkenteni az első számok árának hatását.

Végezetül a szokásos linkek:
Top 300 képregényfüzet
Top 300 képregénykötet
Kiadók piaci részesedése (ennek most már elvileg illene működni rendesen, a Diamond kicsit alakított az elérési útvonalain)

Az augusztus bizonyos szempontokból meglehetősen érdektelenül telt el az amerikai képregénypiacon. A Marvel ugye amit nyári eseményként el akart indítani, azt elindította, a DC meg az őszre gyúrt. És mivel ők ketten kiteszik a teljes piac háromnegyedét/négyötödét - miközben a maradékon vagy két tucat kiadó marakodik - így izgalmak szempontjából még mindig az van, amit ez a két nagy diktál. Ennek ellenére az augusztusi lista mégsem nevezhető unalmasnak, és ezt csak részben köszönhetjük annak a ténynek, hogy a hónap utolsó napja szerdára esett.

Bizony, szerdára, ami az USA-ban az új képregényfüzetek megjelenésének napja már meglehetősen régóta. A DC pedig abból a logikából kiindulva, hogy most jóformán az egész céget a Geoff Johns és a Jim Lee (legalábbis kb. az első történetig, vagy Lee tempóját ismerve annak feléig) által fémjelzett JLA v5 sikerére tették fel, nem kockáztattak, és az „új 52” maradékával ellentétben ezt a füzetet nem több első résszel együtt dobták ringbe, hanem önmagában.
Amivel eléggé sikerült besűríteniük a Flashpointot, mert annak ugye így még augusztusban be kellett fejeződnie, mégpedig a JLA előtt. Ezt nevezik ám feszített tempónak.
Az eredmény természetesen nem váratott magára, a JLA v5 #1 annak rendje és módja szerint első helyen végzett, méghozzá éves csúccsal. Nem kellett sokat várni a múlt havi rekord megdöntésére, amit még az Amazing Spider-Man 666. része állított fel. A JLA 171e példánnyal, 330-as feletti indexszel jutott a lista élére, ami egyrészt ugye egy nagyon szép szám a mostani piac mellett, ugyanakkor roppant aggasztó is a teljes DCnU szemszögéből nézve. Az, hogy még egy ekkora felhajtással, egy teljes újraindítással, első számmal, Jim Lee-vel, az elmúlt elég sok év egyik leghatalmasabb reklámhadjáratával felfegyverkezve sem jött össze egy nyavalyás 200e sem, igen rövid távon igen komoly gondokat vethet majd fel a DC számára a füzetes eladások terén. Legalábbis a papír alapú füzetes eladások terén. (Ne feledjük, hogy félig vagy teljesen kimondva, de az egész DCnU azért van, hogy fellendítsék és letarolják a digitális képregénypiacot.)
A JLA-nek nem mellesleg jótékony hatása volt a Flashpointra is. A crossover főminije ugyan végső soron kikapott a rivális eseménytől, a csinradatta miatt azonban a korábbi részekhez képest közel +10%-nyi olvasó volt kíváncsi arra, mégis, milyen esemény váltja ki a nagy univerzum-újraindítást. Így történt, hogy a mini zárórésze a második helyen végzett 94e példánnyal, míg az eggyel korábbi füzet csak a negyedik helyre volt jó 86e-rel. És már gondolom sejthető, mi a dobogó harmadik fokán álló cím: igen, a Fear Itself ötödik része. Szinte pont a két Flashpoint átlagát hozta.

A lista csúcsa hosszú idő után megint a DC-é, a Marvel azonban erősen tarol a top20-ban. A Fear Itself Avengers-féle tie-injei (amihez kapcsolódott egy kicsit most az Uncanny X-Men is) maradtak a helyükön, az első tízben, és egyelőre a Spider-Island is tartja magát az Amazingen. Csakhogy...
Az előző cikkben hosszasan füstölögtem arról, hogy az ASM kapcsán (is) a Marvel marketingesei tökéletes inkompetenciáról és egy csimpánznál is kisebb agytérfogatról tesznek időről időre tanúbizonyságot azzal, hogy amikor a sorozat bajba kerül (relatíve, hisz a vészes számoktól folyamatosan messze van, ám a presztízsértéke miatt nem nagyon csúszhat top20-on kívülre), gyorsan csinálnak egy reklámkampányt, majd amikor az érintett történet elindul, hagyják az egészet. Ha már ezt így felvetettem, sejthető, hogy most is tök ugyanezt művelték. Csak most egy egész crossoverrel. Hírverés nulla, érdeklődés fenntartása nulla, eredmény: a Spider-Island harmadik részére az eladások a történet indulása előtti szintre estek vissza. Ez bizony egy nyolcvanezres példányszámesés, amit ugyan szépít, hogy a második epizód, a 667. füzet még 71e olvasóval tartotta magát hó elején, ám ez két héttel később teljesen visszament az 55e környéki szintre. Úgyhogy minden Pókember-rajongó nyugodtan írjon egy köszönőlevelet a Marvel Comics marketingrészlegének, amiért a papucsállatkák intelligenciáját is alulmúló módon tudják folyamatosan aláaknázni ezt a sorozatot.
Viszont ha már Marvel és nagy esések: A Captain America v6 hozta a várt forgatókönyvet. Az első számot ugye sok variáns is támogatta, a másodikat azonban semmi, plusz a film is már erősen lecsengőben van az amerikai mozikban, így hát a sorozat pikk-pakk visszatért oda, ahol eddig volt. Vagyis egy kicsit talán feljebb, szóval egyelőre még nem tekinthető teljes ökörségnek az újraszámozás, legalábbis a cég szempontjából nézve. Gyűjtői szemszögből, rendezhetőséget figyelembe véve továbbra is egy rémálom, majdnem olyan rossz, mint az Incredible Hulk/Herc/Hercules/Hulks/Forbush Man/Kati néni címeket viselő kuszaság.
Na jó, a Captain America azokhoz képest jóval egyszerűbb. Még úgy is, hogy közben kiderült, nem, ismétlem, nem szűnt meg a Captain America v1/v5, hanem Captain America and Bucky címmel megy tovább a 621. résztől. És ez... hogy őszinte legyek, egy kecske és káposzta esete a mindkettő megmarad fajtából. Lett új sorozat a filmre, mégis mehet tovább a nagy sorszám, lett két cím a karakterrel, szóval kis szerencsével ez a kiadónak és a rajongóknak is jó lesz hosszabb távon. Vagy besül, mint amikor két Vasember- és Thor-sorozattal erőlködtek a filmek környékén. Meglátjuk.
A Marvel még egy ügyes támadást indított az augusztusi top20 ellen, ugyanis bevetették a már-már quitely-i tempónál is lejjebb fékezett Kick-Ass 2-t. Ami nem azért halad ilyen lassan, mert Millar vagy Romita nem halad vele - különösen az utóbbi, akinek ha tetszik a stílusa, ha nem, egyike azon keveseknek a jelenlegi amerikai mainstream rajzolók közül, akik csuklóból képesek letenni havonta közel két füzetnyi kész anyagot az asztalra (habár megjegyzendő, hogy a Kick-Assnél kicsit érződik, hogy alaposabban kidolgozza az oldalakat). Nem, itt bizony szándékosan szívatják a népet és nyújtják az egészet a film elkészültéig. Millar ugyanis kitalálta, hogy a film ne a képregény megjelenése után jóval menjen csak a mozikba, hanem a kettő legyen szinte szimultán.

Kicsit visszatérve a DC-re... a kiadó tehát már az augusztust is félredobta a DCnU miatt, habár ennek köszönhetően a jelek szerint felszabadult egy kis kapacitás a szerkesztőségben, legalábbis csak ennek tudható be, hogy sikerült jóformán rekordidő alatt kiverni David Finchből a Batman: The Dark Knight ötödik számát. Persze az is közrejátszhatott ebben, hogy Finchet kirúgták a rajzasztal mellől és egy aspenes rajzolót, Jay Fabokot ültettek a helyére, aki szépen le is szállította a kért anyagot időre. A füzet amúgy a történet és a sorozat utolsó része is volt egyben. Annak ellenére, hogy ez egy ongoingnak indult. Sajna ezzel járt, hogy Finch tetű lassú munkatempója miatt belefutottak a DCnU-féle nagy újraindításokba, aminek következtében ezt a sorozatot is újra kell számozniuk. Emiatt aztán nem csak, hogy a hat részes első sztori öt részes lett végül (meg az utolsó is egyben), de a kapkodás miatt annyira erőltetett lett az egész - baltával lezárt sztorivonalak sokaságával -, hogy ezt az 52e-s eladású 17. helyezést is csak a címszereplőnek és a borítón lévő alkotói névnek köszönhette. A következő sorozatnál amúgy eddigi hírek alapján Finchet továbbra se nagyon fogják a borítón túl mást rajzolni, így lassan várható, mikor jelentik be, hogy már írni se fogja többé.
Amúgy pontosan emlékszik valaki, hogy ki volt az a marha értelmes egyén, aki egy Finch-féle szóló sorozatra kitalálta, hogy ez ongoing legyen? Ha az egészet egy minibe pakolja, kutyát se érdekelte volna, hogy három évig készít hat füzetet.
A Dark Knight amúgy egy figyelemre méltó sokaság egyik tagja most a listán, ugyanis a 15. és 20. helyek között ott tobzódik az összes olyan sorozat, aminek Batman a címében van. Még az Incorporated is, amit szintén elég gyorsan le kellett állítani az 52-ek miatt, habár Morrison jobban megúszta, mint Finch, mert az Inc.-et nem erőltetik egy azonnali újraindítással (hacsak a Batwinget nem vesszük annak), hanem a csavaros eszű skót kapott időt arra, hogy kidolgozza a Bat-eposza végét és egy külön, majd később induló sorozatban/miniben zárja azt le. És ha valaki esetleg nem tudná, Batman után most ismét Superman jön nála sorra, ugyanis lehetőséget kapott rá, hogy Johns kissé latymatag és eléggé felemásan sűrített Secret Originse után, Straczynski alterverzumos és inkább könyvesboltokba szánt újramesélése mellett, ő hozza létre az új Action Comicsban az Acélember átmenetileg hivatalos eredetét egy 16 füzetes történetfolyam keretében. Erről majd valószínűleg fogok még bővebben értekezni valamelyik eljövendő hasonló cikkben.

Megint Marvelre ugrunk: A Fear Itself mellett, amit már inkább a megkezdett lendülete visz, mintsem a nagy felhajtás körülötte (igen, ilyesmit kellett volna az ASM-mel is, nem csak lökni rajta egyet, hanem lendületet adni és úgy elereszteni), az egyetlen igazán komolyabb szervezkedés náluk továbbra is az Ultimate-részlegen ment, hisz augusztusban történt meg a nagy újrakezdés... újrakezdése. Újra. Az első két delikvens pedig hozta azt, amit várni lehetett. Az Ultimate Comics: Ultimate Ultimates to the Ultimate (ami ha Loeb vagy Millar írja, valószínűleg az Ultimate Comics: Ultimate Ultimates to the Ultimate XXXTreme!!! 3D címet kapta volna) egy viszonylag erős indítással, 92-es indexszel és 47e példánnyal dobta be magát a listára. A Hawkeye pedig valamivel lejjebb, 30e példánnyal - de már ez is szép egy olyan karaktertől, akinek a 616-os megfelelője ugyan közönségkedvenc, viszont az Ultimate-béli emo-köbös nyivákolóbajnok esetében már közel sem lehet ilyen népszerűségről beszélni. Pláne, hogy most megint adja az annyirahiperkeményvagyokhogyavécéniscsakgránitjönkibelőlem mega-macsót, ami a korábbi jajdemegakarokhalnimertnekemannyirarosszazéletem habitusa mellett egy annyira következetlen karakterré teszi szerencsétlent, hogy akár Liefeld is alkothatta volna McFarlane útmutatása mellett 1993-ban.
Az Ultimate igazi nagy durranása azonban az Ultimate Fallout negyedik része volt, amiben először pillanthatta meg mindenki az új Pókembert, a latino-fekete keverék Miles Moralest, aki annyira kisebbségi, hogy már azt is pletykálják róla, hogy a karakter meleg lesz. Ami annak tekintetében, hogy a srác 13 éves, valószínűleg pletyka is marad. A megjelenése pedig a mini eddigi laza 40e-s eladásait rögtön fellőtte 70e fölé, amivel amúgy az ötödik helyet foglalja el a teljes listán.

A kisebb kiadó versenyéről elméletileg most nehezebben tudok mit mondani, lévén, hogy a két nagy annyi címet ontott ki augusztusban, hogy az alattuk lévő kiadók sorozatainak listája rövidebb, mint az utóbbi időben bármikor. Ennek a füzetolcsósági összehasonlításra lehet majd némi hatása, ám a kicsik vetélkedésének győzteseit szerencsére ugyanolyan jól meg lehet állapítani továbbra is, mint eddig. Ez meg egy jó hosszú mondat volt.
A versenyt a változatosság kedvéért most sem a Walking Dead nyerte. Bár nem maradt le sokkal róla. Helyette, mint lassan szinte minden új licencsorozatának indításakor, az IDW új üdvöskéje (az IDW-nek lassan csak új üdvöskéi lesznek), a Teenage Mutant Ninja Turtles, avagy a Tini Nindzsa Teknőcök nagyon sokadik (és jóformán megállapíthatatlan évfolyamszámú) sorozatának első füzete ugrott fel a dobogó élére. Amely kép így kicsit ironikus, hisz a TMNT egykor egy elég komoly cím volt az Image-nél (...is... meg az Archie-nál... meg jóformán az USA összes képregénykiadójánál). És ez az első szám mindössze hat borítóval jött ki (a négy teknőc külön-külön Sam Kieth-től, plusz egy viszonylag energikusabb, és egy mérhetetlenül sablonos csapatkép). Különlegessége a sorozatnak – azon túl, hogy a második számnak már csak alig négyféle borítója lesz -, hogy az eredeti alkotó/kitaláló, Kevin Eastman is közreműködik az írásban.
A második a kicsik között, ahogy azt már említettem fentebb, a szokásos Walking Dead, ami nem, még mindig nem mozdul füzetes formájában semerre eladások tekintetében. A harmadik hely is az Image-és az...
Oké, itt most álljunk meg. Azon kívül, hogy imáim meghallgattattak, mielőtt rátérek a második legjobban fogyó Image-füzetre, feltennék egy kérdést. Ismerős-e nektek a következő történet:
Miután a Földet szinte teljesen romba döntötte egy végtelenségig húzódó háború az emberiséget kiirtani szándékozó mechanikus létformák ellen, a gyakorlatilag leigázott emberi faj számára nem marad más remény, mint visszaküldeni az időben egyetlen személyt, hogy aztán az a jövőbéli ismeretei, harci tapasztalata és modern, abban a korban ismeretlen felszerelése segítségével megváltoztassa a történelem menetét, és még azelőtt megakadályozza a globális katasztrófát, hogy az bekövetkezne. Visszaküldött szupermegakatonánk aztán összefog a saját fiatalkori énjével és közösen indulnak el a félelmetes ellenség ellen. Már persze ha képes lesz értelmet verni a saját ifjonti, meggondolatlan, csökönyös fejébe.
Azon kívül, hogy kapásból fel lehetne itt sorolni olyan címeket, hogy Terminátor, Vissza a jövőbe, Időzsaru, Serious Sam, meg még legalább tizenhét tucat másikat, ez az alapszitu már annyira sablonos, annyira közhelyes, annyira szétkoptatott, annyira ócska és annyira fantáziátlannak minősülő, hogy ha még mindig nem jöttetek rá, kinek a sorozatáról van most szó, akkor nem ismeritek eléggé a kilencvenes évek képregényeit vagy ezt a rovatot. De tippeljetek mondjuk kettőt. Csak rajta.
Aki elsőre Brian Bendist mondott, azt ki kell ábrándítsam. Egyrészt ő ennyire még nem süllyedt le, plusz továbbra is exkluzív szerződése van a Marvellel.
Ha esetleg Todd McFarlane ugrott be, megint téves. Ő csak Venomot másolja újra és újra és újra és újra és újra és újra...
Nem, Frank Miller se a helyes megoldás. A mostani sorozat borítójának jóval kevesebb, mint 70%-a fekete.
Chuck Austen se tért vissza.
Ám ha valaki Rob Liefeldet mondott, ráadásul elsőre, az bizony nyert egy virtuális kék hangszórót! Igen! Ha eredetiséget nélkülöző tucatsztorikról van szó nulla dimenziós macsó hősökkel és fizikailag kivitelezhetetlen fegyverekkel, továbbra is Rob Liefeld a mi emberünk. Az előző minije, amivel az embereket riogatta, nem volt elég. Ám most rafkósabb, a jó eladásokat és a listán feltűnő helyre kerülést rögtön elintézte egy laza hat variánsos első füzettel, így képes volt a kiadó azt a látszatot elérni, hogy ez a sorozat érdekelni fog bárkit. Ám nem ez volt a legnagyobb parasztvakítás, nem. Ők is tudták, hogy Liefeld neve az égvilágon senkit nem fog vonzani, elvégre nem 1994-et írunk. Inkább a rövid távú nyereség érdekében fogták és beállították Kirkmant, a kis aranytojást tojó tyúkjukat, hogy írja meg ezt is. Nem elég szerencsétlennek, hogy a szakmai hírnevét lassan a Walking Dead se lesz képes megtartani olyan rémségek mellett, mint a „Haunt, avagy hogyan adjuk el Venomot és Spawnt együtt úgy, hogy a végeredmény rettenetesebb legyen mindkettő négyzeténél is annak ellenére, hogy egy elméletileg ügyes író keze alatt van” című borzadály, most még Liefeld legújabb rémségéhez is neki kellene valami olyan dialógust szerkesztenie, amitől az ember agysejtjei nem akarnak rögtön szeppukut végrehajtani egy rozsdás kiskanállal.

A Dark Horse ugyan lecsúszott a dobogóról, helyette viszont rögtön csinál egy hármas sorozatot a negyedik helytől lefelé. A legjobban fogyó címe az Angel & Faith első száma volt, ami a jelek szerint egyrészt azt mutatja, hogy megszerezték az IDW-től az Angel-licencet, másrészt hogy Whedon most vagy pihenteti Buffyt, vagy lesz egy kis szusszanás azelőtt, hogy beindulna két párhuzamosan futó sorozat is a Buffyverzumban.
A Dynamite nem maradt el sokkal a Boysával, ráadásul ők se rögtön eggyel indítanak a listán, ugyanis egy új sorozatuk, a Bionic Man is ott van a Boys mögött. Erről a címről valószínűleg páraknak a néhány éve nagyon gyorsan elhalt Bionic Woman című tévésorozat juthat az eszébe. Az ő és számukra tudatom akkor, hogy ez bizony régebbi, mert a Hatmillió dolláros férfi című televíziós sorozatról van most itt igazából szó, ami a hetvenes években ment és örvendett különösen nagy népszerűségnek. A Bionic Woman, bármily hihetetlen, ennek volt egy párhuzamosan futó mellékága, azt próbálták csak feléleszteni 2007-ben. A mostani képregény pedig egy újabb befuccsolt Kevin Smith-forgatókönyv (hasonlóan a Green Hornet-éhez), amint Smith most inkább képregény formában ad ki.
A fenti négy kis kiadó nagyon jól elvan a listán, nem is adnak teret másnak egészen a 184. helyig, itt bukkan csak fel a furamód még mindig viszonylag értelmes eladásokat produkáló, ráadásul immár emberi időközönként megjelenő Hellraiser ongoing is a Boom! Studiostól. Rögtön utána az Abstract Studio, vagyis Terry Moore új sorozata, a Rachel Rising jön. Mivel Moore nemrég fejezte csak be az Echót, várható volt, hogy nemsokára előáll egy újabb történettel.
Az Avatar pedig... az Avatar szokás szerint az erősen 10e alatti részlegben viaskodik a Zenescope-pal, amit megint csak a Lady Death ongoinggal tudott egyedül megverni.

Könyvek tekintetében a képregényboltokban nem volt nagy mozgolódás. Az igazi hír itt az, hogy a piac viselkedése kezd változásokat mutatni: habár a friss szenzációk továbbra is kiugró teljesítményt mutatnak a megjelenés hónapjában (esetleg még egy-két hónapig utána), mellettük azonban kezd kialakulni egy olyan homogén tömb a listában, aminek az elemei ugyan változnak/váltakoznak, mégis mutat egy folyamatos forgalmat. Vagy kicsit érthetőbben fogalmazva: most már nem csak rövid ideig fut egy-egy kötet a képregényüzletekben sem, hanem könyvesboltokhoz hasonlóan itt is állandó kereslet alakul ki akár a több hónapja/éve megjelent címek iránt. És mintha bővülni kezdene azoknak a sorozatoknak a köre, amiket nem füzetekben, hanem könyvekben vesznek. Nem csak a Vertigo vagy az IDW címeire gondolok itt, hanem arra, hogy immár láthatóan van egy könyvesbolti vásárlóréteg a Green Lantern-címekre, de pl. a Batman & Robin olvasóinak is egész szép része könyvekben követte a sorozatot. Marvelnél is látni hasonlót, ám a kiadáspolitikájuk (előbb premiere HC, ami a legócskább dolog, amit valaha kiötöltek) és a még mindig magasabb áraik miatt (ebben a kategóriában még az IDW is olcsó mellettük!) leginkább csak az ASM az, ami viszonylag gyakori elem a listákon, meg persze a nem-mainstream könyveik, mint az Oz-sorozat.
Bár egy dolgot azért hozzátennék: a Marvel megint lassacskán lejjebb vitte az új kötetek árait, legalábbis a HC-két. A tpb-ket még mindig fejőszerkezeteknek gondolják.
A BookScan könyvesbolti listája most kicsit érdekesebb, ugyanis nincs totális és lehengerlő mangadominancia. Az első tízben például négy nyugati kiadvány van, amiből kettő a periodikusság hullámvasútjának jegyében ismételten Walking Deadhez kapcsolódik: egészen pontosan a két legújabb tpb. Mellettük pedig a Watchmen, ami kissé érthetetlen, honnan bukkant fel megint. De van itt Miller-féle Dark Knight Returns, és megint itt van a Superman: Earth One.

Pénzhajhász rovatunkban megint átfutjuk, ki hogy méri az olcsóbb(nak mondható) és drágább (nem, ez egyszerűen csak drágább) füzeteit:
A DC-nél rosszabb lett a helyzet, köszönhetően egy tonna DC Retroactive kiadványnak, amik elég vaskosak ugyan, ám öt dollárba kerülnek, így sajna rosszul mutatnak az összehasonlításban. Plusz kicsit érthető módon a JLA-t is négy dollárért adták, ami a Flashpointtal kiegészülve a lista élén elég szép egyszeri bevételt hozott most nekik. Az arányuk amúgy 21 drága és 75 három dolláros.
Marvelnél 45 drága jut 58 négy dollár alattira (akad három és feles is az Icontól), ami tovább folytatja az enyhe, ámde javuló tendenciát, amit a kiadó mutat. Nagyon lassan csinálják, mintha legalábbis rászoktatás volna. A teljes kiadványpalettájuk átlagára lassacskán kúszik lefelé, illetve tartja a szintjét. Ami azért különös csak, mert a nagy áremelésüket finoman szólva sem finomkodva hajtották végre, sőt, az egész akkoriban kicsit pofonvágásszerű volt, olyan „Kell a jól menő sorozatunk? Akkor perkálj érte szépen 33%-kal többet, kisöcsi!”-jelleggel ment. (Mondjuk ott meg is lett az eredménye igen gyorsan...)
Image-nél továbbra is csak Silvestri stúdiójának van képe emelt árat kérni a cuccaiért, az IDW és a Boom!, na meg a Dynamite... nos, ők nem változnak. Bár valószínűleg hamarabb fog a pokolban hupilila hóeső esni, mint hogy az IDW valaha adjon bármit négy dollár alatt, ami nem egy hat oldalas reklámfüzetecske.
A teljes listán 119 négy dolcsis vagy drágább (egészen pontosan 23 db annál is drágább) és 181 négy dollárnál olcsóbb (ebből 15 db három és feles, három darab pedig egy dolláros reklámkiadvány) kapott helyet. Ez kétség kívül jobb, mint az eddigi eredmények. Az ok valószínűleg még mindig a két nagy dömpingjében lehet, mert hiába pénzsóvárak, még mindig ők engedhetik meg a leginkább maguknak a három dolláros füzeteket.

A Diamond augusztusra szerencsére szolgált számokkal, így lehet értelmes elemezgetést végezni.
JLA v5 és Flashpoint erős zárása ide vagy oda, a DC éppen csak közelebb férkőzött valamelyest a Marvelhez. A részesedése most 31/35% volt (bevétel/példány) az ősrivális 37/42%-ával szemben. Ha lesz ebből valaha fordulás, az maximum a szeptemberi eladásoknál jöhet, ám így, hogy a legnagyobb ütőkártya, a JLA nem lesz ott, ennek az esélye eléggé csekély lett.
Az IDW-Image-Dark Horse hármas hosszú hónapok óta folyamatos rotációban van, most megint csak a három hónappal ezelőtti győztes, a Dark Horse végzett közülük az élen. Ráadásul toronymagasan. A másik kettő pedig elég komoly csatát vívott, amit az IDW természetesen mindössze bevételi oldalon tudott megnyerni. Mögöttük kicsit árván található a Dynamite egyedül 2%-osként, mögötte megint nagyobb szakadék, ahol bevételi szinten a Boom!, a Viz és az Eaglemoss tapossa egymást. Közülük példányszámban egyedül a Boom! van egy százalék felett. Illetve rajta kívül még az Archie, náluk viszont a bevétel nem éri el azt a határt. (A Viz mangaköteteket, az Eaglemoss pedig figurákat ad el – csak hivatalosan képregényszerű magazin mellékleteként – ezért náluk teljesen normális, hogy a bevételi arány jóval nagyobb legyen a példányokénál.

Az összehasonlító adatok kivételesen pozitívak. A füzetek júliushoz képest – amiről utólag amúgy kiderült, hogy a látszattal ellentétben erősebb volt, mint hittem volna – emelkedtek kilenc százalékot (ami gyakorlatilag a JLA v5 #1-nek felel meg), a könyvek viszont majdnem 25%-os bővülést értek el egyetlen hónap alatt... hogy aztán a teljes havi mérleg 13,7/8%-os bővülés legyen bevétel ill. darabszámok tekintetében.
Persze azt már megszokhattuk, hogy idén egyes hónapok jobban teljesíthetnek az előzőeknél, azt azonban nem, hogy az előző évi azonos hónaphoz képest kiemelkedő eredményt érjenek el. Márpedig most ez történt. A füzetek 15-os bevételnövekedést tudhatnak magukénak 17%-os példányszám-erősödés mellett (ami azt jelenti, hogy tavaly ilyenkorhoz képest érezhetően kevesebb egy füzet átlagos ára), a könyvek pedig 31/20-at (ami a füzetek ellentéte: kifejezetten nőtt az átlagáruk). A teljes kép egy +20/+18-os százalékos változás.
Itt megjegyzendő, hogy a könyveknél ezt a remek számot a fentebb már említett jelenség okozza, miszerint elég sok fajta kötetet visznek folyamatosan. Emiatt a Diamond listája ugyan nem valami káprázatos, ám még így, 300-asra kibővítve sem fedi a valóságot, mert a jelek szerint szó szerint százával voltak augusztusban olyan címek, amikből elvittek néhány száz példányt, igazi könyvesbolti viselkedésmintákra utalva.
Ezek a remek eredmények természetesen az év elejétől tárgyhóig szóló értékeket is feljebb húzták, a nyár előtti siralmas -10%-nak végre nyoma sincs, bár még mindig negatív előjelek vannak az oszlopokban. Mind az összbevétel,mind az összpéldányszám mínusz négy százalék alatt van kicsivel, ami a DC-nek hála szeptemberben még biztosan csökkenni fog, sőt, ha csak a sorozataik harmadánál kitart majd egy nagyobb lendület, akkor akár a nullszaldót is elérheti az év. Ami nem biztos, hogy jó, mert képes lesz rossz üzenetet küldeni a képregénykiadóknak arról, hogy amit csinálnak, az mégse olyan rossz. Pedig a helyzet annyira nem javult, hogy kijelenthessük, hirtelen megjelent a fény az alagút végén, mindössze arról van szó, hogy sikerült egy meglepően jó nyarat zárni néhány szerencsés körülménynek hála. Innentől kezdve év végéig nagy krachra nem kell számítani, hiszen csak lesz még ott egy karácsony, azonban hogy utána mi jön majd jövő tavaszig, egy roppant érdekfeszítő kérdés lehet mindenki számára.

A végén a szokásos linkek:
Top 300 képregényfüzet
Top 300 képregénykötet
Kiadók piaci részesedése

Ahogy már nem egyszer felmerült ezekben az irományokban, a nyár a szórakoztatóiparban mindig is egy különleges időszak. Az amerikai mainstream képregények kiadói kifejezetten ilyenkor tudják legjobb eladásokat produkálni, és ez idén sincs másképp. A júliusi adatok egészen kellemesnek hatnak – ám csak a 2011-es év eddigi számait figyelembe véve. Szóval a 2006-os nagy dömping ugyan már legfeljebb csak a kiadók emlékeiben él, de a 2011 júliusi eladásokra nem lehet panaszuk ahhoz képest, hogy milyen leszálló ágban volt a teljes első félévben a piac. Hogy pontosan mennyire...? Nos, erre a kérdésre nem igazán tudok most választ adni. Erről majd a cikk végén pár szó. Addig is egy kis kényeztetés a Marvel-fanoknak. Ugyanis a mostani elemzés szinte teljes egészében a legnagyobb amerikai kiadó júliusi ténykedéséről fog szólni (gyakorlatilag ők mozgolódtak csak a hónapban, így velük vannak érdekességek).

A DC ugyan már jó ideje bejelentette a DCnU nevezésű marketingfogásukat, ami röviden összefoglalva 52 db első számot fog takarni. Ezt az eseményt a naptári őszre, szeptemberre időzítették. A Marvel ezzel szemben kapott az alkalmon, és a nyár közepén kidobott pár első számot néhány komolyabb címmel bíró sorozatából. Ám mégsem egy ilyen végzett az élen.
Ahogy egy korábbi ilyen cikkben írtam, az Amazing Spider-Man sorsa Joseph Michael Straczynski távozása óta finoman szólva is mostoha volt. Az előző főszerkesztő, Joe Quesada több évnyi munka után áterőltette a vezetőségen az ötletét, mely szerint megszüntetik Peter házasságát és az egész sorozatot visszalövik hangulatilag húsz évet, hogy aztán egy havi 3-5 füzetes megjelenéssel és legalább három stabil gárdával egy fejőstehenet, vagyis pontosabban egy zászlóshajónak beállított fejőstehenet csináljanak belőle. Az ötlet végül annyira kivitelezhetetlennek bizonyult, hogy Brian Bendisnek az X-Mennel ellentétben itt abszolút nem kellett egy minisorozattal legalább öt évre menthetetlenül tönkretennie a teljes kiadványcsaládot, hogy az élen tarthassa az Avengerseit, mert a „Spidey Brain Trust” (kb. Pókfej agytrösztje) megtette ezt elég gyorsan helyette. A közel két éves kínszenvedésből - ami alatt olyan ritka hozzá nem értő írók garázdálkodtak a füzeteken, mint Guggenheim, Gale vagy később Kelly (mielőtt valaki itt felhördül: a mostani Joe Kellynek már köze sincs a 10 évvel ezelőtti önmagához, az irományai kb. olyan változáson estek át, mint Howard Chaykin rajzstílusa) - az lett, hogy végül az egyetlen igazán jó és az egész szériát úgy-ahogy egy egységes valamibe kalapáló Dan Slott kezébe adták, akinek amúgy már nagyon sok éve kijárt volna egy ilyen presztízsű megbízatás. És ő kemény munkával elkezdte feltornázni a megtépázott renoméjú sorozatot.
Csak hát persze ez sokat nem ér, ha az emberek nem tudnak róla. Az ASM másik nagy gyengéje ugyanis a reklámja volt. A marketingesek jó darabig a következő roppant elmés módszert alkalmazták vele: amikor már az eladások nagyon elkezdtek csúszni, akkor hirtelen bedobtak egy reklámhadjáratot egy éppen közelgő történetről, majd amint az elindult, már ott is hagyták teljesen a füzetet. Aztán az eladások a kezdeti fellendülés után megint elkezdtek esni, újabb reklámozás, újabb csúcs, újabb esés, folyamat ismétlődik megközelítőleg hatszor-hétszer. Nos, ez az, ami nem nagyon változott eddig.
És hogy mi célt szolgált ennyi felvezetés? Azt, hogy a fenti két zárógondolatok kombinációja áll a júliusi füzetes eladási lista élén.
Az Amazing Spider-Man 666. számában veszi kezdetét a Spider-Island című sztori, amiben lesz itt minden, pókképességeket kapott lakosságtól kezdve a talán lassan tucatadik visszatérését ünneplő Sakálig. A történetet Dan Slott viszi, és ez a legnagyobb marketingkampánnyal megtámogatott történet azóta, hogy Slott teljesen átvette a Pókember írását. Csak most nem egy sima sztoriról van szó az ASM-en, hanem egy jellegében nagyon is a World War Hulksra hasonlító mini-eseményről, amit kiegészítő minkkel és egyrészesekkel fognak megtámogatni. Persze ez se fog sokat érni, ha a reklámokkal nem hajtják és az olvasók ezt is egyhamar elfelejtik. Amire van esély, ha a Marvel úgy gondolja, hogy ez az Ultimate Comics Ultimate Spider-man fináléját, a Fear Itself vagy a Flashpoint kezdését, de még a nagy sikernek tartott FF #1 eladásait is messze maga mögé utasító, idei rekordot felállító 135e példányos eladás elég lesz ahhoz, hogy kényelmesen hátradőlve lapátolják be a pénzt a Spider-Island után. Amely szám mellesleg több mint kétszerese az előző füzet eladásainak (16. hely, 56e példány).
Bizony. A Marvel nyári mini-eventje (ne csodálkozzon senki, 2006. óta rendszeresen vannak ilyenek, csak sose ezek vannak a fókuszban) lenyomta a kiadó és a riválisa nagy főeseményeit, a Fear Itselfet és a Flashpointot is. De nagyon. Az említett crossoverek gerincsorozatinak aktuális részei 93e és 86e példányos eladásokkal a harmadik és negyedik helyen találhatóak csak. Hogy akkor mi a második?

A Thor mozifilm kapcsán párszor szóba került, hogy a film nem igazán segített a képregények eladásain. Már a Vasember 2-nél is látszott, hogy az első résszel ellentétben a több havisorozat és egyszerre kijövő mini gyakorlatilag semmi emelkedést nem mutat illetve nem veszik csak pár ezren. Amerika Kapitány esetében úgy tűnt, a Marvel nem is fogja erőltetni ezt, a próbálkozásuk kimerül abban, hogy egy csomó sorozatnak kihoznak egy I Am Captain America variánst, és kész. Aztán valahol meggondolhatták magukat.
A Little Help című, már előzetesében rém gyengének tűnő mini a próbálkozásuk láthatóan rosszabbik része. Ami viszont lehet, hogy éleslátásra mutatott tanúbizonyságot, az az, hogy kihasználták Bucky Barnes értelmetlen legyilkolását a Fear Itselfben, és annak apropóján, hogy Steve Rogers visszavette a jelmezt és a nevet, nem sokkal (húsz számmal) a nagy v1-esre visszaszámozás után most egyszer csak kihoztak egy Captain America v6 #1-et. Igen, hogy egy gyűjtőnek végleg halvány esélye se legyen értelmesen rendezni a füzeteit (a v5-ből lett egyszer csak v1 #600, amiből most lett v6 #1).
Ez a bizonyos kiadvány 97e példánnyal a második helyen végzett. Ám mielőtt valaki esetleg örülni kezdene, hogy Brubaker zseniálisan induló, majd kissé ellaposodott, de még mindig átlag feletti szakasza újra egy olyan helyen van, amit igazából még megérdemelne, annak az a rossz hírem, hogy ez a szám ugyanannak köszönheti a sikerét, aminek az X-Men v3 #1 is anno: első szám (nagy okosság, mi?), és fél tucat variáns borító. Ami ugyan smafu az IDW-s Godzilla első számának nyolcvan variánsához képest (nem, nem írtam el, nyolcvan fajta borítóval jelent meg), de így is már-már avatari szint. A kérdés inkább az lesz, hogy ha már beáldozták a patinás 600 feletti számozást egy első számért, amivel a filmnézőket próbálják meg becsalni, vajon megérte-e ez a mozdulat és képes lesz-e a sorozat az addigi 50e körüli példányról magasabbra menni huzamosan. A részemről erősen kételkedem ebben, ilyen kunsztokra már nagyon régóta immúnisak az amerikai képregények olvasói.

Az első számoknak és a 100-as feletti indexnek még nincs vége (utóbbinak nagyon nem), mert a hatodik helyen, egy Green Lantern v4 mögé szorulva akad egy újabb #1, ami szintén egy nemrég történt visszaszámozás után jelent meg. A DareDevil v3 első füzete az, aminek a 64e példányos nyitása ugyan nem olyan rég még egy erős közepesnek ment volna csak el, most azonban mégis egy egész ígéretes kezdetnek vehetjük. Amikor több mint egy évtizede hasonlót műveltek a karakterrel, az igen hamar a Marvel egyik legjobb sorozatához vezetett Brian Bendis alatt.

De van itt lejjebb, éppen csak a top10-en kívül egy érdekes első számunk is.
A Marvel nagy eseményhármasaiból már említettem a nyári fő crossovereket, a mini-eventeket, de van még egy stabilan visszatérő elem, a harmadik tag a crossovertriászukból, mégpedig a kiadó fő világától még mindig kissé távol álló X-sorozatok crossoverei. Voltak köztük kisebbek, nagyobbak, klasszikus felépítésűek és modern, gerincsorozat alapúak is. És most is elkezdődött egy, nem is olyan sokkal a Second Coming eseményeinek feldolgozása után. A Schismről van szó, aminek a tartalmára a címéből nem nagy kunszt következtetni. A sztorit meglehetősen jó ideje reklámozzák, elég súlyos dolgokat dobtak be a marketingesek, sőt, még azt is megengedték az íróknak, hogy valami értelmeset is nyilatkozzanak a szokásos bullshit mellett (tudjátok, hogy itt minden megváltozik, hogy olyan szituációk lesznek, mint addig még soha,hogy a szereplők teljesen más világba kerülnek, mint megszokták, nagy lesz, szép lesz, konkrétumot nem mondok, csak vegyétek és fizessetek, bla bla bla).
Hogy ettől most azt várták-e, hogy hirtelen bővülni fog az X-sorozatok olvasóinak száma, nem tudom. Ezek a füzetek gyakorlatilag harminc éve egy külön mikroverzumot alkotnak a Marvel-olvasók körében is, ami nem szokott egyik napról a másikra drasztikusan megváltozni (leszámítva a '97-es krachot, de ott mi volt az, ami nem esett 50-90%-ot?). A Schism első számának eladásai is egyszerűen azt mutatják, hogy az összes addigi X-Ment olvasó ember megvette, más nem. Szóval ha úgy vesszük, hogy olvasócsalogatónak kellett volna lennie, akkor bukás volt. Erre majd legfeljebb az utolsó még nem átszámozott sorozatuk újraindítása, az Uncanny X-Men v2 első száma lehet alkalmas. Ha meg úgy, hogy egy újabb X-es crossover a Marvel-események tengerében, egy gyakorlatilag négy éve folyamatosan tartó hatalmas X-crossover-sorozatlánc végén, akkor meg igenis siker, mert aki X-ment olvas füzetekben, az megvette mind.

Visszatérve az első tízbe: Az Avengers v4 még tartja magát itt, a testvérsorozata, a New Avengers v2 azonban a mindössze négyezer példányos hátránya ellenére a Schism mögött található. A Zöld Lámpásokat a fősorozat mellett a War of the Green Lanterns egyik szerkesztőileg érdekes lezárása képviseli, a WotGL: Aftermath című két részes mini első fele. A füzet, azon kívül, hogy Tony Bedard egyik legépkézlábabb (szándékosan hülye szó) munkája lehet, megtöri a DC egyezményes minden-füzet-három-dollár fogadalmát, mert emelt áron adják. Plusz felveti a kérdést, hogy miért nem lehetett ezt az egészet megcsinálni abban a két-két füzetben, ami szerencsétlen érintett sorozatokból a szeptemberi újraindítás előtt még hátra van? Érthetetlen a mini léte, még úgy is, hogy a DC hajlamos külön minikben foglalkozni utóhatásokkal a Marvel saját sorozatokra lebontott módszere helyett. Nem vagyok meggyőződve róla, hogy ez hosszú távon jó út lesz.
A DC-nél maradva, van még egy címük a felső tízben. Egy Batman-cím. A Dark Knight v2 harmadik része. Amiről nem tudom eldönteni, hogy most volt-e értelme kiadni.
A Dark Knight v2 (ami amúgy valamiért most hirtelen Batman: the Dark Knight v1 lett), ha valaki nem emlékezne rá, David Finch saját Batman-sorozata, melyet ő ír és rajzol, és aminek az első száma valamikor tavaly jött ki egy hatalmas, és egy röpke ideig mindent letarolónak tűnő Batman-áradat utolsó, legütősebbnek szánt elemeként. Finch mostanra tudta nagy nehezen összehozni a harmadik füzetet a hat részesre tervezett első történetfonalából. Másfél hónappal azelőtt, hogy a sorozatot a DCnU keretében újraszámoznák. Vagyis igen, a sztori kellős közepén egyszer csak újraindul a sorozat. Tehát továbbra sem értem, hogy a szerkesztőség pontosan mit gondolt. Valószínűleg azt, hogy most már így is, úgy is el van cseszve, akkor már legalább olvassák ezt a szerencsétlen füzetet. De hogy betelt valahol a pohár, az biztos, mert Finch mellé, aki eddig ugye író/rajzoló volt egymaga, behajítottak egy írót és egy rajzolót is, ahonnan meg már csak egy lépés, hogy Finchet kitúrják a fenébe és átrakják borítózni, hátha azzal elkészül időben.
Avagy a tanulság: ez már nem a kilencvenes évek és nem a szerkesztők nélkül üzemelő Image Comics. Ha tudod magadról, hogy nem tudsz elkészülni egy hónap alatt egy nyamvadt 22 oldalas füzettel, akkor ne vállalj be egy havi sorozatot, mert a szerkesztők egyszerűen fognak és kiveszik a kezedből a címet.

Mivel nagyon sok hely elment már, így a lista maradékáról csak címszavakban:
Az Ultimate Comics-vonalból Ultimater Ultimate Comics-vonalba átvezető, Peter Parker halálát feldolgozó mini, az Ultimate Comics Ultimate Fallout hetisorozata az Ultimate-ekhez képest meglehetősen erősen teljesít. Az első három rész 49/45/44e-s eladásai kifejezetten jónak minősülnek, még az is lehet, hogy tényleg képesek lesznek életben tartani a címeket valahogy. Persze nem a szerkesztők munkájával, mert ők voltak azok, akik a sírba küldték, és én Hickmanben se bízom 100%-osan, de ha értelmesen állnak hozzá (nem kuncog! Tudom, hogy Ultimate, de attól még előfordulhat...), akkor talán nem kell a közép-alsó kategória alsó fertályában lebegniük olyan álmokat kergetve, hogy majd ők lesznek a Marvel húzóága. Vagy röviden: ha az Ultimate-vonal kinövi a nagyzási hóbortjait, még lehet is belőle valami.
A Flashpoint tie-in minijei tartják magukat, 25-30e környékén tobzódnak tömegével, ami az első számaik átlag 30e-s teljesítményéhez képest teljesen korrekt. Ez így igazság szerint várható is volt.
A Fear Itself nem ongoingokba rakott mellékszálainál sincs változás, senkit se érdekelnek igazán, de nem is olyan rémesek, hogy veszteségesek legyenek. Elolvashatóak, de el is felejthetőek.
Van itt még egy Ghost Rider v5 #1 is, de erről szinte semmit se tudok és igazából nem is nagyon érdekel. 41e-rel nyitott, ami még mindig értelmesebb, mint a máig érthetetlen okokból indított Alpha Flight előző hónapban. Mindenesetre hátha valaki érdekesnek találja, hogy a második film forgatásának kezdetéhez igazítottak a jelek szerint egy új sorozatot.
A többi cím mozgolódása nagyrészt benne van a statisztikai hibahatárokban. Érzékelhető egy stagnálás/nagyon enyhe emelkedés sok helyen, másoknál meg egy kisebb esés, de ez hónapról hónapra teljesen megszokott.

A kicsik között nem meglepő módon a Walking Deaddel az Image áll a dobogó tetején. A második helyen viszont, hogy őszinte legyek, pislogtam egy jó darabig. Az Aspen MLT füzete, a Lady Mechanika #2 szerepel itt 20e példánnyal. Azon kívül, hogy az Aspen MLT nem igazán szokott itt lenni (jut eszembe, ha valakinek esetleg nem esne le a betűszó a kiadó nevében: az alapító, Michael Layton Turner monogramja, amit a cég az író/rajzoló/igazgató túlságosan is korai halála után is megtartott), a Google segítségét kellett igénybe vennem, hogy visszaemlékezzek, ennek a sorozatnak az első száma tavaly jelent meg. Nem siették el, meg kell hagyni. A kiadóhoz kapcsolódik még, hogy a v2 vége óta követhetetlen kiadási és olvasási sorrendű címük, az alapító karrierjének legnagyobb sorozata, a Fathom megint új történettel indul náluk, de az Aspen MLT-nél legalább van annyi tisztesség bennük, hogy a kiadvány hivatalos neve az, hogy Fathom v4, nem az embernek kell kisakkoznia, hogy akkor ez most hanyadik sorozat akar lenni. (A legtöbb v2, v3, stb. jelölést a rajongók szedik össze, az impresszumban már huszonpár éve derogál a kiadóknak feltüntetni, hogy létezett már korábban sorozat olyan névvel, melyet egyszer meg kellett szüntetniük).
A harmadik helyért nagy harc folyt, összesen három századnyi indexpont (kb. 20 füzet) döntött a Boys javára a Hellboy-jal szemben. De eggyel lejjebb megint egy hasonló Dynamite-Dark Horse páros csapott össze ugyanilyen eredménnyel, mert a Kirby: Genesis és egy újabb, hosszú című Star Wars kiadvány között is 0,65 pont a különbség (olyan 300 füzet).
(Azért kezdek el inkább pontokkal dobálózni, mert azok az igazán hivatalos adatok, a példányszámok – bár elég jó közelítést szoktak adni – becsült értékek, amiknél lehetnek azért eltérések.)
Az IDW az első tízbe se jutott be, a Rocketeer Adventures harmadik száma a 12. a kicsik között. A Godzilla áll még ezen kívül jó helyen, utána azonban jóformán megint kibérlik a 10e példány környékét az erősebb licencképregényeikkel (True Blood, GI Joe, TransFormers, stb.).
A Boom! Studios továbbra sincs valami magas helyen, de most a Hellraisernek hála legalább megelőzték az Avatar Crossedját. Az Irredeemable füzetes mélyrepülése megállt ugyan 10e alatt, de onnan már feljebb nem igazán fog a jelek szerint menni.
Nem tartozik a kicsik versenyébe, de érdekes látni, hogy a 194-195. helyen egymás alatt van egy Avengalyne v4 #1 (és itt kicsit meg vagyok lőve, mert gyakorlatilag kideríthetetlen, ez igazából hanyadik sorozat első száma, annyira átláthatatlanok voltak a régi Chaos!-t majmoló címek... a v4 az, amire a legerősebb tippet találtam a neten) és egy Lady Death-füzet. A kilencvenes évek valahol nagyon tartja magát és nem igazán akar végleg kipusztulni, pedig már nagyon ráférne, ha a képregényes stílust nézzük.
Tényleg, tudtátok, hogy van most Total Recall (Emlékmás) képregény? Az van most a 300-as lista legalján. De ami még meglepőbb, a Stan Lee nevével reklámozott (amúgy semmi köze hozzájuk azt leszámítva, hogy olyan rosszak, mintha tényleg ő írná őket) Boom!-sorozatok még mindig mennek? És van 4e ember, akit még érdekelnek is?

Kötetek tekintetében a legnagyobb hír természetesen a League of Extraordinary Gentlemen III: Century (1969) második könyvének megjelenése, ami rögtön indított is 22e példánnyal. Mögötte egy egész erős Conan-tpb vonul fel, furamód egy Kick-Ass-szel támogatva. De erős a Blackest Night is, az első húszból hét helyen vannak ott a puhafedeles kiadásokkal.
Könyvesboltokban a Walking Dead 14. kötete továbbra is viszi a prímet, a Yen Press pedig még mindig másodhegedűs (iskolai sorozatok ide vagy oda) a Vizzel szemben. Az első helyezettet leszámítva nyugati mainstream képregénykiadó egyedül a 16. helyen képviseli magát: az IDW a Locke & Key negyedik könyvével.

"Ki a legkapzsibb?" címet is kapható részlegünkben megint megnézzük, ki az, aki megpróbál minél többet elkérni a saját füzeteiért.
A DC arányai valamelyest javultak, és még mindig ők a legbarátibbak talán. A reklámkiadványokat és egy spéci sorozatot, a 70s Retroactive-ot nem számítva 75 db háromdolláros és három darab drágább képregény van a felhozatalban. Persze ha a fentebb említett Retroactive-ot belevesszük, az arány 75/9-re romlik.
A Marvelnél 44 olcsóbb kiadványra már 49 drágább jut. Ebből négy 4 dollárnál is drágább, köztük egy olyan címmel, amitől lehasaltam... Venom: Flashpoint. Ha ez nem a pofátlanság egyik csúcsa, hogy egy népszerűnek mutatkozó karakter neve mögé a konkurencia aktuális húzónevét tesszük oda, és drága pénzért kiadjuk, akkor nem tudom, mi. A House of M: Civil War ehhez képest smafu.
Image-ék Top Cow stúdiójánál továbbra is Silvestri idiotizmusa tombol, és a négy dolcsis árak. Ám már a fő iroda is elkezdett óvatosan emelgetni, mert öt kiadvány – köztük három első szám – három és fél dollárba kóstált.
Az IDW természetesen véletlenül se megy 4 dollár alá, ahogy a Dynamite vagy a Boom! Studios sem. A Dark Horse egy egyrészessel elmerészkedett ugyan ide, de még mindig a három és fél dollár a jellemző náluk.
A teljes listán a háromdolláros választóvonalat figyelembe véve (nem beleszámolva a reklámfüzeteket) az olcsók/drágák aránya 157/137. Ez gyakorlatilag ugyanaz, mint júniusban, ahol a cikkben egy egyes érthetetlen okokból lemaradt mindkét szám elől.

Amiért eléggé terjedelmes lehetett a cikk első nagy szakasza, az az, hogy számokkal gyakorlatilag nem tudok szolgáltatni. A Diamond az eddigi egyre bővebb listáival ellentétben júliusra mindössze a kiadók részesedési diagramját adta ki, semmi mást. Reméljük, ebből nem lesz szokásuk.
A Marvel és a DC közti rés továbbra is kisebb, mint az első naptári negyedévben volt. A Marvel természetesen vezet, bevétel/példányszám arányban 39,5/43,5%-kal a DC 30,5/34,5%-ával szemben. A kicsik közül toronymagasan az IDW vezet 5,3/3,7%-kal, amivel gyakorlatilag megfordította a júniusi helyzetét. Az Image 4,5/4,5%-kal áll mögötte, a Dark Horse pedig még jobban leszakadva, 3,7/2,7%-kal. A Dynamite most nem bízott semmit a véletlenre, a Boom! igen komoly leszakadással áll mögötte. Rajtuk kívül az Eaglemoss figurái értek el 1%-ot (csak bevételben), de a Top Shelf (LoEG-nek hála), a Viz és az Aspen MLT is viszonylag közel voltak ehhez a határhoz most. Ha nem lenne a piac elárasztva a Flashpoint-minikkel és nem dobott volna pont most a Marvel egy első számos dömpinget, ők is valószínűleg felmentek volna 1% fölé, új rekordot állítva fel az ide eljutó kiadók számában.
Ha már nincsenek plusz adatok, pár érdekesség a részesedési arányokról. Az Avatar és a Zenescope jó szokásukhoz híven egymást marják itt, de a pénzügyi politikájukat jól jellemzi, hogy az Avatar úgy van fentebb, hogy a bevételi részesedése 0,68% a Zenescope 0,6%-ával szemben, példányszámok tekintetében viszont utóbbi nyerne 0,63-0,37 arányban. Ennyire durva különbség egy kiadónál ár-példány között csak az IDW-nél van. Látszik, kik a legkapzsibbak a piacon, mi?
A felső ötöt leszámítva érdekes az Archie, de még inkább a Bongo helyzete. Náluk ugyanis a példányszámok részesedése magasabb, mint a bevételé (a felső kategóriában ez a Marvelre és a DC-re is igaz, ahogy az Image-re is), vagyis ők azok, akik a piachoz képest az olcsóbb áraikkal próbálnak versenyben maradni. Pont ellenkezőn taktikán vannak tehát, mint az Avatar vagy az IDW.

Ideje lezárni a cikket, így is rekordhosszúságú lesz lassan. Mivel nem állnak rendelkezésre számok, így sokat nem lehet mondani konklúzióként, csak annyit, hogy a nyár szokványos módon jót tesz az amerikai képregénypiacnak, de csodát láthatóan nem tesz. Ha majd visszajönnek az arányszámok, lehet talán mire tippelni, ahogy sokat jelentenek majd az október környéki adatok is. Addig is... nos, van most bőven esemény és szerencsére eseményeken kívüli cím is, így lehet olvasgatni őket egy kicsit. Aztán majd meglátjuk, mi lesz az enyhe fellélegzés után.

A cikk végére a szokásos linkek:
Top 300 képregényfüzet
Top 300 képregénykötet
Kiadók piaci részesedése

Alkategóriák

Atom feed | HálóZsák képregények | 2003 óta