Amerikai képregényeladások áttekintő

Egyéb cikkek

Amikor Carl Barks 1942-ben hozzákezdett a később közel félezer történetet magába foglaló sorozatához, még nem sejtette ő sem, hogy ezekből a mesékből később a Disney-képregények legismertebb és legkedveltebb, teljesen önálló és legstabilabb szabályrendszerrel bíró univerzuma válik.
Barks eleinte inkább csak tízoldalas rövid humoros történeteket alkotott, ám amikorra Dagobert bácsi állandó szereplővé vált, már gyakoriak lettek a 24-32 oldalas kalandok is. Nagyrészt ez utóbbiakból áll össze a manapság már csak Barks—Rosa-univerzumként emlegetett világ alapja.

Don Rosa ugyanis a munkásságát nagyrészt annak szentelte, hogy Barks kalandjait egyetlen összefüggő, logikus, és ami még főbb: az általunk ismert valós világba helyezett univerzummá fűzze össze. Emiatt mára fordítási szempontból is Carl Barks sztorijai a történelmi kalandtörténetek szabályai alapján működnek.

A Barks—Rosa-univerzum legfőbb jellegzetességei:

• Egyetlen megadott történelmi korban játszódnak, ami Dagobert McCsip életútjához igazodik. Bár Don Rosa ragaszkodik hozzá, hogy Barks kalandjai végig valós időben játszódtak (vagyis 1942 és 1967 között), a kiskacsák kora miatt leginkább az a valószínű, hogy a teljes Barks-hagyaték az 1945-1954 közötti időszakot meséli el, amikor Niki, Tiki és Viki 5-14 évesek voltak.
  Fordítás szempontjából lényeges, hogy a szereplők beszédstílusa ehhez a korhoz igazodik (vagyis nincsenek benne modern kifejezések, szlengszavak).
• A fentebbi valóságalapot erősíti, hogy ez az egyetlen olyan univerzum, ahol a szereplők megöregedhetnek és idővel meghalhatnak. Don Rosának hála pontosan tudjuk, hogy Dagobert McCsip 1967-ben távozott az élők közül, vagyonát pedig Niki, Tiki és Viki kacsára hagyta.
• Úgyszintén itt kaptak csak a szereplők pontosan meghatározott rokoni kapcsolatokat, vagyis ez az egyetlen olyan Disney-univerzum, ahol mindenki mindenkivel végig azonos rokoni kapcsolatban áll. Tehát Kacsanagyi és Dagobert nem vérrokonok (míg egyes skandináv történetekben, illetve az olaszoknál testvérek) és Dagobertnek is csak két húga van, fiútestvére egy sem. A rokoni szálak egyben megint csak a valóságosságot hangsúlyozzák, azt, hogy itt ki mernek mondani olyan dolgokat, ami sok gyermekmesében, de általában a Disneynél is tabu. Például hogy Niki, Tiki és Viki szülei vagy eltűntek, vagy meghaltak (vagy egyes szélsőségesebb spekulációk szerint egyszerűen magukra hagyták őket) – így kerültek hivatalosan is a legközelebbi vérrokonuk, Donald Kacsa gyámsága alá, aki aztán később hivatalosan is örökbe fogadta őket. (Más világokban a magyarázat az volt, hogy nagyon rakoncátlanok voltak, és egy petárdás csínyt követően Kacsaházára küldték őket Donaldhoz, hogy megnevelje az ikreket. Bár ez nem igazán ad választ arra, hogy miért maradtak nála éveken keresztül anélkül, hogy a valódi szülők bármikor felbukkantak volna.)
  Érdekesség a famíliával kapcsolatban, hogy a Kacsa a családnevük, ami a Barks—Rosa-univerzumban egy viszonylag elterjedt név. Ugyanis Daisy Kacsa csak névrokona Donaldnak. (Ám egyes feltételezések szerint a kiskacsáknak közvetlen rokona, ugyanis a bátyja az apjuk.)
• Mivel a világ valós alapokon nyugszik, így csakis a kitalált, illetve a hagyományosan lefordított földrajzi neveket alkalmazzuk magyarosan. Tehát Kacsáék lakhelye Kacsaháza, ám az már Calisota államban (Kalifornia és Minnesota jellegzetességeit ötvöző állam valahol Kalifornia felett nem sokkal az USA nyugati partvidékén) található.
• Ugyanígy a pénznem is dollár és cent. A korai magyar kiadásokban tallér és krajcár volt a pénznem Barks történeteiben, ám ezt később negligáltuk. Tallér-krajcár páros már csak a Barks—Rosa-univerzumon és az olasz történeteken kívül használatos.
• Szintén lényeges, hogy a nevek nem a mesék, hanem a történelmi mesekalandok szabályait követik. A fentebb írt Donald Kacsa egy keresztnév + vezetéknév sorrendet mutat, ahogyan a Dagobert McCsip is. Az egyetlen ismert kivétel ez alól a már köztudatban rögzült Szaki Dani, aki a nyugatias írásmód helyett keleties (vagy magyaros) sorrenddel írja a nevét.

Vissza a tartalomjegyzékhez.

Olaszországban már a kezdetektől, a harmincas évektől jelennek meg Disney-képregények. Mivel az olasz képregények általában kicsi zsebkönyvek formájában jelennek meg, amik 40 és 200 oldal között bárhol lehetnek, így az amerikai import hamar kevésnek bizonyult az ottani kiadványok ellátására.
Olaszországban ezért elég korán megjelentek a saját gyártású történetek, amik a modern korra teljes mértékben igazodtak a zsebkönyvformátumhoz: oldalanként kevesebb képkockasort használnak (négy helyett hármat, esetleg kettőt) és 6-10 oldal helyett 20-40 oldalasok – bár ismertek 100 oldalasnál is hosszabb történetek.

A Disney Italia termését nehéz világokra osztani. Bár sokáig csak egyféle stílust képviseltek, ami végig haladt a korral, a szereplők pedig maradtak ugyanannyi idősek (amerikai szuperhősös képregényeken felnőttek számára ez ismerős felállás lehet), a modern időszakban számos vadhajtás és al-univerzum megjelent a termésükben. Ilyen például Paperinik, vagyis Donald szuperhős megfelelője (magyarban Szuperkacsa volt talán a legtöbbször), akinek 1973-as megjelenése óta már alternatív valóságbéli megfelelői is születtek. De ilyen például az X-Mickey, ami egy természetfeletti kalandokkal foglalkozó, minden mástól különböző valóságot mutatott be (Goofy például itt egy vérfarkas). Ám ez csak két példa, az olasz Disney több tucat ilyen hosszabb-rövidebb időt megélt vagy azóta is szórványosan felbukkanó mellékvilágot termelt már ki magának.

Az olasz történetek központi univerzuma azonban máig prominens az itteni termésben. És erre felírható pár alapszintű szabály:

• A történetek mindig a kiadásuk időpontjában játszódnak. A szereplők kora jóformán sosem változik, de az évszám és a technológiai fejlettség igen. Így fordulhat elő, hogy Dagobert bácsi egy időben még régi katódsugárcsöves monitoron nézte a DOS-szerű könyvelési programját, manapság meg okostelefont is látni a kezében úgy, hogy a világ végig ugyanaz maradt.
• Az egész világ kitalált. Léteznek ugyan valós országok és helyszínek (az olaszok szeretik ilyen-olyan indokkal Itáliába vinni a kalandokat), ám rengeteg minden teljesen kitalált. Képzeletbeli országok és földrajzi képződmények sora található az itteni kalandokban. Még Kacsaháza helyzete és közigazgatási mivolta is bizonytalan, ugyanis sokszor teljesen önálló, USA-tól független városállamként mutatják be.
• A fentihez kapcsolódik, hogy Mickey és az ő társulata egy teljesen független városban, Egérvárosban él, ami bizonyos történetekben egy különálló ország, Egérország fővárosa.
• A földrajzi eltérések miatt a magyar szövegben meseszerű módszert alkalmazunk, vagyis a beszédes nevek beszédes magyar nevekké fordítódnak (Ormányisztán), a többi pedig magyaros hangzásúvá.
• Ebben a fő olasz univerzumban sokszor nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy minden a kiadása idejében játszódik, vagyis hogy teljesen haladnak a modern korral. Emiatt a meseszerű tallér helyett, ami mára csak a kortalan skandináv (és esetleg dél-amerikai) mesékben maradt meg, az olasz világ pénzneme a dollár és a cent.
• Meseszerű fordítást kapnak a nevek is. Dagobert teljes neve itt Kacsa Dagobert (nem McCsip), ahol a Kacsa a vezetékneve. (Ezért sok vállalatának neve KD-vel kezdődik.) Donald, Daisy, Mickey és Minnie kivételek a szabály alól, náluk a Kacsa, illetve az Egér vezetéknév ugyan, de a keresztnevük mögött marad.
• Sokszor zavaró lehet, hogy nem igazán kőbe vésett a rokonság mibenléte ebben a világban. Dagobertet például sokszor Kacsanagyi bátyjaként ábrázolják, Donald pedig Kacsanagyi fia (vagyis a három kiskacsa miatt lett nagyi).
• A korok sohasem változnak, vagyis a kiskacsák folyton tíz év körüliek, Donald a harmincas éveiben jár valahol, Dagobert bácsiról meg még annyi se biztos, hogy elérte-e már a hatvanadik életévét. Néhol hetven-nyolcvan évesnek tűnik, máskor pedig ott találjuk egy negyven évvel később játszódó kalandban is. A korát amúgy azzal próbálják magyarázni, hogy fiatalkorában ivott az ifjúság forrásából, emiatt nagyon lassan öregszik. Ezért volt ott egyes történetekben a kaliforniai aranyláznál a XIX. században és lehetett aktív 2130-ban is.

Vissza a tartalomjegyzékhez.

Ezt a részt nevezhetnénk egyébnek is. Ugyanis Barks és Rosa világán, illetve az olaszok által hosszú évtizedek óta kialakított történetfolyamokat leszámítva a többi Disney-történet ritkán követ bármiféle szilárd szabályrendszert. Carl Barksot követően ugyan akadtak dolgok, amik általánosan elterjedtek, ám nem minden. Lentebb megpróbáljuk összegyűjteni ezeket a támpontokat:

• Donald a kiskacsák nagybátyja, ám a Barks–Rosa-univerzumtól eltérően itt élnek a kicsik szülei. Dagobert Donald és Gusztáv nagybátyja, ám az már nem tisztázott, hogy Kacsanagyinak vérrokona-e. Van, ahol Kacsanagyi Donald anyja, máshol Barkshoz hasonlóan a nagyanyja.
• Kacsaháza az USA-ban található, de nem tudni, pontosan hol. Még az se bizonyos sokszor, hogy van kikötője. A skandinávoknál egy tengerparti nagyváros képét festik többnyire, ami körül számtalan apró település terül el, ám egyes dél-amerikai történetekben inkább egy szárazföldi, síkságon fekvő metropolisz képét mutatja. (Barksnál A Csendes-óceán partján fekszik egy hegytől közelében, domboktól körülvéve, nem messze a Mojave-sivatagtól.)
• A helyszín többnyire meseszerű: kitalált személyek és helyszínek találhatóak a történetekben. Ám a fordítás nem feltétlenül lesz ettől magyaros. Földrajzi nevek általában lefordításra kerülnek, személyneveknél viszont a legtöbb ugyan magyaros alakot kap, ám a sorrend már a fordító habitusán is múlhat. Vagyis például Szaki Dani legfőbb ellenfeleinek egyike lehet magyarban Hugó Héja (angolos írásrend) vagy Héja Hugó is (magyaros írásrend). Csak arra érdemes ügyelni, hogy egy történeten belül mindegyik kövessen egy bizonyos szabályszerűséget. Megjegyzés: Az ismert szereplők (Kacsáék, Egérék) a magyaros írásrend alól hagyomány okán kivételt jelentenek. Ahogyan Szaki Dani is a nyugatias alól.
• A pénznem mindig tallér és krajcár, kiéve persze az esetleg külföldi valutákat, amik szintén mesebéliek maradnak. A valóságos alapú dollár/cent páros kizárólag a Barks—Rosa-univerzumban és a Disney Italia történeteiben használatos.

Vissza a tartalomjegyzékhez.

Carl Barks a XX. század első évében látta meg a napvilágot egy farmercsalád második gyermekeként az Oregon állambéli kisvárosban, Merrillben. A család számos költözése okán 15 éves korában fejezte csak be az általános iskolai tanulmányait. Bár szeretett volna továbbtanulni, veleszületett hallásproblémája miatt nem tudott volna részt venni az órákon. Emiatt amúgy idővel – amikor már megengedhette magának – hallókészülék használatára szorult. Ezután fiatalként számos munkát kipróbált favágótól a tehénhajcsárig. Ekkor alakult ki a legendás, sokszor szatirikus humorérzéke, illetve később, már sikeres író-rajzolóként rengeteg itt tapasztalt élményét beleszőtte a történeteibe.

A húszas években helyezkedett el későbbi meghatározó szakmája közelében: egy erőteljesen rasszista felhangokkal bíró magazin szerkesztője/rajzolója lett. Innen jelentkezett a Walt Disney Studios kaliforniai animációs stúdiójába, ahol a fázisanimátorok csapatába került. (Ők dolgozták ki a vezető animátorok által megrajzolt beállítások közé eső képkockákat.) Itt dolgozott egészen 1942-ig – ekkor már a Donald-rajzfilmek animátoraként és történetírójaként –, amikor a munkahelyi körülmények arra kényszerítették, hogy elhagyja a stúdiót: az iroda állandóan járó légkondicionálója miatt folyamatos arcüreggyulladástól szenvedett.

Ekkor került a Western Publisinghez, ahhoz a kiadóhoz, ami akkoriban az amerikai Disney-képregények kiadását felügyelte. Bár már előtte is készített képregényeket (egy visszadobott Plutó-rajzfilmet és egy szintén elvetett Donald-képregénycsíkot/rajzfilmtervet öntött többedmagával képregényes formába), a kiadó szabad kezet adott neki. Ekkor vette kezdetét az a pályafutás, mely során több mint félezer rövidebb-hosszabb történetet írt és rajzolt. A gegsztorikkal és a nyugdíjba vonulása után írt cselekményvázlatokkal együtt élete során több mint hétszáz Disney-képregény elkészítésében vett részt.

Barks képregénytörténetei erősen átformálták az akkoriban amúgy is egyfajta kisebbfajta forradalmon áteső Disney-képregényeket: a kezdetleges, inkább gegekre építő rövidek helyét összetett narratívával bíró, kidolgozott jellemekkel és dialógusokat használó történetek vették át. Fontos újítás volt a részéről, hogy a kissé egysíkúnak mondható rajzfilmfigurák emberibb vonásokat kaptak: Donald például egy átlagos, egyedülálló szülő lett, akinek gondjai akadtak a számláival és az általa nevelt unokaöcséivel, ráadásul a legtöbb kalandja végén igencsak pórul járt.

Szintén Barksnak köszönhető, hogy a teljesen összefüggéstelen sztorik egyfajta miniatűr világegyetemmé formálódtak, amit számos új szereplővel töltött meg.
Ez a kidolgozottság, ami egy addig sosem látott művészi színvonallal párosult, hamar ismertté tette Barkost a képregény olvasói között úgy, hogy valójában senki sem tudta, ki lehet az „ügyes Kacsarajzoló” – ugyanis a Disney mai napig ragaszkodik ahhoz, hogy egyetlen történetben sem tüntethető fel az alkotók neve, csak a történet kódszáma. (Ez mára annyiban megváltozott, hogy a kiadványok tartalomjegyzékében, esetleg extrémebb esetben apró betűvel a sztori első oldalának alján már feltüntetik az alkotókat, ám magában a rajzokban ez továbbra is tiltott.) Ám egy elszánt rajongó, Malcolm Willits hosszas utánajárás után kiderítette, hogy ki a sokak által kedvelt rajzoló és azt is, hogy hol lakik, hogy aztán két másik – John és Bill Spicer – a saját független nyomozásuk eredményeként személyesen is felkeresse őt. Eztán az akkori levelezőlistáknak, rajongói magazinoknak és fesztiváloknak hála a hatvanas évekre az információ minden egyes rajongóhoz eljutott, Barks pedig többé már nem volt névtelen.

Barks 1966-ban vonult nyugdíjba, ám a munkát nem hagyta abba, számos történetet írt a következő évtizedben (főleg az Ifjú Mormotákkal). Ekkortájt kezdett komolyabban foglalkozni a festészettel. Eleinte egyszerű vidéki csendéleteket alkotott, ám egy ismerőse ötlete nyomán Disney témájú festmények készítésébe fogott. A Disney 1971-ben engedélyezte számára, hogy jogdíj nélkül árusítsa ezeket a képeket. Ám ekkor annyi megrendelés érkezett, hogy 1975-től kizárólag árverések számára készítette ezeket a festményeket – melyek legtöbbje amúgy korábbi magazinborítóit dolgozta fel, esetleg egy-egy híres történetéhez kötődött.

A nyolcvanas években harmadik feleségével, Garével együtt visszaköltözött Oregonba, nem messze a szülővárosától, és itt élt egészen a 2000-ben bekövetkezett haláláig – mindössze 129 nap választotta el attól, hogy tanúja legyen az új évszázad beköszöntének.

Barks műveinek gyűjteményekbe foglalása már a hetvenes években megkezdődött. Ezek közül a legismertebb a Carl Barks Library, melyet 1983 és 1990 adott ki az Another Rainbow Publishing. A 10×3 kötetet magában foglaló, eredetileg fekete-fehér sorozat képezte az Európában – immár színesben – megjelentetett Carl Barks Collection alapját, és máig ez a legteljesebb és legértékesebbnek tartott Barks-gyűjtemény a világon.

Barks történeteinek utóélete időnként közel olyan kalandos és humoros volt, mint maguk a sztorik. Az indiana Jones és az elveszett Frigyláda fosztogatói című filmben látható óriási kőgolyós jelenetet például az ő egyik meséje ihlette. De jóval a valódi atombomba előtt feltaláltatott Donald Kacsával egy hasonló szerkezetet, az egyik kalandjában használt hajóroncsmentési módszert (melyben pingponglabdákat töltöttek a hajótestbe, amik aztán a felhajtóerőnél fogva felemelték azt) a valóságban is alkalmazták – és e miatt a történet miatt Dániában a módszert nem is jegyezték be a szabadalmi hivatalban.

Szintén komoly hatással volt a Disney-képregények vizualitására. Néhány országot leszámítva (melyek házi stílust alakítottak ki maguknak, például Olaszországban) Barks rajzai szolgáltatták az alapot a Disney-képregényekhez.

Bár Barksot és munkásságát az USA-ban kevés figyelem kísérte a kilencvenes évektől kezdve (mára ez módosult, és visszakapta a hírneve egy részét), Európában mind a mai napig híres alkotónak számít, kinek halálhíre 2000-ben a kontinens nagy részének sajtóját bejárta. Legismertebb és legnagyobb rajongója, Don Rosa és két kiváló követője, Daan Jippes és Vicar mellett az ő történetei tűnnek fel a leggyakrabban a különböző kiadványokban, illetve ezeket gyűjtötték a legtöbbször külön albumokba. Magyarországon is így vette kezdetét a Disney-képregények korszaka: három német gyűjteményes album fordítása jelent meg először a Móra kiadó gondozásában, 1987-ben, Donald kacsa kalandjai címen.
Vissza a tartalomjegyzékhez.

Keno Hugo Don Rosa majdnem pontosan félszáz évvel a példaképe, Carl Barks után született egy olasz bevándorlófamília gyermekeként Kentucky állambeli Loiusville-ben, ahol a mai napig él. Már gyerekkorában nagy képregényolvasóvá vált, ekkor ismerkedett meg Carl Barks Kacsa-univerzumával is, amely később művészi pályafutásának legmeghatározóbb elemévé vált. Ám eredetileg nem ez volt a választott szakmája: 1973-ban építőmérnökként diplomázott le a Kentucky Állami Egyetemen. Ám már itt is sokat rajzolt, az egyetemi lapban közölt politikai karikatúráival díjat is nyert.

Rosa sokáig a nagyapja által alapított családi burkolóelemekkel foglalkozó vállalkozásban dolgozott, a képregényrajzolást csak hobbiként űzte. Ám idővel a rengeteg belefektetett munka és az alacsony megtérülés miatt felhagyott vele, és nem ült vissza a rajzasztalhoz egészen 1986-ig. Ekkor fedezte fel a Gladstone Publishing kiadványait: közel egy évtized kihagyás után ez a cég szerezte meg a Disney-képregények kiadási jogait és adott ki egy egész sereg friss kiadványt. Rosa felhívta a szerkesztőt és meggyőzte őt, hogy jelentesse meg az egyik történetét. Ez egy klasszikus barks-kaland folytatása lett, egyben meghatározta Rosa későbbi képregényes pályafutását a Disney égisze alatt. Igaz, hogy jó pár teljesen önálló kaland akad a munkái között, a fő csapásiránya mégis az maradt, hogy a lehető legnagyobb gondossággal kiegészítse Carl Barks univerzumát, olyan elemeket tegyen hozzá, melyek egységesebbé teszik azt.
Ennek köszönhetően Rosa a Barks-történetek egyik legnagyobb és legismertebb szakértőjévé vált, amely végül legismertebb művében, a Life and Times of Scrooge McDuck (/Dagobert bácsi: Az első 50 év/Dagobert bácsi élete és kalandjai) című 12 részes eposzban teljesedett ki. A címszereplő élettörténetének megírásához Rosa Barks életművének tetemes részt igénybe vette, hogy a lehető legaprólékosabban elrendezze a Barks által közel másfél évtized alatt elszórt apró utalásokat. Ezt a történetet már a dán Egmont kiadó számára készítette, ugyanis 1989-ben összeveszett a Gladstone-nal és a Disneyvel, ugyanis azok szerződésben kötelezték őt az eredeti oldalak átadására – csakhogy így Rosa nem adhatta el azokat, ami a rajzolói jövedelmének nagy részét képezte.

Az Egmonttal történő együttműködés bő tíz éven át tartott. 2002-ben Rosa sztrájkba kezdett, ugyanis elégedetlen volt az Egmonttal is: kifogásolta, hogy az engedélye nélkül nyomják újra a történeteit, időnként gyenge műszaki kivitelezéssel, illetve hogy a valós neve alatt jelentek meg gyűjtemények az általa készített kalandokkal. Habár ezek mind az európai Disney-kiadás részét képezték, hírneve miatt mégis sikerült kicsikarnia egy olyan szerződést, ami nagyobb beleszólást engedélyezett számára az újraközléseket illetően.
Ám 2008-ban mégis részben hasonló okok miatt tette le végleg a ceruzát, ugyanis a szerződés csak az európai kiadványokra vonatkozott, így Rosa nem kapott jutalékot az Egmont által más országokba eladott anyagok után. Ám ez csak a kisebbik ok volt. Ugyanis akárcsak Barksnak, Rosának is meggyűlt a baja a saját egészségével, és az övé sokkal rosszabbul érintette őt a munkájában. Ugyanis gyerekkorától fogva gyenge volt a látása, ami 2006-ban annyira leromlott, hogy több szemműtéten átesett. Emiatt a rajzolás emberfelettien megerőltetővé és fárasztóvá vált a számára, így az alacsony bér és a jogdíjakkal kapcsolatos sérelmei jó ürügyet biztosítottak számára, hogy még azelőtt felhagyjon a rajzolással, hogy az végleg a látásába került volna. Azóta is feleségével együtt él a Louisville melletti faházukban, amelynek fenntartása állítása szerint bőven elegendő elfoglaltságot nyújt a számára.

Mivel Rosa sose vett részt művészeti képzésben, egyedül mérnökként tanult rajzolni, így a rajzstílusa igen egyedi, különösen a Disney-képregényeken belül. A rajzait műszaki ceruzával és csőtollakkal készítette, rengetegszer használt sablonokat és ívvonalzót. Mivel nagyon nagy figyelmet tanúsított a részletek iránt, és ezzel úgymond „koszosabb” képi világot alkotott, ezért sokszor az amerikai underground képregények stílusához hasonlítják őt, főleg annak egyik legjelesebb képviselőjéhez, Robert Crumbhoz.

Történetmesélőként leginkább az aprólékosságáról ismert. Kevés kivétellel mindegyik története inkább egy történelmi kaland, mintsem a Disney-kiadványokra jellemző mese. Kifejezetten a felnőttek számára írt, rengeteg történelmi és földrajzi tényt használt, melyeket aztán nagyban vegyített az úgynevezett „barksi tényekkel”, vagyis a Carl Barks által készített kalandok elemeivel. Emiatt általában bajban is volt, ugyanis az európai kiadványok alapvetően a 6-11 oldalas történeteket részesítik előnyben, így Rosa kénytelen volt számos történetét akarata ellenére lerövidíteni vagy több részre szétszedetni. Egyik trükkje ennek elkerülésére az volt, hogy a Disney által javallott oldalanként nyolc helyett sokszor tizenegy-tizenkét panellel dolgozott.

Bár saját bevallása szerint is Barks univerzuma képezte a munkája alapját, mégis számos eltérés van kettejük munkamódszere közt. Rosa aprólékos elemzéseket végzett a történetei előtt és mérnökként csakis olyasmit ábrázolt, amire adhatott valamiféle tudományos magyarázatot; míg Barks egyszerűen csak megírta a meséit mindenféle utánajárás nélkül. Ezen kívül, mivel a sztorijait a saját idejéhez képest fél évszázaddal korábbra helyezte, azok inkább tűntek történelmi kalandoknak, szemben Barks valós idejű, sokszor politikai és társadalmi kritikától sem mentes szatíráival.

Rosa kapcsán muszáj említést tenni két visszatérő szokásáról: majdnem mindegyik történetébe elrejtett két apróságot. Az első egy D.U.C.K. betűszó (magyarul kacsát jelent, a rövidítés maga pedig lefordítva annyit tesz, hogy: „Carl bácsinak, Kenótól”), ami minden egyes borítón és kezdőoldalon megtalálható valahol a rajzon elrejtve. A másik egy Mickey-sziluett, ami már a sztorin belül kap helyet egy váratlan helyen – legyen az egy kaktuszformáció vagy egy hieroglifa.

Don Rosát még valami összeköti Carl Barksszal: ő is olyan legendás amerikai Disney-alkotó, akit a szülőföldjén alig ismernek, Európában azonban hatalmas népszerűségnek örvend. Bár Barks közel hétszáz történetével szemben Rosa alig 85 készítésében vett csak részt, mégis közel ugyanolyna rendszerességgel kerülnek elő ezek a kalandok az európai kiadványokban és gyűjteményes albumokban, mint Barkséi. Az egyetlen magyarországi keményfedeles Disney-album, a fentebb említett Dagobert: Az első 50 év is az ő nevéhez fűződik. (Sajnos ez az album ritkasága okán gyakorlatilag beszerezhetetlennek számít.)
Vissza a tartalomjegyzékhez.